Budapesti Hírlap, 1900. szeptember (20. évfolyam, 239-268. szám)
1900-09-01 / 239. szám
Budapest, 1900 XX. évfolyam 239. sz. Szombat, szeptember 1 Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 ál. Egyes szám ára helyben 8 iil., vidéken 10 ill. Telefon: szerk. 54—83, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tin. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Kleeters- és hirtóés-föltétel: 1 ugyane hát József-körút 5. sz. a. oldalán. Apróhirdetések ára: jegy .zó * iil., vastagabb betűvel S ill. Hirdetések nonparellre számítással, díjszabás szerint. A bosnyák mohamedánok. Budapest, aug. 31. Az idei delegácionális időszak óta a magyar főváros nagyobb számmal látta körében Bosznia és Hercegovina mohamedánjait. Panaszkodni jöttek. Elmondották, hogy vallásuk veszedelemben forog, hogy az agrárviszony tűrhetetlen, a kormány nem adja át nekik az őket szerintük jogosan megillető egyházi alapokat , a vakufot s eseteket hoztak föl, hogy üldöztetés az osztályrészek. A magyar közvélemény, mely évek hosszú során át közömbösen szemlélte a monarkia szávaalji foglalmányát, csodálattal hallotta, hogy ime az az államférfi üldözi Bosznia államfenntartó elemeit, aki harminckét éve irodalomban és politikában előharcosa volt a Keleten való érvényesülésnek. Valami bajnak kell ott leírni, mondogatták azok is, akik nem adtak hitelt a keleti fantáziával atrocitásoknak hirdetett rémes jelentéseknek. A látszat a bosnyák kormányzat ellen szólt. Úgy tetszett, hogy föl sem veszi a sajtóban megjelent fölszólalásokat s megvárja, míg a közönség megunja a bosnyák hirdeléseket. Mi, akik a magyar korona integritásának vallói voltunk, vagyunk s leszünk mindenha, sohasem zavartuk össze a jelen kormányzat egzigenciáit a jövő megoldás problémájával. Bosznia jelen kormányzatától megkívántuk, hogy tartsa meg mindazt, amit királyunk ígért a bosnyákoknak, a mikor országukban az uralkodás joga neki jutott. Legyen igazsága minden felekezetnek s állapotuk javítása velők és általok is történjék. Csak ezen az uton valósulhat meg a jövő problémája: Bosznia sorsának végleges fordulása. Bosznia kormányzásának kérdése oly belügyünk, melyet tapintat kell megoldani, hogy nemzetközi vonatkozásaiban is éreztesse a monarkia presztízsét. Vártuk tehát a bosnyák kormányzat állásfoglalását a mohamedánok sérelmeivel szemben. A választ megkaptuk. Megkaptuk ott, ahol a vádat emelték : a sajtóban. Kállay, a magyar író, a magyar államférfin — ha közvetett formában is — tájékozást nyújtott a magyar közönségnek. A Magyar Tudományos Akadémia kiadta Budapesti Szemlében : A mohamedánság helyzete Boszniában cím alatt vaskos tanulmány foglalkozik a kérdéssel. A hang, melyen megszólal, nem polemikus. Fölvilágosít, magyaráz s meggyőzni akarja a közvéleményt igazáról. Szakít a félhivatalos tradícióval. Rendelkezésre bocsátja összes adatait, nem titkolódzik, nem nagyképűsködik. Legelőbb Klio múzsáját állítja előtérbe a tanulmány. Elondja a Balkánfélsziget uralta imperiális irányzatokat: a rómait, a bizáncit, a magyart s az oszmánt, mely négyszáz évnél tovább hatott az egyéniségének a fönntartására rátarti, a keleti s nyugati, keresztény és mohamedán állameszme iránt egyformán ellenséges bosnyák népelemre. Kimutatja adatok alapján, hogy a szláv anyanyelvű bosnyák mohamedán úri osztály feudális jogaiért a leghevesebben ellenezte a porta minden reformkísérletét. A porta helytartója vagy azt cselekedte, amit a mohamedán urak, bégek akartak, akkor a jobbágyok , a kmetek zavarogtak, ha meg a jobbágyok pártjára állott, akkor az urak letétették. 1850—1878-ig huszonhárom helytartónak jutott osztályrészéül ez a sors. A szultán uralma ezért dőlt meg Boszniában. S bár a Habsburgok már csak azon a legitimitási alapon, hogy Árpád révén mintegy jogutódjai a bosnyák nemzeti dinasztiának, Boszniát három évszáz óta érdekek körébe vonták, nem a monarkia vetett véget a szultán uralmának. Megdőlt, mert felekezetei s a birtokos és jobbágy osztály között való ellentétet a porta nem egyenlíthette ki, pedig a politikai befolyás s a földbirtok mohamedán kézben valának. így szól a tanulmány s ezzel kapcsolatban kifejti, hogy minő irányt követett a mi politikánk a mohamedánokkal szemben. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A boxerek országában. