Budapesti Hírlap, 1905. július (25. évfolyam, 179-209. szám)
1905-07-01 / 179. szám
Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. O orafon. Budapest, 1905. XXV. évfolyam 179. szám. Szombat, július 1. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Hökk Szilárd utca 4. ss. Elefieta-ói hirdetés földetei: Cyyanthál József-körut 5. ss. a. oldalán. Apróhirdetések ára: Egy szó 5 fil., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Aratás és sztrájk. Budapest, jan. 30. Tropikus záporok s a feketerozsdára vonatkozó gyászhírek közepett országszerte megindult az aratás. Két ellenség is kivonult idei termésünk nagyszabású eredménye ellen: a szárazság és az özönvíz. De habár a legutóbbi napok időjárása, a sok zápor, vihar és jégeső, kétségkívül károsan hatottak, termésünk eredményének összesége mégis örvendetesnek mondható. Ám az utolsó percben megjelent egy harmadik ellenség is. Talán ártóbb valamennyinél. Nemcsak azért, mert szintén ronthatja a termés sikerét, hanem azért is, mert egyszersmind társadalmi zavart, sőt szerencsétlenséget okoz. Ez a harmadik ádáz ellenség, a sztrájk. Ha ez a veszedelem el nem hárítható, a termés az ország több részében tönkremegy. Az Isten áldása elrothad künn a mezőn, vagy a túlérett kalászokból a szem kipereg. Ezenfelül súlyos viszszavonás keletkezik társadalmunkban. Nemcsak vizes aratásunk lesz, hanem lehet véres. Eső, szárazság Istentől van. Ezen nem változtathatunk. A sztrájk azonban az emberektől van. Ezen tehát lehet segíteni emberileg és úgy látszik, mind a két fél emberies eljárásától függ a siker. Földesuraknak, bérlőknek, aratóknak egyáltalán meg kell fontolniuk a helyzet súlyos következményeit. Nem egymás legyőzéséről szabad szónak esnie, hanem egymás meggyőzéséről. Erre kell hatnia valamennyi tényezőnek, a társadalmiaknak és kormányzatiaknak egyaránt. Ahol a gonoszsággal szemben erély szükséges, ott az erélyt föltétlenül érvényesíteni kell. De a kiegyenlítés jegyében kell eljárni minda maiz esetekben, ahol félrevezetésről, félreértésről, vagy igazságtalanságról van szó. A két elementáris ellenség által okozott károkat ne fokozza még az emberek ellentéte. Az őszi gabonafélében jobb termésünk lesz, mint volt a múlt évben. Ha négy, leginkább szinmagyar vármegyénket a hagyományos aszály meg nem sanyargatta volna s ha a nyugati és délnyugati országrészek némely vidékén a sok esős jégverés nem okoznak kárt, az ősziekben s általában a gabonanemüekben is elsőrangú termésünk lenne. De Csongrád szinte egészen, Békés túlnyomóan, Arad több, mint felerészében s némileg Szatmár gyönge, vagy éppen silány termést ígérnek. Épp a Tisza mentén, ekkér a híres tiszai búza klasszikus földjén, gabonafélében csak gyönge termésünk lesz. Temesmegye és a Bácska jótermése csak némileg pótolhatja az aszály sújtotta vármegyék gyönge, vagyz éppen rossz termését. A Dunántúl s a Kisz-Alföld, névszerint Nyitra jótermése azonban teljesen helyrehozza a gabonafélében való termési egyensúlyt. A kapásnövények remélhető nagy termése pedig, ha valamely baleset nem éri, gazdaságilag áldásossá teszi az idei év emlékezetét. És nemcsak gazdaságilag örvendetes ez az immár teljesen valószínű föltevés, habár legelsősorban a gazdasági szempont fontos. A tavalyi katasztrofális évet az tette különösen sajtóvá, hogy a kapásnövények tönkrementek s a takarmányban beállott irtózatos deficit súlyát nyögi ma is állatállományunk. De még a gabonaneműek is súlyos deficitet mutattak az 1903. év eredményeihez képest. A statisztikai hivatal legújabb közleményei szerint a múlt évben 44 millió koronával kisebb volt a növényvilághoz tartozó kivitelünk a múlt évben, mint 1903-ban. Hogy veszteségünk mégis csak 20 millió korona lett, ennek oka a nagyobb árakban található meg. Legjellemzőbb azonban a múlt évre nézve az, hogy a rossz termés