Az Ujság, 1912. szeptember/1 (10. évfolyam, 207-219. szám)
1912-09-01 / 207. szám
. Tehát tolódván tolult mindenki a középiskolák és onnan az egyetemek felé. Azonfelül pedig az úri állapot is csábító volt. Valóság, hogy ebből nagyszerű értelmiségi proletariátus támadt. Egyes pályákon, mint például az ügyvédin, szinte gutaütésig megy már a bőség. A hivatalok tömve vannak és szinte mégegyszer annyi hivatalnak van, mint amenynyire a közszolgálat ellátásánál szükség volna, de azért mégis minden hivatal ajtaja előtt szinte queue-ben áll az állásért várakozók hosszú sora. Ez igen nagy baj. A mostani politikai mozgalmakban már észrevehető, hogy az ilyképpen szűkölködésre jutott intelligens elemek a szélsőséges törekvéseket támogatják, ami az egész nyilvános életben növeli a nehézségeket és a zavart anélkül, hogy ezzel bárha egy jobb sorsra érdemes intelligens proletárnak megélhetést lehetne biztosítani. Mindazáltal ezt a folyamatot megállítani nem lehet. A tudományosság zsipjeit lezárni s a nagyobb műveltségért és képzettségért törtető sokaságot más, szűk medrekbe szorítani egyszerűen képtelenség. Már csak azért is, mivel annyi megélhetést, amennyire szükség volna, a társadalom az iskolázott ifjúságnak más pályákon is épp oly kevéssé tud adni, mint az úgynevezett lateiner pályákon. Nyomai vannak immár az el nem látott fölöslegnek a kereskedelmi és közlekedési pályán is, sőt úgyszólván mindenütt. Nem is szólván a nőkről, akik szintén egyre nagyobb számmal lépnek föl a kenyérkereső pályákon, amit szintén nem szabad, de nem is lehet megakadályozni. Nem kellemes dolog tehát, de annál komolyabb kötelesség annak megállapítása, hogy viszonyaink közt az iskolázott ifjúság nagyon bizonytalan jövő felé megyen. A szülők nem iskoláztathatják gyermekeiket azzal a várakozással, hogy az ország tartozik nekik kenyeret is adni. Ilyen kötelessége különben egyetlen országnak sincsen, legkevésbé az olyannak, mely nem korlátozza a tanulást. Egészen hozzá kell tehát szokni ahhoz a gondolathoz, hogy az iskoláztatás szabadsága mellett ki-ki úgy él meg, ahogy éppen bír. Műveltséget, képzettséget szerezni mindenkinek szabad, de hogyan és miképpen fogja belőle kenyerét is megkeresni, azért tisztán ő felelős maga magának. Ez a demokratikus felfogás is és Amerikában is így tudják. Egyszerűen bele kell szoknunk nekünk is, mivel viszonyaink közt másképp ez úgyis hosszú ideig nem lesz. Mindaddig tudniillik, amíg Magyarország nem fejült ki olyan változatos és gazdag iparos országgá, amilyen például Ausztria, hogy többet ne mondjunk. Egy fontos következése azonban mégis van ennek az állapotnak. Az tudniillik, hogy a mai tanuló ifjúságból csak a legjobbak, a pályájukon legalkalmasabbak, tehát a legképzettebbek és a gyakorlatilag is legértékesebbek fognak érvényesülni. Ez valamelyest már ma is így van, még ígyebben lesz akkor, ha a már úgyis haldokló protekciós gazdaság és nepotizmus helyett a képesség fog határozni. Nagyon sajnáljuk tehát, ha azzal kell végezni, hogy az az ifjú, aki nem tanul komolyan és becsületesen, aki nem szenteli egész erejét a maga legjobb kiképzésére, nem is bír kilátással az érvényesülésre, vagyis a megfelelő megélhetésre sem. Ma bizonyosabb, mint akármikor ezelőtt, hogy a selejtes tanulóanyag le fog törni az életben. Az élet demokratizálódó rendje ezt követeli meg a modern tanuló ifjúságtól és meg kell vallanunk, hogy ez a rend jobb, mint a régi, mely nem egyéni értékük, hanem jobbára más ismertető jelek szerint válogatta az embereket. ban ott rejlett a parancsolat violaszin