Budapesti Hírlap, 1903. augusztus (23. évfolyam, 209-238. szám)
1903-08-01 / 209. szám
Budapest, 1903. XXIII. évfolyam 209. szám. Szombat, augusztus 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 CL Egyes szám ára helyben 8 iil., vidéken löft. Telefon: szerk. 84—63, kiadók. 85—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd-utcai sz. Előfizetés- ti hirdetés-fölvétel: Ugyane ház János-körút 5. u. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Az ország itélőszéke előtt. Budapest, jul. 31. A parlamenti vesztegetés ügyében ma este megindult a parlamenti bizottság előtt a vizsgálat, a két kéznél levő főérdekelt , Szápáry László gróf és Pap Zoltán kihallgatásával. Későn este csak, úgy hogy anyagához alig juthatunk ma ,s olvasóinknak csak szűk szavú kivonatot leszünk képesek adni. De abban tán tévedünk, ha a két megnevezett urat a két főérdekelt embernek mondjuk, ők tán hősei a színjátéknak, de a főérdekeltek benne nyilván a nemzet és kormányak elnöke, Héderváry Károly gróf. A korrupció sokféle fajáról sokat kellett a lefolyt évtizedek alatt beszélnünk. Hiszen az összeférhetetlenségi törvény és a vicináliák dolga éppenséggel parlamentünk erkölcsében és függetlenségében pusztított, hogy a letűnt kormányok által ápolt és folytatott erkölcsrontó egyéb gyakorlatokról hallgassunk. Az azonban, hogy közvetetten pénzbeli megvesztegetéssel, mondjuk megvásárlással támadták volna meg a képviselőház érintetlenségét, eddig a pletyka és rágalom terén nem lépett túl. Most merült föl az első világos, sőt bevallott ily eset s ha a képviselőház hozzá is szoktatott bennünket az utóbbi hónapokban, hogy ne vegyük minden fölháborodását komolyan, mert sok volt benne a színjáték és pártérdek, ezúttal konstatálnunk kell, hogy a megdöbbenés komoly és általános. Vakmerő és bűnös kísérlet ez és a parlamenti bizottságnak, attól félünk, nagyobb és komolyabb a feladata, mint amennyinek képes lesz megfelelni. Sajnáljuk a képviselőház abbeli szűkkeblűségét, hogy e bizottságra is alkalmazta egyéb bizottságainak korlátolt nyilvánosságát. Ide jobban illett volna a teljes nyilvánosság. Nem házi ügye ez a parlamentnek, hanem a nemzet nagy ügye. Kérdezzen a vizsgáló bizottság és feleljen vádlott és tanú a teljes nyilvánosság ellenőrzése és erkölcsi nyomása alatt. Igaz, a vizsgálat gyorsírói följegyzés útján közre adódik; de tudjuk, mily óriási különbség van a nyomtatott és az élőszóval kimondott szó között, melyen keresztülrezg a szív, melyben kifejeződik a lélek biztossága vagy megingása, melyet a taglejtés kisér és a bátor szem vagy a lesütött tekintet magyaráz, míg a nyomtatott nem és igen soha sem mond többet, sem kevesebbet, mint amit három-négy betűje jelent. A kor krónikásai is, a hírlapírók ki vannak zárva és a közvetetten benyomások segítsége nélkül maradnak munkájukban. A közönség, amely végre is a nemzet, teljes tisztán látásában ezzel meg ivart rövidítve. Mert senki se ámítsa magát az iránt: nem Szapáry László gróf vallomása, sem nem Pap Zoltán előadása, meg nem is a Dienesé, ha megkaphatnák, lenne a legérdekesebb. Legérdekesebb, mert legfontosabb mindnyájunkra és az országra nézve az a felelet lesz, amelyet Khuen-Héderváry. gróf fog adni a hozzá intézendő kérdésekre, mivel nem csak hogy nyilvánvaló az a tendencia, amely a gyanút rá akarja terelni, de kétségtelen, hogy minden ráterelés nélkül is a gyanú a sarkában van a miniszterelnök úrnak. Hiszen a régi kriminalista elv, hogy cui prodest, kinek lehetett haszna a vakmerő kísérletből, ha sikerül, ujjal mutat az ő személyére. Hozzá neki Szapáry gróf régi barátja, bizalmas jó embere, a ki az utóbbi hetekben föltűnően sokat volt a fővárosban, a képviselőházban, a miniszterelnök társaságában. Hogyne volna hajlandó a világ föltenni, ha nem is azt, hogy Szapáry gróf a volt bán megbízásából, de legalább is tudtával tette, a mit tett. Hiszen egy sereg képviselő és egy csomó újság buzgón fárad abban, hogy ennek valószínűségét megbizonyitsa. Mikor a bizottság e dologban kérdést fog intézni a miniszterelnökhöz, kívánatos volna, hogy annyi közönség legyen ott, amennyit a hely, ahol a jelenet le fog játszódni, befogadni képes. Látnunk és hallanunk kellene őt, hogy arról, amit mond, szívünk, szemünk, fülünk, minden idegünk részt vehessen ítéletünk megformálásában. Hiszen ha csak annyinak az alapos gyanúja maradna rajta, hogy tudtával történt a dolog, az is a legrettenetesebb helyzetet teremtené. Nem vagyunk az eltűnt