Aradi Friss Ujság, 1924. augusztus (7. évfolyam, 170-193. szám)

1924-08-01 / 170. szám

2 ARAD! FRISS ÚJSÁG , 1924. augusus 1. LEGÚJABB: Franciaország és Belgium elismerik a szovjet kormányt. Moszkvából jelentik: Rakovszki egy népgyűlésen beje­lentette, hogy a szovjet kormány elismerése Franciaország és Belgium által küszöbön van. Paris­ Pacelli pápai nuncius hosszabb megbeszélést folytatott a szovjet delegáció vezetőjével a szovjetnek a Va­tikánnal való viszonyáról. Dr. Kovács György táviratilag provokáltatta Pulittit­ Budepest. A Magyar Vívószövetség tegnapi ülésén fog­lalkozott a Kovács—Pulitti üggyel és a sérelmet magáévá­ tette. A szövetség kimondotta, hogy elégtételt kér a Nem­zetközi Vívószövetségtől, azonban nem gátolja Kovácsot ab­­ban, hogy ügyét személyes térre vigye. A határozat után dr. Kovács György Gerde Oszkár és Rády József útján táv­iratilag provokáltatta Pulittit. Nacionalizálják a budapesti pénzintézetek erdélyi fiókjait­ Budapesti jelentés szerint az Új Nemzedék arról ér­tesül, hogy a Banca Romaneasca fiókjának Budapesten az ősszel leendő megnyitásával egyidőben megtörténik a Magyar Általános Hitelbank és a Kereskedelmi Bank erdélyi hálózatának nacionalizálása, melynek keretében a két erdélyi bank erdélyi vállalatainak végleges megmaradása teljesen biztosítva van. Egy aradmegyei földbirtokos meggyilkolta a kéresét. Most fedeztek fel egy két hónapos bűntettet. Érdekes szenzációja van néhány napja Ó az antanna aradmegyei köz­ségnek. A község egyik legismer­­tebb emberéről, Weissenburger Já­nos földbirtokosról kiderült, hogy pünkösd első napján meggyilkolta a nála alkalmazásban levő tizen­hét éves kéresét, akinek a holttes­tét azután elásta. Mostanáig senki sem tudott a gyilkosságról. A fiú nyomtalanul el­tűnt, be is jelentették eltűnését és a hatóság kereste is egy ideig, de nem tudtak nyomára jutni. Néhány nappal ezelőtt azonban a csendőr­­ség névtelen feljelentést kapott a béres fiú rejtélyes, eltűnése dolgá­ban és ekkor erélyes nyomozást vezettek be Alapos kutatást tartottak Weissen­burger tanyáján és ennek a kuta­tásnak megdöbbentő lett az ered­ménye. A fiú holttestét ugyanis megtalálták a tanyán levő trágya­domb alatt. Megállapították, hogy a szeren­csétlen béres fiút agyonlőtték, sőt kiderült az is, hogy a gyilkos maga Weissenburger János volt, akit a csendőrség azonnal letartóztatott. A letartóztató­ gyilkos földbirtokost ma "fogják behozni az aradi ki­rályi ügyészség fogházába. Francia újsághír Vital császár szökésiről, Berlinből jelentik. Egy párisi estilop tegnap azt írta, hogy Vilmos császár Hollandiából megszökött és egy óceángőzösöxt nyílt tengeren van. A hollandi hivatalos távirati ügynökség illetékes helyen szerzett értesülés alapján a leghatározottab­ban megcáfolja a rosszindulatú közleményt. Ennek kapcsán jelentik Doornbó­, hogy az egykori császár neje Baden-Badenbe utazott súlyos izüleit, csúzát gyógyítani, amely TOSE­ hetek óta nagyon kínozza. A volt császár nejét elkísérte a für­dőre Károly Frigyes hesseni nagy­herceg, neje, aki szintén használni fogja, a kúrát. I francia kommunisták népgyű­­lésit megzavarta a rendőrség és a félfelszakadás. Párisiból jelentik: Charlevilleben tegnap a kommunisták szabad ég alatt gyűlést