Budapesti Hírlap, 1896. szeptember (16. évfolyam, 240-269. szám)
1896-09-01 / 240. szám
názták és sírjába nem csupán urának bánata, övéinek könyei, hanem Európa becsülése is követni fogja. Budapest, aug. 31. Apponyi a délvidéken. Már a múlt esztendőben a kassai riadó után számítottak arra a délvidéken hogy a nemzeti párt vezérét maguk körében láthatják. Most az a hit érkezik Temesvárról, hogy ott a délmagyarországi nemzeti párt szeptember 20-án népgyűlést tart, amelyen való megjelenését Apponyi már megígérte. Fogadására külön bizottság alakult s az a terv, hogy Apponyinak Temesvárra való bevonulása olyan fényes környezetben történjék, aminő a kassai volt. A fiumei kormányzó lemondása.. Vasárnapi számunk ama hírére vonatkozólag, hogy a fiumei kormányzónak már régebben összeütközése volt Kvassay István kormányzósági tanácsossal, mely összeütközésről azonban ő került ki győztetesen és Kvassayt áthelyezték Budapestre, illetékes forrásból arról értesítenek bennünket, hogy Kvassay István miniszteri tanácsost ismételve előadott saját kérelmére helyezték át, nem pedig más ok miatt. Fiumei táviratunk szerint Giotta podeszta Fiume közönsége nevében táviratilag fölkérte Batthyány grófot, a ki most magyarországi birtokán időzik, hogy vonja vissza lemondását. A fiumei kereskedők aláírási ívet köröznek egymás közt, amely szintén arra kéri a kormányzót, hogy maradjon meg hivatalában. A nemzeti párt szeptember 2-án délután 5 órakor értekezletet tart, melyen a bűnvádi eljárásról szóló javaslatot fogja tárgyalás alá venni. Választási mozgalmak, Budapest, aug. 31. Tompa Antal Ugron-párti képviselő vasárnap tartotta beszámolóját kerülete székhelyén Ó-Kanizsán. A választók igen nagy számban gyűltek öszsze, amiben része van annak is, hogy leutazott pártfele beszámolójára maga a vezér, Ugron Gábor is, aki hosszabb beszédet mondott. A választások kiírásának titkairól ekkér nyilatkozott. Alkotmányos állam-e Magyarország? Február 17-én lejár az országgyűlés mandátuma, meg tudja-e mondani valaki, hogy mikor lesz az új választás? Senki sem tudja, titkolják, még a legbenfentesebbeknek sem mondják meg, mert félnek, hogy eljővén az ítélet órája, mikor a nép ítélkezik, meg fogja boszulni azt a sok gonoszságot, melyet rajta elkövettek. Mikor eljön a választások ideje, sokféle tanácsot adnak a népnek. Eszébe jut erre egy mese: Egyiptomban a Nílus mentén elszaporodtak a krokodilusok és felfalták a földmivelőket és karmaikat. Az egyiptomiak kezdetben meg akarták vesztegetni a krokodilusokat azzal, hogy tiszteletben tartották őket, de a krokodilus annál jobban elszaporodott és még falánkabb lett. A mesét tovább fűzte Ugren s elmondta, hogy , az elkeserült egyiptomiak végre neki mentek fegyverrel a krokodilusoknak és el akarták őket pusztítani. De az ütés és a legerősebb nyilak és fegyverek is lepattantak vastag bőrükről, úgy, hogy az az indítvány sem bizonyult sikeresnek. Ekkor hatalmas védőgátakat építettek ellenük, de a krokodilosok egymás hátára másztak, átjutottak a gáton és ellepték a határt. Végre egy nílusparti halász azt mondotta, hogy ismer egy menyétet, ez az ichneumon, amely megeszi a krokodil tojását, mielőtt kikelt volna. Figyelmeztette az egyiptomiakat, hogy