kormányokon tett tapasztalásaink után nagyon kényesek, de hogy a parlamentet közvetetten , vesztegetéssel támadja meg maga a kormány, vagy A 49-es Kossuth. Irta: Zay Miklós gróf. VIII. félév leforgása alatt másodszor menekült a kormány Pestről s a főváros lakosságát, tompa fájdalom fogta el, akár csak 1848 december 31-dikén. Akkoriban Kossuth ébren tudta tartani a reményt, de most, hogy minden oldalról elözönlötték az ellenséges hadak a szerencsétlen országot, igazi csüggedés szállta meg a lelkeket. Mindenekelőtt az álladalom két erőforrását kellett biztos helyre vinni. A bankóprést meg a fegyvergyárat. Amazt Kossuth előre küldte Szegedre, a fegyvergyár pedig, mely Lahner tábornok vezetése alatt állt, lassan áthurcolkodott Nagyváradra. Kossuth sokáig nem tudta magát elszánni, hogy Szegedre költözzék, ama nagy alföldi parasztvárosba, melynek hazafias népe annyi pénz- és véráldozatot hozott a szabadság oltárán. Egyelőre Ceglédre vonult, ahonnét koronkint be-benézett a fővárosba. Szegeden már július első napjaiban várták az országgyűlést. Mint a városi jegyzőkönyvnek Bonyhádi, a hírhedt Bach-huszár által bemázolt lapjai mesélik, július 4-ikén a Szabadság-téren több század nemzetőr részvétele mellett lármás gyűlés folyt, melyben újra fölhívták a polgárokat a keresztes háborúra. „Legyen a nép kitűnő, önfeláldozó, bátor, fegyverezze föl magát, a mivel csak lehet, fejszével, csákánynyal, kapával, legyen erélyes és nincs hatalom, mely a már is anyagi veszélylyel szemben álló magyar fajt kiirthassa.“ Az orosz ezalatt előbbre nyomult. Mint éles, megkapó ellentét állt az általános romlás közepette Aradvár megvétele a vitéz Vécsey Károly gróf tábornok által. Kemény lövetés után a kiéhezett őrség kaput nyitott 1849 június 28-án. Ki hitte volna, hogy a pusztulás napjaiban elfoglalt erősség lesz a szabadság utolsó mentsvára s végre vesztőhelye a vezérnek, ki azt megszerezte? Az aradi vértanuk közül Vécsey grófot Ilaynau a bácskai árulás meghiusisitása, Arad megvétele és Temesvár hősies ostroma miatt utolsónak akasztotta föl. Július 9-ikén a kormány már búcsúzott Pest városától. A miniszterek közül Vukovich, Batthyány, Szemere a vonaton Czeglédre utaztak, hol .Duschek kivételével a többi miniszterrel és Kossuth Lajossaltalálkoztak. Cegléden honvédek is táboroztak a két Perczel vezetése alatt. Ceglédről Szolnokra mentek s ott érte őket a hir, hogy egy órányira, Szent-Györgyön megjelentek a muszkák. A tovább utazás szinte futássá vált. Szentesen és Vásárhelyen át julius 12-ikén értek Szegedre, hol fáklyás zenével fogadta az ország kormányzóját az ünneplő lakosság. A kormánynak Szegedre való költözése a 49-iki események érdekesebb mozzanatai közül való. A kép, mely a világ szeme elé tárult, magán viseli egy jobb sorsra érdemes nép hin erőfeszítésének bélyegét. Ilyen alkalmakkor a személyi kérdések nyomulnak előtérbe, az emberek kétségbeesetten keresik már előre a bűnbakot. A kormányzó, ki minden tettében a közfelfogás után igazodott, nem kivétel. Utolsó beszéde, mit magyar földön mondott, heves kirohanás, melyet fogadtatásakor a szegedi Kárász-palota erkélyéről Görgey Artúr ellen intézett. „A hadmiveletek alapjául — igy végzi szavait, — e hely lévén kiválasztva, hiszem, hogy Európa szabadsága Szegedről sugárzandik ki. És ha találkoznék oly nyomoru, ki a hazát leigázni s diktátori hatalomra törekedni igyekeznék, esküszöm az élő Istenre, lesz bennem anynyi erő, hogy vészes szándékában meggátoljam." Ez volt Kossuth Lajos hosszú politikai szereplésének tán legkevésbbé sikerült része, mert hiszen a kormányzó végül Görgey kezébe tette le a főhatalmat. Némiképpen igazolja e nagy nyugtalanságot, hogy egy jelentékeny párt vadászott Kossuthra és felelőssé akarta tenni a küszöbön álló szerencsétlenségért. Július 11 -ikén jelentek meg az első osztrákok és oroszok Pesten. 19-ikén megjött Haynau s az akkori szokás szerint egy véres szájú proklamációt intézett a főváros lakosságához. Szerencse, hogy az események lassabban haladtak, mint manapság. Az ellenség és Szeged közt nemcsak a honvéd hadsereg állt, de a nagy távolság is, melyet rekkenő, nyári hőségben, gyalog és lóháton kellett megjárni. Kossuth még a győri csata után elrendelte a pesti és debreceni banksajtóknakSzegedre való szállítását, amennyiben mind a két várost egyaránt fenyegette az orosz-osztrák sereg. A pesti sajtó mintegy száz szekéren jött Szegedre, a debrecenit Szolnokig tengelyen vitték s onnét Mai számunk 24 oldal.