Budapesti Hírlap, 1897. június(17. évfolyam, 152-180. szám)
1897-06-01 / 152. szám
Budapest, 1897. XVII. évfolyam 152. sz. Kedd, junius . Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep utén való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd utca 4. se. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Tiszti akadémia és parlament Budapest, máj. 31. A katonai törvényjavaslatok az ország figyelmét Apponyira és a nemzeti pártra irányították. Az a nevetséges mozgalom, melyet megrendelt bizalmi nyilatkozatokkal a kormányhoz indítottak mindenfelől, ahol főispánok és szabadelvű pártelnökök találhatók, okos embert nem vezethetett félre egyet sem a tekintetben, hogy a magyar tiszti nevelést, mint a nemzeti hadsereg föltételét s a közös hadsereg kérdésének a kiegyezés értelmében magyar felfogását és megoldását, Apponyi és pártja követelte először, ők magyarázták meg az országnak és a királynak, miatta "megszenvedtek és megtagadtalak, meg is ostoroztalak, de ha nem ragaszkodnak szilárdul ez elvükhöz és követelésükhöz, föl szabad tennünk, hogy e nemzeti ügy elesik és eltemettetik. Az apasági kereset itt fölösleges, mert kétségtelenül bizonyos. Apponyi és a nemzeti''párt érdeméből tehát buzgó vidéki pártelnökök felsőbb utasításra, küldött hálatelegramjai Bánffyhoz és Fejérváryhoz nem vonhatnak le semmit. De nem ez érdekelte a közönséget, ezzel tisztában van, hanem igenis, hogy mit fog a kormány e beterjesztésével szemben cselekedni Apponyi és a nemzeti párt, nevezetesen egyesülnek-e a szabadelvű párttal, vagy maradnak ellenzék a Bánffy-kormánynyal szemben. Maga a párt is érezte, hogy programjának egyik leglényegesebb részét a kormány kivette s ezen az alapon a hadsereg kérdésében vindikálhatja magának az elsőbbséget és a dicsőséget, de tovább nem opponálhat. Mit tévő legyen hát ezután? Az értekezlet összejött, Apponyi Bolgár és mások beszéltek, s a párt rövid határozatban tudatja, hogy a katonai törvényjavaslatokat egyszerűen elfogadja. A legnagyobb tartózkodással, szülő szavakban nyilatkozik meg a párt, s amiket gondol, amiket tervez, inkább elhallgatja. Nem akarja magát megkötni előzetes nyilatkozatokkal semerre és semmi irányban. Nyilatkozata a politikai helyzetről nem tartja szükségesnek, mert hiszen illetékes helyről sem kormányra nem hívták, sem fúzióra föl nem szólították, sem semmi fölhívást pártállásának megváltoztatására hozzá nem intéztek. A nemzeti párt tehát illőbbnek és okosabbnak tekinti hallgatni, mint beszélni , nem kínálkozni, mikor nem kérik. De ami macikat a törvényjavaslatokat illeti, azokkal szemben világosan döntött. Azokat pártolja. Katonai és politikai nagy jelentőségét annak idején ki is fogja magyarázni a saját szempontjából a kiegyezés és a nemzeti érdekek tekintetéből. Meg lehet, hogy akkor helyénvaló lesz a pártok állásáról is nyilatkozni. De midőn a nemzeti párt határozata kizárólag a katonai törvényjavaslt gazdasszonyának, aki valami termetes zsidó kereskedőnő lehetett, volt egy leánya, név szerint Mili. Csinos arcú, barna leányka volt, kissé keleties vonásokkal, apró, fekete szemekkel. A haja göndör volt és érdes , rakoncátlan, mint a lószer és bár három lépésről megérezte az ember, hogy erősen keni valamivel, korán délelőtt olyan volt a feje, mint egy szénásszekér. Ezt a piszeorrú, eleveneszű leányt jobban gyűlölte Sándor úr mindennél a világon. Az Isten tudja miért? Gyűlölte a fajáért, a folytonos fecsegéséért, tolakodó kíváncsiságáért, gyűlölte mindazért, amit ellene tett, vagy amivel a kedvét kereste. Pedig a szegény Mili nem követett el ellene semmi rosszat. Sőt inkább ő nézett utána, hogy fényesre keféli-e reggelenkint a cipőit a cseléd, ő hozta be esténkint a mosdóvizet, megvetette az ágyat, leeresztette a függönyöket. Még a lámpát is meggyújtotta helyette, ha arra került a sor. És amíg mindezt elvégezte, folyton mosolygott, bizalmasan és boldogan. Sándor urat, aki ilyenkor római jogot