arra törekedjenek, hogy ez a menyét szaporodjék és akkor nem lesz krokodilveszedelem. Az a menyét, amely a kormánypárti krokodilusokat elpusztítja, a választópolgárság (Zajos tetszése), ezt kell tehát megszaporítani, hogy a veszedelemnek elejét vegyük (Zajos éljenzés). Általános szavazati jogot kell behozni (Zajos éljenzés), hadd legyen választó minden polgár, ne csak nyolcszázezer, úgy mint most, mert négy millió népét nem lehet pénzzel megfizetni vagy megvesztegetni, mert itt a demokrácia elvei fognak érvényesülni és a nép sokasága tiszteletet fog parancsolni. (Zajos éljenzés és tetszés.) Ezután fejtegette, hogy a nemzet jövőjének alapja a magyar kisbirtokososztály szaporodása s ezért nagy kötelessége az államnak az, hogy nagyobb földbirtokokat vásároljon s azokat hosszú időn át visszatérítendő árért parcellánként eladja a földszomjas magyar népnek. A jövő választásról szólva, beszédét igy fejezte be: Ha önök szabadok akarnak lenni, használják föl választói jogukat, mert laz a nap, melyen azt gyakorolják, a szabadulás napja (Éljenzés). Nem szabad azonban, hogy igyanak abból a korból, melyet a kormánypolitika elébük tesz, hogy leitassa az álomitallal és igy uralmát megtarthassa. Miskolc déli kerületének függetlenségi képviselője, Herman Ottó vasárnap délután tartotta beszámolóját, amelyben hosszasabban foglalkozott a paraszt szocializmussal. Az ezredév legszomorúbb mozzanatának mondja azt, amikor először hangzott el Hódmezővásárhelyen: „Én nem vagyok magyar, hanem nemzetközi szocialista!“ Kérdi, hogy miért ütötte föl fejét a paraszt szocializmus éppen Hódmezővásárhelyen, nem Szegeden? Hódmezővásárhelyen az óriási birtok, kevés birtokos kezében van, akik extenzív gazdálkodást űznek, Szegeden pedig a város 40.000 holdnyi birtokát kis részletekben adja bérbe polgárainak, akik intenzív gazdálkodást folytatnak. Orvosszerül a paraszt szocializmus ellenében Hermán követeli a hitbizományok eltörlését s az alföldi nagyszámú népnek az Alauna vidékére való telepítését. Ami Hermán beszámolójának egyéb részét illeti, elítélte azokat a függetlenségi elveket, amelyek jobb kiegyezést, kevesebb kvótát követelnek. A függetlenségi elvnek annak kell lenni. Semmi kiegyezés, semmi kvóta. Érdekes, amit Herman a függetlenségi pártszakadásról mondott. Anélkül, hogynyíltan kimondotta volna, elítélte a Kossuth, Eötvös-füle árnyalatot, mert szerinte a függetlenségi programnak minden magyarázás, körülírás nélkül egyszerűen az ország függetlenségét kell hangoztatni. Mihelyt hozzátesznek valamit, félreértés és azután szakadás keletkezik. Még érdekesebb, hogy ezt a fölfogást a választók helyeselték . Bársony János és Neumann Bernát dr. nevükben kijelentették, hogy Miskolc déli kerületének függetlenségi polgárai nem ismernek pártárnyalati különbséget. A pártgyűlés Hermannak bizalmat és köszönetet szavazott, de a jövő költségvetésről semmi szó sem volt. Nyíregyházán Beniczky Miksa a város országgy. képviselője számos választó előtt ma tartotta beszámolóját. Utána Pap Elek beszélt, ki egyenként jellemezte a pártokat. Föltűnően kerülte az Ugronpárt említését , de annál többet beszélt a néppártról, melyet elitélt. Beniczkyt újra jelölték