Budapesti Hírlap, 1905. december (25. évfolyam, 332-360. szám)
1905-12-01 / 332. szám
Budapest, 1905 XXV. évfolyam 332. szám Péntek, december 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy Hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 —11., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 64—63, kiadók: 65—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 1. sz. Előfizetés- és hirdetés-föltétel: Strane ház József-kert 5. sz. a. oldalán. Apróhirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 iil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Az álnok szövetséges. Budapest, nov. 30. Teljesen hiteles oldalról veszszük azt a hírt, hogy a bécsi külügyminiszteri túráiban, amíg a hadvezetőség büszkén viszi hajóit a török vizekre, igen nagy a konsternáció azon, hogy a német császár a flotta-demonstráció dolgában teljesen cserben hagyta hű szövetségesét, az osztrák császárt. Nem célzás nélküli, de nem is gúnyból írjuk azt, hogy osztrák császár. Mert ha volna magyar király olyan értelemben, ahogy mindnyájan kívánjuk, ha volna egy, a magyar história tradícióira támaszkodó, azok nyomán járó, azok nagy céljait követő Magyarország s ő felsége ez ország királyának érezhetné magát, akkor ilyen kudarc, ily ferde helyzet, ily félszeg vállalkozás és ilyen szégyenletes cserbenhagyatás nem volna lehetséges". Mert Bécsnek, a bécsi politikának, az ott kellő államférfiaknak évszázadok óta az az egyetlen célja, hogy Magyarországot mint prédát kezei közt tartsa s e mellett nagyhatalomnak elismertessék. Ezzel szemben minden magyar államférfiúi ész é© tehetség arra van kárhoztatva, hogy Magyarországnak e gyarmati helyzetben való megtartása ellen küzködjék. Bécs e küzdelemben meríti ki minden erejét, Magyarország szintén sgy esik, hogy Bécs hozzá nem jut, Magyarország pedig nincs az önállóság ama helyzetében, hogy magának külső politikát szerkeszszen meg. A kiegyezés első idejében, mikor Andrássy Gyula gróf intézte Bécsből a hatalmat, még lehetett irányt szabni. A kiegyezés megteremtőiben és első intézőinek agyában még élt a magyar imperiáli® politika. Első nagy cselekedete volt a bosnyák foglalás. De Bécs ezt meg nem értette és ez a nagy lépés ennél fogva erkölcsi és politikai tartalom nélkül maradván, végre csakis egy fizikai ténynyé törpült. Földfoglalás lett, a foglalónak inkább kárára, mint hasznára. Bécs császári hiúságának a ténye lett, a mely cél mást, nemesebbet, felsőbbrendüt, történetalkotót nem tudott bele vinni, csak leírni kívánta és most is csak az a gondolata van, hogy ha lehet, még szerezzen hozzá valamit. De hogy mit csináljon vele, mire használja, azt nem tudja. Azt egyébként nem is lehet tudni. Az osztrák császárság egy légben lógó idea, amely még a saját határain is megalakulása stádiumától messze van. Hogyan hatolhasson mint cselekvő s átalakító eszme a határain túl? A magyar királyságnak még ott is vannak tradíciói, a magyar nemzetnek históriai országútja az; de a magyar királyság harcban van jogaiért, alkotmányáért, revindikálja hadseregét, függetlenségét és a magyar királyság nemzeti céljaival nem azonosítja magát Magyarország királya, tehát a nemzet egy lépést sem tehet, amely e célokat valóra válthatná. Ha a magyar nemzet harca kedvezően eldől, akkor kezdődik a Balkánkérdés komoly megoldása. Sem Ausztria, sem Oroszország, sem Itália nincsen természeti fekvésénél fogva arra, hogy e kérdést megoldja, ellenben, éppen geográfiai fekvésénél fogva, Magyarország ha élni és virágozni akar, kényszerűvé van rá. A kérdés tehát az, hogy mikor lóg a mi nemzeti küzdelmünk kedvezően dűlőre jutni és hogy mi történik addig. Mert ime, az eddigi versenyzők: Oroszország, Ausztria és Olaszország közé belépett egy negyedik: Németország. A Balkán-kérdésnek egy jelentős epizódja a flotta-demonstráció. Az európai hatalmak gyámság alá akarják juttatni a török szultánt Macedóniában. A szultán tiltakozik s Európa előveszi aránylag legjutányosabb kényszerítő eszközét: a flotta-demonstrációt. Minthogy pedig fölteszik a szultánról, hogy nem fog tőle megijedni s passzív ellenállással ki fogja böjtölni ezt a békés háborút, egyben megállapodnak, abban, hogy végül megbízzák Ausztriát, hogy rendet csináljon. És Ausztria ezt elfogadja, mert nobiesse obsge, ha valaki nagyhatalom, akkor az ilyen díszes közbizodalmat nem utasíthat el magától. Ellenben Németország kivonta magát a tüntetésből és nagy gyönyörűséggel ajánlta föl Ausztriának a rendcsinálás kétes erkölcsű és kétes sikerű diszét és munkáját. Hearo Lafcadio. írta Deák Gyuláné. Sokat írtak mostanában a lapok a japán dicsőségről. Elmondták a japánokat hősöknek, bátraknak, ügyeseknek, jó