Budapesti Hírlap, 1899. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)
1899-09-01 / 242. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP, (242. sz.) 1899. szeptember 1. Említettük az angol vándorló kiállításokat. Mikor 1840-ben Cambridgeben az első ilyen kiállítás volt, mindössze 12 mezőgazdasági gép és szerszám volt kiállítva; ötvenöt évvel később ugyanoda került vissza a kiállítás, de már akkor a katalógus 340 oldalát foglalták el a mezőgazdasági gépek és szerszámok, amelyeknek mindegyikén volt akárcsak egy hajszálnyi javítás is. Meg vagyunk győződve arról, hogy ha a mi kiállításainkat is öntudatos rendszer szerint fogják rendezni, gazdáink lassankint hozzá fognak szokni az uj módokhoz, a melyek tökéletesebbek az ősapákról rájuk maradt eljárásoknál s a melyek már most akárhány mintául szolgálható gazdaságban minálunk is kitűnően beváltak. S ha összehasonlítjuk csak az utóbbi évtizedben előfordult mezőgazdasági csapások által sújtott éveket, amelyekben állatbetegségek, jég, rossz termés és olcsó árak verték a magyar mezőgazdaságot, a jó mezőgazdasági évekkel, a minőnek például az idei év készül s látjuk azt a különbséget, amely egy jó és egy rossz év között nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a kereskedelmi mérlegben, a belkereskedelemben, iparban és vállalkozási kedvben is föllép, akkor azt kell hinnünk, hogy a mezőgazdaság tökéletesítése nem egy termelési ág érdeke, hanem olyan feladat, amelyen az ország öszszes gazdasági faktorainak közre kell működniök. Budapest, aug. 31. A porosz tisztviselők megrendszabályozása. Mikor a porosz képviselőház a híres csatornajavaslatot elvetette, föltűnt, hogy a hivatalnok-képviselők majd mind az ellenzéki konzervatívokkal szavaztak. Zokon esett ez Vilmos császárnak és kormányának annál is inkább, mert meggyőződtek később arról is, hogy a hivatalnokok a vidéken is nagyban agitáltak a javaslat ellen. A kormány el is határozta, hogy a tisztviselőinek ezt az illojális magatartását megtorolja . Berlinben már az a hír járta, hogy a renitens tisztviselőket, akik közt sok főhivatalnok is volt, tömegesen el fogják bocsátani. Ez mégsem történt meg, a kormány csak megintette a tisztviselőket azzal a feltétellel, hogy ez az eset többé ne ismétlődjék. A megrovás, amelyet a minisztérium a tartományi főelnökökhöz intézett rendelet alakjában bocsátott ki, a hivatalos Reichsanzeiger szerint így szól: A királyi kormány nagy sajnálatára tapasztalta, hogy egy része azoknak a hivatalnokoknak, akik a király ő felsége politikáját képviselni és ő felsége kormányának intézkedéseit végrehajtani és előmozdítani kötelesek, ennek a kötelességnek nincs teljesen tudatában. Nemcsak a főbb politikai hivatalnokoknak, hanem a királyi landrathoknak sem szabad magukat hivatalos működésükben járásaik kedve és a lakosságnak a kormány rendelkezéseiről való véleménye által befolyásoltatniok. Nekik hivatásuk és kötelességük, hogy a kormánynak előttük ismeretes nézetét képviseljék és politikájának végrehajtását, különösen fontos kérdésekben, megkönnyítsék, s azok iránt a lakosságban fogékonyságot keltsenek s ezt ápolják. Minden viszonyba, a melybe hivatalos állásuk juttatja őket, szemük előtt kell tartaniuk, hogy a királyi kormány politikájának képviselői és a kormány álláspontját hathatósan képviselni tartoznak, ellenben semmi szín alatt sem jogosultak személyes véleményeik alapján a kormány működését megnehezíteni. Ellenkező esetben magatartásukkal gyöngítenék a kormány tekintélyét, veszélyeztetnék az állami igazgatás egységességét, bénítanák erejét és zavart okoznának a kedélyekben. Ilyen magatartás a porosz közigazgatás minden tradíciójával ellenkezik és nem tűrhető. Bízunk nagy vagyon alapját szerencsés házasodás utján vetette meg. A serkei Lorántffyak a XVII. század első negyedében fiuágon deficiáltak; óriás domíniumokat, köztük Sárospatakot