Budapesti Hírlap, 1908. szeptember (28. évfolyam, 209-234. szám)
1908-09-01 / 209. szám
Budapest, 1908 XXVIll. évfolyam, 209. szám. Kedd, szeptember 1 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Elpfittics- és hirdetés-föltétel: l'gjaue hás József-körút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 UL Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Uj viszonyunk Szerbiával. Budapest, aug. 11. A holnap életbelépő új magyar-osztrák-szerb kereskedelmi szerződés a szó szoros értelmében uj korszakot nyit meg a külfölddel szemben elfoglalt gazdasági helyzetünkben. Hosszú évtizedeken át megerősödött szálak szakadnak el, s Magyarország csak most jut el oda, hogy saját termelését a balkáni olcsóbb termelés nyomasztó versenye nélkül tudja a vámmentes fogyasztási piacon, Ausztriában és a másik, most már drága vámokkal bekerített piacon, Németországban értékesíteni. Osztrák szomszédaink csak most fogják megtudni, hogy a közös vámterületes állapotnak nem csak haszna, de egy kis súlya is van. Ez a súly abban fog megnyilvánulni, hogy kénytelenek lesznek fogyasztási cikkeiket a magyar piacokon drágábban megvásárolni, mint eddig tették. A balkáni árukkal nem lesz lehetséges a magyar eladási készleteket tetszés szerint szaporítani, s a mi mezőgazdasági cikkeink árát tetszés szerint lenyomkodni. Ez az állapot gyökeres változásokat fog előidézni kereskedelmi számításainkban és eljárásainkban is. Aligha csalódunk, ha ebben az mi közgazdasági korszakban kereskedelmünknek erősebb és biztosabb alapokra helyezkedését reméljük s könynyebb függetlenitését a bécsi befolyásoktól, amelyeknek a mi kereskedelmünk sok esetben csak akarat nélkül működő eszköze, közvetítő ügynöke volt. Szerbia kis ország, termelése nem is nagy, nem is valami kiváló minőségű. De 1905-ben véget ért különleges helyzete miatt ránk nézve sokkal súlyosabb jelentőségű volt, mint tisztán a saját erejéből lehetett volna. Hozzánk vezető kapuja volt az egész balkáni termelésnek, s nincs szakértő, aki megmondhatta volna, hogy a hozzánk Szerbiából jövő búza, marha vagy sertés milyen részében tisztán szerb származású, milyen részében termett a Balkán más vidékén, amely elől pedig mi tilalmakkal és drága vámokkal igyekeztünk elzárkózni. Szerbiával a magyar politikai észjárás mindig másképpen bánt el, mint a többi balkáni állammal. Ezeket az államokat egy kivételesen jól érvényesült nagy magyar politikus, Andrássy Gyula gróf fáradozása tette államokká. Tudjuk és érezzük, hogy tulajdonképpen tisztán a magyar politikai hagyományok szellemében járt el ezzel a munkájával. Míg azonban a másik közvetetten balkáni szomszédunkkal, Romániával, hamarosan szakítottunk, Szerbiával még több mint húsz esztendeig fen tartottuk a kivételesen jó s ránk "nézve nagy áldozatokkal járó viszonyt. Románia előbb lépett az ipari védővámok s a hazai ipar fejlesztésének útjára, mint Szerbia. Ausztriával való közös vámterületes állapotunkban, amelynek kereskedelmi szerződés csak ipari vámengedményekkel ér valamit, ez annyival inkább a szakításra vezetett, mert a magyar érdek meg szívesen vette, ha a román mezőgazdasági termelés nyomasztó versenyétől legalább odahaza megmenekül. Szerbia azonban hajlandó volt az ipari vámok terén kedvezéseketadni. Magyarország részéről a szerbek által követelt agrár vámkedvezések nem találtak a kellő okos és szilárd ellenállásra. Tehát egészen az 1905. év végéig Szerbia szinte monopóliumot élvezett a mi piacainkon, az osztrák ipar pedig nyugodtan terjeszkedhetett Szerbiában. Az eddigi állapotnak Ausztria szinte kétszeresen hasznát vette. Olcsóbban kapta a szerb verseny folytán a mi nyers termelvényeinket, s az így olcsóbbanelőállítható ipari cikkeit bő nyereséggel adhatta el Szerbiában. Egy most, LestyánszkySándor nyugalmazott államtitkár tollából megjelent könyvecske adatai szerint Magyarország és Ausztria 1905-ben, vagyis a régi szerződés utolsó esztendejében harmiinc és fél millió korona értékű portékát szállított Szerbiába, vagyis ez ország összes behozatalának hatvan százalékát. Ebből huszonhét millió iparcikkekre, vagyis legnagyobb részben Ausztria javára esett. Viszont Szerbia összes kivitelének kilenctizedrészét értékesítette a magyar és osztrák piacokon, hatvannyolc és fél millió korona értékben. Ez árutömegnek kilencvenhat százalékát mezőgazdasági termékek, főleg állatok, gabona és gyümölcs tették. Ötvenkét és egynegyed millió korona értékű szerb áru a magyar piacokon fogyott el. Egy tanulságos fejezete a régi szerb szerződés a múltban