Budapesti Hírlap, 1899. december (19. évfolyam, 333-362. szám)
1899-12-01 / 333. szám
Budapest, 1899. XIX. évfolyam 333. sz Péntek, december 1 Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 frf, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos: egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Rákosi Jenő. Telefon: szerk. 64—63, kiadók. 55—96, igazg. 55—53. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-föltétel: Ugyanezen ház József-körut 5. sz. a oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 8 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések monpareille számítással, díjszabás szerint. Két angol miniszter. Budapest, nov. 30. A buroktól semmi hir. Hogy vannak, győznek-e vagy vesztenek, elesettekről, sebesültekről, foglyokról nem adhatnak jelentést Európának. Csatáikat, vereségeiket angol ellenségeik közléseiből ítéljük meg. Hadműveleteiket csak a mappa mutatja. Ezen nem csodálkozunk, az angoloktól nem várhatjuk, hogy kikiáltsák a burok győzelmeit, vagy bármi olyasféle hírt, mi hasznukra szolgálhat akár az európai közvélemény tüzelésében, akár az angol önérzet lohasztásában. De hogyan van az, hogy öt hét óta, midőn október végén Ladysmithnél a burok első győzelmeiket aratták, az angolok a saját hadseregükről, tetteiről, mozdulatairól, ütközeteiről, állapotáról leírást nem adnak, amiből maga az angol s azután a külföld is világos képét nyerhetné a délafrikai helyzetnek ? A buroknak nincs sem vasútjuk, sem drótjuk, sem semmiféle postájuk Európába, melytől elvágva nem lennének. Ellenben az angoloknak keleti és nyugati kábelek, postagőzösök, hadi tudósítóik, levelezőik, kormányzóik és tábornokaik vannak mindenütt a Fokföldön s ott, ahol a búr sereg az angollal érintkezik. Kémeik is vannak s a csatákról szemtanuk írhatnak jelentést. Akár hivatalosan, akár magántudósítást közölhetnének — legalább az angol közvélemény megnyugtatására. De amit a szigorúan megcenzurált táviratok jelentenek, az fölöttébb hiányos, nagyon megbízhatatlan, sőt több esetben hazugnak is bizonyult. Íme, csak legközelebb Methuen lord nyugati seregének előrenyomulásáról Kimberley fölszabadítására nap-nap után jönnek a hírek nagy angol győzelmekről, először Belmontnál, azután a legközelebbi vasúti állomásnál, Graspannál, azután megint egy állomással odébb, Sioningnest-Kloosnál s végül a Modder folyónál s mindenik ütközet egy-egy nagy győzelem képében jön át a tengeren s azután másnap a saját veszteségeiket számszerűit jelentik, amiből kitűnik, hogy az angol sereg offenzívája rendkívüli nehézségekkel és óriási veszteségekkel jár. Mindig „teljes győzelmet“ aratnak s másnap, vagy harmadnap ugyanazokon a búr csapatokon újra hasonló teljes győzelmet kell aratniok. A Modder folyónál először azt írták, hogy a búr sereg meg van semmisítve, ma pedig kisül, hogy Methuen kilencezer emberéből ezernyolcszáz maradt a csatasíkon. Tehát a londoni ködben, melyet a hivatalos jelentések terjesztenek, az angolok sem láthatnak tisztán. Azt kellett gondolnunk, hogy a nagy és szabad angol nép ezt a bizonytalanságot nem tűrhetvén, miniszterei azért beszélnek, hogy igazságosan és híven fölvilágosítsák nemzetüket a délafrikai háború eseményeiről, eredményeiről és kilátásairól. Ez talán kötelességük is volna. Hiszen attól nem kell félni, hogy Joubert megtudja az angol haditervet Balfour vagy Chamberlain beszédéből. Mit mondottak és miért szólottak tegnap és tegnapelőtt ez angol államférfiak, ha a háborúról semmit sem mondottak ? Hallgatásuk gyanús és roszabb jelentőségű, mint a legőszintébb beszéd lehetne. Mert már most nemcsak a táviratokból, de miniszterek szájából tudjuk, hogy az angoloknak Dél-Afrikában titkolni valójuk van. Nem merik leleplezni az igazságot. Ez pedig nem lehet más, mint a burok előrenyomulása az egész Fokföldön az angol gyarmatokban, a lakosság lázadása mindenütt, ahol a burok megjelennek az angol seregek előtt és mögött s a hadjáratnak mindama nehézségei, melyek abból származnak, ha egy fölkelt nép lerombolja a hidat, fölszedi a vasutakat, elvágja a távírókat, nem ad a katonáknak enni-inni, hanem fölgyújtja a takarmányt és barmaival elmenekül. Csak ez magyarázhatja meg, hogy az immár nagy angol sereg régen hirdetett előrenyomulása oly lassan, vagy sehogy sem halad s az a fősereg is, mely Buller terve szerint nyugatról tört volna be a búr köztársaságok földjére, veszteségei Mai számunk 20 oldal. rr E STATIJ I KÖZPONTI XI HIVATALj 7 r A fi A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A csalagkereszt. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A püspöki árva- és szegényházban éppen meg akarták kezdeni a ruhakiosztási ünnepet. Mindig ilyenkor, Szent Erzsébet táján szokták azt megtartani, mikor már beáll a fagy és a ruhátalanoknak sürgősen kell a cipő, a kalap, a meleg kabát, vagy szoknya. Mindazt jó előre összeírják a tisztelendő kedves testvérek, aztán a felét megveszi a püspök, felét meg a szegénysegítő nőegyesület. Elsősorban a gyerekek kapnak ruhát , már a felnőtteknek, az úgynevezett szemérmes koldusoknak inkább hazaküldik, mert azok szégyenük az ilyen nyilvánságos alamizsnát. Három óra felé járt az idő délután. Az összegyűlt vendégek kivonultak az ebédlőterem felé, a főnöknő szobájából. Elől ment főtisztelendő Juhász Taddaeus, a kis szeminárium igazgatója a főnöknővel, kedves testvér Adoleszcenciával. Azután a járási, főszolgabíró, Répaffy Zoltán, kedves testvér Agatával, a kinek csinos, üde arcocskája még a formátlan apáca-főkötő alól is kimosolygott. Kedves testvér Agata lesütötte a fejét s a két kis kezét összedugta, talán azért, hogy azt se lássák. Háta mögött mindjárt a Berencrendiek házfőnöke, főtisztelendő Hámor Péter, aki egyúttal felsővárosi plébános is, Czupok Józseffel, a polgármesterrel, a ki nagyon jókedvében volt. Tréfásan fenyegette meg a főszolgabírót. — Hej, Zoltán ! Zoltán! Még itt is a legcsinosabbat válogatja ki ! Amire a főszolgabíró, persze, szemérmesen tiltakozott. — Ugyan, ugyan, polgármester úr! Igazán mondhatom, egészen véletlen ! — Tudjuk, tudjuk! — integettek rá hamiskásan. Erre aztán kedves testvér Agata előre sietett a főbíró mellől, hogy ne is hallja ezt az istentelen beszédet. Titokban keresztet is vetett. Apage satanas. Az ebédlőterem ajtajánál megállották. A főispán aranyzsinóros huszárja várakozott levett sapkával, katonásan, három lépés távolságban. — Csókolom kezét, tisztelendő kedves testvér főnöknő! A méltóságos asszony kéreti, hogy tessék egy kicsit várni az ünnep megkezdésével, mert ő is el fog jönni. Igenis, csókolom kezit, mindjárt, talán egy fertály óra múlva. A főnöknő meglepődve mosolygott. — Hát hazajött a méltóságos asszony ? — Igenis, csókolom kézit, a déli vonattal. Egyenesen Fiuméból. — És mindjárt idejön, a mi szegény ünnepünkre ! Milyen kegyes a méltóságos aszszony ! Igenis, megvárjuk, hogyne ! Hogy örömmel várjuk ő méltóságát! Egyszerre végigfutott a hír az egész társaságon. Lázasan, izgatottan adták szájról szájra. — A főispánná is eljön! A csillagkeresztes hölgy ! A szegénysegítő nőegyesület elnöke ! Olyan csöndesség lett mihamar, mintha máris itt volna a méltóságos asszony, a csillagkeresztes hölgy, a nőegyesület elnöke. A polgárias tréfálkozást ünnepes, arisztokratikus hangulat váltotta föl. A főnöknőnek hirtelen eszébe jutott valami. Aggodalmas, csaknem ijedt arccal fordult kedves testvér Agatához. — Hanem, igaz, kedves testvér. Már most mi lesz a verssel ? Azt nem mondhatják el, amit Szabó Krisztina tanult? Agata testvér mosolyogva nyugtatta meg. — Legyen nyugodt, kedves testvér főnöknő. Én gondoltam erre az eshetőségre. Azért Tarbai Mari is tanult verset, olyat, ami a méltóságos asszonynak szól. Nagyon szép vers. Majd azt mondatjuk el. — Benne van a csillagkereszt is ? — Benne. Különben fntisztelendő Juhász Taddaeus úr irta. — Akkor nyugodt vagyok. A mit a főtisztelendő ur ir, az, bizonyosan remek. Emlékezem még Szent Alajosra. „A testben járó fényes angyal, ki ránk a menyből letekint...“ Óh, milyen szép volt! — Kérem, kérem, — szerénykedett Juhász Taddaeus ur, — csak kötelességből írtam, semmi másból. Biz az nem igen poéta-munka. — De igenis, poéta-munka, bizonyította a polgármester. Tudjuk mi, milyen lánglelkű költő a főtisztelendő ur! Ezen aztán sokáig eldisputáltak. Juhász Taddaeus úr végre maga is elhitte, hogy nagy poéta, Szent Alajos dicsőségének hivatott lantosa. Mikor a méltóságos asszony hintája begördült a kapu alá, még akkoris a Taddaens ur verseit szavalgatták az ajtó előtt, a folyosón. De akkor elhallgattak s szinte tolakodtak a lépcsőhöz. A főnöknő lement, egészen a