vitte a tizenegyéves Lorántffy Zsuzsa hozományul a tizenkilenc éves Rákóczi Györgynek. A harminc esztendőt alig lépte át Rákóczi, amikor már Erdély fejedelme volt. Az a kis ország egy fejedelem alatt sem volt olyan hatalmas és tekintélyes, mint az ő tizennyolc évi kormánya alatt. Katonatalentumnak talán nem volt elsőrangú, bizonyosan nem volt Bethlen Gáborhoz fogható, Rákóczi György, de a diplomata és a politikus versenyzett Bethlen Gáborral. Nem volt szimpatikus ember, ezért a história még ma sem látja érdemeit olyan világosan, mint a Bethlen Gáborét vagy a Bocskay Istvánét. Kissé rideg, kissé merev kálvinista volt feleségestül. A fia, II. Rákóczi György, a midőn Báthori Zsófiát vette feleségül, nagyon megkinozták a tizenötéves menyecskét a konvertálással s az mégis csak annyira sikerült, hogy férje halála után egzaltáltabb katolika volt, mint azelőtt. Megtorlásul most már ő tette katolikusokká a Rákócziakat. Ura, II. Rákóczi György, ifjan halt meg, miután az erdélyi fejedelemséget eljátszotta a lengyel korona hajszolásával. Ez erős, zseniális ember volt, merész és hajthatatlan akarat, de nem olyan világos eszű politikus, nem olyan furfangos diplomata, mint apja. Az első Rákóczi György soha sem kockáztatott semmit a bizonytalanért, ezért minden vállalata fényesen sikerült, magánál hatalmasabb ellenségeket és vágytársakat győzött le; a második Rákóczi Chlumetzki báró missziója, Bécsből jelentik nekünk telefonon: A király azért hívta meg Ghlumetzla bárót Ischlbe, hogy megbízza, hogy a német ellenzéki pártokkal tárgyalást folytasson a delegáció megválasztásáról. A király azt kívánja, hogy az osztrák delegáció még az ősszel válaszsza meg a delegátusokat, hogy aztán a delegációk még az év vége előtt összeülhessenek. A király nagy súlyt vet a delegáció megválasztására, mert a birodalmi miniszterek kijelentették, hogy csak alkotmányosan összeült delegáció elé hajlandók költség, kinek csak a koponyáját találták meg és azt a fia koporsójába bezárták és együtt eltemették.“ A szegény Rákóczi Ferenc örök pihenője nem sokkal nyugalmasabb zaklatott vándoréleténél , de sorsa mégis külömb a halálban ott a mormora tenger partján, mintha itthon halt volna meg. Nekünk nincsenek százötven esztendős sírjaink sem. Árpád királyaink közül csak az egy III. Béla csontjait leltük meg, hogy ötven esztendeig hevertettük múzeumban és antropologiai intézet szertárában. Az erdélyi fejedelmek sírjából nincs meg egy sem; hőseink pora elvegyült a haza porával mindenütt, emléküket csak a krónika hirdeti. Ha II. Rákóczi Ferenc itthon hal meg, mint három fejedelmi őse, mint Bethlen Gábor és Bocskai István, föltalált csontjaiból Thaly Kálmán nem állapíthatja meg, hogy óriás volt, mert nem marad belőle egy csipetnyi sem. Jó volt neki ott hunyni el, ahol elhunyt; jó neki halálában ott lenni, ahol van. Mi ha hazahoznék is, amire édes-kevés a reménység — kezünkön elkallódnék, mert mi nem valljuk a törökkel, hogy „az állatok, a fák és a halottak“ gondozása „kedves az Isten előtt.“ A Rákóczi-család szereplése egy századot tölt be Magyarország históriájából. A család fénykora csak négy ivadék életére terjed. A dédapa előkelő nemesből Erdély fejedelmi trónjára kerül Bethlen Gábor halála után. I. Rákóczi György, akivel trónra jut a család, a Rákócziak között a legnagyobb ész és a legnagyobb akarat; a modern história hősei közül talentumban és temperamentumban is leginkább Cromwellhez hasonlíthatni. A A haditörvényszék tegnapi határozatához képest a mai tárgyalást zárt üléssel kezdték. Jonaust elnök hetedfél órakor nyitotta meg a tárgyalást. A terembe nem bocsátottak be senkit, sőt még a líceumot is katonai kordon tartotta elzárva , a kordonon kívül pedig csak kevés kiváncsi ember verődött össze. Dreyfust minden incidens nélkül vezették be a terembe. A titkos tárgyalásban Deloye tábornok tüzérségi igazgató folytatta a