Budapesti Hírlap, 1909. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1909-09-01 / 206. szám
i tikája s követése a politikai bátorsággal ellenkezik. Hogyan becsülje a gazdasági és kulturélet munkásait a társadalom, midőn a gazdasági és kulturális munkát a politikai életben lekicsinylik? Hogyan, hagyjunk föl ,a látszat utáni megbecsüléssel, midőn nemzetünk nagyságát is látszatokban keresik? . \ \. Pedig mit ér a nemzetnek, ha erősnek deklaráljuk, ha hozzájárul deklarációnkhoz Ausztria is, s az egész Európa elismeri, ha az ezért való küzdelemben valódi erőnk megfogyatkozik s az első támadás elgyöngülve talál. Hiszen a magyar középosztály, is igen erős a törvény, szerint: virilizmus van a vármegyében s a parlamentbe cenzus szerint választunk képviselőt., Olyan hiven megvannak őrizve a jogok s oly alaposan van elpazarolva az erő. Bizonyára ez volt az igazi demokratikus választójogi reform; csak a valóságot nézzük s, ne, a paragrafust. A törvény változatlan, de a valóságos erőviszonyok megváltoztak. Vigyázzunk azért, nehogy egész nemzeti politikánkban ugyanezt tapasztaljuk s midőn a jogokat hiven megőrizzük, elpusztulni hagyjuk a nemzet valódi erejét. És vigyázzunk, nehogy a nemzeti függetlenség formáira való aggódó vigyázásunk közben elhagyjuk veszni a lényeget. ... Azok, akik a középosztályt vádolják, azt mondják, hogy van a férfias bátorságnak egy felsőbb neme, mely arra képesít, hogy az anyagi bukás után tudjunk, szemébe nézni az igazságnak, mely helyzetünket megmutatja, tudjunk szakitni az előítéletekkel, melyek egy hasznot hozó üzleti pályától visszatartanak, s mások kegyétől mit sem várva, tudjunk az élettel is megküzdeni. Valóban, szükség van erre, ez valóban az erkölcsi bátorságnak felsőbb neme. De nézzük meg politikai életünket, és a bátorság fogalmát korrigáljuk ottan is. *•’ .Nehéz, komplikált gazdasági kérdésekben ,tudás és készültség nélkül a hozzáértők véleményével szembeszállni, bátorság némelyek szerint. Hirdetni a szakítás politikáját személyes veszély nélkül; alkotmány válságba sodorni, a nemzetet, nem kockáztatván semmit az ország érdekén kívül;; népszerű túlzásokat fölkarolni zajos taps között : ezt nevezik némelyek nálunk bátor politikának.. Aki azonban úgy vagyunk meggyőződve, hogy a túlzás politikája gyakran a leggyávább meghunyászkodás a népszerű óhajtásokkal szemben, és úgy vagyunk meggyőződve, hogy éppen a józan mérséklet politikája az, amely bátor, védőket kíván. .Szembeállani a tömeg szenvedélyeivel, rendületlenül tűrni vádaskodásait, érezni a félrevezetettek izzó gyűlöletét, és mégis megállani az igaz meggyőződés mellett, és érezte mégis tovább is küzdeni: ez az igazi politikai bátorság. ..... „A magyar haza— mondotta már Széchenyi — soha sem volt derék, sőt kitűnő férfiak. hijjával; egy nemében a hazafiságnak azonban mindig szűkölködött, olyanéban tudniillik, kik tartózkodás nélkül a nemzet szemére lobbantják az igaz szót." - Ez az igazi politikai bátorság? ez az igazi hazafiság. Ez az, amit vezető politikusainkban leginkább nélkülözünk, egészen ..bizonyosan csak a te társaságodban fog fürdeni!... . . " ~ Hogy, hogyi? / . . . ’ — Biz'd rám 'kapitány úr,és most mivel úgyis már a szobád ajtaja előtt állunk: eiao! ■ '... —1- Giao! . . . .. II. -Sütött a nap, csillogott az apró szemű sárga homok, és a füszin tengervíz partján tarkálló, pipacs vörös sátrak környékén meg nyüzsgött ,a félig öltözött nemzetközi társaság. És ez afélig öltözöttség nagyon veszedelmes valami: önkénytelenül mindenki csak félig vigyáz a szavaira s a viselkedésére egyaránt. A