Budapesti Hírlap, 1902. június(22. évfolyam, 148-177. szám)
1902-06-01 / 148. szám
Budapest 1902. XXII. évfolyam 148. szám. Vasárnap, Junius 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 fik Egyes szám ára helykén 8 fik, vidéken 10 fil. Telefoni szerk. 54—63, kiadók: 65—85, igazg. 56—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utcaé. sz. Kiofizetés- és hirdetés-fölvétel: Ugyane ház József-körút 5. sz. L oldalak Rákosi Jenő: Apró hirdetések ára: Egy saó 4 iil., vastagabb betűvel 8 fil* Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Mérne! nemzetiségi kérdés. Irta: Herczeg Ferenc. III. Budapest, máj. 31. A német propaganda nagyszebeni gyári bélyeget visel. Tehát engesztelhetetlen, de a mellett igen cirkumspektus. Engesztelhetetlen, ahol lehet, óvatos, amikor kell. Ámbár az egész hajdani Bánságban láthatjuk már a szász betörők dúlásainak nyomait, a propaganda — számolva a magyarság előkelősködő könnyelműségével és kényelemszeretetével — hírlapírói munkásságának javarészét arra fordítja, hogy nagy hidegvérrel letagadja önmagát. Az izgatók azt állítják magukról, hogy ők nincsenek, csak egyes stréberek és sovinisták képzeletében élnek. Ahol nem tagadhatják le az exisztenciájukat, ott letagadják országbontó terveiket. Bár rájuk bizonyultak külföldi összeköttetéseik és a zsold, melyet a nemzet ellenségeitől kapnak, mégis grínyos lojalitással erősködnek, hogy hű fiai a hazának. Következetesen és nyomatékkal ismételgetik, hogy a mozgalmuk nem támadó, hanem védekező természetű. Védekezés ,,az erőszakos és cseles magyarosítás ellenében“. Ha hinnék a hamis kártyás jóhiszeműségében, akkor megkérném őket, hogy mutassanak valahára egy németet, akárcsak egy ökölnyi németkét is, akit valaki erőszakkal vagy csellel megmagyarosított. A fajgyűlölet megdöbbentő kitörései közepett sem feledkeznek meg annak hangoztatásáról, hogy ők jól megférnek a békés magyarsággal, csak a magyar sovinistákkal van bajuk. Békés magyar a nemzeti szempontból közömbös kérődző, sovinista azonban mindenki, aki nem közömbös az ország jövendő sorsa iránt. A sovinista szó olyanféle jelentőséget nyert a lapjaikban, mint a régi boszorkánybíróságok jegyzőkönyveiben a maleficus szó. Olyan embert jelent, akinek bűnös és bolond voltát bizonyítani nem kell. Jellemző egyébként, hogy a német a sovinista jelzőt csak két nemzetre alkalmazza: a magyarra és a franciára. Bismarck herceg visszautasította a német leveleket, amelyeket nem gótikus, hanem a szemorvosok által propagált latin betűkkel írtak hozzá. Bismarck herceg nem volt sovinista. Német lapok nemrégiben azt követelték a porosz tisztikartól, hogy ne járjon olyan vendéglőkbe, amelyeknek lengyel ember a gazdájuk, ők sem sovinisták. A lappangó bujkálást, de másrészről az izgatás munkáját is megkönnyíti a szászoknak az a körülmény, hogy nálunk a nemzeti politika egész terminológiájának kétféle jelentősége fejlődött. Valamint a magyar közjog és főleg a dualizmus szakszerű kifejezéseinek kétféle értelmük van (egy, amelyet Budapesten és egy, amelyet Bécsben fogadtak el) — úgy a nemzeti politikára vonatkozó legtöbb kifejezésnek más az értelme Budapesten és más a végeken. Maga a hazaszeretet is többféle; nekünk, a honfoglaló fajhoz való ragaszkodás; nekik: a holt röghöz való ragaszkodás. Mi az ország jövendő nagyságát az egységes szervezkedéstől várjuk; ők valamelyes federalisztikus rendezkedéstől. A sváb igen jól ismeri a nemzeti politika jelszavait, de e szavaknak esetről-esetre a nép vezérei adják meg a tartalmukat, így eshetett meg, hogy az országbontó munka a hazaszeretet és Magyarország jövendő nagyságának jelszavai alatt folyik, amely jelszavakat az alapjában véve igen rendszerető, sőt konzervatív svábság nagy tömege soha sem tudná megtagadni. A propaganda tehát a hazaszeretet nevében kongatja a vészharangot és az állam nyugalmát és biztosságát veszélyeztető sovinizmus ellen való védekezés ürügye alatt tüzeli föl a békés nép