Budapesti Hírlap, 1907. július (27. évfolyam, 156-181. szám)
1907-07-02 / 156. szám
Budapest, 1907. XXVII. évfolyam, 156. szám. Kedd, julius 2. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—05, igazg. 55—53. Főszerkesztő és lap tulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: Iglane ház József-körút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. ."Aztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Indégjog és egyéni szabadság. Budapest, jul. 1. Magyarország a szabadság országa, mer sehol a világon nem szabad annyira vistaélni a haza ellenségeinek és idegeinek a szabadelvű intézményekkel, mint minálunk. Mihelyt valaki az államzeti törekvései, vagy a nemzetnek azlami létre való törekvése ellen foglal állást, legott megvédi a kormány, a parlament és a nemzet szabadságszeretet. És ez nemcsak ma van így, hanem így volt 1867. óta egészen a mai napig addig. Mert mit mondana a külföld hozzá, mit tartana a külföld rólunk és intézményeinkről, ha itt is úgy volna, mint másutt, hogy aki az állam egysége, vagy az állam nemzeti jellege, avagy függetlensége ellen állást foglal, azzal, ha honfi, elbánik az államhatalom, ha pedig idegen, kiutasítják rövidesen az állam területéről. A szabadság szempontjából fogták föl nálunk a nemzetiségi kérdést is, amikor a nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvényt megalkották. Ha szabad magyarnak lenni a magyarnak, miért ne lehetne szerb vagy oláh az, aki nem akar magyar lenni? Miért ne szólalhatna föl a magyar megyegyűlésen a tót tótul, a szerb szerbül, az oláh oláhul, ha egyébként tud is magyarul, amikor a magyar akkor is magyarul szólalhat föl, ha tökéletesen tud például németül? Ez a fölfogás szülte ennek a törvénynek azt a képtelen szabályát is, hogy bár a törvényhatóságok hivatalos nyelve a magyar, egyik törvényhatóság a másikhoz más nyelven is, azaz a megkeresett törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvének egyikén írhat át, Így fogták föl azután nálunk a sajtó és a gyülekezeti szabadságot is és eltűrték a nemzetiségi sajtó garázdálkodásait, eltűrték az államellenes egyházi és nemzetiségi szervezkedést, idegeneknek az orrszágban űzött politikai agitációit s ha akadt valaki, aki ez ellen fölszólalt, vagy akadt miniszter, aki ez ellen tenni akart, azt egyértelműleg reakcionáriusnak kiáltotta ki a szabadelvű párt és az ellenzék egyaránt. Szabadságszeretetünk növelte nagggyá a nemzetiségi izgatást, szabadszeretetünk segítette elő azoknak az idegeneknek a bevándorlását, akik most mint kivándorlási ügynökök fáradnak azon, hogy népünk alatt mobilizálják a földet s hazánk bennszülött lakosságát ezrével szállítsák idegen hajóstársaságok az újvilágba. Szabadságszeretetünk adott módot idegen uraknak, hogy kisajátítsák lábunk alól vadászterületeknek a hazai földet és szabadságszeretetünknek köszönhetjük a nemzetközi szocializmus összes áldásait, a nép hazafias érzékének a megrendülését, a munkáskéz hiányát, a munkátlanságnagymértékű elterjedését, a mezőgazdaságnak és az iparnak ebből eredő válságát, a nagy drágaságot és mindazt a jót, ami ennek a következménye s amit összefoglaló szóval szegénységnek neveznek. És most legújabban szabadságszeretetünk európai hite idecsalogat a szomszéd idegenből néhány urat, aki meg van győződve arról, hogyneki itt sokkal több szabad, mint saját hazájában. Hiszen tudják ők, hogy mily nagy tiszteletben részesül minden barbár népnél a vendégjog és milyen nagy itt a személyes szabadság. Ide jön hát Spincsics úr, az osztrák képviselőház tagja, hogy az ausztriai horvátok nevében üdvözölje a mi horvátországi képviselőinket, mivel oly derekasan állást foglaltak a magyar állam egysége ellen és ily szépen megcsúfolták a magyar intézmények szabadelvű szellemét. Azután ide jön Pernerstorfer osztrák szocialista képviselő, hogy" a németajkú szocialisták gyűlésén legyalázza az ország^* !^fölbiztassa elvtársait, hogy a kir* maga is szocialista, tehát tartsanak vele. És akadt oly magyar képviselő, aki ezt az urat, aki Magyarországot szinte középkori rablólovagok szövetkezetének nevezte, s aki a homo regius szerepét öltötte magára, hogy a haza ellen ezzel is sikeresebben izgassa saját fiait, akadt olyan magyar képviselő, aki ezt az urat „Aggodalmaim és közdelmeink.