akartak tartani, amelyre eljött Marty Imnein kép­viselő, Bartels német birodalmi kommunista­ képviselő és Appel Márta, egy német hadiözvegy, akit szintén a szónokok között sorol föl a népgyűlés plakátja. Mikor már együtt volt néhány száz ember a­­ Place de Sceculairen nagy rendőri készültség vonult ki és szétkergette a gyülekezetet. A kommunisták a főtérről a külvá­rosba szállingóztak s ott ismét összejöttek, de alig kezdett be­szélni Marty, nagy záporeső kere­kedett és a gyülekezet hirtelen el­­széledt. Dueret fellebbezett Posta világ­­bajnoksága ellen. Paris A Maiin tendenciózus cikk­ben közli, hogy Dueret a nemzet­közi olimpiai bizottsághoz fellebbe­zett Posta világbajnoksága ellen. Még ma pénteken és holnap szombaton mutatja be az aradi Apolló mozgóképszínház a Szegény császár című szenzációs filmet. N­­y ik József császárnak, a kalapos királynak egy bűbájos szerelmi tör­ténetét adja a ragyogó kiállítású film amelynek keretében elénk raj­zik a szabadkőművesek, rózsa keresztes lovagok és jezsuiták titokzatos világa. A 9 órai elő­adásnál Fatty vetélytársa 2 felvo­­násos vígjáték előzi meg a nagy képet. Gyermekkocsi cickelezed, gummikeraki, kitűnő állapotban, alig használt sürgősen eladó. Cim­pul Regina Maria 9. uj Neuman ház, II. em, baloldal sarok. Marosparti Mozgóé színház Ma pénteken i Doris levis modern életkép 7 felv. Főszerepben: FERN­ANBRA SALM gróf Jón! az idig szenzációja A szegényei császára A franciák kitiltották a „Vassische Zeitungból a megszállt területekről. Essanből jelentik: A megszálló francia csapatok főparancsnoka » rendelkezése alá eső területen ez év december hó 25 ig kitiltotta a „Vossische Zeitung“ ot. A tilalom oka az, hogy ez a lap július 22-i számában »Francia militarizmus cím alatt közölt cikkével, a francia nemzeti ünnepet nevetségessé igye­kezett tenni. Róth Ármin budapesti bankárt ismét elfogták, Bécsből jelentik: Ez év január­jában a budapesti rendőrség meg­küldte minden főváros rendőrsé­gének a körözőlevelet Róth Ármin 26 éves budapesti bankár és Kor­mos Géza nevű 27 éves üzlettársa ellen, akik 14 milliárd korona adósság hátrahagyásával megszök­tek Budapestről. Akkoriban a bécsi rendőrség is nyomozott ebben az ügyben és ki­derítette, hogy a szökevény ban­károk egy ideiig Bécsben nagy lá­bon éltek, de onnan idejében meg­ugrottak. A körözőtevé! tengeren­­túlra is elment, március közepén aztán hír jött Algírból, hogy ott si­­került Rothot letartóztatni. Azóta csak annyit lehetett tudni, hogy a sikkasztót Franciaországba vitték. Bizonyára megszökött a ki­sérő rendőrök­től, mert most Né­metország egy vidéki városának rendőrsége jelenti, hogy Roth Ár­mint letartóztatta és Berlinbe kí­sérte. A magyar kormány diplomá­ciai uton megtette a lépéseket a szökevény sikkasztó kiszolgáltatása céljából. Magyarországon engedélyezték a malmoknak a gabonabehozatalt Budapest. A minisztertanács el­határozta, hogy augusztustól kezdve a malmok számára szabaddá teszi a gabonabehozatalt­. A malmok a külföldi gabonát itthon megőrlik és a lisztet kötelesek külföldre kivinni A tanácskozáson még elhatározták több fontos cikk behozatalának felszabadítását A Bajadér: A karszemélyzet tartotta tegnap este a búcsúját az aradi közönség­től. Az overtűrök és a finálék