Budapesti Hírlap, 1906. szeptember (26. évfolyam, 239-268. szám)
1906-09-01 / 239. szám
Budapest, 1906. XXVI. évfolyam 239. szám. Szombat, szeptember 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 ill. Egyes szám ára helyben 8 Hl, vidéken 10 ill. Telefoni szerk. 64—83, kiadók. 66—86, igazg. 66—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. as. Előüsetés- ti hirdetés-felvétel: Dilue ház Jóses-körut 1. is. a oldalán. Apróhirdetések ára : Egy szó 6 ill., vastagabb betűvel 10 111. Hirdetések nullipiéter számítással, díjszabás szerint. Angol vendégeink. Budapest, aug. 31. A magyar tengerpart napok óta ünnepli a brit földközi flotta látogatását. E hajósereg az enyhe évszakok hónapjaiban három világrész partvidéke közt cirkál állandóan. Gibraltár, Málta és Ciprus a főállomásai. Onnan érkeznek hozzá a kábelparancsok, hogy mikor kell fölszednie a vasmacskát, s hol kell megjelennie záros határidő alatt. A vértezett úszó várak így járják be kora tavasztól késő őszig a Középtenger vizeit. A roppant medence egységes gyakorló terület nekik, hol részint nagystílű stratégiai felvonulásokat végeznek, részint taktikai csatamozdulatokban próbálják ki a legények képzettségét s a hajóóriások technikai gépezetének munkaerejét. Pihenni időnkint egy,egy barátságos állam kikötőjébe térnek be. Azadmiralitás szempontjából azok a flottagyakorlat nyugvó pontjai. De az ott eltöltött napok rendszerint mozgalmasabbak, mint a próbaütközetek órái. Az angol tengerészek feladata ilyenkor, hogy az idegen állam irányában megadják a tiszteletadás minden formaságát, s a parti lakossággal baráti látogatók gyanánt érintkezzenek. így lesz a hadgyakorlatnak e kitöréseiből vendéglátás, az dgyomoraiból békeünnep s a páncélos hajóóriásokból diplomáciai ágens Anglia nemzetközi viszonyainak, baráti összeköttetéseinek ápolására. Korábbi években az Adrián ritkán jelent meg a leírt hajósereg. Akkor is pihenőt csak Triesztben tartott. A magyar tengerpart vidékét csupán manővercélokra használták föl, s Fiume a Iovarnero szívében nem volt egyéb, mint fontos stratégiai pont minden működő flottára nézve. De mióta a magyar kikötőváros kiépült s jelentősége kulturális és világkereskedelmi szempontból megbecsülésre érdemes, a brit hadihajók ott is megállanak, s a nagy Anglia tiszteletjeleket vált páncélosairól a magyar állammal. E látogatások egyre sűrűbben ismétlődnek, s minden alkalommal mélyebbé, bensőségesebbé teszik a baráti kapcsot vendégeink s a vendéglátó Magyarország közt. Megelégedésselállapíthatjuk meg ezt, nemcsak azért, mert kétségtelen bizonysága, hogy a világjáró brit tengerészek naplóiban Fiuméról a legjobb referenciák vannak följegyezve s mert a velünk való érintkezésre hazájukban is kellő súlyt vetnek. Elégtételünket teljessé főképp az teszi, hogy ez időszakos látogatások a magyar államiság nemzetközi elismerését, államéletünk konszolidált voltát jelentik, s hogy a nemzeti munka, amit e konszolidációért végeztünk, az elért eredmények és sikerek hírével utat tört immár magának a művelt világ köztudatába. A kik eddig csak a kezdőt látták bennünk s vállalkozásunkban a szerény kísérletet, mely sikerülhet is, nem is, most észreveszik, hogy tényező vagyunk a világon, melylyel érdemes, sőt szükséges komoly számot vetni. De a brit hajóhad fiumei útja nem magában álló jelenség, mely Anglia érdeklődéséről tanúságot tehet. Mialatt az admirálhajó fedélzetén nemzeti himnuszunk hangjai zengenek föl s a páncélütegek üdvlövései dörgik hozzá a kisérő zenét a magyar tengerpart felé. — ugyanakkor a Tátrában népes angol turista-társaság jár, ismert barátunk, a derék Shrubsole kalauzolásával, hogy onnét az alföldi síkra, Erdély bércei közé, aVaskapuhoz s végül Budapestre ránduljon. Mindezt az őszszel két, egymástól különvált s az eszmeközösségben mégis összefüggő, hivatalos reprezentáció fogja Angliából hazánkba követni. Az egyiket a brit nemzet legnagyobb politikai pártszervezete, a whigek és radikálisok hatalmas szövetsége küldi, mely az Eigby Clubban bírja középponti orgánumát. A másik küldöttség Anglia ipari és kereskedelmi kamaráit képviseli, élén a legtekintélyesebb városok kamara-elnökségeivel. Amaz szeptember második felében, emez október derekán érkezik, és máris nagy előkészületeket tesznek a hosszú útra, hogy ne csak elmúló turisztikus örömökben részeltesse őket, hanem róla mély és maradandó benyomást, alapos megfigyeléseket