képviselőnek. Erdődön, Szatmár megyében a néppárt vasárnap délutánra gyűlést hivott össze. A kormánypárt ellendemonstráció rendezésére a kerület több községéből mintegy 800 embert összegyűjtött s fölállította a községbe vezető út hidjánál, a merre a Szatmárból jövő Molnár János apátot és táborkarát várták. A papok erről értesültek s kikerülve az ellendemonstrálók seregét, más után hajtattak a faluba s egyenesen a templomtéren állottak föl, a hol a néppárti gyűlés tartandó volt. A kormánypártiak ezt megneszelték s a legrövidebb után szintén a templomtérre sereglettek s a mikor Molnár apát beszélni kezdett, „Le a papokkal! Le a néppárttal!“ s más ily jelszavakat kiabálva akkora lármát csaptak, hogy Molnár apát egy pillanatra sem tudott szóhoz jutni. A néppártiak viszont éljeneztek. A kormánypártiak erre még nagyobb zajjal a Fővárosi Sajtóiroda kőnyomatos telegramja szerint megbélyegző szavakat kiabáltak a papokra, végül pedig úgy a papokat, mint kísérőiket kővel megdobálták. Erre aztán a főszolgabíró 45 odarendelt csendőrrel a népgyűlést föloszlatta. A néppárt eltávozott, az ott maradt kormánypártiak pedig Nagy Ákos főszolgabírót vállukra emelték s „percekig tartó ovációban részesítették ritka tapintatáért.“ Ugron Gábor, Bartha Miklós és Polónyi Géza szeptember 6-án Lévára utaznak, ahol ez nap délutánján a lévai választókerület függetlenségi pártja az egyesült ellenzék részvétele mellett nagy népgyűlést rendez, amelynek célja tiltakozni a kvótafölemelés ellen és demonstrálni az önálló magyar És még hogyan pöröltek. A négyszögletes kemény tölgyfa asztal körül álltak, szenvedélyes szavukat heves, brutális kézmozdulatokkal kisérték s sötét barnára sütött arcukat, amelyen nyoma sem volt a szívjóságnak vagy valami nemesebb érzésnek, dühös irigység torzitotta el. — A legfiatalabb, bajusztalan, nyegle képű suhanó, öklével verte az asztalt. — Nem engedem magam kitúrni. Azért, hogy a legfiatalabb vagyok, nem engedem magam kitúrni. Vagy írasson rám is az öreg, vagy kezdjük újra az osztozkodást. Az igazságomat nem hagyom, a másik kettő kacagott, ahogy a torkán kifért. Velünk egyáltalán nem törődtek. Az öreg már ott állt köztük s hol az egyiket, hol a másikat nézte. Én — kissé kényelmetlenül érezve magam — hátrahúzódtam, s csak most vettem észre, hogy az öreg Bogdány tisztes arcán mély nehéz gond tükröződik le. — Rátette kezét legkisebb fia karjára és csitítva szólt közbe: — Ki akarja a te igazságodat fiú? Mi bajod van ezekkel? Szükséget szenvedsz? Nincs szivarod, pénzed, lovad, ökröd? A fiú durván rántotta ki kezét! — Nem kell. Kegyelemkenyér nem kell. Minden jó föld úgy is ezeknek a nevén van — és tudom, hogy ha, — hogy ha maga------— Mondd csak ki, ha meghalok, — ne félj, mondd csak ki. — Nohát igen, — akkor innen is kitúrnak. Eddig hallgattam, most nem hallgatok. Én is olyan fia vagyok apámnak, mint ezek itt, írassa rám a belső tagot, hogy a magam kedve szerint gazdálkodhassam. Én senki kedve szerint sem húzom az igát, — nem! Az öreg Bogdány arca neki tüzesedett, — a vad, rusztikus vér dühös hullámokban szökött fel agyába és törődött, vén teste remegett szinte a féktelen indulat hatalmában: — Igen — mondta rekedtes hangon — írassam rád, — mindenemet