Budapesti Hírlap, 1895. március (15. évfolyam, 59-88. szám)
1895-03-01 / 59. szám
Budapest, 1895. XV. évfolyam 59. sz. Péntek, március 1. Előfizetési Arab: Egész évre 14 Ért, félévre 7 írt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetések, íjrafeirdetésesclzeteM léntíterni 5.sz. a. utcai helyisés fluiDea is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VETI., Rokk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonparetle számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Előfizette, apítotóek fBivétel József-Kinn 5. a. a. utcai fielyíséresien is. A lélek a törvényben. Budapest, febr. 28. A legkülönösebb dolog játszódott le ma a képviselőházban: napok óta híresztelik az emberek, hogy az ellenzékek ádáz harcba mennek és végevárhatatlan lesz az appropriácionális vita vége és ime mi történik. Sorban töröltetik le magukat a tömegesen feliratkozva volt ellenzékiek és sorban állanak fel szónokolni a kormánypártiak, köztük egy miniszter, Perczel Dezső és egy állandó miniszterjelölt, Tisza István. Perczel Dezső programot adott, ha nem is olyan részleteset, mint választóinak. Legnevezetesebb benne az, hogy az álladalmi anyakönyveket szeptemberre ígéri, ellenben 1896 tavaszára, tehát egy jó esztendő múlva, a közigazgatási reformról készítendő javaslatok publikálását a közkritika számára. Reméljük, akkor még belügyminiszter lesz Perczel Dezső. Tisza István beszédében két érdekes dolog emelkedik ki: a széles és szívbeli védelem, melyben Eötvös Károlyt és a szélsőbaloldalt, ennek különösen politikai becsületét részesíti, azután nyilatkozata a fúzióról. Tisza Istvánnak nem azt rójuk fel, hogy az elvek felfüggesztését ajánlja Apponyinak. Ez végre is családi vonás benne. Arra tartjuk őt illetéktelennek, hogy a kiegyezés lényegét magyarázza. Tisza Kálmán valamikor véres harcot folytatott a mai kiegyezés ellen. Nem értette meg, azért ostromolta. Azután elfogadta s ma az egész Tisza-család védi e kiegyezés betűjét és formáját. Ma sem tudják, mit védelmeznek. S valóban, nem a fúzióért, amely nem lényeges, de érdekes a kiegyezésről egy kicsit beszélni azért a bomlásért, amely a kiegyezésellenes pártok sorában pusztít. A pragmatika szankció létrejötte óta ismét és ismét szükségét érezték Magyarország vezérszellemei, hogy hazájuk függetlenségét törvénybe iktassák. Miért? Mert a szankció pragmatika egy új közjogi helyzetet teremtett és ez az új helyzet kifejezést és rendezést nem nyert megfelelő intézmények alkotásában. Az új jogviszony, mondjuk, a birtokviszony tisztázatlan volt, határai elmosódottak, az élet mindjobban összekonfundálta és elhomályosította e határokat korona és nemzet, Ausztria császárja és Magyarország között. Ebből keletkezett a homályba jutott jogok és igazak védelmére és reklamációjára a nemzeti mozgalom, a szabadságra, a függetlenítésre való törekvések. E mozgalmak határkövei törvénykönyvünkben a függetlenségről szóló cikkelyek. A III. Károly-féle szerződésből hiányzott a klasszikus föltétel, a dara pacta, boni amici. Ez volt forrása a tévedéseknek, félreértéseknek, önkénynek, zavarnak, zendülésnek s végül a platonikus győzelmeknek a függetlenség beiktatásáról, a mi minden baj megújulásának soha elejét nem vette. A királyi hatalomból, udvartartásból, udvarból, reprezentációból, szóval mindenből, ami a királyt illette, hiányzott e századokon keresztül a nemzeti vonás, a nemzeti momentum, amely nélkül pedig élő, szerves életet élő ország és nemzet nincsen, épp oly kevéssé, mint ahogy nincsen ép ember lélek nélkül, csak fizikai életet élő. A nemzeti momentum tehát, száműzve illetékes helyéről, a trónról, menedéket keresett a sovinisztákban , a Thökölyekben, Rákóczyakban, Bocskayakban, végül kijelentéses törvénycikkelyekben, melyek csak beszélnek, de az élethez semmi közük nincsen. Mihelyest tehát a jogviszony, mely a szankció pragmatikából ered, intézményekkel szabályozva van, akkor szükséges, hogy ez intézményekben helyet találjon magának s ott szerves, lélekzetes életet élhessen a nemzeti momentum. Ha nem talál, ismét másutt keres menedéket, ismét a soviniszták fogékonyabb kebelében. Már most az 1867-i kiegyezés a jogviszony rendezése intézmények alkotásával. Az enyim és tied kérdése a jogalanyok közt el van intézve. Tudjuk a határokat. Esküt tettünk és esküt vettünk