Az Ujság, 1910. december/1 (8. évfolyam, 285-297. szám)
1910-12-01 / 285. szám
r ségét: kiűzi az egyik nyomort, hogy helyet csináljon a másiknak. Hiába hallatszik a Jancsics-mocsárból a nyomor de profundis-a. A város elküldi a közegét helyszíni szemlére, a rendőrség a maga konstablerét a rend fentartására. De hajlékról a nagyváros kiűzött vadjai számára nem gondoskodik senki. Legalább három napig nem gondoskodott. A főváros hatósága, amelynek elsősorban lenne kötelessége lakói nyomorúságán enyhíteni, mindenféle közegei révén bejelenti saját tehetetlenségét. Hát ezt a tehetetlenséget, fájdalom, rég ismerjük. Mindig előbukkan, amikor a szegény emberről van szó, aki sem városatya nem lesz, sem városatyát nem választ. De hol a kormány, hol az úgynevezett államhatalom ? A Hétház ínséges kilakoltjai a mellett, hogy a főváros lakosai, még a magyar állam polgárai is. Legalább papiroson, legalább alkotmány és törvény szerint annak tekintendők. S ha a főváros intézőinek megáll az eszük, megbénul a kezük és bedugul a zsebük ennyi nyomor láttára, az állam csak nem mondhatja, hogy én is tehetetlen vagyok ? A kormány azonban, úgy látszik, észre sem veszi, mi történik polgáraival, vagy ha már fölszáll hozzá a tömegnyomor bűze, könnyed kézlegyintéssel int, hogy ezekkel innen él. Azt halljuk, hogy az egész kormányzati bölcseség, a Jancsics-rét nyomorultjaival szemben, abban nyilatkozik meg, hogy el akarják őket tolonczoltatni. Zseniális megoldás ! Tolonczkocsira rakni a nyomorúságot, szertehurczoltatni az országon s odalökni a helyi hatóságok gondoskodásának. Miért nem küldik mindjárt európai körútra a magyar speczialitásnak ? és művészi és emberi. Forradalmi jel e felvonásban egyáltalán nem fordult elő, hacsak nem az, hogy mégis csalódtunk az imént, mert most már valódi kilincsek voltak az ajtókon. Mi ez ? Visszatérés lenne a naturalizmushoz ? Megdöbbentő. Durieux asszony megint egészen kitűnő, de hát ezt úgyis tudtuk. Azután a harmadik darab jött, a »Varieté«, no de hát ez már azután igazán mulatságos. Egy varieté-színésznő lakásán játszik s hallatlanul komikus, hogy ez a nő mit csinál a szeretőjével, az udvarlóival s a direktorával. Egy szerződés megkötésén buzgólkodik s ezenközben szerelmi ügyeket bonyolít le, végre egy reklám-öngyilkossággal éri el, hogy a szerződését lényegesen jobb feltételek mellett kötheti meg. Mondom, a kis darab rendkívül mulatságos, no de Istenem, ezért nem kell Pán-társaságot alapítani, merész forradalmi újításokkal döbbenteni meg az embereket s egy valóban kitűnő regényírót a színpadra vonszolni. Ilyen mulatságos kis darabot minden országban nagyon sokan írnak, s azokat rendes esti előadásban, a nagyközönség élénk tetszése mellett játszszák. Nem, ez nem az a darab, amelynek hallatára zendülések és szakadások támadnak a régi művészet falain. A három közül egyik sem az a darab, amelynek kedvéért hétköznap délután három órakor kényszerítve kell érezni magunkat arra, hogy színházba rohanjunk. Az Isten szerelméért, a jeles Pán a délutáni álmunkból vett el egy félórát s mit adott ezért cserébe ? Azt a megismerést, hogy Durieux egészen kivételes színésznő. De hányadszor ismételjük, hogy ezt úgyis tudtuk. Az emberek morogva távoztak s akkor délután igazuk volt. Abban azonban nem volt igazuk, hogy az egész Pánt folyóiratostól és színházastól letárgyaltnak tekintették. Akkor nem jól ismerik Cassierert, nagyot kellene tévednünk, ha ez az ember Berlin színházi életében nem csinálna még egy valódi és kiadós zenebonát. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1910. deczember 1. Nem ezt a szocziális politikát vártuk a kormánytól. § ha ígérete mögött, amelyet kormányzati programmjába foglalt, ilyen szocziális gondoskodás lappangott, akkor nem fogjuk csodálni, ha egy szép napon a XV. századra virradunk s a hajléktalanságról leszoktatjuk a földönfutókat a deressel. Lehetetlen visszafojtani a keserűséget és az indulatot, ha arra gondolunk, micsoda pénzeket pocsékol a város és az állam improduktív czélokra, micsoda összegekbe kerül nekünk a kultúrmáz fentartása, de amikor az utczára kerül a nyomor, sem a város, sem a kormány nem találja meg azt a pár ezer forintot, amelylyel hajlékot lehetne teremteni a mocsárlakóknak. Nem keressük, nem kutatjuk, hogy jutottak ennyire a Hétház nyomorultjai. Lehet, hogy megbicsaklott bennük valami dacz, lehet, hogy bujtogatók hajszolták bele a kilakoltatás kényszerűségébe. Nem is azokon keressük a felelősséget, akiknek a törvény jogot adott erre a rendszabályra. De ráhúzzuk a teljes felelősséget — miután a városi szociálpolitika csődöt mondott — a kormányra, az egyetlen hatalomra, amelynek tehetsége és módja is kell hogy legyen, elhárítani azt a közbotrányt, hogy emberek százai hóban, esőben tanyázzanak egy ragyogó főváros tövében, csúfjára a czivilizácziónak és a humanizmusnak. Nem a magas politika a kormányzás egyetlen feladata. Nem attól boldogul a magyar, ha sikerül a politikusoknak összeveszíteni és kibékíteni osztályokat és embereket. Hanem azt is megköveteli a kormánytól, hogy lássa meg az eleven életet s ne a közegek és bikók útvesztőin keresztül, hanem közvetlenül és gyorsan tudja meg, hol és mit kell cselekednie. Illeg kellett látnia és bizonyára meg is látta a Jancsics-mocsár nyomorultjait, a fővárosi élet e szánalmas hajótöröttjeit, s ha mégsem lépett közbe gyors segítséggel, érző szívvel és mentő kézzel, hát akkor nemcsak szociális, de kormányzati szempontból is megdöbbentő érzéketlenséget árul el. Az erdő vadjainak kíméleti időt szab a törvény, csak a főváros embervadjai nem számíthatnak kíméletre. Azokat űzi a gond, a szegénység, a nyomor és még hozzá a törvény is. A társadalom izgalma gyönge a segítségre, akinek pedig volna ereje hozzá: a főváros tehetetlen, a kormány pedig vak, vagy kegyetlenül rideg. BELFÖLD. — A képviselőház ülése. A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor ülést tart. Napirend: az indemnitási javaslat tárgyalásának folytatása. Holnap előreláthatólag felszólal Széll Kálmán is. A marostordai főispánság. Haller János gróf, Udvarhely megye főispánja ma délelőtt felkereste a képviselőházban Khuen-Héderváry gróf miniszterelnököt és hosszasan tanácskoztak. Hallernek Marostordamegye főispánjává való kinevezését már legközelebb közzé teszik. — Uj főispán. A király Kürthy Lajost, Bars-, Komárom- és Zólyomvármegyék, valamint Komárom város főispánját bars- és zólyommegyei főispáni állásában való meghagyása mellett Komárom megye és Komárom város főispáni állásától felmentette s Komárom vármegye és Komárom város főispánjává Kürthy István országgyűlési képviselőt nevezte ki. Államtitkári kinevezés. A király Balogh Jenő dr. udvari tanácsost, egyetemi tanárt kinevezte a közoktatásügyi minisztérium államtitkárává. Az erre vonatkozó királyi kézirat a hivatalos lap holnapi számában jelenik meg. Sümegi Vilmos mandátuma. A képviselőház IV. bíráló-bizottsága Márkus József elnöklesével ma délután fejezte be a Sümegi Vilmos választása ellen benyújtott panasznak