Budapesti Hírlap, 1906. március (26. évfolyam, 59-89. szám)
1906-03-01 / 59. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP. (59. sz.) 1906. március 1. ) még azonban gyakran igen szépen összeegyeztethető. így van a jelen esetben, midőn a szövetkezett pártok vezérei nagy erkölcsi sulylyal tömörülnek Andrássy Gyula gróf vezéregyénisége körül. Minden kollektiv hatalomnak egy-egy egyén szokott jelleget adni. Mirabeau, Robespierre, Saint-Yusti egyéni jelleget adtak a kollektiv erőknek. Szerencse, hogy nálunk, a mi egészen más nemzeti küzdelmünkben, Andrássy Gyula gróf ad jelleget harcunknak s hogy a koalíció által körülvéve, ő a középpontja nemzeti ellenállásunknak. Leszögezve a koalíció programjához, a Deák-féle 67-es kiegyezés hamisítatlan közjogi értelmezésének híve ő, tehát nem közjogi túlzó, hanem a jogfolytonosság s a nemzeti jogok védelmezője. Védelmezője oly retrográd jogmagyarázattal szemben mely, ha elfogadásra találna, ledöntené ezredéves alkotmányunkat. Mi sem mutatja annyira a magyar alkotmányegységet, tehát a 48 és a 67 benső kapcsolatát, mint az, hogy az abszolút felségjog lerombolná mind a kettőt. Ha van az alkotmányon kívül álló fejedelmi jog, akkor magyar alkotmány nincs s nem volt, mert ez alkotmánynak egy ezredéven keresztül az voltalapelve, hogy a király és a nemzet egy, s az előbbi nem birkál jogokat a nemzet nélkül vagy ellenére. A kibontakozás is, ami, ha a nemzet kitart, előbb-utóbb meglesz, a főkérdés megoldása körül fog eldőlni. Andrássy reméli, a koalíció is reméli, hogy az új országgyűlés a törvényszabta időben össze fog gyűlni. Reméljük mi is , pedig ugyanazoknál az okoknál fogva, mint Andrássy és a koalíció. De egy egészen bizonyos, hogy akár lesz új országgyűlés, akár nem a közeljövőben, akármennyi szenvedést kell elviselnie nemzetünknek, a kiegyenlítés másként nem történhetik meg, mint az 1867. évi XI. törvénycikk 11. szakaszában körülírt alkotmányos jelleg érvényesitésének alapján. Hogy mily tényekben fog nyilatkozni ez érvényesítés, erről most nem szólunk, de hogy az alkotmányosság elvének diadalmaskodnia kell, ez az elengedhetetlen föltétel. E nélkül nem lesz kibontakozás, hanem csak szánalmas és siralmas zűrzavar, nehéz szenvedés, de bátor kitartás. És hogy ez így lesz, nem pedig másképp, erre garancia a koalíció manifesztuma . Andrássy Gyula gróf nyilt levele. Más kibontakozás nem képzelhető, mint a mely megfelel a két okmánynak. El nem képzelhető a koalíció is Andrássy Gyula gróf nélkül vagy ellenére. A zsebtolvaj. Irta Szemers György. I. Pranda Antal kipakkolta a vacsorát az asztal közepére és megcsinálta az osztályt. Érdekelt felek bele-beleszóltak a műveletébe, de csak gyáván, határozott kifogást tenni nem mert senki sem. Mert erős fegyelmet tartott Pranda Antal családjával szemben. És rá is szolgált a tekintélyre, mert szigorú volt ugyan, de igazságos és lelkiismeretes . . . Az asszony, tekintve, hogy egy métermázsát nyomott, a kiadóbb falatokat kapta: három darab szafaládét, két zöld paprikát és egy kvarglit. Katica, a család disze, egy tizennyolc éves penészvirág, mákoskalácsot és két narancsot kapott. Gyulának, aki a negyedik gimnáziumot járta, vajaskenyér járt ki és két sportcigaretta. A családfő maga nem sokat törődött a kosztjával, ő