akart tanulni és véletlenül Casanova valamelyik kötetét ütötte fel, majd kilelte a hideg. Ideges düh szaladgált az ereiben és nem sajnálta volna a tolakodó leányt megütni, vagy legalább is jól megcibálni. Mili kisasszony pedig addig tett vett a háta megett, amíg dühösen csapta be a könyvet és felugrott. latokra s a pártprogram ide vonatkozó részére vonatkozik, egyúttal föntartja minden egyébben elveit, programját és pártállását. Nem fogadja el a választási szabadság korlátozását, sem a kvótának fölemelését, a gazdasági kérdésekben önállóságát föl nem adja s ellenőrző kötelességét teljesíteni a gazdasági kiegyezéssel szemben el nem mulasztja. Az egész kormányzati rendszerrel és éltető szellemével szemben ugyanabban a kritikai helyzetben van, mint volt. Tehát a Bánffy-kormánynyal megalkudni és fúzióra lépni nem fog, nem képes, nem hajlandó, habár nem mondja ki ezt határozatiig, mert hiszen a szabadelvű párt kigunyolná, hogy kosarakat osztogat, ahol kérő nem volt. E szerint a parlamenti helyzet nem változott. Most nem, egyelőre még nem, hanem igenis tarthatatlanná vált s hogy mi fog bekövetkezni, azt az idők megérlelik s a kényszerűség meghozza. De aki azt hitte, ha hitte egyáltalán valaki, hogy immár Apponyi és barátai egyszerűen és föltétlenül belépnek a szabadelvű pártkörbe Bánffy kormányának és politikájának támogatására, az vagy nagyon naiv, vagy igen nagy kópé. Senki józanul ezt föl nem tehette. Apponyiéknak egy főkérdésben igazat adtak az események, ez nem lehet ok arra, hogy elcsüggedjenek. Ha elveikhez való ragaszkodásuk a katonai kérdésben is sikeresnek bizonyult, a nemzeti politika — Mit olvas? — kérdezte ekkor a lány. — Semmit — morogta ő a fogai közt. •— Úgy látszik, hogy zavarom. — Igenis, kisasszony — felelte. A leány az ajtóig sompolygott, de ott ismét megállt. — Mert én most olyan szépet olvasok — sóhajtotta. Sándor úr szó nélkül visszaült helyére és lapozni kezdte dühében a római jogot. — Ha akarja behozom. Olvassa el. A címe: Copperfield Dávid. Irta: Boz Dickens. — Köszönöm, már olvastam. — Ugye szép? — kiáltotta élénken a lány és a szemei felragyogtak — Szegény Ágnes.! És Sándor úr erre az utolsó eszközhöz folyamodott. Felgombolta a mellényét, mintha vetkőzni akarna. Mili kisasszony pedig hirtelen jó éjt kivánt és kisietett a szobából. — Valóságos pióca — gondolta és elhatározta, hogy legközelebb valami gorombaságot fog neki mondani. Reggel már várta őt a lány a konyhaajtó előtt és megszólította. — Most az egyetemre megy? — Nem tudom — felelte Sándor. — Mikor jön haza? — Holnapután. — Mit akar velem ez a lány — gondolta boszosan magában — azt akarja, hogy udvaroljak neki? Dicsekedni akar velem a barátnői előtt? Vagy pedig csak szemtelenkedik? A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A rüfike. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Sándor úr, a Lápossy-familia utolsó reménye, nem volt megelégedve a csinosan bútorozott szobával, melyet számára, mikor első évre beiratkozott az egyetemre, egy régi iskolatársa keresett. A szoba elég világos volt, az igaz, és minden jel arra mutatott, hogy a legnagyobb télben sem kell túlságosan fűteni. Két ágy állott benne és két almáriom. Az egyik sarokban ócska garnitúra volt elhelyezve, egy pár példány azokból a múlt századbeli fekete borszékekből, melyeknek repedésein kikandikált a lószőr s melyeket, ha valamelyik lábuk kitört, odatámasztottak a fal mellé, nehogy fölboruljanak. Ezek a vén székek nem hatottak ugyan a legkellemesebben a látogatóra, az igaz, de mindenikben nagyon édes volt az álom ebéd után, a római jog egyes fejezetei közt. Azonkívül a szoba ablakaival szemközt egy színésznő lakott, aki reggelenkint az ablak mellett szokta volt befonni térdig érő aranyhaját. Szóval a szoba céljának teljesen megfelelt — hanem azért Sándor úr nem volt megelégedve vele s el volt határozva az első alkalommal fölmondani. Nagy oka volt rá. Mai számunk 18 oldal. 4