Budapesti Hírlap, 1895. december (15. évfolyam, 329-342. szám)
1895-12-01 / 329. szám
BUDAPESTI HÍRLAP. (B.29. sz.) 1895. december 1. ) a nagyhatalmakat terhelné. Igazat kell adnunk Németországnak, mely ebben a tüntetésben résztvenni vonakodik. A magyar kormánynak nem lévén álláspontja, ezt a keleti kérdésben nem is kérdezzük. Bánffy Helfinek adott válaszában, melyet Groluhovszkitól kapott, előfordul „a státuszkvó“ föntartása. Ha ez volna alapja a nagyhatalmak egyetértésének, ezzel meg lehetnénk elégedve, mert valóban ez a béke. De akkor mire valók a szultán elleni támadások, melyekben Crispi utánozza Salisburyt, és mire jó a Konstantinály előtti hadi tüntetés? Hiszen Törökország integritását másként, mint a szultánnal, képzelni lehetetlen. Nincs Törökország szultán nélkül. Törökország integritásáért negyven év előtt három nagy, nyugat-európai nemzet vérét ontotta. Valóságos dogmája volt ez az angol konzervatívok politikájának, melyben hitt egész Európa, mely félt Oroszországtól. Törökország integritása a franczia háborúban veszett el s a berlini békében tört össze. Ami még megmaradt belőle, a csonka török birodalom, még mindig európai szükség. A hat nagyhatalmasság, mely most egyetért Törökország sanyargatásában, rögtön összeveszne, ha Törökország, felosztására kerülne a sor. Budapest, nov. 30. A kérvényt bizottság tévedése. A képviselőház mai ülésének rendjére tárgyalásra került feliratok sorában volt Szeged közönségének ama fölterjesztése is, melyben magyar katonai tiszti akadémia felállítására kíván utasítást adatni a kormánynak. A kérvényi bizottság oly értelemben tett a Háznak erről a feliratról jelentést, hogy nem szolgálhat újabb tanácskozás tárgyául, mert a mostani ülésszakban már elintézett a Ház ugyanily tartalmú petíciót, márpedig a házszabályok 195-ik §-a szerint oly tárgyra vonatkozó kérvény, mely felett a Ház akár valamely tagjának indítványa, akár előbb benyújtott kérvény folytán már határozott, abban az ülésszakban többé nem tárgyalható.“ A Ház elnöke, megbízván ebben a bizottsági esetet Egy nap — azt hiszem, éppen karácsony napján volt — különös látogatója volt Csehvárynak. Csillag Bandi, a cigányprímás, kopogtatott be a lakására. A prímás arról értesült, hogy Csehváry a daruvári cigányt akarja megfogadni a lakodalmára s most eljött könyörögni, hogy ezt a szégyent ,ne ejtse rajta a nagyságos ur. — Az én lakodalmamra . . . ? — hiledezett Csehváry. — Miféle bolond beszéd ez? A prímás alázatos ravaszsággal mosolygott. — Oh, a nagyságos ur még titkolózik, mert ez igy szokás, de már az egész vármegye tudja, hogy farsangon lesz a lakodalmak méltósága Zsuzsájával . . . Kimondta! Az aljegyző hirtelen szédülést érzett, mint az alvajáró, a ki fölriad és a háztetőn találja magát. Most egyszerre megértett mindent, megértette azt is, amin eddig még soha sem gondolkozott. Az apai jóakaratot, a melylyel a főispán újabban a családi viszonyaival is törődni kezdett, a gyöngéd anyósi mosolyt (az esküvő előtti anyósmosolyt!) a méltóságos asszony ajkán — a hidegséggel, melylyel a többi leány újabban a köszönését fogadta és kollegáinak protekciót kereső udvariasságát, valamint a kézszorításokat, melyekből kiérzett a diszkrét, néma gratulálás . . . Tgy volt, hogy mindenki már bevégzett dolognak tekintette a házasságát, csak ő maga nem tudott róla. * A főispánoknál nagy vacsora volt. Aki előkelő és befolyásos ember volt Daruváron, az mind hivatalos volt. A vendégek azt képzelték, hogy a vacsora kellemes meglepetéssel fog járni: Csehváry Ossi Zsuzsa ünnepi eljegyzésével és mivel ez az enunciáció asztalbontásig sem következett be, némi csalódást éreztek. Vacsora után az öregek kártyázásnak, a fiatalok meg táncnak láttak. A főispánná ekkor Csehváryhoz lépett. — Táncol ? — Kissé fáj a