Budapesti Hírlap, 1894. február (14. évfolyam, 32-59. szám)
1894-02-01 / 32. szám
Budapest, 1894. XIV. évfolyam 32. sz. Csütörtök, február 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előketések, apróhirdetések fölvétetnek József-tömt 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetések, apróhirdetések fölvétetnek József-könti 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. Értekezletek: Budapest, jan. 31. Először lejött Kálnoky, akusliborminiszter, azután lejött Kriegkammer, a hadügyminiszter és itt van Khuen- Héderváry, a horvát bán s mindez a házassági törvényjavaslattal függ össze. Semmi sem bizonyitja inkább f) falyzet komoly és válságos voltát, mint hogy immár a legmagasabb politikai körök is érdeklődnek, vagy befolynak a"tatgok “menetébe. Hiszen a magyar házassági jog rendezésével keveset törődnék a világ, mely leginkább a diplomáciai helyzettel és a haderő állapotával gondol, ha nem tartaná válságosnak a kormány és Magyarország állapotát emiatt. A külügyminiszternek tudnia kell, hogy a monarkia egyik államában mi történik s hogy számíthat-e a magyar kormányra és parlamentre, avagy félnie kell az itteni kormány viszonyok megingásától. A diplomaták információja is reá tartozik. Ezért nem csodálkozunk azon, ha Kálnoky, midőn a királynak elreferált a külföld híreiről, kereste a társadalmi érintkezést pánikülümbség nélkül ismerőseivel, kiknek politikai ítéletére súlyt fektet s az itteni állapotokról alapos értesülést szerzett magának, óvatosan kerülte azonban a beavatkozást Magyarország belügyeibe. Krieghatumer báró értekezése a miniszterekkel.Szerepljről érdekli a válságot. — Őt lehívták, hogy a házassági törvényjavaslatnak a katonai házasságokra vonatkozó hiánya pótoltassák; a szabadelvű kormány a kérdés elől kitért, mintha nem tudná, hogy katonai házasságok is léteznek, melyeket régi szabályok szerint kötnek s ha magyar állampolgár, mint katonatiszt, a tábori pap előtt esküszik, teszi a katonai szabályok értelmében s nem a magyar törvény alapján. Ott a kánonjog érvényes s ha itt más jog lép életbe, ebből később jogi ütközések keletkeznek. Azonkívül minden tényleges katona, de sőt a tartalékosok és újoncok is három évig a hadügyminiszter vagy honvédelmi miniszter engedélye nélkül nem házasodhatnak, ezt a véd- erő-törvény tiltja, ez engedmény pedig nem az új törvény, hanem a hadseregnél létező szabályok értelmében adatik vagy tagadtatik meg. Mások az akadályok itt, mások amott. Hiába szeretett volna az igazságügyminiszter ezen átsiklani, a kérdés fölmerült és elintézendő. Összhangba kell hozni a katonai házassági engedélyeket és a közös hadseregben a tábori pap előtt kötött közös házasságokat a magyar házassági joggal, ezt követelik a józan ész s az igazságügyi bizottság. Alkudoznak tehát Krieghammer báró és Wackerle és Szilágyi, de ez nagy nehézségekbe ütközik. Krieghammer a hadseregre nézve az egységes eljárást fenn akarja tartani, ami bajosan sikerülhet az osztrák házassági jog és a magyar törvényjavaslat közötti különbségek miatt. Valahogy módját kell ejteni, hogy e kérdés kielégítően oldassék meg. Úgy látszik nekünk, hogy egyik fél sem nagyon keresi az egyetértést. Más szóval a közös kormány nem szívesen tesz engedményeket egy megrendült kormánynak s inkább oly kormánynyal szeretne alkudozni, mely szilárd alapon több garanciát nyújthat. Viszont a Wekerle-minisztérium nem akar engedni, mert nem akarja magát ezzel is kompromittálni, sőt ha buknia kell, rá nézve kedvezőbb és szebb, ha ezen a réven bukik. Hasonló okból hivatott fel ,a horváti bán, ittis adjázáttsági törvényjavaslatról kell értekezni, mi történik Horvátországgal? Ott a kötelező polgári házasságot behozni nem lehet. Vagy talán lehet? Egy honosság mellett kétféle házassági