Budapesti Hírlap, 1904. június(24. évfolyam, 151-180. szám)
1904-06-01 / 151. szám
Budapest, 1904. XXIV. évfolyam 151. szám. Szerda, junius 1 Megjelenik mindennap, hétfőn az ünnep után való naponta. Előfizetési árak: Egéez évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken IOÜL Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hifiidéi- fi hirdetés-fölvétel: Ugram hát Józef-körút fi. is a oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 fil., vastagabb betűvel 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. A szerbek a Balkánon. Budapest, máj. 31. Az orosz fegyverek harcát megfeszített figyelemmel lessük. A rettenetes elpusztítás, amelylyel két nemzeti becsület ütközik, már magában véve is izgató történet, amely a messzi látatlanságban napról-napra fejlődik és alakul. De mit mondjunk e háború mindenekfölött jelentős voltáról, ha arra gondolunk, hogy a háború további fejlődése monarchiánkat, világtörténeti helyzet elé állíthatja és ha arra gondolunk, hogy Magyarország jövője is érdekelve van abban a küzdelemben, amelynek legutóbbi fegyverténye, a kincsui csata, a japán katonai dicsőséget tette világhírűvé. Nem gondoljuk e pillanatban, hogy az orosz hadsereg Jalu és Kincsu után avereségnek és gyásznak oly állomásaira fog kerülni, amelyeken világhatalmi presztízse hosszabb időre elhalványul s kénytelen lesz Jordán fensőbbségéből engedni s Ázsiában és Európában is — alkudozva, barátkozva s kellemetlenségben megnyugodva élni. De gondoljuk azt,hogy az orosz fegyvererő győzhetetlenségébe vetett hit, amelyet a keleti és délszláv népek is vallásos bensőséggel ápoltak szivükben, az a hit csorbát fog szenvedni s a keleti szláv népek a monarkiánkban fogják keresni a segitő hatalmat ahhoz az ötszázéves világhistóriai törekvésünkhöz, hogy a török uralom alól fölszabaduljanak s a keleti Dunától le Kis-Ázsiáig a keresztény uralmat visszaállítsák. A török iga alól felszabadult szláv népekre is mindenesetre fordulatot jelentene a japánok további győzelme, mert le kellene mondaniuk arról a reményükről, hogy a délszláv cárság érdekében a szentpétervári hatalom áttiporjon Ausztria-Magyarország testén. A balkáni országok törekvése Macedónia és Albánia felé s a horvát aspirációk a Földközi-tenger alsó partvidékének uralmáért kénytelen lesznek megállani bizonyos időre és számot vetni a Habsburg-hatalom erejével. Pár szóval: a japán fegyverek győzelme a monarkiánk hatalmi tekintélyét fokozza a Kelet felé. Lehet, hogy ezt már megértették. Az a fenhéjázás, vagy mondjuk, az a túlzott bátorság, amelylyel Szerbia, Montenegró és Bulgária a magyar-osztrák monarkia beavatkozó képességét lenézték, kétségkívül szelídülni fog, sőt szemmel láthatólag már szelídült is. A szláv templomokban még imádkoznak az orosz fegyverek diadaláért, de a hajlandóság a monarkia jóakaratát kikérni ésjóindulatát megnyerni, mind'-afelé mutatkozik. A kemény hang, amely Budapestről a külügyminiszter ajkán fölhangzott, átzendült a balkáni sziklákon és völgyeken s azt a hatást tette, hogy ha kell, a masírozás következik. Bizonyos mértékig belátást kell föltételeznünk abban a tényben, hogy a magyar-horvát ipari szövetséget a háromnegyed év előtti lázongások után meg lehetett csinálni és hogy Szerbia kereskedői pár nap óta Budapesten keresik gazdasági előhaladásuk feltételeit. (Újvidéken alkalmasint le is szórják ezért a belgrádi urakat. Ám ez természetes, mert Szerbia nagyobb jövőjét csak egy tényező akadályozhatja és ronthatja: a magyarországi rácpolitika. Viszont a magyarországi rácfaj érvényesülését leginkább Szerbia pánszerb politikája törheti össze. A dolog egyszerű. Akik Magyarországon nagyszerű politikát cselekszenek, abban a meggyőződésben élnek, hogy a szerb civilizáció terén a vezérszerep a magyarországi szerbeket illeti meg s a Nagy-Szerbia jövője az ő kezükben van. Ez kétségkívül álomlátás, mert a szerb erő mégis ott van a független Szerbország határai közt. Mint rendesen, az álomlátók nem látják meg az élő valóságot: a szerb faj csöndes visszaszorulását Magyarországon, az üres szerb templomokat és az eltűnt szerb kereskedelmet egyes nagy magyar városokban. Saját szokásaikkal, saját erkölcseikkel, saját civilizációjukkal és sajgát nemzeti törekvéseikkel nem élhettek meg úr gyanánt abban az országban, amelyben a jóval nagyobb és felsőbb magyar erő hatvanhétben hatalomra jutott. Csak szolgákul maradhattak volna ott, ahol azelőtt urak voltak, inkább elszéledtek. Így történt ez Kecskeméten, Egerben, Hódmezővásárhelyen és Szegeden, ahol még a most múlt század közepén is tanácsurak voltak a rácok A zapoték