fejem . . . — Engem is idegessé tesz a zaj; ha akarja, kettesbe elpletykázhatunk tíz percet . . . Karonfogta és királynői léptekkel a lakás végén levő kis női szalonba vezette. — Most üljön le abba a karosszékébe — úgy is a maga széke az! — és beszéljen nekem valami érdekeset . . . Sokat vagyunk együtt és mégis oly ritkán van alkalmunk bizalmasan beszélgetni . . . Csehváry leült és így szólt magában: No most! A főispánné egy percig a legyezőjét nézte, aztán Csehváryra vetette mosolygó szemét. — Régóta akartam magától valamit kérdezni . . . Mondja — de legyen őszinte! Jó barátnőjének tart? -- Oh, méltóságos asszonyom . . . — Azt hiszem, van rá oka, hogy ne tartson ellenségének. Hiszen nem titkoltuk soha, valamennyien nagyon megszerettük magát . . . Néha úgy érzem, mintha nem is volna idegen hozzám, mintha valami rokon érzés kötne össze bennünket. Mintha a fiam volna, jó, okos, lovaglás nagy fiam . . . Csehváry elmosolyodott. — Aho, ilyen fiatal mama, ilyen szép mama . . . .— Hagyjuk ezt! inkább feleljen a kérdésemre . . . Kérdezek valamit, de előrebocsátom, nagyon őszinte leszek, szokatlanul őszinte ... De van közöttünk egy homályos valami, amit végre is tisztázni kell ... Nem gondolja, hogy tisztázni kell? Csehváry a fejével bólintott. — Igen, ezt tisztázni kell, mondta. — Az ön éles szemét nem kerülhette el, hogy mi az oka gyakori látogatásaimnak . . . Az asszony mosolygott. — Bevallom, megértettem, de azért csak beszéljen .... — És nem fog rám haragudni? — Haragudni — magára? Soha! — Ön olyan nagy lelkű, amilyen okos... Nos, hát bevallom — s aztán kezébe teszem a sorsomat — imádom önt! — Mit mond ? Az aljegyző hévvel folytatta. — Tudom, hogy bolond vagyok és bűnös — de lehet-e önt látni és nem szeretni? Önt, a legszebb, a legnemesebb és legerényesebb nőt ... Ne botránykozzék meg rajtam, mert hiszen tudom, hogy szenvedélyem örökre reménytelen marad és sejtem, hogy ön most már meg fogja tőlem vonni barátságát is . . . — De Csehváry, mit beszél? Engem szeret . . .! — Hát kételkedett ebben valaha? Nem látta első pillanattól fogva, hogy milyen rajongó, alázatos hódolattal borulok eléje . . . Az asszony meglepetésén felül kerekedett a boszankodása. — Hát bolond maga ? Minek tart engem ? — Bolond vagyok és a világ legfölségesebb és legtisztább asszonyának tartom . . . A főispánné fölkelt, kedvetlenül és izgatottan. — De hiszen ez ... Ej, ki gondolt volna ilyesmire . . . Csehváry lesújtottan állott előtte,ijesztésben, nem is engedte meg a mai ülésen az újabb tárgyalást. Minthogy azonban az ülésen több interpellációra is válaszolniuk kellett a minisztereknek, több más kérvénynyel egyetemben a szegedi felirat elintézését is a jövő szombatra halasztotta el a Ház. Később egyes képviselők utána néztek a Ház naplóiban és kisütötték, hogy a kérvényi bizottság tévedett, mert a legutolsó ily tárgyú kérvényt, a szentesit, egy nappal a múlt ülésszak lezárása előtt intézte el a képviselőim, minélfogva a házszabályok idézett rendelkezése egyáltalán nem szolgál akadályául az újabb tárgyalásnak. Ezt a körülményt, mint értesülünk, a képviselőházban szombaton, a kérvények tárgyalásának megkezdésekor konstatálni is fogják. Arton és a Budapesti Hírlap. Mig mi gyanútlanul közöltük Arton urodisszeáját s végül kézrekerülésének csodás történetét, ma váratlan arról értesülünk, hogy ehhez a piszkos francia dologhoz köze van a Budapesti Hírlapnak is. Egy berlini újság ugyanis kivonatosan közli a párisi France egy cikkét, melyben többek közt az is foglaltatik, hogy azon a listán Arton papírjai közül, a amely elsorolja azokat, akik a Panama-részvények emissziója dolgában checket kaptak, a B. H. is rajta van. Minthogy pedig ez merő képtelenség, amennyiben a B. 11. nemcsak checket nem fogadott el, de soha