“ — Mes angoisses et nos luttes, par Madame Juliette Adam (Juliette Lumber.) —írta Malonyay Dezső. Érdekes, tanulságos és nemes példát mutató könyvet kaptunk a magyarok francia barátnőjétől, Adam, asszonytól. Érdekes, mert a francia nemzet megpróbáltatásának legizgalmasabb napjait jellemzi (1671—1873.); ugyancsak ő, Adam asszony írta meg Paris ostromának naplóját (Siege de Paris), — most a gyászos, mondjuk végzetes, de épp annyira szégyenletes leveretés után bekövetkezett bűnhődés naplója ez, amelyben látjuk a pirulást, halljuk a keserű és kegyetlen önvádat, tanúi vagyunk a fejvesztett kapkodásnak, a hazafias bizalmatlankodásnak, az egymás irgalmatlan meggyanusitásának, elvonul szemünk előtt . Commune, a polgárháború, lelkesedünk Gamnettáért, becsülni tanuljuk a kis Thiers óvatos p olgárias bölcseségét s a francia nemzettel együtt zóhajtunk nagyot, a mikor kifizetik a brutálisan, a kegyetlenül geniális Bismarcknak a hadisarc utolsó részletét, az ötödik milliárdot s a porosz seregek kivonulnak Franciaországból. Tanulságos könyv ez. Megtanuljuk belőle, hogy vannak a nemzetnek hősei, akik megbecsülhetetlenek háború idején, de békekötés után főbe kell lőni őket. Megtanuljuk, mekkora meggondolatlanság és mily könnyelműség a válság izgalmának hevében halálosan marasztaló ítéletet mondani azokról, akiket ellenségeinknek hiszünk, holott csak más a meggyőződésük és éppen ilyen meggondolatlanság és könnyelműség örök barátságot esküdni azoknak, akikkel közös a káténk. Megtanuljuk, hogy mindem bölcseség a nékünk néha lassan, néha túlságos sebesen múló, pedig örökké egyformán s föl nem tartóztathatóan ballagó idő tarisznyájában vagyon; hiába marasztjuk, hasztalan rohannánk elébe — sorát be kell hogy várja minden, ami megtörtént; csak holnap s még inkább holnapután leljük meg a mai nap bölcseségét. Megtanulhatjuk, hogy inkább, még ha csalódunk is, mindig inkább azok állanak közelebb az igazsághoz, akik a jobbat hiszik, akik az „emberies“-ben vigasztalódnak, akik a szeretet révén való megértést és megbocsátást merik hirdetni a rendesen elfogult, tehát irgalmatlanabb pesszimizmussal szemben is. Sokat, sokat tanulhatjunk e könyvből, ha őszinték tudunk és őszinték merünk lenni önmagunkkal, ha nem resteljük meglátni, hogy az emberi nagyság alatt is, mennyi rejlett kicsinyesség hemzseg, mint nagy kő alatt a sötétben nyüzsgő százlábú bogársereg. És ebből a könyvből is — mint minden őszinte históriai naplóból — olyan természetes emberi gúnynyal, hogy szinte ügyet is alig vetünk rá, arcunkba csap az a tanulság, a melytől az igazán nagy lélek nem riad meg s mely a hamis prófétákat csak annál több ravaszságra és tetézettebb ügyeskedésre serkenti, arcunkba csap az ember tragédiájának tanulsága: a jó, a nemes ne várjon jutalmat, mert ritkán ha megkapja — s ne bízzunk nagyon bizonyosan a gonosz bűnhődésében. És nemes példát mutató könyv ez. Ernyedetlen nemzeti érzés, fenkölt sovénség sugárzik minden sorából. Hogy tud hinni, és a mártíromságig vallja a francia üdvösség krédóját, vallja a végvonaglás pillanatában is, Adam aszszony. Hisz nemzetében, annyira hisz, hogy nem üdvözülniök lehetetlen. És hitét hirdeti olyan harsadó lelkesedéssel, hogy lángra lobban tőle a pudvás lélek is. Mily nemzeti veszteség, hogy nekünk, számos megpróbáltatásunk korszakaiból, nincsenek ilyen könyveink! ... A mikor a férfi öklével, szavával, cselekedeteivel kint a fórumon verekszik, az asszony veszi kezébe a tollat s minél kevesebbet számit a nyilvánosságra, annál becsesebb a krónikája. Sévigné asszony leányához irt levelei drága kincsei maradtak a francia irodalomnak, Adam asszony is a leányához, Alicehoz irt leveleiből állította össze, Viktor Hugó biztatására, Páris ostromának naplóját s milyen becses könyv az! E jelen munkának is egyik kitűnő érdeme, a közvetetlenség. Adam asszonynak van bátorsága — s van műveit irói ízlése — hogy nem módosít, nem változtat, nem enyhít, de nem is súlyosbít az izgalmas pillanatokban fogant vélekedésén. Elfogultságát nem rösteli, pillanat szülte rajongását nem mérsékli utólag, sodrában a történtek hatása alatt érez —s jellemzi ezzel is azt a korszakot. Gyönyörűen megmarad anyának s feleségnek, amikor mint francia nő hazája sorsa fölött kétségek közt vergődik; a mikor férje halálának hire terjed, a mikor a porosz ármádia elszakítja imádott leányától, a mikor barátait börtönbe hurcolják, nem habozik egy pillanatig se, kényes szemmel, halálra rémült szívvel megy evés után. Nem tudom, azzal dicsérem-e méltóbban Mai számunk 28 oldal.