harci kedvét. A nép harci kedvét pedig könnyű föltüzelni, hiszen olykor a magyar falu is vasvillára kap a garabonciás ellen. A szász ügynökök egyébként eléggé ismerik a magyar ember és a magyar hatóság természetrajzát. A magyar ember igen fogékony mindennemű demonstráció iránt. Tüntetéssel lehet az országos közvéleményt fölizgatni és tüntetéssel lehet megnyugtatni. Ha valahol egy nemzetiségi fészekben magyar nyelvű táblákat szögeznek az utca sarkára, ezzel igen nagyra vagyunk. Ha idegenajkú gyerekek nemzetiszinű zászlócskákat lengetnek, közel vagyunk hozzá, hogy sírva fakadjunk. Az alldeutsch ügynökök, ha megszorítják őket, tüntetéssel segítenek magukon, bár az utcatáblákig és a zászlókig már nem mennek el. Ha esküdtbíróság előtt áll a szász szerkesztő — ami eddig ugyancsak elvétve esett meg — akkor a kettős terminológia fransciájával élve, tüntet a hazafiságával. Soha sem mulasztja el, hogy ne hivatkozzék a magyar nemzet lovagiasságára és vétségét a magyarság és németség higgadt elemeinek együttes működésével könynyen eloszlatható félreértés eredményének tünteti föl. A magyar esküdt — miként a szegedi példa bizonyítja — alkalomadtán lépre is megy neki. A magyar esküdt bírót lefegyverezi már a szász ügynök magyar beszédje is. Olyanféle naiv hit él a mi népünkben, hogy aki magyarul tud, az nem is gyűlölheti a magyart. És fölülkerekedik az esküdt szívében a diplomatikus vágy, hogy nagylelkűségével megszégyenítse és megtérítse a nemzet ellenségét. Azaz kegyes szívvel meg akarja jobbítani a farkaskölyköt. A hazafias érzésű sváb esküdt, miként a temesvári példa bizonyítja, nem annyira érzelmes, de nem is annyira naiv. Ő tudja, hogy az izgatót már azért is el kell ítélnie, mivel a nyilvános megbélyegzés talán sehol az országban nincs olyan nagy hatással, mint a Bánságban, melynek sváb lakossága még eltévelyedésében is tiszteli a törvény tekintélyét. Van az úgynevezett hazafias tüntetésnek egy más módszere is, mely, ha jól sikerül, nemcsak hogy kirántja a megkergetett rókát a hínárból, de bele is mártja, üldözőjét. Lássunk egy példát. — A falu gazdáit rendszeresen és sikeresen dolgozza a szász szerkesztő, a ki a szomszéd városból szokott odarándulni. A falu ifjú tanítója megrémül a nagy változástól, mely a lakosság lelkében végbement. Mivel nem ismer más helyet, hol kiönthetné szíve keserűségét, egyik fővárosi laphoz fordul. Az országos közvélemény és a hatóság szeme kezd a falu felé fordulni. Ez pedig kellemetlen a szerkesztőre nézve, aki szereti a homályt, miként a ragadozók általában. Mi történik most már? Tüntetést rendez. A vádakat, amelyeket ellene emelt a tanító, áthárítja a falura. Íme, ti jámbor gazdák, a tanító befeketítette a falu becsületét a fővárosi lapokban. Azt írta rólatok, hogy rossz hazafiak vagytok, hogy összeköttetésben vagytok a külfölddel és hogy pénzt kaptok Nagy-Szebenből. A falu rettenetesen elkeseredik ezen. Népgyűlést tartanak, és a gyűlésen jelen van a főbíró is, de nincs jelen a szász ügynök. A gyűlés egyhangú megbotránkozással kimondja, hogy a tanító rágalmazó. Aztán üdvözlő táviratot küldenek a főispánhoz. A főispán természetesen udvariasan válaszol. Másnap vagy harmadnapra újból megjelenik a szerkesztő. Diadallal fogadják: íme, a főispán rehabilitálta őt! Most már újult erővel folytathatja a propagandát. A tanító pedig majd a föld alá sülyed szégyenében. Rajta szárad, hogy denunciáns, izgága ember, sovinista, stréber, aki önző okokból meg akarta bontani a falu békéjét. Még jó, ha nem kap orrot félebbvalóitól. Dehogy vesz többet tollat a kezébe! Ez a hazafias tüntetés sablonja, melyet mostanában alkottak meg és úgy lehet, hogy a közeljövőben a tüntetések egész sorozata fog erre a mintára készülni. Minden hazafias demonstráció, mely nem ítéli el nyíltan a délvidéki szász sajtót, teljesen értéktelen. Ha a hatóság és a nép jóhiszeműen vesz is bennük részt, közvetve mégis a propaganda céljait szolgálja vele. Mai számunk 36 oldal.