Az Ujság, 1906. május (4. évfolyam, 133-148. szám)
1906-05-16 / 133. szám
2 valahová belekerül »őrszemnek«. Ha ez átmenet vagy demokratikus reform-irány, akkor nincs többé abszurdum. Az ideiglenesség, az átmenet, a provizórium csak az országé. Világosan kezd már kibontakozni az »uralkodók« és »kormányzottak« közt való középkori különbség. Az uralkodók tudják csak egyedül, milyen alapon kormányoznak. A többi, a nép csak alkalmazkodni tartozik. Óriási többség van, de ennek nincs beleszólása a közhatalomba. A parlamentarizmus elve le van gázolva. Kormány-akáz, az van, de nincs kormányprogram. Hacsak az nem, hogy a negyvennyolcasok a hatvanhét szerint kötelesek szavazni, katonát adni, új terheket és új adókat rakni az országra. A nemzet alkotmányos érzületéből folyik, hogy ez ellen nyugtalanságok támadnak. Polónyi maga is nyíltan hirdette, hogy ő 48-as hagyományokat hoz az igazságügyminisztériumba, Kossuth Ferencz is a magáéba. Ez lehet, hogy csak frázis volt, de a függetlenségi pártban mozognak. Mezőssy Bélának nem tetszik, hogy a méltóságok és hivatalok osztogatásánál a függetlenségi párt többségi jogait nem respektálják. Megpróbálkoztak az »átmenet« idejére közös koalícziós klubbal is, de a többség visszautasította. Hatalmáról nem akar abdikálni. A főkoalicziós lapok pedig azt mondják, hogy az átmenet ideje alatt is alapozni kell és ki kell tűzni a jövő irányát. Világos, hogy a parlamentáris elvet nem lehet büntetlenül elgázolni, s hogy a bécsi paktum, a szavazási kényszer, meg a Bécsben adott becsületszó nem elég megbízható fundamentum a kormányzásra. Wekerle miniszterelnöknek azonban meg kell adni, hogy legalább ő, az egyetlen, nem csinál magának illúziókat. Temesvári beszédében az adószaporítás bejelentésén kívül volt egy politikai kijelentés is, amit nagyon meg kell figyelni. Ridegen kimondotta, hogy a kormányra nézve közömbös a pártok számaránya, vagy azok mikénti alakulása. A kormány hitvallása és feladata az a Programm, amelynek keresztülvitelére vállalkozott. Röviden: a koalíció alkotmánya nem parlamentáris. A többség benne közömbös. Az is, hogy egyes pártok hogy alakulnak. A fő a kormány-programm. A kormány-programm pedig nem más, mint a paktum a kormány és király között. Ez a szentírás. A programaiban pedig — ez csak most sült ki — új adók behozatala is benne van. Erre is kiterjed a Polónyi-féle becsületszó-elmélet. Valóban irigyelni lehet annak az ítélőképességét, aki csak valami különbséget tud megállapítani Fejérváry báró és Wekerle kormányprogram vija közt. Azt igenis elismerjük, hogy a Wekerle-kabinet a többséggel nem kormányozhat. Az országot a koalíció kényszerhelyzetbe kergette. Ha ilyen imparlamentáris kormánya nem volna, nem lehetne semmilyen. De az rettenetes öncsalás, hogy ennek szabadság és új korszak volna a neve. És ingatag fikció, hogy erre az imparlamentáris kormányzásra az ország mandátumot adott. Az ország nem a bécsi paktum mellett vagy ellene szavazott, hanem pártokat és többséget adott az országnak. És akármit is mondjanak, a koalíczió egész szabadság-\vo\Roméia, csak annyiból áll, hogy ezeket a pártokat rá lehet-e kényszeríteni a bécsi paktum nyílt és elhallgatott pontjainak a végrehajtására ? Nemzeti problémája pedig abból áll, el lehet-e hitetni az országgal és meddig, hogy most a nemzeti vívmányok állapotában kéjeleg? Hogy Wekerle a kör négyszögesítésének ezt a problémáját megoldja, nem a koalíció, de az ország érdekében kívánjuk neki. Azonban van egy másik problémája is. Amint ő mondja, a kormány feladata az is, hogy a nemzet egészét bevezesse a politikai élet sánczaiba »a modern demokráczia minden követelményeinek megfelelőleg«. Tehát ez az általános és egyenlő választási jog, amelyet Polónyi Géza igazságügyminiszter előre sietett büntetőjogi szakaszokkal megspékelni. Megjegyzendő, hogy ez sem a koalíczió vívmánya, hanem a korona kikötése volt. Ezt is muszáj! Wekerlének azonban látnia kell azt is, hogy ez a nagyszerű demokratikus reform máris kezdetét vette. Amennyi feudális, klerikális és konzervatív elem van az országban, az már mind ott van a koalíczióban »modern demokrácziát« csinálni. . A feudális főurak és Herbertjeik már elfoglalták a demokratikus haladás sánczait. Az alkotmánypártba már beköltözött a Nemzeti Kaszinó. A néppárt megszaporodott. A főispánságok csupa modern demokratikus urakkal vannak megtöltve. A vármegye kész minden perezben lerombolni ósdi osztály uralmi sánczait és beereszteni hatalmába a »csőcseléket«. Szóval már elő van készítve a modern demokratikus reform olyan jól, hogy akármi történik is, sem a hitbizományoknak, sem a magas klérus eminens jogainak, sem a főrendiháznak, sem a földbirtokrendszernek, sem az urasági partikularizmusoknak de még csak a hajuk szála sem fog meggörbülni. Vagy ha valaki meg akarja görbíteni, már készen áll Polónyi az ungvári elmélettel: az