tárgyalását. Nagy Dezső dr. folytatta tegnap megkezdett védbeszédét. Arra kéri a bizottságot, hogy a panaszt utasítsa el. Haydin Imre előadó kérdést intéz a védőhöz, várjon a hatósági jelentésekre való hivatkozással elismeri-e ezek hitelességét és milyen volt a szavazati arány ? Nagy Dezső dr. tagadásba veszi a jelentések hitelességét és előterjeszti, hogy a kerület 1738 választója közül 951 szavazott Sümegire és 371 Herveyre, úgy hogy 116 választó nem gyakorolta szavatzati jogot. Balázs Elek dr., mint a Sümegi-párti választók védője, beszédében kijelenti, hogy az országos munkapártot nem téveszti össze a gyergyószentmikósi munkapárttal, amely 250.000 koronáját próbálta el jelöltjénél anélkül, hogy számbavehető eredményt produkált volna. Gábor Illés dr., mint a panasztók képviselője kimerítően felel a választást védőknek és hangsúlyozza, hogy a hatósági okiratoknak beszerzése a bizottság feladata. Kéri a vizsgálat elrendelését. Gál Sándor bizottsági tag kérdési és Nagy Dezső dr. rövid viszonválasza után a bizottság beható tanácskozás után meghozza és kihirdeti ítéletét, mely szerint a vizsgálat mellőzésével a panaszt visszautasítja azért, mert a panasz igazolására beterjesztett hatósági iratmásolatok és magántanúsítványok a szabályszerű hitelesítéssel ellátva nem lévén, a házszabályok 70. §-a értelmében még a vizsgálat elrendelésére sem voltak figyelembevehetők. A panaszosok jogi képviselőjének díját 2000, a választást védőkét 5000 koronában állapítja meg a panaszosok terhére. Visoki sabore! — A képviselőház ülése. — Úgynevezett széles mederben, tehát a becsületes unalom tágas medrében hömpölyögtek ma tovább az indemnitás vitájának éppenséggel nem kristálytiszta hullámai. Az első szónok Herczeg Sándor volt, aki a kisgazdák ügyes-bajos dolgait teregette ki a Ház előtt. A téma kétségtelenül érdekes, de vannak emberek, akiknek kezében az arany is szurokká válik. Vakmerőség volna azt állítani, hogy Herczeg Sándor nem közéjük való. Maczley Emil az indemnitás ellen szavalt. Mondanivalójának ürességét hangjának öblösségével igyekezett pótolni. A többi közt a tűzoltóság államosítását is sürgette, annyira harsány hangon, mintha a Házban tűz ütött volna ki, és azonnal szükség lett volna a tűzoltókra. A harmadik szónok Popovics Sándor volt. A horvát képviselők nevében állott a porondra, hogy visszautasítsa a javaslatot. Erre vonatkozó magyar nyelvű nyyatkozatot olvasott föl, így tehát nem aratott vihart. Csermák Ernő vesékig ható komolyságot szeretett volna produkálni, de kitűnő önkéntelen és szándéktalan humoristának bizonyult. Akik figyelemmel kísérték indemnitás-ellenes beszédét, — igen kevesen voltak — olykor jóízűen kacaghattak Csermák vidámságot keltő komolykodásán. Szünet után a képviselőházban ismét elhangzott a Visoki sabore, amely a koalíciós kormány idejében vált oly megszokottá a magyar parlamentben. Hinkovics Henrik volt az a bátor horvát férfiú, aki gyakorlati módon akart tanúságot tenni róla, hogy a horvát nyelvnek a budapesti képviselőházban éppen annyi joga van, mint a magyarnak. Ennek bebizonyítására teljes egy óra hosszáig mondott beszédet oly nyelven, amelyen sem az elnök nem ért, sem a gyorsírók nem tudnak jegyezni. A koalíczió idejében, amikor még nagy becsülete volt a horvát nyelvnek, horvát tolmács állott az elnök háta mögött, horvát gyorsírók fürge czeruzája rögzítette papírra a horvát szónoklatot. Most senki sem hallgatta figyelemmel Hinkovicsot, csakis háta mögött ülő horvát képviselőtársai és Khuen-Hédervári