Az Ujság, 1914. június (12. évfolyam, 128-138. szám)

1914-06-03 / 128. szám

2 által fellázított nép megnyugtatása , ak­kor a segélykérés elutasítása mögött ha­tározott rossz akaratot kell gyanítanunk azok részéről, a­kiknek érdekük az albán zavarok állandósítása. S joggal tehetjük fel, hogy ez érdekek olyanok, a­miket a zavarosban való halászásnak szokás ne­vezni. Egy berlini távirat rá is világít ez érdekkörökre. Nevükön nevezi meg azokat az olasz ügynököket, a­kik igen élénk összeköttetésben állottak s állanak folyton a siraki fölkelőkkel. Azt is meg­állapították, hogy ezek az ügynökök szólították föl a muzulmán fölkelőket a Durazzo elleni felvonulásra, biztosítván őket arról, hogy a hadihajók részéről nincs mit félidők. Ezek után nem lehet kétség az iránt, hogy az olasz sajtó egy részének osztrák-magyar-ellenes hajszája tényleg azoktól az elemektől származik, a­melyekre a külügyminiszter a delegá­­czióban czélzott. Politikai és kereskedelmi ágensek, a­kik Albániában elfoglalt pozí­­c­ziój­ukat féltik, a­kik az osztrák és magyar versenyt eleve ki­ szeretnék zárni azzal, hogy Albániában az ő érdeküknek megfelelő alakulást iparkodnak létre­hozni. Gazdasági verseny, kenyéririgység, ál­láshajsza rejtőzik az albán mozgalmak mögött, s a­kik a háttérben mozgatják a szálakat, alaposan ismerik az albán nemzetségeket és törzseket, számítanak tudatlanságukra, könnyenhivőségükre, faji és felekezeti fanatizmusukra, s mint az eredmények mutatják, fel is használ­ják ezeket alattomos czéljaik elérésére. A mai események világításánál lát­juk, mi volt tulajdonképpen a legnagyobb hiba az albán állam megalapozásánál. Az, hogy elmulasztották a leglényegesebb hatalmi kellékeket rendelkezésére bocsá­tani a fejedelemnek : pénzt és katonát. Védtelenül, üres kézzel ment Wied Vilmos herczeg Albániába. Holott tudni kellett volna azoknak, a­kik őt a fejedelmi trónra szánták, hogy az állam­alakulás első kelléke : a tekintély és az áldozat­készség. A skipetár ma is ugyanaz a faj, a­milyen századok előtt volt: primitív kultúrájú, szabadságszerető és büszke. Meghódítani, leigázni nem lehet, csak megnyerni a kultúrának. Ehhez pedig példa kell. S a példaadáshoz tekintély és pénz. Ha kellő erővel jelenik meg, ha védelméről nem feéll idegen államok diplomatáival és megbízhatatlan ügy­nökökkel alkudoznia, akkor csírájában elfojthatta volna azt az agitácziót, a­melyet a külföldi ágensek akadálytalanul fejthettek ki. S ha kellő pénzösszeg állott volna rendelkezésére, megszervezhette volna azokat az intézményeket, a­melyek a kultúrának legalább azon első etapjai biztosíthatták volna, melyek az állam­alakuláshoz szükségesek. Lehet-e s hogyan lehet e mulasztá­sokat pótolni, ezen fordul­ meg Albánia sorsa. A­míg ki nem alakulnak a viszo­nyok annyira, hogy a fejedelem ura ma­rad-e a helyzetnek, vagy sem, addig minden kombináczió hiú lenne. Ez pedig attól függ, váljon monarchiánk és Olasz­ország egységesen akarják-e, hogy Vilmos fejedelem maradjon Albánia ura, és hogy ő teremtse meg a rendet s az állam­­alakulás lehetőségeit. Ha e két hatalom szolidaritása kétségbevonhatlan, s ha dip­­lomácziájuk elég erős arra, hogy Európát az első segélynyújtás szükségéről meg­győzze, akkor a helyzet több-kevesebb zökkenéssel, de megoldható. Ellenkező esetben teljesen úrrá lesznek, a zavaros­ban halászók, a háttérben intrikálok, és akit az Albánia, melytől oly sokat remél­tünk, s a­melyért annyit áldoztunk, a zavarok és kellemetlenségek forrásává lesz számunkra. előtt fél tízkor érkezett Nagybecskerekre Tallián Béla báró, Papp Géza báró és titkára, Thaly Zsigmond kíséretében. A pályaudvaron a munka­párt vezetősége és nagy közönség fogadta. Annán