vallástagadó, internaczionális, kozmopolita hazaáruló. Paragrafust a nyakába! íme, ezek Wekerle miniszterelnök problémái. Erejét, tehetségeit, ügyességét és szívósságát sokra tartjuk. De eddig egyedül csak Heraklesről van tudva, hogy Augias istállójában rendet tudott csinálni, érdeklődött a reggeli, az uzsonna után, sok mindent akart mondani, s mégis keveset szólt; végül is ölébe vette Ettit s azzal eljátszódott egy félóra hosszat is, a kicsi lány rengeteg örömére. A tanár uron is látszott a női környezet hatása. A régi helyett egy nem kevésbé roszszul szabott, de sokkal kevésbé kopott gózokban járt állandóan, amelyhez lehetetlenül megkötött színes nyakkendőt fedezett föl ruhatárában. A nyakkendőbe gyémántokkal kirakott nagy arany patkó — valamely hálás szülök nagyon megbecsült ajándéka — volt tűzve s az elveszésnek állandóan kitéve !s . A tanár úr tulajdonképpen, a zárvizsgájára készült s egy nagyszabású neveléstudományi értekezés írásával foglalkozott; ha e miatt a Rucskó feladott és soha meg nem tanult leczkéit kellőleg nem ellenőrizte, megnyugtatta a lelkiismeretét azzal, hogy a magyar neveléstan- tudomány előbbrevitele sokkal magasztosabb czél minden rossz diák megállandó javító vizsgájánál. A kisasszony érkezése óta azonban a nagyszabású értekezés is megfeneklett ... A tanár úr jól ismerte, mert megtanulta a finom műveit társalgó törvényeit és tudta, hogy egy-egy kézimunkás időközben a férfiak széptevése a hölgyeknek igen kedves. Le is ülögélt a kisasszony mellé s terjedelmes körmondatokban beszélt neki a régi Róma nagy költőinek nemesitő hatásáról. A kisasszony megjegyezte, hogy ő is egyetemet járt, mellékesen éppen klasszika filológiát hallgatott s olyan fogas részletkérdéseket adott föl a tanár úrnak, hogy ez inkább fölhagyott a római költőkkel. Visszavonult szinte láthatatlanul magányos szobájába, de a neveléstudományi értekezés mégsem haladt előre kifejlődésében ; a tanár ura helyett a régi római versmértékeket próbálta a magyar nyelv természetéhez alkalmazni, s nehogy félreértse valaki, — Daphnis kegyetlenségéről, Chloé bájairól zengett énekeket. A legnagyobb változáson mégis Rucskó ment keresztül : a kamaszt mintha kicserélték volna. A kisasszony egyszer megszólította: — No Rucskó, hogy állunk Didó királyné ő felsége kegyeiben ? A kamasz belevörösödött s akkor egy 24 órán át egyhuzamban mindig a Vergiliusát rágta. Valami nagy dolgot akart véghezvinni : bevágni az egész könyvet, —de végre is arról győződött meg, hogy az ő feje azt be nem veszi s erről mindenkorra letett. Ellenben a férfiúi szépség erejével akart szive választottjára varázst gyakorolni. A tisztálkodásért éppen nem rajongó kamasz úgy mosta, vasalta magát, mint vasárnap a borbélylegény. Ha beszabadulhatott a városba, mindenféle lehetetlen pomádékkal és szagos szappanokkal megrakodva tért meg onnan, egyszer meg is borotváltatta az arczát, a sörtehaját szálanként tapaszttatta kétfelé a feje közepén. Iszonyú kínokat kellett kiállania. A maga ruhatára meglehetős hiányos volt s mikor ennek pótlására egyszer az apja egyik fehér mellényét próbálta meg a maga lapos mellére alkalmazni, — mennyi izzadás, furfang és toldás-foldás eredménye volt ez ! — az öreg harmadnapig rajta mulatott, persze a kisasszony jelenlétében. Nem a bűn tudata, csak gyöngeségének érzete tartotta akkor vissza Rücsköt az apagyilkosságtól. És mégis, mikor már-már sirvafakadóban hozzálépett ekkor a kisasszony s egy jó szóval végigsimogatta az arczát, miközben az apjára szemrehányó tekintetet vetett. Rucskó késznek érezte volna magát minden meggondolás nélkül a hóhérpadra lépni. Mindeme nagy dolgokból a kisasszony látszólag semmit se vett észre. Első naptól fogva egész otthonosan rendezkedett be , nagytakarításokat tartatott, bútorokat rendezgetett, itt-ott még pingáltatott is, — csupa olyan dolgok, a melyek az asszony nélküli szállásra ráfértek s eredményeikben még Vereczky Ádámnak is szemébe tűntek : derültebb, mosolygósabb lett tőlük a kastély. Virág volt a szobákban mindig, díszesebb az asztal, még az öreg szakácsné is jobban főzött. Főgondja azonban a kisasszonynak mégis mindig Etti maradt, aki meg viszont, úgy látszik, mindent látott. A tizenkét éves gyerekleány villogó szürke szeme párja olyan volt, mint a vadászó macskáé s talán nem is egészen öntudatlan incselkedés dolgozott benne, mikor a férfiak láttára elkezdte a kisasszonyt a haja tövétől az álla hegyéig végig-végigcsókolni. Rucskónak tényleg eszébe jutott egyszer, hogy Káin ilyenekért ölhette meg Ábelt. Sőt egyszer az öregből is kitört valami. — Szeretnéd, ha mindig itt maradhatna veled a kisasszony ? — Vele is maradok, szeptemberben megyek vele vissza az intézetbe. — Igen, ha engedlek. De most már megtanultad a kisasszonytól a gazdasszonykodást, ezentúl te folytasd. — Ha beéri apa az én gazdasszonykodásommal ?... De azt hiszem, — mondta öregesen ASS ÚJSÁG Szerda, május 16.