különben legszemlesütőbb alapítványi hölgyek úgy kacérkodnak, a vízben, mint a rövidruhás szininövendékek szoktak.. És azért ebből mégis csakritkán származik baj: ha a vízben, vet bukfencet az erkölcs, nem esik,kár benne. Nem üti meg magát.A vízben. De azért néha össze szokta azután csupa szórakozottságból téveszteni az erkölcs a szárazföldet a vízzel. És ez már baj. Mert a szárazföldön azután már megüti magát. Az erkölcs. És ezért nem mindig a legjobb levegő a világon a tengeri, levegő, de azért, akiket körülölel, — a tengeri levegő — azok nem látnak sötéten, azok nem látnak csak nagy ritkán a jövőbe és rózsaszínűnek, világoskéknek meg smaragdzöldnek látják a világot. Radványi Gizuska ő méltósága is, ő talán a legrózsaszínűbbnek. Holdsne! Amikor az ember huszonnégy éves, nagy vagyonú, kamarásné és olyan külsejű, mintha éppen most lépett volna ki valami Maxilló-kép ódon keretéből, akkor a világot igazán csak rózsaszínűnek láthatja. Hát ha még boldog a házassága hozzá — egy rajongó, talpig gavallér férj oldalán — és ráadásul olyan udvarlói vannak, mint Martihese di Rocca Giovine és Vicomte George de la, Peyrouse! » »» Radványi Gitta asszony a kacér fürdőruhájában épp kilépett volt az öltözősátrából, hogy lassú, kissé ringó lépésekkel — a puha omlós homok miatt —, a víz felé igyekezzék, amikor a rendes udvarlói számszerűit hatan mintegy varázsütésre mellette termettek. Az elegánsan és diszkrétül kopaszodó Rocca Giovine a hosszú, száraz lábain egy pillanat alatt mellette volt és a kövérkés francia vikomt semkésett egy percig sem azzal, hogy hozzácsatlakozzék. A többi négy udvarló meg maradt uszálynak. Hűségesen követő, ragaszkodó uszálynak. De azért volt még uszályhordozó is: Radványi Kázmér cs. és kir. ulánuskapitány, a cs. és kir. kamarás ur ő méltósága. Bizony ő, ő a férj , a ki csak a felesége hátacskáját láthatta naponkint, a fürdőben és ment a fürdőző karaván a sekély vízben a mély felé, és nevetve, elkoltva, meg-megbotolva és lassan ment. Gitta asszony folyton kacagott a napsugaras jókedvében és di Rocca Giovine csintalan aperszüket súgott félhangosan a fülébe. De la Perrouse, hogy némileg maga felé billentse a szép asszony jóindulatának kevéssé stabilis mérlegét, búvár bravúrokat mutatott be az alig évig érő sekély meleg vízben és ismételten ajánlott föl fogadásokat aziránt, hogy ő bizony a víz alatt tud maradni, amíg rendes tempóban százig , számol a feketehajú méltósága. Nagyon természetes, hogy Gitta aszszony mindig fölöttébb lassan számolt és igy de la Peyrouse rendesen a tizenötnél már félig megfuladt és violaszinüen prüszkölte ki a kerek arcát a felszínre. Ezen azután ezüstcsengéssel lehetett kacagni, sokkal jobban, mint a száraz olasz élcein. Hirtelen — már épp komolyan kellett elkezdenie, úszni a társaságnak, mert elfogyott alatta a fövényes tengerfenék, ■— mint valami sistergő vizi csoda, egy cethalat játszó, vizet lövelő úszó csatlakozott Radványinénedves udvarához. A cethal koromfekete úszóruhát viselt , és Hizsépynek hívták. Alig,hogy odaért a társasághoz, alája bukott a sovány olasznak- és a következő percben kecskebukát hányatott a vízben a Marchésével. Ezen megint lehetett nevetni. Mindenki, nevetett — de laReyrouse a legjobban — csak éppen di Rocca Giovine nem. Neki szegénynek a cigánytorkába ment a sós víz és a csapzott harcsabajusza belelógott a hamis fogakkal fölfegyverzett szájába, ő nem nevetett.Valami áldást mormolt a gummi szájpadlása alatt és ez az áldás egyáltalában, nem volt pápai áldás. Hizsépy megsajnálta, melléj© úszott, exkuzálta magát a kissé