dr. pártelnök és Perisics Zoltán dr. polgármester üdvözölte. A vasúttól a miniszter a vármegye­házára hajtatott s Dollimanics Lajos dr. főispánnál szállt meg. Vasárnap délelőtt a vármegyeházán küldöttségeket, testületeket fogadott. A nagybecs­­kereki ipartestület küldöttsége előtt­, mely a mun­­kásbiztosító törvény reformját sürgette és azt kérte, hogy adják vissza az ipartestületeknek régi beteg­­pénztárukat, a miniszter kijelentette, hogy teljes tudatában van annak, hogy a munkásbiztosítási pénztár egyike az újabb idők legszerencsétlenebb alkotásainak. Valóságos bűn az a gyönge magyó­s iparral szemben. A törvény reformjára az előmun­kálatok folyamatban vannak. Vasárnap délután a miniszter különböző testületek helyiségeiben tett látogatást. Este a kaszinóban közös vacsora volt, a­melyen több százan jelentek meg. Pünkösd hét­főjén délelőtt a városházán tisztelgett több kül­döttség a miniszternél, délután a miniszter el­utazott. A város előkelőségei kísérték ki a pálya­udvarra. ( Beszámoló: Szüllő Géza dr., a bazini kerü­let országgyűlési képviselője pünkösd vasárnap­ján tartotta beszámolóját Szentgyörgyön, a lakos­ság nevében Jánoska Gyula polgármester lelkes szavakkal üdvözölte. A képviselő beszámolójában érintetlenül hagyva a taktikai jelentőségű kérdé­seket, a legközelebbi jövő feladatait, a politikailag egységes, erkölcseiben konszolidált nemzet min­den irányú gyarapodásában jelöli meg. Nem agyon­­gyámolítás útján, hanem az egyénekben s a fajok­ban rejtező képességek tudatos kifejlesztésével kell az egyetemes érdekeket előmozdítani. Szün­tessünk meg minden szerteható törekvés alapjául szolgáló elégedetlenséget. Bármely nyelven beszélő magyar állampolgár megtalálhatja a hazában em­beri jogait, de épp oly mértékben ismerje fel köte­lességeit, melyeket a közös érdekek eléje szabnak. Az anyanyelvi hitoktatás behozatalától joggal remélhető, hogy a mesterségesen támasztott egye­netlenkedés nemzetrontó mérgeit immunizálja. A szentgyörgyi választópolgárság viharzó lelkesedés­sel fogadta a beszámolót és ünnepelte képviselőjét.­­ A czeglédi mandátum. A czeglédi független­ségi párt vezető emberei tegnap bizalmas érteket­hogy a budapesti művelt nyelv ma tisztát­­llanabb és hitványabb volna, mint a milyen volt a hatvanas vagy hetvenes évek pesti nyelve. Ellenkezőleg. A magyar nyelv való­sággal meghódította és birtokába vette az akkor félig német Pestet és szinte egészen német Budát, a mellett pedig szabatosság dolgában is tökéletesebb, mint az akkori fő­városi köznyelv volt, a maga németességeivel. Való, hogy az irodalmi és tudományos nyelv szigorúsága nagyon befolyásolta a fővárosi nyelv kialakulását és hogy a nyelvtisztítási munka sikere meglátszik rajta ma is. Nem lehet tehát azt mondani, hogy­ a budapesti magyar nyelv nagy elterjedése mellett visszaesett. Azt azonban már jó lélekkel lehet mondani, hogy távolról sem lett belőle az, a­mit vártak. Legkevésbé pedig az, a­mi a firenzei nyelv az olasznak, vagy a párisi nyelv a francziának. A magyar nyelv igazi kincse még ma is a vidéki népies nyelvjárásokban fekszik. Újabban nag­yon elterjedt az a szokás is, hogy az írók Budapest helyett egyszerűen Pest­et írnak. A beszédben is egyre sűrűbben hallani. Ez egészen önkéntelenül bukkant föl és nem is váltott ki számbaveh­ető tiltakozást, holott annak idején Buda és Pest egyesítésé­be­n a nemzeti egység jelképét ünnepelték Az ország a közműveltségi vonatkozásban és kivált a nyelv dolgában ezt az szokást most egészen közömbösnek tartja, mivel érzi, hogy Budapest a népérzület és nyelv dolgában a magyar népszellemnek nem vezércsillaga. Le­gyen hát, Pest, ha jobban tetszik, mindegy. Ik­ihez a szóhoz a