Az Ujság, 1908. március/1 (6. évfolyam, 54-66. szám)

1908-03-01 / 54. szám

Vasárnap, márczius 1. AZ Ú­JSÁG a minisztert, hogy az új kaszárnya építéséhez az állam tíz százalékkal járuljon hozzá és hogy a lakásbérilletmények felsőbb fokozatba vétessenek föl. Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter kije­lentette, hogy a jóakarat megvan benne. A hozzá­járulás eddig mindig hat százalék volt és Zala­egerszeg városával szemben már kivételt tettek akkor, a­mikor a hozzájárulást nyolc­ százalékban állapították meg. Tovább azonban nem mehet­nek, mert az állam pénzügyi helyzete nem engedi meg. A lakásbérilletmény fölemelésére vonatkozó­lag kijelentette, hogy ha a hátbéradó bevallását helyesen viszik keresztül és nagyobb összeg jut ki a számításból a lakásokra, akkor a pénzügy­miniszter az ellen nem tesz kifogást, ő pedig a maga részéről pártolni fogja a kérelmet. Egy az ő népükből. — A képviselőház ülése. — Egyben-másban igaza van Polónyi Gézá­nak, a­ki jóformán egymaga kibeszélte a mai ülést. Például abban is igaza van, hogy a hosszú ülések dolgát nem a hazafias lelkesedés, se nem a jóakarat, se nem a nagy­ tudás intézi, hanem a jó tüdő. A­ki győzi tüdővel, azé a nagyobbik időrekord, így aztán bizony Po­lónyi Géza sokkal nagyobb hazafi, mint Andrássy Gyula gróf. Vagy teszem föl, ha az üléseket úgy hosszabbítanák meg, hogy tíz óra helyett reg­gel hét órakor kezdenék, mint akármilyen másfajta becsületes munkát. Akkor meg a lumpok lennének a nagy hazafiak, a­kik még olyankor le se feküdtek, nem pedig a belügy­miniszterek, a­kik olyankor még föl se keltek. Itt van például egy más okoskodása a mai társzónoknak. De abban már van némi rabulisztika is. Minek akarják a házszabályok revízióját ? Azt mondják, azért, hogy a többség akarata érvényesülhessen. Hogy a kisebbség meg ne akaszthassa a haladást, fejlődést, alkotást. Igen ám, de hol van az a többség ? A klubbokban, a pártokban, a klikkekben ? Dehogy. Az nem többség, mert még nem tudom róla, hogyan fog szavazni. Hátha ka­­pac­itálódik a vita folyamán ? Hátha egyéb körülmények megváltoztatják a nézeteit és elhatározásait ? A többség csak akkor többség, a mikor már leszavazott. Ha csak egy szóval győz a szavazáskor, akkor csak egy ember a többség. Lám Andrássy Gyula gróf, Apponyi Al­bert gróf s még egy egész sereg a mai több­ségből: többség volt akkor is, a mikor Tisza István gróf beterjesztette a házszabályreviziót. Azután kisebbség lett belőle, aztán megint többség lett belőle. S ha az isten megsegíti, még most is meg­érheti, hogy kisebbség lesz, mire szavazásra kerül a sor. Itt van azután a kabinetkérdés fölvetése. Minek vetették föl az urak a kabinetkérdést a revízió dolgában ? A revízió a képviselőház belső dolga. Se a kormányé, se a kisebbségé, se a többségé. Hanem mindenkié, így gondolkodhatott a kormány is eleinte, s azért keresett strohmant az indítvány be­nyújtására. Hát minek nekik most a kabinetkérdés, a­mikor nem is ők kérik a revíziót ? Vagy ha ők kérik, minek a másik hazug­ság, hogy a képviselőházból magából indult ki a kezdeményezés ? Órákon keresztül, hosszú órákon át így folyt a szó Polónyi Géza öblös ajkairól. S ha nem szimpatikus szónok is, ha éppenséggel nem lehet is az egyéniségéért lelkesedni, ha vitás marad is az a kérdés, várjon használ-e vagy árt-e annak az ügynek, a­melynek a szol­gálatába szegődik, azt az egyet még­se lehet elvitatni, hogy érdekesen beszélt, sokat mon­dott és a képviselőház nagy figyelemmel hall­gatta. Olyan nagy és figyelő hallgatósága volt, mint kevés szónoknak előtte. Hiába, ismeri őket. Közülök való. Tud a nyelvükön beszélni. Egy az ő népükből. A hosszú üléseknek paródiája volt kü­lönben a mai rövid ülés. Két órára volt a vége kitűzve s negyed öt órakor még javában folyt. Nem szükségből, hanem