joggal miképpen ítéljék meg a Horvátországban kötött házasságokat a Dráván innen és viszont? Ez sem maradhat ki a törvényből. E szerint semmi kilátása sincsen annak, hogy a házassági törvényjavaslatok február 12-én, amint tervezve volt, a képviselőház napirendjére kerüljenek. Az új reform veszedelmei új és új oldalról kezdenek tornyosulni és ha meggondoljuk azt, hogyakár a katonai kormányzattal, akár a horvátokkal — kiket most ment le Zágrábba meglátogatni Bánffy Dezső néhány képviselővel — az alkudozások mily kényességekkel szoktak kínálkozni és ha megosztott erővel megyünk bele, sikerrel ! A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Életem legvidámabb epizódjai. — A Budapesti Hidde eredeti tárcája. — A múlt vasárnap reverzálist adtam a közönségnek, s hogy még e héten folytatom életem legvidámabb epizódjainak elbeszélését. Nehogy Anderle lewosinszkizzen, ezennel beváltom nyíltan és nyomtatásban tett ígéretemet. A dalárda. Ezelőtt pár évvel Bécsbe mentem s a Hotel Kronprinzbe szálltam, az egyetlen bécsi fogadóba, melynek udvarán orgonabokrok virágoznak. Ezért szerettem ezt a vendéglőt. Egy napon rendes délelőtti álmomat alvám, mikor belép hozzám a főpincér s jelenti, hogy honfitársaim beszélni akarnak velem. — Hát jöjjenek be. — Mezítláb vannak. — Hát húzzanak cipőt. — Nincs nekik. — Hogyan ? — Csak tessék bemenni hozzájuk. Mi lehet ez? Mezítlábas magyarok Bécs közepén? Gyorsan felöltöztem s a főpincér után indultam. Egy nagy szobába vezetett, melynek székein, kanapéin és ágyain egy csomó búsmagyar üldögélt, fekete, gazdagon zsinórozott magyar ruhában, fokossal, árvalányhajas kalappal — csak éppen csizma nem volt a lábukon. Egyikük, aki idősebb és árformább volt, mint a többi, de nem kevésbbé mezítlábos, elém sietett. — Van szerencsém magam bemutatni. Én Csalié vagyok, a bürgözdi kántor. Azzal körülmutatott. — Ez pedig a bürgözdi földész-dalárda. A mezítlábosok talpra keltek és illedelmesen meghajtották magukat. — Mi baj, atyámfiai ? — Kérem, tekintetes ur, — kezdé Csahó, — ez a dalárda az én fáradozásaim gyümölcse. Én válogattam ki, én tanítottam őket össze, gondolván, hogy a nemes éneklészer mellett kereshetünk is valamit, lévén a fillokszéra miatt Bürgözdön nagy az elszegényedés. Miután otthon kipróbáltuk dalárdánkat a nagyérdemű közönségen, elhatároztuk, hogy idegenben fogjuk terjeszteni hazai dalainkat... és eljöttünk Bécsbe . . . — A maguk szakállára? — Nem. Szerződtettek bennünket egy orfeumba. — Nos és nagy sikert arattak? — Mindenesetre arattunk volna ... ha fölléptünk volna. — Elmaradt? — El. — Miért? Csakó malabús mozdulattal a mezítlábakra mutatott. — Hova lettek a csizmák? Kérdem alig leplezhető vidámsággal. — Ez a dolog veleje, — felelt Csahó — tegnap délben érkeztünk meg, hogy még az estre a mondott helyen föllépjünk. Nem tetszett látni a fölvonulást? — Nem. Délben elmentem a fogadóból s csak késő éjjel jöttem haza. — Milyen csődület volt itt, mikor mi fekete, ráncos, kivarrott, sarkantyus csizmáinkban felvonultunk! Alig ebédeltünk meg, feljön látogatóba egy pápaszemes, jóképű német úr és elkezd könyörögni, hogy mi a csizmáinkat adjuk oda neki kölcsön . . . — Mi végből? — Aszongya, hogy ő az iparkiállítás igazgatója, hogy ő felsége ma délután a kiállítást meg vizitálja s hogy ők szeretnének neki igazi magyar csizmákat bemutatni ... Az lett a vége, hogy lekönyörögte a csizmákat. . tizenhat pár remekbe készült miskolci csizmát. . s most itt állunk millió német közt szégyenszemre, mezítlábos magyarok. S Csahó uram oly szomorúan tekintett végig a mezitlábas bús vitézeken, hogy harsogó kacajra fakadtam.~ E szerint a direktor ur nem jött vissza ? — kérdem végre, magamhoz térve. — Eljött helyette a másik, az orfeum- Mai számunk 18 oldal.