Budapesti Hírlap, 1892. december (12. évfolyam, 332-361. szám)
1892-12-01 / 332. szám
XII. évfolyam 332. sz Csütörtök, december 1. Budapest, 1892.Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy tóra 1 frt 20 kr. megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Válasz Eötvös Károlynak. Budapest, nov. 30. A függetlenségi párt elnöke, Eötvös Károly, az Egyetértéshez november 29-től kelt levelet intéz, mely ismételve foglalkozik szerény személyemmel. Udvariasság és tisztesség követelik, hogy neki válaszoljak. Hivatkozik arra, hogy róla azt írtam, miként Szilágyi Dezsővel és az Egyetértéssel összefogva, kormánypárti politikát folytat a nemzeti párt ellen, s „mulatságosan gyanúsítom“, hogy a konzuláris és elkeresztelési vitában a kormány segítségére volt a nemzeti párt ellen. Igenis, ezeket én írtam, s állítom, hogy nem gyanúsítottam. De nem azt vitatom, hogy a Szápáry kormánynak volt szövetségese Eötvös a nemzeti párt ellen a múltban, mert ez nem volt. A Szápáry-minisztérimmal szemben ő éspártja erős ellenzéket képeztek s a nemzeti párttal a fegyverbarátságot tartották, kivételt, nem a párt, hanem Eötvös Károly és az Egyetértés, csak Szilágyi Dezső igazságügyminiszterre nézve tettek s én ezt állítottam. A képviselőházban Eötvös pártjára és az ellenzéki szövetségre való tekintettel inopportunusnak tarthatta az igazságügyminiszter mellett s Apponyi s a nemzeti párt ellen szónokolni. De az Egyetértés cikkelyeivel könnyen beigazolhatnám, ha tagadtatnék, a politikai barátságot az igazságügyminiszterrel s ennek törvényjavaslataival és nagy beszédeivel, melyeket az említett kérdésekben is főleg Apponyi ellen mondott. Azt pedig bajosan tagadhatná Eötvös, hogy az Egyetértéssel s ennek szerkesztőjével nem áll benső viszonyban s föl sem tehető, hogy a saját cikkeit, bár névtelenül jelentek meg, magáénak el nem ismerné. Ex ungue leonem, tolláról ismerd a madarat. E részben tehát igazat adok Eötvös Károlynak a múltban vitatott passzivitására nézve a képviselőházban. Viszont ő el fogja ismerni, hogy kíméletes viselkedése Szilágyi személye iránt, valamint mérsékelt jóindulata Apponyi és a nemzeti párt iránt általam soha előbb meg nem támadtatott, még magánbeszélgetésben sem. Egyéni felfogások és vonatkozások nem valók a nyilvános tárgyalásra, csak midőn belejátszanak a politikába. Ez pedig akkor történt, midőn Eötvös Károly megszűnt a függetlenségi pártnak egyszerű, bár kitűnő tagja lenni, annak elnökévé és vezérévé választatván. Immár szólásai és cselekedetei nem egyéni meggyőződésének kifolyásaképpen tekintendők, hanem az egész függetlenségi párt akcióját képezik, melyért a felelősséget Eötvös nem veheti magára s a függetlenségi párt nem háríthatja el magától. Nekem, ki nem vagyok képviselő, sem semelyik pártkörnek tagja, ki a jelen országgyűlés kezdetétől fogva keveset érintkezem képviselőkkel, mert sem a házba, sem a pártkörökbe nem járok, egyszerűen mint hírlapírónak kötelességem figyelemmel kísérni a napi eseményeket. Nekem, midőn az új pártvezér az új miniszterelnöknek felelt, azonnal feltűnt ama nagy politikai változás, mely a függetlenségi párt magatartásában a szabadelvű párt kormányával szemben beállott. Feltűnt ez mindenkinek, valamint Eötvösnek hideg tartózkodása Apponyival s a nemzeti párttal szemben is. Nem sokáig kellett várnom, hogy mindazok az aggodalmak, melyeket az eddigi fegyverbarátság fentartására nézve tápláltam s melyeknek hírlapi cikkekben névtelenül és nevem alatt, nemkülönben Békésen mondott beszédemben kifejezést adtam, igazaknak bizonyuljanak. Hétfői beszédében a függetlenségi párt elnöke a szabadelvű párt várakozásának megfelelően a szövetséget a nemzeti pártnak és Apponyinak felmondta, őt hamis számítással a fúzióra a kormánypárttal vagy az áttérésre a függetlenségi párthoz szólítván fel. Nem újság előttem ez a taktika s nem vonom kétségbe Eötvös amaz állítását, hogy „a nemzeti párt és vezérének valódi érdemeit a parlamentben igen is őszintén és élénken ismételve, többször kiemelte.