összeköttetésben, semmi érintkezésben ezzel a vállalattal nem volt, azt kell hinnünk, hogy vagy tévedés, vagy visszaélés rejlik a dologban. Erre nézve fölvilágosítást csak egy ember adhat s ez Raoul Chélard úr, aki akkoriban a Budapesti Hírlap levelezője volt Páriából. Ennek okáért ma Chélard úrhoz a következő sürgős telegramot intéztük: „ A Berliner Tagblatt reprodukálja ma a France című újság egy cikkét, mely szerint a Budapesti Hírlap az Arton listáján volna. Önnek e dolog körülményeit tudnia kell. Legyen szíves kideríteni, miképpen esketik meg ez rajtunk. Várjuk telegrafikus válaszát“. Természetes, hogy Chélard ur válaszát közölni fogjuk s azon kív 19 iparkodni fogunk kideríteni, miből kerülhetett tisztességes nevünk ebbe a társaságba. A sajtószabadság Ausztriában. Az osztrák sajtóbizottságban Gleispacd igazságügyminiszter érdekes nyilatkozatot tett a sajtótörvény reformjáról. Kijelentette, hogy a mai sajtórendtartás nem felel meg a kor szellemének s a törvény megváltoztatása okvetetlenül szükséges. Közli a bizottsággal, hogy rendeletet adott ki a főügyészségeknek aziránt, hogy tekintettel a sajtó nagy jelentőségére, a legnagyobb óvatossággal járjanak el esetleges elkobzások körül. Az ügyészségek ne lássanak egy magasabb államhivatalnok eljárásának megkritizálásában mindjárt sajtóvétséget. A nyilvános kritikának lehető nagy teret kell nyitni. Az ügyészségek kötelessége a nyilvános kritikát a legnagyobb óvatossággal ellenőrizni s nem az, hogy minden alkalommal lelkiismeretes vizsgálat nélkül elkobozza az újságokat. A miniszter nyilatkozata jó hatást keltett. A pápa, a keleti helyzetről. A ma este közzétett pápai allokáció, melyet a pápa a tegnapi konzisztóriumban mondott, a keleti helyzetről így nyilatkozik : Egész Európa türelmetlenül és várakozással teljesen néz a szomszédos Keletre, melynek helyzetét sajnos események és belső konfliktusok megzavarták. Borzasztó és gyászos látvány, hogy városokat és falvakat vérrel tehintve és nagy terjedelmű területeket tűzzel és vassal elpusztítva látunk. Míg az államfők igen dicséretes módon egyértelműleg tanácsokat adtak, hogy a vérontás megszüntetését és a nyugalom helyreállítását elérjék, mi amenynyire rajtunk áll, semmit, sem mulasztottunk el arra nézve, hogy ez épp oly nemes, mint igazságos ügyet magunk is védelmezzük. A legutóbbi események kezdete óta örömest jártunk közbe az örmény nép érdekében, amennyiben uralkodójuk tekintélyére utalva egyetértést, szelídséget és méltányosságot ajánlottunk. E tanácsainkat, úgy látszik, szívesen fogadták. Szándékunk a megkezdett művet folytatni, mert nincs forróbb óhajtásunk, mint az, hogy a személy és jogbiztosságot megóva lássuk ama nagy császárságban. Egyelőre elhatározzuk, hogy az örményeknek, kik legtöbbet szenvedtek és leginkább szorulnak támogatásra, segítséget küldünk. Szabadalmi hivatal. A kereskedelmi miniszter január elsejével szándékozik életbeléptetni a szabadalmi ügynek az 1895 : XXXVII. törvénycikk alapján való uj szervezetét. Ezen a napon fogja megkezdeni működését a szabadalmi hivatal, mely elnökből, alelnökből, tíz állandó bírói és műszaki tagokból s a szükséges kezelő személyzetből fog állani. Tekintettel a szabadalmi hivatalnak nagy fontosságú teendőire és bírói hatáskörére, a hivatal elnökének állását az ötödik fizetési osztály első fokozatának, a bírói és műegyetemi képzettséggel bíró állandó tagokat pedig a hatodik, hetedik és nyolcadik fizetési osztálynak megfelelő javadalmazással óhajtja ellátni a miniszter. Az állandó tagokat az illető fizetési osztályok első és második fokozatába osztotta be, holott a fizetésrendezési törvény azt rendeli, hogy új kinevezés esetén rendszerint csak az illető osztály legalsóbb fokozatába történjék a kinevezés. Ez eltérésnek azzal adja okát