Budapesti Hírlap, 1895. szeptember (15. évfolyam, 238-267. szám)
1895-09-01 / 238. szám
Budapest, 1895. XV. évfolyam 238. sz. Vasárnap, szeptember 1. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 11 fit, félévre 1 fit, negyedévre 3 fit 50 kr., egy hónapra 1 fit 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Vill., Bökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille-számítással díjszabás szerint Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Milléniumi eszmék. Budapest, aug. Bl. Való igaz, hogy kevés leleményességet tanúsítottunk milléniumi eszmék termelésében. Első gondolatunk a kiállítás volt, melyet el nem kerülhettünk. A második egy nagy ünnepi diszmenet, melyre most kéregetik a szükséges költségeket. Ha még megemlítjük a nagy diszülést az új ország házában, a király jelenlétében, jóformán kimerítettük a programot. Nem egészen méltó az alkalomhoz, hogy a millenium emlékezetére emelendő nagy monumentális műnek a jövő évben csak alapkövét rakják le. Ellenben örvendetesnek tartjuk, hogy a jövő évben több oly művet fejeznek be és kezdenek meg, melyek Magyarország kultúrái életének nem alkalmi, ünnepi, hanem rendes nyilvánulásai. Egyáltalán nem búsulunk az ünnepi program csekély terjedelmén. Némelyek úgy képzelik a milleniumot, mint egy félévig tartó nagy dáridót , mások mint egy folytonos magasztos hangulatban eltöltendő időt. Az emberek pedig sem nem mulathatnak egy félévig, sem nem lehetnek extázisban annyi ideig. Magyarország legszebb milleniumi emléke az ő mostani erősen föllendülő, nagy jövőt ígérő élete. Igen, ezen a földön most hatalmasan pezsgő élet folyik; a főváros fölvirágzóban, nagy forgalmi eszközök, építkezések keletkezőben, nagy kultúrás intézmények létesítében, az, hogy Magyarország fővárosában csak úgy nőnek a díszes lakóházak a földből, hogy törvényhozása impozáns hajlékot épít magának, törvényházán pedig a magyar állam jó módjáról, művészi ízléséről tesznek tanúbizonyságot; iskolái szűknek bizonyulnak és folyton szaporodnak és nagyobbodnak, nemsokára új műegyetemi és egyetemi épületekre lesz szükség; egy nagy művészeti múzeum terve készül valósulni; a magyar irodalom rendkívül föllendült, a napi sajtó, a nemzet életének ez érzékeny fokmérője, anyagilag és szellemileg hihetetlenül fejlődött, egészségesebb milleniumi emlék, mint akármily elmésen kigondolt ünnep vagy szertartás. S ha a törvényhozást, a politikai viszonyokat nézzük, akkor tagadhatatlanul sok elszomorító, aggasztó jelenségre akadunk, melyet kormánypárti ember sem fog kétségbe vonni ; csatasorban állva, nem is lehetünk mindig tárgyilagosak ; a politikai élet megkívánja, hogy megvédjük, amit igaznak tartunk és küzdjünk az ellen, amit bajnak ismertünk föl. De ha históriai szempontból nézzük jelenünket, sok vigasztaló mozzanat is föltárul szemünk előtt. Az utolsó esztendők politikai küzdelmei mégis csak nagy életerőnkről tanúskodnak. Hogy az európai politikai depresszió közepett nagy elvi harcokba belemehettünk és nagy konstitutív, a nemzet életébe mélyen belenyúló törvények alkotására vállalkozhattunk, erős öntudattal töltheti el lelkünket, még akkor is, ha az alkotott törvények némelyikét kifogásoljuk s az alkotás sietős módját nem helyeselhetjük. A jelen magyar kultúrái és politikai élet fény- és árnyékoldalaival az igazi milleniumi emlék, melyet se kiállítás, se ünnep, se alkalmi emlék nem juttathat helyes kifejezésre, legfölebb jelképileg vagy mustrával jelezhet. A jelkép, a mustra lehet többé-kevésbbé elmés, fényes, szép, a fődolog azonban mégis csak az, hogy van mit ünnepelni, hogy van fölvirágzó fiatal Magyarország. A mondottak talán eléggé bizonyítják, hogy nem vagyunk azok táborában, kik a fölmerült milleniumi eszmékkel nagyon elégedetlenek és valami hallatlan, szem nem látottá, fül nem hallotta ünneppel vagy emlékkel akarnak eleget tenni lelkük nagy hevületének. Mi nem akarunk Potemkin-falvakat látni, hazug fényt, erőnket meghaladó műveket, nem akarjuk a külföldet ámítani, még kevésbbé magunkat, nem kell szégyenkezve elbújnunk, van mit mutogatnunk, kiállhatunk vele fényes nappal. Mégis csodálkozásunkat fejezzük ki a milleniumi eszmék egyik hiányán. Mindig csak arról a művészetről, arról a tudományról van szó, melylyel kultúrái haladásainkat akarjuk bizonyítani, a legmagasabbról, ami a nemzet legfelsőbb rétegeinek való. Mi is lelkesedünk ezekért, azt nem kell erősítgetnünk. De az alsóbb nép millióiról ne legyen szó? Igaz, hogy négyszáz új népiskolát állítanak az országban, de a népiskola olyan, mint a mindennapi kenyér, sőt még annyi sem. Vannak nagy szellemi A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az asszony imádkozik. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája.— I. Nem történt meg, amit most el akarok mondani, csak álom volt. Valaki álmodott: egy ijedős, szerelmes asszony, miközben alkalmasint lidércnyomás gyötörte . . . Éjfél volt és Magda, aki gyönge lázzal feküdt le az este, egyszerre fölriadt álmából. Az éj némaságában egy irtóztató hang hallatszott, inkább állati üvöltés, mint emberi hang, olyan vérfagyasztó és baljóslatú volt. És egyszerre megelevenedett az éj sötétsége is. Vörös lámpafény csillogott az ablakok alatt, a lépcsőn pedig egy nehéz testet cipeltek föl, nyöszörögve támolygó emberek. Aztán mélységes csend lett megint. Az asszony a szíve rémült dologásán olvasta a múló másodperceket. Nem tudott mozdulni, sem szólni, gondolkozni sem tudott, csak annyit érzett, hogy valami történt. Valami kimondhatatlan bánatos esemény. Egy többé soha jóvá nem tehető szerencsétlenség, amely ezermázsás, fekete terhével ráhengeredik a rémülten dobogó szívére. S most már tudta is: a férjét, Lajost, holtan hozták haza a vadászatról. A legkedvesebbik pajtása lőtte agyon, véletlenül . . . Azt mondta Magda:Nem igaz, nem igaz! Hazugság, hálom! Én most ágyamban fekszem, álmodom . . . De reggel fel fogok ébredni s akkor nem lesz igaz semmi! Az apja meg az édesanyja ott álltak az ágya mellett. Sírtak vele, simogatták és beszéltek is hozzá. — Kelj föl, Magdánk, szegény Magdánk. Nem álom, hanem siralmas valóság : ifjú urad holtan fekszik az ebédlő díványán. Magára kapott valamit és odafutott az ajtóhoz : az ura ott feküdt a díványon, sápadtan, mozdulatlanul, összevérezve. Körülötte meg idegen emberek állottak, feketeruhás, fakóképű öreg emberek, akik a fejükkel , bólintgattak és halk kórusban sóhajtottak : Oh, a szegény özvegyasszony ! Magda lábujjhegyen közeledett a dívány felé. — Lajos, kelj föl, — mondta halk, remegő hangon. — Ez rossz tréfa ám . . . Aztán maga is megborzadt attól a kiáltástól, amelyet hallatott. Térdre rogyott, rávetette magát a halott urára, hozzásimult és szenvedélyesen, szinte dühösen magához ölelte. — Nem bánom, akár álom, akár valóság. Ha valóság, akkor együtt fognak bennünket eltemetni, ha meg álom, akkor együtt fogunk fölébredni . . . Megint egyedül találta magát a néma sötétségben. Dacosan lehunyta a két szemét és aludni akart, álomra fordítani az eseményt és félálmában is érezte, hogy mellette van az ura hideg és mozdulatlan teste. A lelke pedig végigkalandozott a közelmúlt emlékein. Hat hónapos házasok voltak. Még jóformán gyerekek voltak mind a ketten, mikor megfogadták, hogy egymáséi lesznek. Egykorúak voltak, Lajos talán fél esztendővel idősebb, mint Magda ... Mielőtt egymáséi lehettek volna, hosszú és elkeseredett küzdelmekben próbálták ki a szerelmüket. Mindenki ellenezte a házasságukat, az egész világ az ellenségeik sorába szegődött, még az édes szülőjük is. Hanem ősi szokás szerint a szerelmesek energiája végül mégis kifárasztotta az öregek ellenállását és megtarthatták a lakodalmat. A hat hónap, ami aztán következett, úgy múlt el, mint egyetlen tavaszi hajnal. Oly ifjú volt akkor még a boldogságuk, hogy nem mertek benne hinni. Minden éjjel azt álmodták, hogy még iskolába járó gyermekek, akik az ablakon át kacérkodnak egymással. Ha aztán felébredtek, megkönnyebbülten sóhajtottak föl. De jó is ilyen öregnek lenni, férjnek és feleségnek, akiknek a csókjait nem tartja számon se a tanító, se a nevelőnő . . . Minden eszébe jutott megint Magdának, mikor álmában ott feküdt a halott líra mellett. Tudta, hogy csak álmodik és mégis hideg szomorúság, majd sötét félelem vett erőt rajta. Mai számunk 24 oldal.