beérte egy jókora darab szalonnával is . . . Falatozták. A mama mohón, mint egy éhes farkas, a leány immel-ámmal; a fiú gondos beosztással, mint a gurmanok. Beszélni csak a családfő beszélt. Szidott mindenkit, de nem meggyőződésből, inkább csak úgy: a tekintély végett. — Hol csavarogtál? rivallt rá a leányára. Az felbiggyesztette ajkát és nem felelt. — Agyoncsaplak, ha meglátlak valakivel — folytatta az apa és ökölbe szorult a keze. Aztán ■fiát vette elő: — Biztosan ötöst kaptál, hogy úgy lóg az orrod! No, de bukjál csak meg, szétütöm a csontodat ! A válság szomorú bonyodalmai között ma megszólalt egy új hang — új hang, amely azonban ismerősen csendül a fülünkbe. Széll Kálmán ma beszédet mondott a Dunántúli Közművelődési Egyesület közgyűlésén s megszólalván, nem zárkózhatott el az elől, hogy ne beszéljen azokról a közállapotokról, amelyek az országban mutatkoznak s amelyek — tudjuk — azóta keletkeztek, mióta a jog, törvény és igazság kormánya leszorult az ország éléről. Lemondása után Széll Kálmán teljesen visszavonult a politikától s csak akkor kezdett újra részt venni a közügyekben ,— nem nyilvánosan, hanem bizalmas körben — a mikor a felhők vészesen kezdtek tornyosulni hazánk egén s a nemzet legbecsesebb javait, alkotmányos szabadságát fenyegették. A jelenlegi kormány szerencsétlen érája óta Széll Kálmán részt vett minden törekvésben és fáradságban, a mely a válság megoldására, az ellentétek elsimítására, a kibontakozás nehéz munkájának előmozdítására irányult s nevezetesen Andrássy Gymla gróf működésével haladt karöltve a Széll Kálmán tevékenysége. Az ellentéteket, fájdalom, kiegyenlíteni nem sikerült s a kormány fokról-fokra csúszott lefelé a törvénytelenség lejtőjén s ma már odáig juttatta az országot, hogy az alkotmány fölfüggesztése előtt állunk, Gyula elnevette magát és rágyújtott az egyik cigarettájára. A családanyára ráragadt a nevetése. Pranda Antalt nem boszantotta a jókedvük, tudta ő jól, hogy nem csúfoskodásból nevetnek, hanem mert jóllaktak és boldogok. — No, smakkolt? — kérdezte jókedvűen. — A szafaládé finom !— jegyezte meg a feleségének — ezentúl mindig a Weltnernél veszem. A kövér asszony helybenhagyólag ütött a fejével. — Tájin a szafaládé, igen fájin. — Hát úgyi, hogy jó dolgotok van mellettem — dicsekedett a családfő és büszkén fölvetette fejét. — Mondhatnak rám akármit — folytatta — de azt senki sem foghatja rám, hogy nem gondoskodom rólatok. Igaz-e? Gyula, a gimnazista egyszeribe elborult. Eldobta cigarettáját és az asztalra könyökölt. Szeme könybe lábadt. Pranda dühbe jött. — Mi bajod van már megint ? Mit rücskölés?! . . . — Nagyon jó vagy hozzánk, apám — válaszolt a hirtelenszivü fiú — csak ne lenne a mesterséged — olyan. Az apa szótlanul fölállott és elfordult, zsebrevágta kezét könyökig és kinézett az ablakon . . . Csend * » * Az asszony szólalt meg először. Rátámadt a fiára. — Mi közöd az apád mesterségéhez, te gyalázatos?! Éhen csak nem veszhetünk! A sápkóros leány támogatta az anyját. — Tán meztéláb járjunk miattad, te urfi, te?! . . . Pranda Antal visszafordult s lesütötte szemét zordonan. — Ne bántsátok a gyereket — mondta — A válság. Budapest, febr. 28. vagy mint Széll Kálmán magát kifejezte: „Nincs fölfüggesztve az alkotmány, de leglényegesebb részeiben hatályon kívül van helyezve és funkcionálásában megszüntetve, ami pedig eredményben egyre megy.