indián nő. írta Bánó Jenő. Körülbelül ugyanabban az időszakban, vagyis a kilencedik század vége felél, amikor a mi őseink, a magyarok az ázsiai vad népek zaklatásaitól indítva, elhagyták őshazájukat, hogy elődeiket, a hunokat követve, nyugaton alapítsák meg új birodalmukat, egy másik ázsiai népcsoport is vándorbotot vett kezébe , kelet felé vette útját. E népcsoport az asztátok, törzse volt, mely a magyarhoz hasonlóan szintén hét vezér vezetése mellett indult útnak s nagy fáradalmak és nélkülözések után, eljutott az akkor bizonyosan jéggel fedett Behring-szoroson át Észak-Amerikába, a helmét lassan-lassan délre haladva, megtalálta végre a toltékoknak (tradíció szerint szintén elődjeinek) hazáját, a gazdag Anajuakot. Az asztékok több szerencsével jártak, mint a magyarok, mert míg ezek a régi Pannóniában a teljesen fölbomlott nagy húnbirodalomnak csak nyomaira akadtak s Atilla világhódító népéből csak egynéhány, az erdélyi rengetegben bujkáló Családra bukkantak, amazok virágzó és hatalmas tolték-birodalmat találtak a Chalko, Terkoko, Zumpango és Kochimilkó tavak által öntözött óriási rónaságon. Az asztékok elődjeik részéről eleinte igen szíves fogadásban részesültek, később azonban a legsúlyosabb rabszolgaságra vetődtek általuk. A rabga nem tartott soká, mert a toltékok harcba keveredvén szomszédjaikkal, a vad chickimókokkal, megedzett rabszolgáik segítségére voltak utalva, kik hűségesen meg is feleltek a beléjük helyezett bizalomnak, mert az ellenségen teljes győzelmet arattak. A toltékok erre fölszabadították az aszkétokat s őket a magukéhoz teljesen egyenlő szabadságokban részesítették. Szívesen összeházasodtak, sőt az ilyen vegyes házasságból származó örökösöket az ország nagyjai közé emelték. Maguk a torték császárok is keresték a szép aszkék leányok kegyét. Mexikó történelmében szép legenda van Tepalkánzin tolték császár és a szép aszték Xochitel házasságáról, mely 1402-ben történt. A legenda szerint az e frigyből származó herceg lett alapítója az asztékok hatalmas uralkodó családjának, amely később oly nagy szerepet játszott Amerika történetében, amely egész Mexikó területét meghódította s II. Montezuma császár alatt a legnagyobb hatalomra emelkedett. A mai mexikóiak a régi kulturális népből származnak. Hogy az asztékok Ázsiának melyik részéből származnak, azt nehéz megállapítani. Annyi feltehető, hogy a két nemzet — a magyar és az aszték — bölcsője nem lehetett távol egymástól. Szokásaikban és jellemükben ma is sok hasonlatosságot találunk. A mexikóiak nemzeti színe vörös, fehér és zöld, mint a magyaroké , legendáikban a turulmadár viszi a főszerepet, sőt még ma is érvényben lévő címerüknek főalakját teszi. Azután a nyelv sajátságai a mongol nyelvekből eredő ázsiai nyelvekre emlékeztetnek; például a ragozás a szavak végén történik. És az étkezés tekintetében is hasonlítanak hozzánk a mexikóiak, mert ők is kedvelik a paprikát s a gulyást, pörköltet és paprikáscsirkét — más-más néven — nemzeti eledelüknek tartják. Az aszték népnél és két válfajánál, a zapotéknál és mistéknál még ma is nagyon észrevehtő a mongol típus, csakhogy az nem annyira a kínaira, mint a japán fajra emlékeztet. A sárgásszín, alacsony termet és élénk mandulaalakú fekete szem jellegzetesen mutatkozik rajtuk, természetesen már befolyásolva a különböző klimatikus viszonyoktól. A hegylakó mirtékok s a mexikói fensíkon tartózkodó asztékok világosabb szinűek; az Oaxaka és Chiapas állami forró vidékén élő zapotékok ellenben barnábbak. Különösen ez utóbbi törzshöz tartozó nők emlékeztetnek nagyon a kedves és csinos japán nőkre, csakhogy sokkal szebbek, magasabbak és kifejletebbek, amit annak tulajdonítoik, hogy míg a japán nők a sok ülés, kényelmelten ruházatuk s különösen lábbelijük folytán, kevés mozgásuk következtében elcsenevésztek, az aszték, mázták és zapoték nők, kik a családnak legszorgalmasabb munkásai az edző munkában, a folytonos szabad levegő befolyása alat gyönyörűen kifejlődtek. Különösen Oaxaca államban, a forró égöv alatt élő zapoték nők igazi ritka jelenségei a női szépségnek s Juchitán, San Geronimo és Tehuantepek városokban egész Mexikó legszebb s legkedvesebb asszonyai laknak. Higgyék el nekem, alig lehet valami szebb mit képzelni, mint a tehuantepeki nőt, az ő nemzeti ünneplő ruhájában, mely egy hosszú, kényelmes, vörös, vagy kék (a kalotaszegire emlékeztető) hímzéssel kivarrt ingből és egy szintén kézimunkával díszített igen könnyű szoknyából áll, kiegészítve a fején hordott hófehér csipkekendővel, mely pompásan illik a koromfekete szemű, szép barnás archoz. , Mai számunk 24 oldal