Canon 120 court, a hidropneumatikai fékező, az 1891-iki Shrapnels a Robin-féle mozsárágyú szerkezetének ismertetését. A tárgyalásnál, a tegnapi határozat értelmében, György mindent egy kártyára tett s mindent elvesztett. A harmadik ivadék: I. Rákóczi Ferenc az apa és a nagyapa mellé állítva, polgári szürkeség. A faji genie benne megpihent. Valószínűen még jelentéktelenebb ember, ha nem Zrínyi Ilona a felesége. H. Rákóczi Ferenc anyjára ütött, a Zrínyiek hazafisága inkarnálódott benne. Nem akkora katona és poéta, mint nagybátyja Zrínyi Miklós és nem olyan vak és oktalan akarat, mint a másik nagybátyja, Zrínyi Péter, aki álmaiért fejével fizetett. II. Rákóczi Ferencben, ha életét egészében jól fogtuk föl, a Zrínyiek és nem a Rákócziak vére kerengett. Nem praktikus, mint a Rákócziak, de nem is hasonló Zrínyi Miklóshoz, akihez csak fajszeretetben ütött. Azonban mind szellemi mivoltában, mind pedig testi és erkölcsi tulajdonságaiban olyan szimpatikus individuum volt, hogy minden ősénél mélyebben és tartósabban igézte meg nemzete fantáziáját. Szóval, volna kit hazahoznunk a Galatabeli Saint-Benoit templomból, ha tudnók a módját, ha több volna bennünk a kegyelet a hivalkodásnál. Éppen ezért hagyjuk II. Rákóczi Ferencet ott, ahol van, így valószínűen újabb másfél század múltán elzarándokolhatunk sírjához. Ha hazahoznék ... ki tudja? Mert mi nem valljuk a törökkel, hogy „az állatok, a fák és a halottak gondozása, kedves az Isten előtt.“ Mi praktikus nép vagyunk; nekünk az élő kicsiség hasznosabb a legdicsőbb halottnagyságnál. II. Rákóczi Ferenc pedig halott százhatvan esztendő óta vetésüket terjeszteni. Chlrmetzki báró elsősorban az alkotmányos nagybirtokosokkal és a német haladó párt mérsékelt elemeivel fog tárgyalni. A radikális ellenzéki pártok tudvalevőleg már régebben kijelentették, hogy a delegáció megválasztását obstrukcióval fogják megakadályozni. De úgy látszik, hogy a haladó párttal való tárgyalásnak sem lesz eredménye, mert ezek is azt kötötték ki feltételül a delegáció megválasztására, hogy az eddigi rendszert gyökeresen megváltoztassák és hogy a nyelvrendeleteket megszüntessék. A német politikai körök Chlumetzki misszióját utolsó kísérletnek tekintik, hogy a delegáció megválasztása végett pressziót gyakoroljanak benne, hogy elegendő lesz a politikai tisztviselőket erre komolyan és határozottan figyelmeztetni és reméljük, hogy nem adódik újra alkalom messzebbmenő rendszabályok alkalmazására. Berlin, 1899. augusztus 31-én. Az állami minisztérium: Hohenlohe herceg, Dreyfus-per. — Távirati tudósítás. — Rennes, aug. 31. (Saját tudósítónktól.) A Dreyfus-pör mai tárgyalása titkos üléssel kezdődött, amelyen Deloye tábornok ismertette azokat a tüzérségi szereket, amelyekről a titkos dossierban szó van. A nyilvános tárgyalás fő érdekessége Lebrun-Renardd kapitány kihallgatása volt, aki 1895-ben Dreyfus lefokozásánál jelen volt s később azt állította, hogy Dreyfus lefokozásakor ártatlannak vallotta magát ugyan, de beismerte, hogy Németországnak bizonyos jelentéktelen okiratokat adott át azért, hogy értékesebbeket kapjon értük cserébe. Mikor a védők figyelmeztettek e vallomásban rejlő ellentmondásra, Lebrun-Renauld nem adott kielégítő választ s nem magyarázta meg azt sem, hogy miért nem tett e vallomásról jelentést fölebbvalóinak, sem ő, sem D'Attel százados, aki állítólag szintén hallotta Dreyfus beismerő vallomását. Dreyfus Lebrun-Renauldnak válaszolva kijelentette, hogy szavait elváltoztatták, mert ő mikor lefokoztak, csak azt mondta, hogy ártatlan s a világ meg fog erről egykor győződni. Kihallgatták azután azokat a katonatiszteket, akiknek Lebrun-Renauldtól vagy D’Atteltől értesültek Dreyfus állítólagos beismeréséről. Fornizetti fogházőr azt vallotta, hogy Dreyfus viselkedése a börtönben olyan volt, mint ártatlan emberé. A tárgyalás részletes lefolyása ez volt: A titkos tárgyalás.