Budapesti Hírlap, 1892. november (12. évfolyam, 302-331. szám)
1892-11-01 / 302. szám
Budapest, 1892. XII. évfolyam 302. sz. Kedd, november I. fill.fizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Nemzet és dinasztia. Budapest, okt. 31. A miniszterelnök úr Bécsbe utazott s e pillanatban, mint mondani szokás, Bécsben van a válság súlypontja. Holnap vagy holnapután haza fog jönni az osztrák császári szék- és fővárosból s tógáját, mint hajdan a római követ Karthágóban, két kezében jobbról is, balról is ráncba fogva, igy szóland az itthon valóknak : válaszszatok, félkezemben van a béke, félkezemben a háború. A melyiket kiválasztjátok tógám ráncából, az lesz a tietek ! Addig is, míg ez a nagy pillanat lekövetkezik, használjuk fel a pauzát egy kis elmélkedésre, hogy a kisértés órája készületlen ne találjon bennünket. Nemcsak a helyzet van tudniillik kegyetlenül összebonyolítva ebben a pillanatban, hanem irgalmatlanul össze vannak zavarva a fogalmak is. Pedig jó, ha a puskapor szárazon van, ha fogalmaink tiszták és ha célunk mindig világosan áll előttünk. A patitika, és a nemzeti párt jelszavai és e szók mint elnevezések is innen, a Budapesti Hírlap szerkesztőségéből indultak ki, innen terjedtek el és lettek utóbb egy országos párt zászlajává, ami országos fontosságot adott a dolognak. Ma már előkelő jellemek, kiváló szónokok, nagy feladatokra hivatott politikus tehetségek hirdetik fényes szónoklatokban és cselekedetekben ez irány igéit. Ki fogja csodálni, hogy a tábor, amely ez irány nevében szenved kegyetlen ostromot, látván azt is, hogy a nemzet ritka fogékonyságot tanúsít ez irány eszméi és érzülete iránt: ki fogja csodálni, hogy az ellentábor a legsúlyosabb vádakkal védekezik ez irányzat ellenállhatatlan hatalma ellen ? E vádak azok, amelyek elhomályosítják és összezavarják a fogalmakat és ez által megfélemlítik a félénkeket és megrendítik a gyengébbeket. Hogy a nemzeti párt veszélyezteti a kiegyezést, amelyet fejleszteni akar. Ez a vád a maga első formájában. Hogy a nemzeti párt mind jobban-jobban a szélsőbaloldalhoz szorul : ez a második forma. Hogy a nemzeti politika Kossuth irányára lyukad ki és forradalomra viszen : ez volt az utolsó fogalmazás. És ennek hegyibe jött a király gyors elutazása, neheztelése és ennek kapcsán annak kikiáltása, hogy a nemzeti politika összeütközésbe hozza az országot a dinasztia érdekével. A szíves olvasó el fogja ismerni azt is, hogy híven, azt is, hogy leplezetlenül adom vissza mindazt, amit hallani és olvasni bőven lehetett egykét év óta egész máig. És nem is fogok mind e tételek részletes cáfolatába belebocsájtkozni. Sőt hajlandó vagyok megengedni azt, hogy mindez az igazságnak látszatával valóban elmondható a nemzeti politikára, de ismétlem, az igazságnak csakis látszatával. Mert mi az a nemzeti politika ? Hiszen, hogy valamely nemzetnek politikája nemzeti legyen, az olyan természetes, mint hogy Kis Pál gazdasága a Kis Pál érdekei szerint igazgattassék és ne a Nagy Ferenc javára. A spanyol politika nemzeti, ha spanyol, az olasz, ha olasz, a magyar is csak akkor nemzeti, ha magyar. Valamely nagy oknak kell lenni ott, ahol a spanyol nemspanyol politikát csinál, valami szembetűnő, közérzetű oknak, ami alkalmas arra, hogy az emberekkel elfogadtassa azt, ami nem természetes. Hogy valamely nemzet nem nemzeti szellemben igazgassa közdolgait, az oly képtelen dolog, hogy a történelemben mindig mint visszás, káros kór szerepel, mint valamely szerencsétlenségnek következménye, vagy valamely illetéktelen hatalom befolyásának eredménye. De mit jelent a nemzeti politika. Sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy mindaz, ami egy népnek nemzeti voltát kifejezi,ha...kiteszi, a közdolgok, az intézmények minden ágában, minden orgánumában és minden fórumán érvényesüljön. És melyek azok a momentumok, amelyekben a nemzeti karakter kifejeződik ? Az alkotmány sarkalatos elvei, az intézmények szelleme és iránya, a hagyományok, a szokások, az érzület, az észjárás, a művelődés és mindenekfölött a nyelv. Ha mindez a törvényhozás alkotásaiban, a közdolgok intézésében érvényesül és megillető jogához jut, akkor elmondhatjuk, hogy a politika, amely ezt műveli, nemzeti politika. Ahol más nép szelleme, tudása, iránya, intézménye és elve kormányozza a törvényalkotók és a közdolgok intézőinek elméjét és a hol a nemzeti helyett vagy A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Szilveszter testvér álma. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája.— Nem tudom, emlékeznek-e önök a jó Szilveszter testvérre, akit valaha az útszéli komédiások kocsijába kergetett a júliusi vihar s aki a signor Artignelli pompás rüdesheimi borától annyira megfeledkezett egy délutánra az ő szent hivatása felől ... A szegény fráter, aki azon az estén szégyenkezve borult le a kegyes szűz szobra elé, még mindig sorra járja a taptikájával a környék országutját és falvait... De az üzlet rossz és a koldulás alig jövedelmez valamit ... A kolostorban szomorú élet van mostanában s a levert atyák még Dominik urnak, az ő hires francia szokásuknak is fölmondani készülnek . . . Szilveszter testvér, a kinek zöldes reverendáját az utolsó kukoricacsősz is ismeri, ezt a prédikációt mondta el a . . . búcsún, ahova a Bakony minden svábja, parasztja összegyülekezik évenkint. Oh, kedves fiaim, milyen rettenetes álmom volt a múlt éjjel!.. . Azt álmodtam, hogy örökre behunytam a szememet és Filemon, a szegény csacsi, árván maradt utánam az istállóban ... A laptika, melyet ti mindannyian ismertek, nem nyikorgott többé az országutakon s az öreg guardián a kolostor templomában meghatva énekelte utánam a rekviemet. A páterek egy nap szomorúan szürcsölték a Dominik ur aranysárga levesét, mert Szilveszter testvér, az ő leghívebb szolgájuk, örökre búcsút mondott e világnak. Meghaltam, édes fiaim, mint egy béka. Lelkem odafenn lebegett az aranyos szélű felhők között, ahonnan a legmagasabb hegy is akkora, mint egy vakandtúrás. Mindig meszszebb, mindig magasabban távolodtam el tornyaitok fölül és a szívem, higyjétek el, nem volt egészen fájdalom nélkül. Esteledett, amikor a mennyország kapujához megérkeztem. Fáradt voltam a hosszadalmas utazástól, de azért levertem magamról az ut porát és meghúztam a csöngetőt a kapu mellett. Szent Péter, a mennyország kapusa, kinézett egy pillanatra a rekesztéken, s látván, hogy az úr egy szegény szolgája áll előtte, készségesen kinyitotta a kapu szárnyát. Egy hasadéknyira beláthattam a menyországba, oh, édes fiaim, milyen gyönyörű volt ott minden! A ködszerű, aranyos épületekből túlvilági zene hallatszott, szeráfok, szárnyas angyalok sürögtek föl-alá . . . Egy hatalmas karosszékben megpillantottam a megboldogult püspököt, ki az üdvözültek mosolyával hallgatta egy rózsaszínű angyal beszédjét .. De Szent Péter nem engedte tovább, hogy elbámészkodjam, hanem nyájasan megszólított: — Szólj, ki vagy édes fiam ? — Szilveszter testvér, válaszoltam alázatosan. — A kolduló barát ? kérdezte most Péter, a szemöldjeit összevonva. — Igenis, rebegtem. Szent Péter haragosan rám nézett és hirtelen becsapta az orrom előtt a mennyország kapuját. Jaj, édes fiaim, mennyire megrémültem . .. Remegve szóltam be a hasadékon, mint egy bűnben talált gyermek: — Oh hatalmas szent, hát én ki volnék zárva a mennyországból ? Szent Péter hidegen válaszolt: — Nem itt a helyed, szegény barát, a mennyek nem fogadnak be... — És miért ? kérdeztem halványan s a térdeim megcsuklottak rémültemben. De belülről senki sem válaszolt. Szent Péter otthagyott a kapunál, a rekeszték kis rézajtaját becsukták. Ott álltam, édes fiaim, a hideg, homályos magasságban, csak nagy távolról gyújtogatták föl a csillagokat... Elképzelhetitek-e, jó emberek, milyen rettentő gondolatok küzdöttek az agyvelőmben ... Hát kegyes életemnek, lemondásomnak, bűn nélkül Mai aláznunk 20 oldal.