s hasznosítható tanulmányokat vihessenek magukkal haza. Főállomásuk Budapest lesz, innen Adzsáb. írta Németh József. Rott J. Hersh ur, a newyorki iszt szájd, a bevándorlottaktól lakott keleti negyed korcsmárosa meglehetős izgatott hangon kiabált az ivó pudlin át. A dühös szemrehányások a korcsma egyetlen mindenesét illették, aki mosogatással foglalkozott a szoba belső zugában. Közeledett a löncs ideje, a tizenkét óra, amikor a sűrűbb vendégjárás kezdődik. — Hallja, főhadnagy úr, maga nem való már semmire. Tegnap azt kéri tőlem, hogy keressek magának valami dzsábot, mert szükségem van négy-öt dollárra, amivel cipőt és nadrágot vegyen magának. A nyakamon volt az egész vasárnap éjszakai edény, az egész tisztogatás. Három órakor tudtam csak lefeküdni. Már a kezem is, lábam is reszket a két éjszakai és két napi munkától. Mégis elbocsátottam a német hajó kikötéséhez. Egy hónap óta lesem ezt a ■hajót, hogy egy néhány jó fizető grindert kapjak. Maga elkóborolja az egész délelőttöt és hoz nekem három rongyost. Az egyiknek van tizenegy dollárja, a másiknak nyolc. A harmadikat a három gyerekével csak úgy csempészték be a kikötőbe, mert összesen két dollárt hozott. Ebből a huszonegy dollárból hogy adjak magának csak kettőt is ? Nem tudta tőlük kikövetelni legalább a maga részét, amiért ide vezette őket ? — Ne ordítson úgy, miszter. Látja, hogy vendég jött. Hátha ért magyarul ? Örüljön, hogy huszonegy dollárt is hoztam. Maga két nap alatt úgyis kiszívja tőlük a piszkos szobájáért, meg a komisz kosztjáért. Követeltem én mindegyiktől egy-egy dollárt. De az egyik magyar azt mondta, hogy egy kis gyaloglásért nem bolond két forint ötven krajcárt adni. A másik nem is felelt, csak a sógora teremtését szidta, hogy nem jött elé a kikötőbe. A gyerekes orosz zsidót azután nem is szorongattam. Ott akartam őket hagyni az utcán. Végre ideadták az apró pénzüket. Nyolcvan cent az egész. Megalkuszom magával három dollárba. De ezt aztán rögtön szúrja ki, másképp baj lesz. A mosogató edényben összecsördültek a poharak és egy elkeseredett haragos tekintet röppent miszter Rott felé. Az ivó padlóra odacsörrent két ezüst, dollár. A mosogató ember mohón dugta zsebre. Az utazó néha napokig nem találkozik semmi érdekessel, néha meg minduntalan drámai, jellemző eseményekbe botlik. Így bukkantam rá magam is egy hétfő délelőtt a Mr. Rott és a főhadnagy úr dolgára. Pedig csak úgy találomra tértem be a korcsmába, azt látván az ablakon piros betűkkel, hogy Mr. Hersli J. Rótt itt magyar korcsmát tart. Lássunk ilyet is. Persze Rótt úr nem nagyon érdekelt. Otthonról jól ismert sablonos alaknak láttam. A főhadnagy úr inkább. Meglehetős alávalónak tűnt fel az egész helyzete. Csak erős gorombáskodás útján igyekezett valami töredékét megmenteni az emberi önérzetnek. Úgy éreztem, hogy ha valamit még tudni akarok, ismeretlenül kell maradnom. Közömbösen rendeltem egy üveg szódát egy pohár viszkivel, aminek gyűjtő neve,a jenkik nyelvén az, hogy: hát bős. (High ball.) Ezen a rendelésen nem lehet észrevenni az idegen kiejtést. A két ember között való intimitást nem is zavartam meg. Mert Rott úr nemsokára megszólalt ideges, rimánkodó hangján: — Ne piszmogjon már, főhadnagy úr, de súrolja föl hamarosan a padlót, mert a vendégek csúnyán bepiszkolták. Nem is tudom, hogy lehet ennyi sarat összeszedni. — Hát a poharakat ki az ördög törli meg ! — Majd beküldöm a három orosz kölyköt, törölni csak tudnak. Maga szolgáljon ki, ha jön valaki és kiáltson értem, ha fizetni akarnak. A szakácsnénak is utána kell néznem, mert még minda friss húst főzi el, a régit meg rothadni hagyja. Inkább egy asszonyt hozott volna a hajóról. Ha pedig valamelyik vendég megijed a piszoktól és elmegy, magát húsz centtel csárdzsolom meg. Rotter nem is hallotta a dörmögő választ, sietve eltűnt a hátulsó ajtón. A főhadnagy úr ekképpen bejelentvén, hogy semmi számlabeli megterhelést (charge) nem vállal, a poharas dézsából kivett rongygyal elkezdte a padlót törölni. Mikor a rongy megmártására került a sor, rám pislantott, oda nézek-e? — Csak csinálja a dolgát, én maguknál úgy sem iszom többet — szóltam. — Bizony jobb is lesz. Ha itt akar szerencsét próbálni, kezdje másfelé. Még jó ruhája van, úgy látom, az angolt is otthonosan ejti. Jobb vendéglőben is befogadják. — Úgy látszik, nem nagyon lepte meg, hogy honfitársat talált bennem ? — Nem lep már meg engem semmi. Az Mai számunk 24 oldal.