Az Ujság, 1911. március (9. évfolyam, 51-63. szám)
1911-03-01 / 51. szám
ROVÁS. Akár komédia volt, akár nem, ha ezúttal keményen a sarkunkra nem állunk, az osztrákok bizony megint megaláztak és kifosztottak volna bennünket. Mivel ez nem sikerült, hát hadd tegyék meg egész akciójukat puszta demonstrácziónak. Nagyon sajnáltuk volna, ha Montecuccoli állását veszélyeztetné az, hogy irányunkban objektív volt, s kötelességünk is őt teljes védelmünkben részesíteni.. De szentimentálisok még sem lehetünk : inkább bukjék Montecuccoli, semhogy visszacsinálják a jussunkat. Erről különben nem lehet szó. Hieronymi ma ismét világosan és keményen kijelentette, hogy a tengerészeti vezetőséggel van dolga, senki másnak ebbe beleszólása nincsen. S úgy látszik, tudott is gondoskodni róla, hogy ne legyen senkinek sem beleszólása. * Hieronymi apodiktikus eljárásával szemben szörnyen radikálisnak és harcziasnak látszik Batthyány Tivadar indítványa, hogy a háromszáztizenkét milliót ne szavazzuk meg addig, míg a szállítások kérdése osztrák részről el nem dőlt. Ha a magyar delegáczió ebbe a radikális ötletbe belemenne, maga elismerné mindazt, amit az osztrákok állítanak : hogy nekik van beleszólásuk, s addig a január végi szerződés nem érvényes. Ha valaha, úgy ebben az esetben valamivel kevesebb sokkal többet jelent, s a tételt meg kellett szavazni, mintha osztrák reklamáczió nem is lenne. Ezzel elejét vettük annak, hogy ezzel a tétellel kapcsolatban az osztrákokkal folytatni kellene a veszekedést, holott ők maguk voltaképpen már leszámoltak vele, s legfölebb mérgükben még a lOréskedelmi miniszterüknek esnek, hogy mért nem volt ő is olyan élelmes, mint magyar kollégája. * Sub titulo Bosznia az osztrák delegátusok a magyar-horvát helyzettel foglalkoznak, a mihez semmi közük, s a finalizmussal, a mihez nem szabad hogy közük legyen. Ezek iggár urak úgy tesznek, mintha verokák meglátogattak, hanem megszálltak volna bErThlirz ist. Mi jogon beszél Chiari úr a fiumei rezoluczióról ? Ez a kérdés nem is külföldi, melylyel Aehrenthal úr budgetjével kapcsolatban foglalkozhatnék. Ezen a jogon a magyar delegátusok elmélkedhetnének a gráczi olasz egyetem kérdéséről. Ami pedig a trializmust illeti, hát ez voltaképpen merénylet a pragmatika szankció ellen, amit el lehet követni a malom alatt, de nem egy bizottságban, melynek elnöke is van, a kinek vigyáznia kellene, hogy a szónok urak el ne veszítsék a józan eszüket. A napi vitája küszöbén. Irta Kálnoki Izidor. Megy a gőzös Pestre. Nem gyorsvonat, a mely száguld, csak személyvonat, a mely döczög. Abban ül igen Czenczi, egy másodosztályú félfülkében. Egyedül van, de azért nem meri levetni gyűrött kis kalapját, szürke felöltőjét. Nem néz se jobbra, se balra, mintha folyton figyelnék. A két kezét az ölében tartja, az egyikben nagy csomó georgina és rezeda, a másikban az erszénye. — Az erszényére nagyon ügyeljen — kötötte a lelkére Weinstein doktor. — Mert Pesten sok a tolvaj, s a vasúton is. Úgy kivágják a zsebét, hogy észre se veszi. És nolensvolens, volt pénztárcza, nincs pénztárcza. Ő tehát ügyelt a tárczájára, amiben száz korona pénz volt, s a mi még fontosabb, a méltóságáék czime és neve : »Ő méltósága özvegy Keve Nándorné, miniszteri tanácsos özvegye, lakik VI., Izabella utcza 30., saját palota«, így irta föl a doktor. Igen Czenczi persze czédula nélkül is tudta a czimet. Elolvasta már ötvenszer. Mégis ügyelt rája. — Ha elvesztem, ijedtemben biztosan elfelejtem. Mint a gyerek a leczkéjét. Az is tudja, mint a vízfolyás, csak amikor kiszólitom, hogy fölmondja, akkor nem jut eszébe egy szó se. Az ablakon jóformán ki se nézett Czenczi. Mit is látott volna ? Legelő és szántás, szántás és legelő, végtelen egymásutánban. Egy-egy U I ■ ■■■■■ ■■■■■■ ■■■■■■»■■ .IT. !■ ».——i........ ...........—-----------borjas tehén, vagy a mezőn száguldó nyúl lehetett volna a legfőbb látványosság. Czenczi inkább hallgatta a vonat egyhangú zakatolását, s gondolkodott. Arra a hat esztendőre gondolt vissza, amit Kenézházán töltött, s azokra az egyszerű emberekre, a kikkel együtt élt. És konstatálta magában az elmélkedő nő, hogy bizony kár volt azért a gyönyörű szép hat esztendőért, s bizony nem sokat vesztett, amikor a primitív dolgokat és embereket elhagyta. S mégis, mit jelentsen az a fájós sajgás a szive körül ? Valami úgy szorongatta azt a kalimpáló kis jószágot ott belől, hogy egyszerre száraz lett a torka és nedves lett a szeme. — Miért fáj úgy a szivem ? — kérdezte magától Czenczi. De nem felelt neki senki. Csak a vonat, amelynek egyforma kattogása mindig mond valamit. S mindig éppen azt mondja, amit a kérdező hallani akar. »Mi lesz most az ideállal ? Mi lesz most az ideállal ?