pecsét alatt és a Vass lovagnak gyorsan támadt kicsi tündérvárába nem vonult be a felséges császárné.Most, e félbemaradt magyar vendéglátás színhelyének közelében — mely véletlen! — avattak fel, tavaly — vagy nem is avattak fel, csak lepleztek le egy emlékművet, Tóth I. bronzcsoportját (a művész alkotása 1911-ből), mely feltünteti Kossuth Lajos elfogatását_ az «»Istenszem«-nyaralóban 1837 május 5-én. Ünnep nem esett a fölállítás napján. Akik itt a Zugligetben tudtak felőle, azt vélték, nyárára marad, mikor, már ha nem is az országos, ha nem is a székesfővárosi, de legalább a svábhegy-zugligeti s a környező falusi közönség lesz az emlékezetes jelenetnek tanúja. De nem volt annak se látója, se hallója. Ha igaz, még a »Vasárnapi Ujság«-nak mindenütt jelenvaló Jellyje is elmulasztotta az ábrázolását. (Mint ahogy mai napig hasztalan keresem ott a Nemzeti Bank palotája remekbe menő szoborműveinek mását.) A hevenyén kelt, de beszédes vázlat (melyet egy kedves leányzónak, Engel Mariska kisasszonynak köszönök) szónoki állásban mutatja Kossuth Lajost, amint, bal karját lecsüggesztve, jobbját szívére szorítva, védekezik a pecsétes elfogatási parancs ellen, melyet egy czibil úr, jobb karjára akasztott felsőkabáttal, nyújt eléje, míg hátul két szuronyos, merev baka ad nyomatékot a szigorú felhívásnak. Fölötte egy szikladarab tetejében a fogoly államférfi mellszobra. Jelentős ábrázolat, mely hosszú lánczolatban sorjáztatja el a nyylp szeme előtt nemzetünk e kimagasló alakjának magasztalással és váddal elegy zivataros pályafutását. Körülötte ünneplő és engesztelő jelképen dús rózsabokor vonja díszbe ez emlékművet. Lesz-e már most, aki fölkeresi ? »Zugliget« név hibás magyarítás. Mi neve lehetett, midőn még Mátyás király vadasa terült el innen Visegrádig, nem tudom. De a »Disznófőt« a beözönlött németség, mely hoszszában-széltében lepte el ezt a hegyvidéket, a hagyományon megindulva »Saukopf«-nak nevezte, ami rámutat ez erdőség vadasi múltjára. Nyilván itt ejtett el a mi nagy királyunk nem egy hatalmas vadkant. Vedlésében a »Sauwinkel«-ből lekopott az »S«, róla az erdőzug így szerezte az »Auwinkel« nevet. Ennek aztán, mintha maga is vadkan volna, ádázul rontott neki a fővárosi neomagyarizmus, és, mint ahogy kifordította a Groszfelder bácsi háztelkein épült utczaszert Nagymező-utczának, az emberséges Herr von Karpfenstein emlékének szánt utczát meg Pontykő-utczának, kapta magát és leteremtette Zugligetnek, pedig, sor szerint, inkább Ligetzugnak magyarította volna. Az ilyen tudatlanságot nyomon is követte a bűnhödés. Midőn az első telepesek, jó érzékkel, a mai Bálvány-utczát legelőbb is, Gödre vezető iránya miatt, Göder Gasséra keresztelték : a rákövetkező nemzedék tűnődve megállt az érthetetlen név előtt, s abban a hiszemben, hogy vele nyilván a honfoglalók bálványimádó pogányságára példálóztak, a könnyebb megértés okáért, helyreigazítva az »ódon« ortográfiát, fekete betűvel vörös alapra odapingálták, hogy : Götter-Gasse. Amiből a föntebb dicsőített neomagyarok, a történelemnek tartozó méltánylásával, * a »Bálványt«. A megtorlás nem maradt el. Midőn évtizedkel később a fővárosi magyar hazafiság Wesselényi nevével ékesítette föl a VII. kerületnek mocsokba fúlt egyik utczáját, a tréziastadti intelligenczia, az előtte merőben idegen »árvízi hajós« nevéről nevezett utczát megtette »Wäscher Leni«-utczának. Mikor tehát én ismertem meg az Auwinklit, már javában értett a Zugliget névről, holott voltaképen inkább Ligetzugot jelent. De hát eigentlich (pardon a név-elcsavarintásért!) Zuglighetto