írassam rátok, — én meg menjek a kazal aljába feküdni? Hát ezért izzadtam, dolgoztam, hát ezért zsugorgattam, fösvénykedtem ötven esztendőn keresztül, hogy most kidobjatok öregségemre a magam hajlékából? Kerestetek eddig valamit, hogy most parancsoltok? Melyikötök vett egy ökröt, melyikötök egy ekét? Nem én kötöttem rátok a tenger pénzt, — és te te tacskó, — te komisz, most te sem akarod a más kedve szerint húzni az igát ? Csak köteni tudtok, keresni nem — tőlem ne várjatok semmit, —halálom után egymásra gyújthatjátok a házat, amíg élek, én parancsolok! Az öreg fáradtan rogyott a székbe, a fiúk dacosan hallgattak, a két idősebb kinézett az ablakon, a fiatalabb a foga közt morzsolgatva a szavakat, duzzogott: — Ki mondja, hogy ki akarjuk túrni ? Itt maradhat, ameddig akar mellettem, itt élhet kedve szerint, de én is biztosítani akarom magam. A magaméban gazdálkodtam, mint a többi és úgy is lesz — vagy perelek. Nagykorú vagyok. Az öreg kérges öklével törülgette szemét és gúnyolódott, mint a kétségbeesés szélén szoktak az emberek. — Milyen jó fiú vagy! Oh Istenem, milyen jó! Még el is tartanád öreg apádat? Hát azt hiszed, már végképp meghibbant az eszem, és nem látok előre? Nem látom, mint dobálnátok egyikötöktől a másikhoz, mint hánynátok fel a harapás kenyeret, az ital vizet, mint a hangja és foga vesztett kutyának ? Amíg kezemben a vagyon, legalább megbecsültök és nem veszitek ki onnan, mig csak a halál össze nem zsugorítja. Perelj fiacskám, perelj. Én is ott leszek! Csodálatos érzések kavarogtak fejemben a jelenet láttára. Köröskörül a kényelmes jólét minden eszköze. Az ablakon keresztül láttam a hazatérő gulyát, a tornácon a cselédség gyülekezett, az udvaron jókedvű béresgyerekek viháncoltak és itt benn három fiú, akik apjuk életében apjuk halálára alkusznak. Lassan, egymásután ökölbe szorított kézzel és dacosan hátraszegett fővel szálingóztak ki a szobából. Örültem, hogy nem vettek észre, a pusztai alkony poézise lehámlott lelkemről és visszakivánkoztam városomba. Az öreg nagyokat sóhajtva ült székén, kemény kezével ráncos, verejtékes homlokát törülgette, majd rám emelte szemét és remegő, tompa hangon szól hozzám: — Lássa öcsém — ezt irigyelte. Ez az a véghetetlen nyugalom — Ez — ahol mindenki csak a földet szereti — a háladatos földet, amely maga kiirt minden hálát és kiöl minden jobb érzést. Oh ez a föld, amit véres verejtékkel túrtam, most már ellenem fordul, mikor nincs erő kezemben és fogytán fogy a vér belőlem. A maga diplomájáért nem fognak veszekedni gyerekei, amíg él, együvé csatolja szívüket, és ha meghal, nem lesz, ami kiirtja lelkükből a testvéri szeretetet. Úgy öcsém, a föld vágya húzza magához az ember fiát és a föld szeretete eloltja a vér szeretetét. Valahogyan éreztem, hogy az öregnek igaza van. A szomorú jövő, ami sötét felhőként lebegett feje fölött, beárnyékozta a nagy gazdaságot, a föld kincseit; a kényelmesnek, nyugodtnak, édesnek képzelt poétikus csendből fülembe harsogott a testvérek ádáz tusája és az öreg keserű sóhajtása adott megnyugtató feleletet irigykedő elégedetlenségemre : — Öcsémnek soha sem kell félnie semmi csapástól. A fejében a kenyere, Cyprián, BUDAPESTI HÍRLAP,240. sz. 1896. szeptember 1.