magyar érzületben legfölebb egy kis rovás járul. Az emberek a vidéken a pesti szónál mindig valami kis feslettségre, hunczsulságra, valami görbére, valami olyanra gondolnak, a­mi mögött egy kis csalafintaság rejtezik. És a­mit jó lesz gyanúval fogadni. Ez a mellékize van a pesti magyar nyelv­nek is, a­miről ma már bizonyosan tudjuk, hogy a vidék egyetlen nyelvjárásához sem hasonlít és egészen külön uton halad, valamely még el sem képzelhető idióma és jargon felé. Föltéve természetesen mindig, hogy az ese­mények fordulása végét nem veti ennek a félre­fejlődésnek, a­miről már annyi mindefélét írtak, kivált Berczik Árpád, Maszák Hugó és mások, az én csekélységemet sem véve ki, bár megvallhatjuk, hiába. Itt a korszellemmel és a fejlődés általános irányával érkező erő­hatalommal állunk szemben, a­mi ellen egyé­nileg védekezni mindenesetre lehet, de a­mit tömegesen visszanyomni vagy útjából eltérí­teni alig. Ha csak országosan támadó ellen­hatás nem képes erre, a minek azonban nyoma sincs a láthatáron. A pesti magyar nyelvjárás jellemző vonásait itt apróra szétszedni persze megint nem lehet. Elég talán fölemlíteni, hogy a pesti köznyelven nagyon meglátszik két vonás. Az egyik a német, kivált a bécsi hatás, a­mi a sűrű keres­kedelmi érintkezésből s a német újságok és könyvek tömeges olvasásából származik. To­vábbá — last apte least — a kávéházakból. A kultúra emelkedése bizonyosan nem baj, sőt ezen a téren még a behozatal is nyere­ség. Sokkal kevésbé ilyen az, hogy a pesti nyelvben a gondolat kifejezési formák, köz­mondások és kiszólások, de még az adomák és szóficzamitások is mintha csak a német nyelv másai lennének. A pesti fiatalabb nemzedéken már rettenetesen meglátszik, hogy a magyar irodalmi nyelv szigorúságával is szakított s magyaros mondásai vagy éppen közmondásai nincsenek többé. Vagy ha vannak, azokat is rendesen rosszul használja. A sok közül elég legyen csak egyet felemlíteni, a­minek a napok­ban jóízűen kaczagtam : »Pia Isten akarja, tavaszkor a kapanyél is elsül«. És hozzá még fiatal leány mondta. A másik a pesti magyar nyelvnek meg­­döbbentőleg hangsúlytalan lapossága. Ha az ember távolról hall két igazándi pesti embert beszélni, beszédjük puszta hangszínezéséből soha el nem találja, hogy magyarul beszélnek. Leginkább svédnek, hollandnak, orosznak vagy ilyennek gondolná. Pedig a jó magyar hang­súly és beszédtagolás olyan jellemző és eredeti velejárója a mi szép nyelvünknek, hogy már messziről, puszta hangtöredékeiből is rá lehet ismerni. A pesti nyelvben a rengeteg nyílt e betű kergeti egymást, s e miatt a pesti beszéd szinte elviselhetetlenül kellemetlen. Nem is szólva az ilyenforma kiszólásokról : egye meg a fene stb., a melyek már a pesti helyi­érdekű irodalomban is sűrűn előfordulnak, noha a magyar paraszt az ilyent közép e-vel (e és ö közti hang) mondja és tisztességes társaságban akkor is hozzáteszi :­­— Megkövetem alásan. A pesti nyelvfejlődés legújabb szörnyű­sége ama bizonyos csibész argot, a­mi roha­mosan kezd terjedni és ezen a helyen is több­ször szóvá tették. Az Újság 1913. évi augusztus 10-diki számában Szomory Emil s újabban Kálnoki Izidor (Vulpes) írt róla igen figyelemre méltó dolgokat . Megtudjuk ebből, hogy a pesti argot a városligeti jasszak nyelvéből indult ki. Szülőapja a pesti tolvajnyelv, a­melynek szó­tárát a budapesti államrendőrség 1911-ben egy kis füzetben kiadta. Ez rendőri haszná­latra volt szánva, azonban azóta a legújabb AZ TJJSÁ® Szerda, 1914. junius 3. BELFÖLD.­ ­ A pénzügyminiszter Nagybecskereken. Toleszky János pénzügyminiszter a pünkösdi ünne­peket — a­mint jelentik — Nagybecskereken vá­lasztói körében töltötte. A miniszter vasárnap dél­

Next