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A kilencvenes évek elején monarkiánknak egyik hadihajója azzal a feladattal indult ki Póla kikötőjéből, hogy a kínai és koreai partokra vitorláz, meglátogatja ezeknek a fontosabb tengerparti városait, a folyókon pedig fölhatol oly távolságra, amennyire a hajó mélyjárata csak megengedi. A folyók partjain lépjen érintkezésbe a jelentékenyebb városokkal és igyekezzen a kínai kormánynyal oly irányú szerződést kötni, hogy kereskedelmi összeköttetésbe jöhessünk azokkal a folyómenti városokkal, melyek eddig az idegenek elől zárva voltak. A mi derék kis korvettánk, a Zrínyi, eleget is tett e feladatának. Pompás vitorlázatával és elég erős gőzgépével félévvel később már alaposan benne voltunk a kínai világban, így volt nekem, a hajóra vezényelt orvosnak, alkalmam, bőségesen megismerkedni a kínaiakkal. Hónapokat töltöttünk a rengeteg birodalom partjain és belsejében s ez idő alatt meglátogattuk a tengerparti városok közül Hong- Kongot, Kantont, Makaót délen, Svataut, Amoyt Közép-Kínában, Fucsau-Fut a Min-Hó partján, Sanghajt, Csifut, Lucsungkót, Port-Arturt északon és a Pecsili-öböl fontosabb helyeit. Legemlékezetesebb és eseményekben legdúsabb volt a jangce-kiangi expedíciónk. E folyón egészen Han-Kauig, az ország szívéig haladtunk föl, miközben a folyó két partján fekvő nagyobb városok közül érintettük Vusungot, Csing-Kiang-Fut, Nankingot, Kiu- Kiangot, Vu-Hut, Han-Jant és Vu-Csangot. E városok mindmegannyi emporiuma a rengeteg birodalomnak, amennyiben gócpontjai a kínai kereskedelemnek, iparnak, tudománynak, hadászatnak és az egész állami belső életnek. Ebből kifolyólag joggal hihetné az ember azt, hogy a Jangce, illetőleg annak két partja e rendkívüli jelentőségének megfelelően van szabályozva. No nem, a Jangce magán viseli az általános kínai jelleget: veszedelmes, alattomos, álnok, ravasz, mocskos és bűzös. E rendkívüli fontosságú kereskedelmi, hadi és állami utón nincs egyetlen egy pont, mely megfelelne a kultúra legeslegprimitivebb követelményének is. Ama pont kivételével, hol a Vusung folyó beleömlik a Jangcébe s a hol a bejárat van a nagyfontosságu Sanghájba, mely város tulajdonképpen nem a tenger partján fekszik, hanem ehhez igen közel a Vusung folyó partján — modern, erős bástyákkal van megvédelmezve. A rengeteg nagy folyó olyan ma, mint körülbelül két évezreddel ezelőtt. Csak a Sanghajba vezető út van nagyon nehézzé téve. A Vusung torkolatánál állanak a híres Minkerődök, melyek mintegy 12—14 nagykaliberű (26—35 emeres) Armstrong- és Krupp-ágyukkal vannak fölszerelve. Azonkívül a Jangce áramlata éppen e ponton a legrohamosabb és zátonyokkal meg veszedelmes zsákutakkal tele. Egy ellenséges támadás esetében a Jangcén fölhatoló hajóknak és csapatoknak ezen a ponton óriás nehézségekkel kell majd megküzdeniük. Más tekintetben pedig, kezdve ott, ahol a Jangce rendkívül erős áramlatával zúgva rohan a Sárga-tengerbe, miközben sárga iszapot hordó árjai úgy szerteszét tépik a tengerpartot, hogy ehhez képest a Nílus deltája egy rendezett csatornarendszernek tekinthető, az 1200 mérföldnyi út, föld-Csangig, meg nem szűnő akadályokkal és helyenként leküzdhetetlennek látszó nehézségekkel megrakott veszedelmes ellenfél. A partjai egyes helyeken oly tökéletesen egybefolynak a szomszédos homokterülettel, hogy a folyó,mint egy tenger, beláthatatlan szélességben hömpölyög. Az áramlat oly gyors, hogy a mi korvettánk, mely mintegy 1300 lóerejű gépének teljes erőkifejtésével dolgozott fölfelé, amennyi erővel a tengeren tíz mérföldnyi gyorsaságot is képes kifejteni, a Jangcén helyenkint alig tudott négy mérföldet megtenni. Sőt itt-ott az is megtörtént, hogy abszolúte nem tudott előre mozdulni és a rohanó úr keresztbe fektette. Csak a lélekjelenlét, meg a bámulatos manőver mentette ki hajónkat a veszedelemből. Az a forróság pedig, mely ilyenkor nyár derekán uralkodik a Jangce mentén, az egyszerűen elképzelhetetlen, leirhatatlan. A kora hajnaltól késő éjfélig perzselő, tikkasztó, irtózatos forróság borul a folyóra, melyet még a szellő sem enyhít. Sőt még jobb, ha a szél nem fúj, mert enyhülés helyett csak a szomszédos városok fojtó, pestilentialis bűzét hozza a hajóra. Friss élelmiszerekről alig lehet szó. A milliókkal bíró városokban nem tudtunk egyet- Mai számunk 20 oldal.