“ Lemondása után Széll Kálmán december 19-én jelent meg először a képviselőházban, majd másodszor a Ház föloszlatása napján, mind a kétszer azért, hogy részt vegyen a törvénytelen cselekedetek ellen tett óvásban és tiltakozásban. És ugyanaz a hazafias intenció vezérelte ma is, amidőn megszólalt a nyilvánosság előtt, hogy súlyos szavát hallassa az alkotmányon elkövetett sérelmek ellen. Andrássy nyílt levelének megkapóan egyszerű, világos, igazságot lehelő tartalmát harmonikusan kiegészítik Széll Kálmán ma mondott szavai. Ugyanaz a nemes fölfogás és ugyanaz az iránya a gondolkozásnak jut kifejezésre bennük. Mind a két államférfiút ugyanaz a politikai iskola nevelte, mindegyik fenkölt nemzeti hagyományok emlőin táplálkozott. A törvény tisztelete és az alkotmány szentségének érzete s ugyanaz a cél és ugyanaz az ideál: a nemzet és király közötti harmónia és a magyar nemzet fénye és dicsősége bevíti mind a kettőt közéleti tevékenységükben. „A rendcsinálás csinyjét, bármily álarc alatt következik el, alkotmányunk nem ismeri“. Széll Kálmán ekképpen utasítja vissza az erőszak támadását. És az alkotmánynak nem lehet egy részét megtartani, más részét megszegni. „A mi alkotmányunk egységes egész ... és a gyöngy nem gyöngy többé, ha felnégyelik.“ Széll Kálmán nem dekriminál, — pedig erős joga volna hozzá, — s nem keresi azt, hogy kinek volt igaza, hanem hirdeti a társadalom összetartását s hirdeti a lehetetlenségét annak, hogy az abszolutizmus győzni tudjon. „Magyarország alkotmányát elvenni nem lehet, Magyarország alkotmányát elkobozni nemi lehet.“ Jól esik hallani ezt az emelkedett hangot, amely a hatalmi erőszak vásári zsivajában akként hangzik, mint „régi dal, régi dal, régi dicsőségről“ — amelyet vissza kell szereznünk, amelyet újra vezérszerephez kell juttatnunk az mert igaza van. De ha majd fiskális lesz — folytatta mély sóhajjal— minden megváltozik. Akkor én nyugalomba megyek, oszt ha kitart jó, ha nem tart ki, úgy is jó; elpusztulok én szívesen. Az asszonynak sehogy sem tetszett ez a lelkiismereti fölbuzdulás. — Hát — rivallt rá az urára — akkor én és a leányod hová leszünk, te istentelen ?! — A leány majd férjhez men. — Ez a penészvirág?! . . — Nono, majd kiszépül. Aztán meg addig, ameddig muszáj, nem hagylak én el benneteket... Tudom én, mi a becsület. A család megnyugodott. Csak a fiú sirdo- gált csendeskén. Pranda fejére tette kezét. — Ne rücskölj hát — kérte — mert úgyis hiábavaló. Éhen vesznétek . . . — Találjon ki valami egyebet, apám. A családfő ajkán egy keserű mosoly lebbent el. — írni nem tudok — mondta — mert reszket a kezem; dolgozni sem tudok’, mert gyönge vagyok; söpörném az utcát, de nem bírom , a kanálishoz sem kellek . . . Hát mit csináljak? Találj ki te valamit. A fiú elhaloványodott. Megadta magát. Az apa leült és tenyerébe hajtotta gondtól ráncos homlokát. A kövér asszonynak szivébe szállott ura: bánata, fia mögé került és jól hátba ütötte. — Te hálátlan! Te istentelen! . . . Csak a leány maradt közönyös. Végtelen cinizmussal a levegőbe bámult. — Ez így nem élet — mondta. — Én élni akarok. . Apja fölvetette fejét. — Hogy érted ? — Élni akarok — ismételte a leány.