folytatott rövidlátó és öngyilkos közgáz- Vándorlás. írta P. dr. Azt hihetné valaki, hogy a kontinenseket körülfolyó világtengerek lakói, a halak korlát nélkül, minden irányban bekalandozzák a vizeket. A valóság az, hogy a halak között csak a mindig zsákmány után járó cápafélék kozmopoliták, világlatok s minden tengeren megfordulnak; a többiek, bár anyagi korlát nem zárja őket el, többé-kevésbbé zárt területeken mozognak. A madarak között kozmopolita egy sincs; ha csak a majdnem mindenüvé elszármazott verébet nem tartjuk annak; bár oly helyeken, hol magok, gyümölcsök, sőt termő növények nem diszlenek, veréb nincsen. A vándormadarak nem kozmopoliták, sőt nagyon is helyhez vannak kötve s csak a megélhetés kényszerűsége viszi őket egyik világtájból a másikba. A szárazföldi emlősök között sem akad kozmopolita, amit a vad állapotban élő állatokra ért ele. Sőt általában az a szabály, hogy egyes fajok nagyon is korlátolt elterjedési körrel bírnak. Miként a madarak királya, a kondor, csak a perui s bolíviai Andesek egetverő szakadékaiban tanyázik, épp úgy az állatok királya, az oroszlán Afrikára s talán dél-nyugati Ázsiára szorul; a tigris csupán az Indiákon, a leopárd Afrika s Ázsia délkeleti részein, a jaguár a puma csupán Dél-Amerikában otthonos. Az emiberhez testi szervezetre legközelebb álló nagy foknak elterjedési köre rendkívül kicsiny. Afirilla nyugati Afrikának igen csekély területén, az Ogove és Gabun folyók alsó folyásán levő őserdőkben tanyázik; ugyanoda való a simpánsz; az oráng Borneóra és Szumátrára, a gibbon Kelet-Indiára szorul. Egészen s a szó teljes értelmében csupán csak az ember igazi kozmopolita. Kelettől nyugatig, északtól délig nincs az a pontja a földkerekségnek, melyet otthonának ne nevezne s melyhez a ,,stimulus patriae“, a hazai földnek ösztöne ne kötné. A klíma sokféleségét, kegyetlen szélsőségeit semminemű állat, avagy növény ki nem bírja. Egyedül az ember az, aki elviseli a tropikus nap égető sugarát, az örök fagyba dermedt északnak hidegét s a mérsékelt öveknek változó klímáját. Mindenütt él, mindenütt uralkodik a környező természeten, mindenütt föntartja faját; dacol hideggel, meleggel, az egyenlítői vidékek páratelt levegőjével s a forró sivatagok teljesen száraz légkörével. E tekintetben az emberhez semmi sem hasonlítható; a földkerekség minden viszonyával megküzd s értelmével hatalma alá bújt és hasznosít mindent. Azonban az ember nem volt mindig kozmopolita ; idők folytán lett azzá. Bizonyos középpontból indult ki világhódító útjára, de hogy hol volt ez a középpont, vájjon ki tudná megmondani ! Az emberiség legtiszteletreméltóbb okmánya, a biblia azt mondja, hogy Éden volt a boldogság ama helyének neve, hol az ember a létezők sorába lépett. De hát hol volt ez az Éden ? Talán a Csendes-óceán mérhetetlen területein lebegett ez a kontinens s talán a vizözönnek áradata nyelte el. Annyi bizonyos, hogy a Csendes-óceánnak paradicsomi szigetei olybá tűnnek föl, mintha egy elmerült világrésznek legmagasabb oromcsúcsai volnának. Ez a véleménye a nagy jénai tudósnak, Thickelnek is, s ebben talán igaza van. A biblia szerint az Ararátról, Elő-Ázsiának e hatalmas hegyvidékéről áradt szét az emberiség a vízözön után. Itt valósággal mindaz, mit az ember múltjáról tudunk vagy sejtünk, Ázsiára utal, mint az emberi nem bölcsőjére. Itt találjuk a legkülönbözőbb színű embereket, Indiának különböző törzseiben a fehér bramintól a fekete hegyi népekig. Itt találjuk egymás mellett a legkülönbözőbb szerkezetű nyelveket. Az emberi régiségtan adatai Ázsiára utalnak szintén. Európának ősi lakói idegenekül jelennek meg ezen a földségen; sem háziállataik, sem kultúrnövényeik nincsenek. Mindaz, mit e néven ma ismerünk, csekély kivétellel Ázsiából vándorolt át hozzánk. Háziállataink, veteményeink egyaránt. A jórészt még durva kő- és csonteszközöket használó svájci tavi lakások embereinek búzája, árpája, lenye keletről, valószínűleg Egyiptomból származott ide; lovaik, szarvasmarhájuk, juhaik szintén ázsiai eredetűek, üvegcsecsebecséik Föníciából, a sárgás nefritkéből való fejszécskéik Kelet- Indiából valók. Mindez Ázsiára mutat, mint az ember bölcsőjére. Amennyire, az őskori etnográfia adatokat szolgáltat, valamennyi azt bizonyítja, hogy az emberiség Ázsiából áradt szét. Az ember vándorlásai közben nem ismert semmi akadályt; átkelt havas és jeges hegygerinceken, átkelt az óceánokon, leküzdött mindent, ami világutjában gátul állott eléje. Az iráni fensikról az árja népek elözönlötték egész Mai számunk 32 oldal.