mulatságból. Mert Polónyi Géza meg akarta mutatni (és meg is mutatta), hogy az ilyesmi csak a tüdőn múlik. A mi Andrássy Gyulának klotür, régi minisztertársának csak komédia. * „ Az ülésről szóló részletes tudósításunk egyébként itt következik . (Jelentés, indítvány.)] Justh Gyula elnök jelenti, hogy Hódy Gyula nyolcz heti szabadságot kért. (Felkiáltások: Meg­adjuk !) Bizony Ákos jelenti, hogy Barcsay Tamás dési mandátuma rendben van. Kovácsy Albert a mentelmi bizottság jelen­téseit adja be. Bozóky Árpád: Megokolja a tíz katasztrális holdat meg nem haladó földbirtokok csereügyleté­nek bélyeg- és illetékmentességére vonatkozó in­dítványát. Wekerle miniszterelnök egy ízben már az ő indítványa lényegét helyeselte. A kormány most a házszabályrevíziót, azután a választói jogot akarja tár­gyaltatni s igy legfontosabb programmpontja­ megvalósulatlan marad. Kéri a Házat, határozza el, hogy az indítványt érdem­leges, tárgyalás alá veszi. Wekerle Sándor miniszterelnök : Nem vádol­hatja a kormányt senki sem azzal, hogy megfelelő munkaanyagot nem terjesztett elő a pénzügyi reformok terén. Egész pénzügy­ jogunk reformra szorul. Kiszakítottan azonban nem lehet egyes kérdéseket tárgyalni. Kéri, hogy Bozóky indít­ványát ne tűzzék napirendre. Bozóky Árpád : Törvényjavaslat szerkesztését c célzó indítványt adott be a czigányok kóbor­lásának meggátlására. Fontos és sürgős a kérdés rendezése kulturális és gazdasági szempontból egyaránt, éppen ezért kéri, hogy javaslatát tűz­zék napirendre. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter : Tekin­tettel arra, hogy a kormány is foglalkozik ezzel a fontos kérdéssel, sőt sürgősen javaslatot szán­dékszik a Ház elé terjeszteni, kéri a Házat, hogy Bozóky indítványának érdemleges tárgyalását ne tűzze napirendre. A Ház mindkét indítványra nézve a kor­mány kívánsága szerint határoz. (A házszabálymódosítás.) Kovács Ernő : A Nagy Emil-féle indítvány mellett beszél. Megokoltnak látja az elnöki hatás­kör bővítését. Negyvennyolc­ban is olyan nagy jogköre volt az elnöknek, hogy szavazás nélkül mondotta ki a határozatot. Összeveti a negyven­­nyolczadiki házszabályt a mostanival s megálla­pítja, hogy az sokkal szigorúbb volt, mint ez. A jegyzőkönyvi vitát ki kell küszöbölni, mert azzal sok időt vesztegethetnek el. Hoffmann Ottó : Sajnálja, hogy azok ellen kell síkra szállania, a­kiket tisztel és nagyra­­becsül. De változatlan meggyőződése mindennél erősebb és ezért nem tud hozzájárulni az indít­ványhoz. Emlékezteti a Házat, hogy tavaly még a függetlenségi párt milyen egyértelműséggel utasította vissza a házszabályszigorítás gondolatát. Ma sincs, a­mi a többség gondolkodását megvál­toztatta, egyéb ok, mint a h­orvát obstrukc­ió. Ezt azonban, mint a dolog története és eredményei is mutatják, ha nem is a kormány rendezte, leg­alább elősegítette, hogy aztán ezzel megokolttá tehesse a h­ázszabálymódosítást. Róma szabadsá­gát nem Julius Caesar, hanem a fia, Octavius semmisítette meg. Az a dörmögés, a­mely ma már a függetlenségi pártban megnyilvánul a jövő uralkodója ellen, hogy ezzel forradalmi állapotot teremtve a jövőben, a házszabályok nagy fegyvere nélkül álljon, nem valami biztató. Gondolja meg a dolgot a függetlenségi párt minden egyes tagja, mert övék a felelősség. Sümegi Vilmos : De nem a hatalom ! Hoffmann Ottó : Határozati javaslatot nyújt be, hogy a revíziót mérsékelt szigorítással csak a választási reform törvénybe iktatása után tűzzék napirendre. - v • ■ . (Polónyi beszél.) Polónyi Géza az indítvány ellen szólal fel. Eddigelé az volt a felfogás a házszabályról, még­pedig pártkülönbség nélkül, hogy az a kisebbség védelmére való. Azt hitte, a revíziót nem a kabi­net­ kérdés feltevésével tárgyalják, mint Tisza István gróf idejében, hanem pártközi egyezség