vala . A »Fáczán« környékének lankáin s a Csillagvölgyben nyári pihenőre megtelepült választott nép a büzöső, poros Pestről menekült ide és szomjasan itta a tavaszi hajtás fűszerszámos üdeségét, telehordva a magyar szótól szűz berkeket valahonnan a messze Rheinpfalzból hozott csámcsogó tájszóláson kelt könyök- és király-utczai zsargonjával, mely a dunai talpfán ideúszott bajorral megvegyülve, olyan szólamokat szűrt egybe, melyeket a később közidéjök elkeveredett magyarság alig értett meg. Egy szép napon, a sulferáni apostolainak prédikáczióin megindulva, e hegyvidék gyarmatosaiban fölágaskodott az »alldeutsche Bewusstsein«, s magam vagyok a megmondhatója, csírázó magyar érzetek gyökérszálai mily gyorsan pusztultak el. A Vörösvár, Tök, Solymár s Hidegkút ősmagyar helységeiben megtelepült németség döngette prusztikus mellkasát, hogy mind ez elnevezések igazában német eredetűek. Mondom a sváb framámnak, váljon az ö szülőfészke »Budakeszi« (leeszi ó-magyarán mezőt jelent) német falu-ot — Frajli’ isz dajcs — feleli. — Onnan ered, hogy »Butter, Käs«. Mint ahogy Budaock£ f*ny árottak AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1912. szeptember 1. BUDAPEST •fg. .3? BELFÖLD. A külügyminiszter Bécsben. Bicéből jelentik : Berchtold gróf külügyminiszter ma reggel Ischlből ideérkezett. Itt említjük meg, hogy Erzsébet román királyné Berchtold gróf feleségének arczképét adományozta, amelynek hátlapjára rögtönzött verset írt. A vers alá a királyné költői nevét — Carmen Sylva — írta. Az állami tisztviselők nyugdíjtörvényének revíziója. A miniszterelnök nagyenyedi beszédében tudvalevőleg kijelentette, hogy a képviselőház őszi ülésszakának legelső törvényhozói munkája az állami tisztviselők nyugdíjtörvényének revíziója lesz. Ezt a kilátásba helyezett novellás törvénytervezetet a főiskolai képzettséggel nem bíró állami alkalmazottak sérelmesnek találják magukra nézve, mert az, ugyancsak a miniszter kijelentése szerint, az egyetemet végzett tisztviselők szolgálati idejét 35 évre fogja leszállítani. A sérelem orvoslására mozgalom indult meg az érdekelt budapesti állami alkalmazottak között és tegnapelőtt értekezletet tartottak a teendők megbeszélése végett. Ez az értekezlet egy tíztagú végrehajtó bizottságot választott, amely a pestvidéki törvényszék Semmelweiss-utczai melléképületében ma tartotta első tanácskozását . A tanácskozáson kimondották, hogy szeptember 15-én délután három órára, a vármegyeház dísztermébe országos nagygyűlésre hívják össze az egyetemet nem végzett állami alkalmazottakat, hogy még a képviselőház végleges döntése előtt a sérelem orvoslására kérjék fel a miniszterelnököt. A szerb egyházi önkormányzat Újvidékről jelentik : A szerb egyházi autonómia felfüggesztése tárgyában Szent István napján a különböző szerb pártok kiküldöttei Budapesten gyűlést tartottak, bizottságot küldöttek ki, hogy ez a bizottság a pártok állásfoglalását preczizírozza. Ez a bizottság augusztus 20-án Újvidéken megalakult a horvát önálló párt, a radikális párt, a kikindai demokraták és liberálisok kiküldötteiből. Az értekezlet a következő határozatot hozta : 1. Az értekezleten képviselt pártok egymást többé sajtó útján támadni nem fogják. 2. Bizalmatlanságot szavaznak a püspöki karnak, mely — szerintük — az autonómia felfüggesztésének okozója volt. 3. A felfüggesztés tartama alatt a felsőbb hatóságok meghagyásainak nem engedelmeskednek. 4. Az értekezleten képviselt négy párt tagjai közül senki semmiféle egyházi kormányzatban részt nem vesz. 5. Szeptember 15-én Újvidéken