« — kérdezte a döczögő személyvonat beszédes kereke. S egyszerre Czenczi is kérdezte magában : — Mi lesz most az ideállal ? Hát mi lenne, édes Istenem ? A valóságban nem volt meg soha, a gondolataimban pedig követ mindenhova. Mielőtt útra keltem, neki írtam az utolsó levelemet, s mihelyest megérkezem, neki írom az elsőt. Azt mondják, a férfi alaptermészete a hűtlenség, a nőé a hűség. Milyen szerencsés vagyok én. Az én hűségem biztosítva van, azért mert ime vagyok , az ideálomé meg biztosítva van azért, mert ő nincsen is a világon. Magát megnyugtatta Czenczit hamar. Csak a vonatot nem. Az kattogott tovább, folyton, szünet nélkül, a végtelenségig. És ismételte, kíméletlenül ismételte a kérdést : »Mi lesz most az ideállal ? Mi lesz most az ideállal ?« A leány boszos lett. Behunyta a szemét, s nem nézett semerre. Jött állomás állomás után , hosszú megállások, rövid megállások, lárma, kiabálás, fütyülés, sípolás. Czenczi ki nem nyitotta a szemét Pestig. Talán el is aludt. Csak amikor a vonat végképp megállott, s végre kénytelen-kelletlen föltekintett, akkor látta, hogy a kocsiban nincs már egyedül. Az ajtó mellett egy jól megtermett úr terpeszkedett, aki mereven nézett rá. A behemót ember, amikor Czenczi leszállni készült, meglepő fürgeséggel félreugrott, s előrebocsátotta a hölgyet, miközben megemelte a kalapját. Czenczi bólintott a fejével, s gyorsan lelépett a kocsiról. S magában azt gondolta, hogy mennyivel különb férfi az, akit ő kigondolt magának. Persze, persze. Az ideáltól nem nagy mesterség, ha különb a meglevőknél. * Czenczi az íróasztal mellett ül és ir. Sima csontpapirosra veti az apró betűit. Budapest, szeptember 14. Nem vesz valami különöset észre az írásomon ? Ahogy ezt a szót leírtam, hogy »Budapest« ? Nemde a betűk is fenhéjázók, gőgösek, •n nagyobbra nőttek, mint minden más szóban ? ' '* *Fr S A Budapest, 1911. IX. évfolyam. 51. szám. ___ ________ Szerda, márczius 1. i áiAsr&k s jy SZERKESZTŐSÉG! BtZ'B: A T I I |\flh ,“u MSggi fSBf ||I m ||g .. Wk Bej Telefon 162 -63 és 58-03. Egyes SZ&m ára helyben Bt . ^.TrTTrillfL Mm dl&k il Ti SB Mesjelen hétfő kivételével és vidéken 10 fillér. gif W* ^BBB WA minden n*p, ünnep nincs. inérdek és közérdek Francziaországban. Szomorú közéleti Viszonyaink sötét képére a vigasztalás sugarával világosit reá a harmadik franczia köztársaság kormányválságainak bizalmas története. Már amennyiben vigasztalás saját bajunkban, ha látjuk, hogy a sors embertársunkat sem kíméli meg attól. Bizalmatlanul tekintünk Magyarország jövőjére, mert valóságos keleti szellemben az önérdek tülekedése eltaposással fenyegeti a közérdeket ? Nézzük a Kelet befolyásától minden tekintetben, földrajzilag, néprajzilag, történelmileg független nagy franczia nemzetet és talán megnyugvást, talán még nagyobb nyugtalanságot fogunk meríteni abból, amit ott tapasztalunk. Egyrészt megnyugvásunkra, vagy inkább mentségünkre szolgálhat, hogy a franczia nemzet, az emberiség babérkoszorús zászlóvivője, sem mentes a személyes vidékeknek attól a túltengésétől, amelyet saját közéletünk végzetes mételyének ítélünk. Másrészt azonban nem kell-e a legmélyebb megdöbbenéssel tudomást vennünk arról, hogy Francziaországban, a kultúra legmagasabb fokán álló ebben a dicsőséges országban is letaszítani próbálják a közérdeket arról a piedesztálról, amelyre hogy fölemelkedett, az európai kultúrának mindenha méltó büszkesége, a közéletnek biztos szabályozója, a haladásnak erős fegyvere volt. Waldeck Rousseau-nak, a harmadik köztársaság ezen egyik legfényesebb talentuma és egyik legérdekesebb államférfinak hátrahagyott írásaiban olvassuk, hogy Francziaországban is elmúlt a parlamentarizmus azon klasszikus kora, amidőn elvek és programotók győzelmén vagy vereségén fordult meg a kormányok sorsa. A magasröptű politikai küzdelmek helyét a személyes érvényesülés törekvése, és ennek szolgálatában az alattomos fondokodás, a gáncsvetés, a kulisszák mögötti dulakodás foglalta el. A tegnap leköszönt miniszterelnök a köztársaság elnökéhez intézett levelében ugyanezt mondja, mintha lemásolta volna nagynevű elődjének szavait. Briand írása, éppen úgy mint Waldeck-Rousseau írása, azt bizonyítja, hogy nem a kormány programmjában, nem a kormány polt- Lapunk mai száma 28 oldal.