miatt 42 millió korona értékű gabonát hoztunk be, mely összegből, több mint 21 millió esik a búzára s közel 14 millió a kukoricára. Az idei jó termés mindezt a bajt elhárítja rólunk s ha garbona-exportunk nem is lesz túlságos nagy, behozatalra, a terméssel kapcsolatban nem álló importról nem szólva, az idén nem lesz szükségünk. A kapásnövények remélhető dús sikere bőséges táplálékot ad népünknek s az Alföld néhány vármegyéjében jelentkező takarmányhiány mellett is állatállományunk nemcsak eltartható lesz, hanem egyszersmind pótolhatjuk hiányait, amelyeket a múlt évi katasztrófa okozott. Mindent összegezve, az idei év a jobb gazdasági évekhez fog tartozni. Még a szőlőtermés is jónak ígérkezik s i a magyarnak módjában lesz politika ruhánatát a hegy éshomok levével leönteni. Már ez is mutatja, hogy idei termésünknek politikai hatása szintén lesz. Ha politikai bajaink tovább súlyosodnának s nemcsak az elvi, hanem a gyakorlati passzív rezisztenciába kellene mennünk, ennek kellemetlenségeit sokkal könnyebben el lehet viselnünk jó, mint rossz termés mellett. Jómódban, tele gyomorral, könnyebb fittyet hányni a törvénytelen hatalomnak, mint nyomorúságban szorgó gyomorral. Magyarország s így a magyar nemzet sorsa egyáltalán nagyon, sőt túlzottan a mezőgazdaság eshetőségeibe van bekapcsolva, ekkor a mezőgazdaság nálunk nagyon is komoly politikai tényező. Fájdalom, azonban egyszersmind nagyon szeszélyes faktor. Még nagyobb baj, hogy folyton ismétlődő szeszélye többnyire a magyarságot sújtja. A szárazság ismét a tiszavidéki magyarságot érte leginkább. A kubikosok sorsáról nem is szólva, a tiszavidéki magyarságot az idei év ismét próbára teszi. Nem a túlságos nedvesség, hanem mindig a túlságos szárazság a baj fő oka. Az összehasonlításra érdekes alkalmat kínálnak most az ország ama részei, melyek eső hiányában, vagy a sok eső miatt szenvedtek. A termés eredményei ki fogják mutatni, hogy sokkal többet árt a szárazság, mint a túl sok eső. A szárazság tönkreteszi a gabonafélemellett a kapásnövényt és a takarmányneműt és így aztán sem embernek, sem állatnak nincs tápláléka s az állatokat a gazda kénytelen potom áron eladni, mint a múlt évben történt. A sok esőtől megdőlhet és rozsdát kaphat a búza, de virul a kapásnövény s ha mocsárrá lesz a mélyebben fekvő rét, bő füvet ád a domboldal és a szikes mező. Egyáltalán, a kultúra, haladásával s az állattenyésztés emelkedése mellett, a gabonanemü, névszerint a búza, mindinkább háttérbe szorulván, a nedves esztendő mindig kevésbbé lesz veszélyes a száraz évvel szemben, igazi csapásként csak a szárazság sújthat a kultúra nagyobb fokán s minket ma már csak ez oldalról fenyegethet veszedelem. A szárazság az, amely ellen védekeznünk kell, nem az ország egész területén, hanem főleg az alföldi síkságon. Ennek száraz jellege annyira szembeszökő, hogy valóságos sivatag-klímának mondható. Az idei év is úgy kezdődött, mint a tavalyi, ismét száraz volt az április hónap. A májusi esők azonban megváltották az országot szörnyű helyzetéből. Ámde a páradús felhők, a domborulati viszonyokhoz simulva, a nyugati és keleti hegyormokon vonultak fölfelé és szárazon maradt az Alföld nagy része. Legtöbb volt a lecsapódás délen, északkeleten és nyugaton, legkisebb a Tisza középfolyásánál. És ez az állapot majdnem normálisnak mondható. Voltak ugyan rendkívüli század évek az Alföldön, mint például az 1888-iki, a midőn a 600 milliméteres átlagos lecsapódásnak csak fele áztatta a Tisza vidékét. Vagy, mint a tavalyi esztendő, a midőn a Tisza környékén áprilisban csak 6 milliméteres eső volt. De a lecsapódás megoszlása s az Alföldön a gyors elpárolgás még az 500—600 milliméteres lecsapódást is elégtelenné teszik. Különösen a száraz tavaszok fenyegetik általában az Alföldet s igy el lehet mondani, hogy a Mai számunk 28 oldal