Budapesti Hírlap, 1898. december (18. évfolyam, 332-360. szám)
1898-12-01 / 332. szám
Budapest, 2998. XVIII. évfolyam 332. sz Csütörtök, december 1. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, házfon és ünnep után való napon is. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—05, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tin. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfitetés- és hirdetés-föltétel: feganelin bás József-fönt 5. sz. a. oldalán. Apróhirdetések ára : Egy szó : kr., vastagabb betűvel i kr. Hirdetések nonparellje számítással díjszabás szerint. Ex-lex. Budapest, nov. 30. A holnapi nappal belépünk a végzetes decemberbe. Ha országgyűlésünk égne a munkakedvtől, csepegne a pártoknak kölcsönös bizalmától és egymás iránt való előzékenységétől, akkor is immár lehetetlen volna elvégeznie azt a munkát, amely erre a hónapra összetorlódott. Hogy mi lesz itt december végén, annak isten a megmondhatója. De ez a hónap az osztrák császárnak jubiláris hónapja is. Őfelsége Bécsben ünnepel. Mily képmutatása az osztrák politikusoknak ez az ünneplés ! Két év óta a pártvillongásnak, utcai zendülésnek, parlamenti erőszakosságnak és botránynak oly képsorozata, amelyben minden lehet, de ünnepi szín, ünnepi kedv, osztrák hazafiság, dinasztikus érzület ugyancsak nincsen. Hogy minálunk a kiegyezési tárgyalás fennakadhasson, az is az osztrák pártok műve, amelyek e közös érdekű ügyeket alája rendelték saját külön szót- húzó érdekeiknek, sőt ezek célját szolgáló izgató eszköznek használták, a magyar kormánytól egyik határidőt kérték a másik után, míg ez is kifogyott az idejéből s ma itt vagyunk az utolsó hónap elején és immár fizikai lehetetlenség minden komoly kiegyezés, morális akadályairól nem is beszélve. A két miniszterelnök ma itt tanácskozik Budapesten. Nem sok kitaláló erő kell hozzá, hogy rásőjünk, min törik a fejeket. Provizóriumon, amelynek valamely formáját kell kieszelni. De nyilvánvalónak látszik, hogy a provizóriumról szóló javaslat is, melyben megállapodnak, csak amaz előterjesztések számát fogja egygyel szaporítani, amelyekből december végéig nem lesz törvény. Mi következik az után? Az osztrákoknak könnyű a dolguk, nekik megvan a 14. §-uk, amely följogosítja a kormányt, hogy rendeletekkel pótolja a törvényt. Nekünk ellenben törvényünk van, amely megtiltja, hogy Magyarországot rendeletekkel és pátensekkel kormányozzák. Mindazáltal, ezt is tudjuk immár, a kormány el van szánva arra, hogy rendeletekkel kormányozzon január elsejétől addig, ameddig és az országgyűlési többség el van szánva arra, hogy ebben fedezi a kormányt. Másodszor történik meg ez az országon, Bánffy Dezső miniszterelnökön, excellenciája nyilván könnyen veszi ezt az esetet, mert különben elháríthatta volna. . Hiszen mindössze abból kellett választania: elvégeztesse-e az ebben ránk eső dolgot az országgyűléssel, vagy előzékenységet gyakoroljon-e az osztrákok iránt és halasztgassa érettük a maga dolgát. Ő az utóbbit választotta. Nem tudom, az előállt helyzetben csalódottnak érzi-e magát vagy nem, de nem is érdekel, mert ez már értéktelen dolog. Való, hogy el van szánva oly végletre, amelylyel a legsúlyosabb felelősség jár, amely esetleg hazaárulás számba mehet a szerint, amilyen következményei lesznek. De bár minden felelősség pro foro externo őt és híveit nyomja, pro foro interno senkit nem menthetünk föl az eljövendőkért való felelősség alól, az ellenzéket sem, amely tudta, hogy nem tudja meggátolni a kormány és többség szándékát, mégis kötelességének tartotta a harcot, amely közvetetlen, külső oka lesz a törvénytelen kormányzásnak. Apponyi utolsó beszéde oly fényt és oly erkölcsi tartalmat adott ennek a harcnak, mely nélkül a következményei meg lehettek volna tán, de jelentősége elmaradt volna. Apponyi és Hódossy kivették epizódos mivoltából, az ő tehetségüktől és jellemüktől tartalmas esemény lett a hevenyészett incidensből. De ez viszont az ő felelősségüket állítja elsőbb helyre a felelősség skálájában. Mikor igenis van, aki nagyon is könnyen, tán szívesen is engedi magát arra kényszeríteni külső eszközökkel, hogy törvénytelenül kormányozzon, nagyobb megfontolást követel az eddiginél az a kérdés: tanácsos-e rajta ezt a kedvére való erőszakot megtenni ? Hiszen immár csak a külső látszatról, az alkotmányosság formáiról van a szó. Csak ennyi még a mienk, az-e jobb. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Plágium. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A plágium eredeti értelme emberrablás, lélekrablás, mi már csak a szellemi tulajdon eltulajdonításának értelmében használjuk. Legújabban az én becsületes, jó lelkű, légynek sem vétő, csupa idealizmus, Gyalui,, Farkas barátom keveredett a plágium hírébe. Ő miatta nem vesztegetnék a dologra szót, mert aki őt ismeri, tudja, hogy semmi irodalmi inkorrektség (sem másnemű természetesen) tőle ki nem telik; aki pedig nem ismeri, az holnap már megint elfelejtette, ha hírül vette is a kolozsvári nagy esetet. Más az, a mi miatt erről a dologról szólok s azt a mást alábbra hagyom, elsőbben végzek a konkrét esettel. Gyalui Farkasnak a kezébe kerül évekkel ezelőtt valami folyóiratban egy francia vígjáték részletes ismertetése. Megtetszik neki és fogja magát, megírja azt a vígjátékot magyarul, kiegészítve a dolgot a saját találékonyságával. Beadja, mint az előttem fekvő példány mutatja, egy fővárosi színházhoz e címen Az emeleten, előadatja Kolozsvárit Uraságod idegen címén. Itt is, ott is ráírja a könyvére, hogy francia tárgy után írta Gyalui Farkas, sőt ugyanezt írta rá a kolozsvári színlapra is. Nem is lehet ennél őszintébb és tisztességesebb eljárást képzelni. Igen, de mégis van hiba a dologban. Barátai fölfedeznek egy német írót és német darabot, az író neve Wilhelm Mejo, a darab címe Im dritten Stock (a harmadik emeleten). Ez a darab szakasztott a Gyalui Farkas darabja, tehát Gyalui plagizált. Síit tesz ez? Csak azt teheti, hogy bírálóit, nézőit, színigazgatóit megtévesztve, rosszhiszeműleg eltulajdonította Mejo új darabját (talán az emberek megtévesztésére írta oda azt is, hogy francia tárgy után és a magáé gyanánt adatta elő. Ez már magában gyermekes dolog. Neki ugyan, ha már bevallottan mástól veszi tárgyát, egészen mindegy lehet, akár francia tárgy után, akár német tárgy után dolgozik. Hogy nem a maga föltalálása, az rajta van a könyvön, rajta a színlapján. De még gyermekesebb a dolog, ha előveszszük Mejo úr darabját. Mit látunk azon ? Azt, hogy a tárgy nem csak Gyaluló nem, hanem Mejoé sem. Mert Mejo könyvén viszont ez áll: Im dritten Stock, frei nach einer aelteren Idee von Wilhelm Mejo. Világos, hogy közös forrásból dolgoztak. Gyalui eljárása annyival tisztább,mint német kollegájáé, hogy ő a nemzetet is megnevezi, melyet az elsőbbség a tárgy föltalálásában illet. Mejotól lehet Menandertől egész Brissonig valakié a darab. Még érdekesebb, hogy a főszemély az első, a francia eredetiben és Gyaluinál — tenorista, Mejonál rentier, a másik főszemély az elsőbbieknél — újságíró, — a németnél valami borbély. De érdemes-e ezeket a dolgokat tovább feszegetni? A plágium vádja igen gyűlöletes. És mindenkihez illenék, mielőtt föllép vele bárki is, alapos munkát végezni. Nincs érdekesség nélkül vizsgálni egy ily esetben: mit tartott meg, mennyiben tért el forrásától az egyik és a másik átdolgozó; mit tartottak meg mind a ketten és mit talált ki, mivel toldotta meg az eredetit az egyik és a másik és így tovább. De ha valaki forrást jelöl, melyből dolgozott, nem azt keresni, hogy mennyi önállóságot tanúsított forrásával szemben, hanem hallatlanná tenni forrása becsületes bevallását és a plágium gyűlöletes vádját dobni ki rá nyilvánosan: ebben komolyság nincs, de van egy kártékony szellem, amely irodalmat és embert lealacsonyít. Egy kolozsvári újság hasábokon vesződik azzal, hogy az emlegetett két darab hasonlatosságait kimutassa, de legalább a német írót is vádolja. Egyikre nézve sincsen igaza. Semmi gáncs, a legkisebb vád nem érheti sem Mejét, sem Gyaluit. A németeknél ez a dolog éppenséggel iskola. A színházak játékrendjének egy tekintélyes része ilyen idegen eszméből szabadon dolgozott, igen gyakran bizony csak fordítás. De térjünk át az igazságra: az egész világirodalom, kezdve a népmesék nagy részén, ilyen szabad átdolgozás idegen tárgyból. Az Ezeregy éjszaka bevezetését megtaláljuk a székely Világszép ember meséjében. A görög Menander föléled Plautuszban és Terencziuszban; Plautusz fölébred Molièreben, Shakespeareben. Heinrich kimutatta, hogy a Pártütők (Kisfaludy K.) egy Clauren-féle regényből készült, Csokonay Dorottyája Popéból, nem is beszélve a mi népszínműveink némelyikéről, mint a Tündérlak Magyarhonban. Egy nő, ki az ablakon kiugrik stb., a melyek szabadon, de beváltatlan. Mai számunk 24 oldal.