reá. Tudom, hogy a függetlenség mértéke kisebb, mint p. o. Anglia, vagy Franciaország függetlenségeé. Olyan mértéke a függetlenségnek, amely az adott viszonyoknak megfelel. Bölcs A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Szalonélet . — A Budapesti Híírlap eredeti tárcája. — Vacsora előtt volt. Kimerítettük a pletykát, az irodalmat és a színházat. A figyelmes háziasszony észrevette, hogy a beszélgetés impulzusai gyéren és erőtlenül érkeznek , keresett új anyagot a tűz élesztésére. Ekkor egyikünk azt mondotta, hogy most már télen sincs szalonélet, mertfebruárban, aki csak teheti, megszökik Abbáziába, Arkóba, Mentonóba; ebben a szalonban is ez az összejövetel az utolsó ebben az évadban. A ház asszonya fölkapta a témát, mondván, hogy az ő szalonja sem igazi szalon. Nincs igazi szalon. Csak ha ily kevesen vagyunk, mint most — heten voltunk — érezzük magunkat jól; a nagyobb társaságok nem igen sikerültek. Mi ellentmondottunk, itt mindenki jól érzi magát, minden a háziasszonytól függ. Ennek bizonyítására kissé leszóltunk más szalonokat. A beszélgetés sokfelé áradt s kezdett elsekélyesedni. A ház úrnője a jogi professzorhoz fordult, egy kedves, szeretetre méltó úriemberhez, ki a többieket hallgatta. Az ő körébe vág — úgymond — a téma, mert ő foglalkozik a társadalom dolgaival, mondjon véleményt. Nem fognak megijedni, kérdezte a professzor, ám mint igazi fülmaiszter, tételekbe foglalom a vita tárgyát ? Mind nevettünk. . . — Úgy látszik, nem félnek. Tehát megkezdem. Első tételem a következő. A szalonéletet csak az egyenlőség elvére lehet alapítani. Ahol az emberek nem érzik magukat egyenlőknek, abban a körben nincs szalonélet. Mihelyt az emberek elhozzák a szalonba rang — vagyon — állásbeli különbségeik tudatát, megszűnik az elfogulatlan érintkezés. A fölebbvaló el akarja nyomni az alárendeltet s bármennyire titkolják is az emberek, csakhamar a gőg és megalázás a lenézés és irigység ördögei fölszínre kerülnek és bomlasztják a társaságot. Valljuk meg, folytató, hogy már e miatt is nehéz Magyarországon szalonéletet csinálni. Mennyit írtak és beszéltek a mi megszólításainkról, minden siker nélkül! Ha az emberek egymást folyton nagyságolják és méltóságolják, hogyan feledkezhetnek meg rangbeli különbségeikről? Hivatkoznak Németországra. De ott is nevetségessé tenné magát az az ember, aki a másikat euer gnaden-nal szólítaná — az élő beszédben. A bécsiek bolondjai a titulusoknak, de ott is csak a herr háfrat járja; mi meg igy beszélünk: nagyságos királyi tanácsos úr, méltóságos miniszteri tanácsos úr. Ha ez a megszólítás csak a hivatalos érintkezésre szorítkoznék: hagyján. De mi értelme van annak, hogy a társadalmi életben, a szalonban is cipeljem ezeket a súlyokat? Ha igazán akarnék a társaságbeli egyenlőséget, már régen nevetségessé kellett volna tenni ezt a címezést. A hivatalban még van valami értelme a címnek, mert a hivatali élet a rangfokozaton s alárendelésen nyugszik. De mit jelent a szalonban? Ott csak azt jelenti, hogy én, aki a címet megadom neked, megalázkodom előtted, te pedig, aki elfogadod, nem felejtetted el, ki vagy a szalonon kívül. De épp ez volna a legfontosabb ! A szalonban csak emberek legyünk, kiknek egy kötelességük van : legjobb erejük szerint hozzájárulni ahhoz, hogy mindnyájan jól érezzük magunkat. A szalon demokratikus köztársaság a ház asszonyával az élén. Mindnyájan az ő alattvalói vagyunk, őt tiszteljük, neki szót fogadunk ; de az ő uralkodása alatt azután mindnyájan egyenlők vagyunk; egyenlő jogokban és egyenlő kötelességekben részesek. E pillanatban jelentették, hogy tálalva van. A professzor a háziasszonyt vezette és nevetve ezzel fejezte be beszédét: A vacsora kitűnő intézmény. Kézzelfoghatólag, ad oculos demonstrálja, hogy mindnyájan egyenlők vagyunk, szegény, éhes emberek, hálásan fogyasztva, a mi éhségünket csillapítja. Hát nem nevetséges, hogy (szomszédjára mutatva) ez a gyarló miniszteri tanácsos, ki épp oly éhes, mint én s épp úgy akar jóllakni, mint én, itt is meg akarná óvni méltóságát. A vacsora elősegíti a demokratikus gondolkodást. Éljen a demokratikus vacsora, kiáltottuk mind és betódultunk az ebédlőbe, ahol egy ideig, a szabad közpercekben, a méltósárm urat csipkedtük, a ki hencegő étvágygyal fogadta Mai számunk 18 oldal. A M. KIR. 2PONTIS HIVATAL I