hősei és hősnői tegnap este igazán szép keretben énekelték el az idei színi évad fináléját. A Bajadér operetté nyújtott nekik alkalmat arra, hogy utoljára a közönség elé álljanak és erre megr­iadták az alkalmat, hogy szépet adjanak a régi kedves pub­likumnak ©aletta, Zilahy rén és Sebestyén egy estére ismét az aradi közönség elé jöttek és me­leg ünneplés színhelyévé avatták a színházat. A nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség melegen ünne­pelte a művészeket és a rég nem látott dirigenset Gellért Pált, r. k. „A vörös lovasa t Xaver Coppus világhírű regényét már csak pénteken és szombaton tartja mű­soron az aradi Marosparti Mozgó­­szinház A hét­­felvonásos modern életkép főszerepeit Fern Andra a legszebb és a legnagyszerűbb film­díva és Harry de Loon — Lalm gróf, a legelegánsabb filmművész, a nők kédvence alakítják. A gyönyörű felvételekben gazdag film érdekes megszövegezése mindvégig lebilin­cselve tartja a közönség figyelmét és a film bemutatásának utolsó előadásai iránt is óriási érdeklődés nyilvánul meg. A­­ jegyek elővétel­ben a Weinberger cipőüzletben d. e. 10 től 12 ig, d. u. 3-tól 5 ig és este hét után a mozi pénztárnál lehet. Kezdete fél tíz órakor. Esős idő esetén a jegyek másnapra ér­vényesek. jön !! Az idény legnagyobb szenzációja : „A szegények császá­ra", a francia filmgyártás büszke­sége. „Az orkán", a szenvedélyek drámája, lesz az érdekes bemuta­tója az Apolló mozgószínháznak vasárnap. Az orkán című világhírű film a szenvedélyeknek ez a klas­­szikus filmdrámája kerül bemuta­tásra. A kanadai hegyek között játszódik le ez a filmdráma. A hát­térben a rendőrök és csempészek izgalmas harczai teszik bonyolulttá a drámai lefolyású szerelmi törté­netet, melyben a féltékenység ör­döge kritikus helyzeteket teremt és a fékezhetetlen szenvedélyek játéka művészi szempontból is nagy érté­kűvé emeli a filmet. Hétfőn már az Urániában vetítik a nagyszabású filmet, ahol még kedden marad műsoron, mert az Apolló mozgó­­színházat hétfőn renoválni kezdik és a renoválás tartama alatt zárva marad. Percy Moran gaztettét, Haj­sza az örökségért" címen hat felvo­násos kalandordráma keretében mu­tatja be pénteken, szombaton és vasárnap az aradi Uránia mozgó­­színház. LEGJOBBAN étkezhet a V­adászkürt éttermében ­— MINDEN ÓRÁBAN kitü­nően lehet étkezni a pályaudvari étteremben. Timiin felvétetik Qartner órás lálllál és ékszerésznél, Str. Bra­­tiacu (Wehrer-u.) 2. Minorita palota. Kocsifényező S­ pS:­kára keres helybeli gyárvállalat. Cim Sándor hirlapiroda. liÉpgpgrsBnysn dijat nyer ha «áldal WEIS­Z-féle !,ELZA"-kon­t8rjfréfflet hasanás Beszerezhető minden drogériában Egy tégely ára 20 lei. RÉGISÉGEKET antik bútorokat, porcelánokat, üveget, ezüstöt, szőnyegeket, egész lakberendezéseket a LEGMAGASABB ÁRBAN veszünk vidéken is. „Salon HHhtiQu­e“ Arad, Fischer Eliz palota. Jutányos árun eladó • Lég- vagy j­ázszivattyú­ (compressor), Szíjvezető (alsó és felső) szabályozható, Gépfék: 2 darab, Alátét vastalp, 8 darab, Háló vasabroncs, nagyobb mennyiségű, MBiali:Mii-in AlílÉN­ 132. 2500 len­tm bért fizetik havonta elegánsan bútorozott különbejáratú szobáért fürdőszoba használattal­Ajánlatokat „2500“ jeligére a kiadó­­hivatalba kérek. * CMNm É&TM***" ** 22 i I

Next