“ Tette ezt hétfői beszédében is, miként a kormánypárti szónokok is gyakran megcselekszik. De Eötvös tovább ment s azt a politikát, mely Apponyit vagy jobbra, vagy balra elejteni kívánja, megkísérte a közigazgatási vita után magánál Apponyinál,kit fölkeresett, hogy a következő ajánlatot tegye neki: Lépjen fúzióra a szabadelvű párttal s ő közvetíteni fogja a kibékülést Apponyi és Szilágyi Dezső között. Vagy ha erre hajlandó nem volna, lépjen fúzióra a függetlenségi párttal a következő paktum alapján. A függetlenségi párt közjogi programmját akként értelmezi, hogy az 1867-iki kiegyezés radikális revízió alá vétessék s ezt Apponyi is követelte, viszont a közigazgatási reform kérdésében a függetlenségi párt a többi garanciák mellett a kinevezési rendszert elfogadja. O, Eötvös, vállalkozik, hogy e programainak pártját megnyeri. Ezt az ajánlatot Apponyi elfogadhatónak nem találta, hanem ragaszkodott a fegyverbarátsághoz mindkét párt elveinek és programjának sértetlen föntartása mellett, amint hogy ezen alapon később a választásokra az egyezség Apponyi és Irányi között létre is jött, melynek útját egyengetni voltam szerencsés. Remélem, ezen dolgokat Eötvös Károly egészben véve igazaknak fogja elismerni s én a magam részéről szívesen közlöm ezeket, mint arról szóló tanúságot, hogy volt idő, mikor Eötvös bensőbb egyesülést óhajtott a két ellenzék között, mint magam, ki a pártkötelékek megbontása nélkül, tehát a függetlenségi párt egységének és erejének sértetlen föntartásával kívánom most a taktikai szövetséget, a szabadelvű kormány megbuktatása után pedig a koalíciót s egy közös baloldali kormány alakítását, melynek programját úgy a függetlenségi, mint a nemzeti párt támogassa. S ha korábban Eötvös enynyire közeledett Apponyihoz, reményemet fejezem ki, hogy ez ismét bekövetkezhetik, mert én Eötvös nagy tehetségeit becsülöm, de még inkább nagy súlyt fektetek a függetlenségi párttal való őszinte barátság és ellenzéki szövetség föntartására. E reményemre felbátorít Eötvös Károlynak ama vallomása is, hogy Szilágyi Dezső miniszterhez „bizalmas barátság kapcsolta ugyan, mely ha gyengült is — mert gyengült — de végképp meg nem szűnt.“ Tehát gyengült; „folyó évi május óta négyszemközt“ nem találkozott vele s biztosit róla, hogy „a nemzeti párt ellen szövetkezni se vele, se mással sohase jutott eszébe.“ Ez utóbbi kijelentését örömest veszem tudomásul, viszont Eötvös ne vegye gyanúsításnak“, ha Szilágyi viszonyát az Egyetértéshez bensőbbnek és kapocsnak tekintem, mert ez nem gyengült. Csak a múlt hetekben is vége hossza nem volt az igazságügyi miniszter dicsőítésének a függetlenségi párti lapban. Ha gyengült is a barátság, mióta Szilágyi Dezső soron kívül előléptette Vozáry temesvári vizsgálóbirót a lottóperben s beleegyezését adta, hogy ez rágalmazási pert kezdjen Eötvös ellen ennek azon — bocsánat a szóért — gyanúsításáért, mintha a biró a lottótokokat az ismeretlen esztergályossal készítettekkel kicserélte volna, mégis e bizalmas barátság miniszter és ellenzéki pártvezér között „végképp meg nem szűnt.“ Eötvös ezt nem tekinti „politikai dolognak“, hát ne is hagyja magát se Szilágyi, se az Egyetértés által befolyásoltatok Sajnálom, hogy Eötvös Károly úrral régen nem találkozván, politikai nézeteit és szándékait nem ismerem, kivéve amit nyilvános föllépéséből mindenki lát és hall. „Hírhordóim“ a függetlenségi pártból a hírlapok. Köszönöm, ha Eötvös azzal megtisztel, hogy „szándékosan gyanúsítani nem akarok s tudva valótlant nem írok.“ Valóban úgy van. De talán tévedésből sem hazudtam és gyanúsítottam. Midőn Eötvös Károly elnökké megválasztatott, megjegyeztem, hogy ez azért történt, mert a függetlenségi pártban ő a Mai számunk 16 oldal.