gyerekes tréfájáértésazután nagy komolyan igy szólt: , —Nézze gróf, én tulajdonképpen igen nagy szolgálatottettem magának — az életét mentettem meg. — azáltal, hogy nevetségessé tettem Gitta asszony szemében. Az olasz kettétörülte abarna keze fejével a bajuszát és azután rekedten, rosszkedvűen kérdezte: Szeretném tudni, hogyan? Hizsépy nem felelt mindjárt, szándékos osztentációval odanézett, ahol Radványi tatárkoponyája úszott és azután kisvártatva igy szólt: — Jó! Nem bánom. Vétek a bajtársi kötelék ellen, de azért megmondom, — mert maga nagyon szimpatikus nekem Marchése, ■— megmondom magának rokkant Rocca az igazságot a maga teljes valóságában. Hát most ússzunk egy kicsit ,balra, nem akarom, hogy mások is hallják, amit mondok és azután figyeljen, maga kissé fáradt utódja keresztes vitéz őseinek. BUDAPESTI HIRLAP (206. sz.) 1909. szeptember 1. Naptáregyesités. Budapest, aug. 31. A .budapesti görög , katolikus hitközség méltán, örvendez, s vele örül többi hitsorsora is a magyar nemzet kebelében, mióta leérkezett Rómából ■ a szentszék végzése a folyamodó budapestiekhez, hogy ezentúl a Julián-naptárt mellőzhessék s helyette a nyugati időszámitással, a Gergely-naptárral élhessenek... Jelentékeny esemény ez, mely messze túlemelkedik szűkebb helyi vonatkozásainak körén; elvi súlya van s benne az összes keleti szertartása keresztények, érdekelvék nemcsak hazánkban, hanem a széles világon mindenütt. A szentszéki döntés precedenst alkotott, mellyel az egész ortodoxiának törődnie kell, mert jeget tört a konzervatív hitélet egyik régi, merev gyakorlatában, s következései Magyarországon előre láthatók, szerte a külföldön kiszámíthatatlanok. A tizenhatodik század alkonya előtt Julius Cézár kalendáriuma szerint élt a művelt emberiség. XIII. Gergely, ez a nagy renesszánszpápa rendelte el a csillagászati tudomány tanításaihoz képest, hogy a juliáni naptár, kijavít- tassék. Nyugaton a reform gyorsan életbe lépett, de a kelet nem járult hozzá, részint a meggyökeredzett szokásokhoz s minden tévedésekhez ragaszkodni akaró konzervativizmusból, részint a nyugati egyház ellen való antagonizmusból. A naptárbeli eltérés lényeges különbség a kívánatos megkülönböztető volt mindazok szemében, akik Rómától különbözni akartak. így telt el negyedfélszáz év a keleti egyházak kitartó oppozíciójában mind Róma, mind a Gergely-naptár, mind a csillagászat tudományos igaza s az égitestek mozgásának természeti tényei ellen. Nem enyhült e pontban nyugat és kelet közt az ellentét a tizennyolcadik század egyházi tranzakciói idején sem, a mikor az ó-hitüek- ből egy tekintélyes rész Rómához közeledett : dogmáinak és egyházszervezetének magát alávetette, de a külső megkülönböztetést, liturgia,, istentiszteleti nyelv és naptár dolgában, annál szivósabbul megtartotta. A római egyház e formákkal nemtörődött, engedett bennük, beérve a lényegbe vágó eredménnyel, s a többit az időre hagyta. Az idő pedig teltg lassú lepergése alatt mindjobban bebizonyult a Gergely-naptár helyt,álló, a juliáni kalendárium hibás volta. Minden új évszázad nyilvánvalóvá tette, hogy az ortodox időszámítás a csillagok járásának nem felel meg s a különbség a nyugati kronológiához képest egyre nagyobbá, a számítási hiba egyre súlyosabb következményűvé növekszik. . Az ortodoxia már a múlt században kezdte belátni, hogy időrendjével tudománytalan és gyakorlatilag tarthatatlan az alapja, az emberiség érdekében cselekszik, ha a két naptárt unifikálja, illetőleg áttér a Gergely-féle rendszerre. Róma nyugodtan s várakozóan figyelte, ez áramlat kialakulását.