hazafiaknak, de a japánok lelkivilága mindmáig még meglehetős homályban van előttünk. Az lehet ennek az oka, hogy a japán költők és írók, akik bizonyosan vannak, még eddig nem jutottak el hozzánk és mindazt, amit eddig hallottunk róluk, európai toll közvetítette, így a japánokat eddig csak mint összeséget, mint tömeget ismertük, még nem vált ki közülök az egyén, aki a nap országának titkait közvetetlenül közölte volna velünk. Éppen ezért keltettek olyan óriás érdeklődést Steamn Lafcadio angol író művei. Ez az író ugyanis Japánországban élt és annyira megszerette a japánokat, annyira beleélte magát az ír életükbe az ő világukba, hogy úgy ír róluk, olyan közvetetlenséggel, olyan szeretettel, mintha ő maga is japán lenne. Miután azonban nem japán, hanem nagy műveltségű európai, ennek következtében az ő művei nekünk még sokkal érdekesebbek, mert mégis csak európai szemmel, európai szempontból nézi az ottani dolgokat s.Így inkább is tudta kikapni az író abból az életből azt, amiről európai létére tudja, hogy leginkább érdekel bennünket. Lafcadio különben nem régen — néhány hónapja — halt meg Japánországban még elég fiatalon és utolsó műve az, amelyről itt voltaképpen beszélni akarok. Kokoro (a szív) a címe ennek a novella vagy essay kötetnek, amely igazán eredeti és érdekes, már magában összeállítása révén is. Komoly filozófiai tanulmányok és apró kis történetek kaleidoszkópszerűen váltják föl egymást. Hosszú évek során tanulmányozta az angol író a japán népet, ez alatt kis történeteket jegyzett föl, amelyek vele vagy legalább is a szeme láttára történtek meg és a kis történetek elmondása közben mintegy ostyában adja be az ő mélységes emberismerő filozófiáját. Rendkívül érdekes Lafcadio vallásfilozófiája és mindaz, amit ennek kapcsán a japánokról elmond és amint levezeti, hogy mennyire függ attól az embernek és egy embertömegnek is a viselkedése, hogy mit hisz. Egy előkelő családból való fiatal japán életét írja le például — a kit egy misszión árus áttérített a keresztény vallásra és a ki megismerve aztán Európában a keresztény városokat és az embereket, újra visszatért ősei buddha vallására. Mert megismerte Parisban, Londonban és Newyorkban, mindenütt más-másképpen, hogy az az európai civilizácói egy áldatlan harcnak az eredménye, amely harc a gyengék és erősek harca, amelyben az erő és ravaszság szövetkeznek, hogy a gyengét tátongó pokolba lökjék. Buddhaista városok utcáin nem lehet azt látni, amit az európai utcákon láthat az ember. Az a sok templom a nyugaton már ma nem jelent vallásosságot, csak a konvenció hatalmát bizonyítja. A konvencióra sülyedt vallás pedig nem elégíti ki az embert és a világ, szerinte, egy új vallás jövetelét várja, amely azt fogja hirdetni, hogy: Én éppen úgy szeretem a nagyot, mint a kicsit; az erkölcsöst, mint az erkölcstelent, a romlottat, mint az erényest. Olyanokat, akik tévútra tértek, éppen úgy, mint azokat, a kik az igaz vallás követői. A japán ifjú ======Tii------------- " — akinek gondolkozása voltaképpen kreatív Lafcadióé magáé — nagy tudásával és gazdag ismeretei diktálta, tiszta látásával megértette, hogy ez a civilizáció mégis folyton, nagyobb tért fog hódítani és hogy Japánországot is kényszeríteni fogja az idegen tudomány befogadására. Megismerte azonban azt is, hogy a nyugat felsőbbsége tisztán az értelem erején alapszik. És hogy ez az értelem a tudás messze terjedő meredek magassága, amelynek aljában örökös hó alatti meg kell fagynia a kedélyvilágnak. És minden logika ellenére megdönthetetlennek maradt az az érzés, hogy az embernek, ha boldog akar lenni, etikai ideálokat kell keresnie egész erejének megfeszítésével. Japánország etikája és Európa intellektusa együtt; — ez lenne szerinte az ideál. Az lehet azonban az olvasónak véleménye, hogy ez együtt lehetetlen. Mindegy. Mégis el kell ismernünk, hogy az író nagyon érdekesen magyarázza a japánok lelki világát. Érdekes még az a vágya és törekvése is, hogy valamiképpen összeegyeztethetőnek fesse ezt a világot a miénkkel legalább egy távol jövő ködképében. Érdekes az, amit a legnagyobb különbségnek mond a japánok és az európaiak között. Az európaiak az örökkévalóságnak építenek, a japánok a múlandóságnak. A japán vallás az embert láncszemnek tartja abban a folyton fejlődő és változó világban, a melyben a holtak is élnek s az emberek csak átváltoznak. Ennek a vallásnak a követői feleslegesnek tartják, hogy a tartósságra építsenek. A japán nemcsak hogy nem fél a haláltól, sőt szívesen gondol rá, mi nem szeretünk a halálra, a múlandóságra gondolni. S ez mindenben megnyilatkozik. Ők az elhasznált szalma- Mai számunk 24 oldal.