útján. Az ilyen dolgot nem is lehet, nem is szabad másként megkísérteni. Az indítvány nem Nagy Emiltől származik, hanem felsőbb beavatkozással készült kormányjavaslat. Apponyi Albert gróf közoktatási miniszter: Abszolúte nem áll! Polónyi Géza: Megdönthetetlen érvekkel fo­gom bizonyítani. Apponyi Albert gróf közoktatási miniszter: Az én szavamnál súlyosabb érv nincsen. Polónyi Géza : A javaslat szerkezetéből, elő­terjesztési módjából következik, hogy azt a király tudtával hozták elő. Junku­m van a házszabály­­revízió és"­a király bizonyos elhatározása között. (Mozgás a függetlenségi párton.) Andrássy Gyula gróf még mint képviselő szólalt fel, de mint minisz­ter jelentette ki, hogy a javaslat mellőzése esetén tárczájáról lemond. Apponyi Albert gróf már nem nekem tetszett ; adóztam a köznek is, úgy mint egy király, s örültem, hogy ajándékkal fejezhetem ki, mit tartok pártolásra érdemes­nek. Hiú voltam, az igaz. Szerettem, ha azt mondják rólam, hogy­­ kevés ilyen gavallért látott még a világ. De ez se volt nemtelen hiúság. Szerettem szépen élni, és ez talán mégis csak menthető hiúság. Ha elszórtam az egész vagyonomat, ez semmi esetre se volt szándékos , de ez se történhetett volna meg, ha nem akartam volna minden cselekedetem­mel megmutatni, hogy semmire sem becsülöm a pénzt, s hogy a különb dolgokat többre becsülöm. Nem volt mit rest­elnem a bukáso­mon, s nem volt mit várnom az élettől. Hát élet ez, a­mikor az embernek nem maradt egyebe, mint durákot játszani ? ! Egy olyan embernek, a­ki úgy élt, mint én ! Akkor jött a Tónika, és sírt, hogy ne lőjjem fejbe magam. Azt mondta : a­mije van, azt én adtam neki, hát ez még megmaradt nekem. Ez szép és ez engem meghatott. Nagyon szép ! — mond­tam magamban. — Tíz millió közül csak egy csinálná meg, és talán soha se az, a­kitől várjuk. Hát ez engem nagyon meghatott. És azt mondtam magamban : »Ha negyven, negyvenöt, öt­ven, ötvenöt éves volnék, ok­vetetlenül fejbe lőném magam, hiába sír a Tónika. De már hatvanöt éves vagyok. Hát érdemes azért a kevésért, a­mi még hátra van, öngyilkosnak lenni ?! A­mi még hátra van, az már úgy se élet, az már halál, durák. Most már egészen mindegy­, így volt. És az szép, a­mit a Tónika csinált, de az már nem szép, hogy a mama az egész micsodát meg­­bánatja velem. Sperlingné : Hát ne bánja meg ! Mondtam én, hogy : mért nem lőtte magát fejbe ? ! . . . Én csak azt mondtam, hogy ne lármázzon, mert a Tónika felébred. De maga boldog, h­a jelene­teket csinálhat és engem leanyósozhat. Mért ? Olyan nagy szerencsétlenség egy öreg asszony­nyal durákot játszani? ! És mindig csak velem veszekszik ! Mi baja velem ? ! Tehetek én róla, ha azt hitte, hogy a milliói elkölthetetlenek, és egy kis tőzsde­veszteség, meg egy kis kártya­veszteség, meg egy kis számítani nem tudás, a kedvezőtlen véletlenek egy kis összetalál­kozása ... és a milliók hirtelen úgy elröp­pentek, mint egy szép álom ! . . . Tehetek én erről ? ! Mit mondtam én magának, azóta hogy a csalást visszavontam, a­mi magát sért­hetné ? ! De magának semmit se lehet mon­dani. Egy ilyen nagy embernek, a­ki el tudott verni nem tudom hány milliót! Persze, a­ki el tudja szórni a pénzt, az nagy ember, és a pol­gári takarékosság, az kicsinyesség. De, ugy­e, jó volt, hogy a Tónika nem herdálta el, a­mit kapott, és nem tűnt el, mint a többiek, a­kik a maga pénzét széthurczolták a világba, hanem sarokh­ázat vett, és megint sarokházat vett, és mindig csak sarokházat vett ? ! ... Mert mégis csak jobb darákot játszani egy öreg­asszonynyal, mint a földben lenni. Tónika (benyit) : Micsoda lárma ez megint? Sperlingné (mentegetőzve) : Én mondtam a grófnak . . . Tónika (szemrehányó hangon) : De, édes Stefi, én olyan keveset kérek magától! . . . és még ezt a keveset se teszi meg a kedvemért!­ ­

Next