Budapesti Hírlap, 1917. szeptember (37. évfolyam, 218-243. szám)
1917-09-01 / 218. szám
■ tfl Budapest. 1917. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. «.tftSselé.1 ilík! Kgésa évre 38 túr., i'c-iávro 19 kor, negyedévre 9 kor. SOUU. «Sí hoospre 3 kor. 30 all. Egyes «iámár» hsíj&ts, Vidéken 13 palyanovaron 18 fi'ií. i&UdeUaek millimeter számítással, díjszabás szerint. XXXVI. évfolyam, 218. szám. Szombat, szeptember 1. Főszerkesztő Rákosi Je fdelgettes főszerkei sajthagyei és igazgatóság; Vili kér. Sokk Szilárd-álca V sám* KiadóMiatal; VUL ker., lőzser-karut S. am. JKBIOSSZÁBOK: IÓS382 43. Tivset 63, lésset 63. Ht osztrák válság. Budapest, aug. 31. Az osztrák válságról van szó, nem az osztrák válság megoldásáról. Seidler lovas verne megalakitotta szertelenül népes kaljineijét, el ishelyezte benne a lengyelek, rutének, szlovének képviselőit, egy félvér cseh mágnást is fogott miniszternek, de azért az osztrák válság még sincs megoldva. A kormányalakítás még csak egy lépésnyi közeledést sem jelent a megoldás felé. (Huns-Muftime gróf bukása után Ausztriában kénytelenségből hivatalnok-minisztériummal kísérleteztek. Azt hitték, a semleges átmenetnek néhány hónapja alatt sikerül majd olyan expedienst találni, amely egyesíti az egyesühetellent, az egységes állameszme uralma alatt álló kormányzatot és a parkiai entarizmmust. Ausztria nem mondhat le arról, hogy egységes állam maradjon, mert amint föderatív alapon kénytelen szervezkedni, nyomban elveszti évszázados állását, hatalmát és tekintélyét. Másfelől azonban Ausztria nemzetiségei több-kevesebb niáltsággal vagy a teljes elszakadást hirdetik, vagy a korona tartós lányoknak ollyan mértékű függetlenségét, amelyet az egységes állatuegészbe többé beleilleszteni nem lehet. Eszeveszett túlzásukban már ennyivel sem érik be, hanem .Magyarország területéből szeretnének a maguk számára vármegyéket kihasítani. Ezt az éles és sebző ellentétet szemtéhiet kibékíteni. Megpróbtdhjí^^^fítmányos orgánumok meg^^ilsavak lípj engedékenységgpl^^^^^ai^y nyekkel, okkojjal, .koalic..és összeállításává!. Minden ilyen kis Kisér- Iéti játék csónak hajótörést szenvedett az osztrák politika hullámzó vizein.Variament nélkülkormányozni a mai, viharos időkben bajos és veszedelmes. Ezzel a parlamenttel kormányozni tiszta lehetetlenség. A Setcher-féle formula, amelynek eredmény© a ma reggel hivatalosan közzétett miniszteri lista, édestestvére a hagyorhányos osztrák politika rég ismert princípiumának, amelyet Taaffe egy szóban foglalt össze: Furneurstein. Valahogy majd csak eleveti az új kormány, többnyine régi tagjaival A nemzetiségek békéje nem jött létre, de nagyon szerény és kezdetleges Trenya /Xci-ként miniszter lett két lengyel, Cviklinszki és Tvardovszky, egy rítt és Ilobacsevszki, egy délszláv, Zogler Iván, különben jeles kitőjogász, Magyarországnak és közjogának nemi nagy barátja. Az új minisztérium program vallása a legkétségtelenebb bizonyítéka az alakulás ideiglenességének. Semmi sincs ebben a programban azokból a fenszárnyaló tervekből, amelyek meg akarták oldani Ausztria válságát, azegész világ előtt dokumentálni az osztrák birodalom szilárd szervezetét és egy jól szervezett parlamenttel teljesegyetértésben dűlőre juttatni a nemzetiségi kérdést. A politikáról Sekller programjának kevés a mondanivalója és nyilatkozata itt is szembetűnően bátortalan. ígéri az osztrák alkotmány korszerű kiépítését, a népek jogegyenlőségének megfelelő autonómiát, az ellentétek alkotmányos kiegyenlítésáse. Ezekben a határoz:*tlan ígéretekben vol-* tűképpen már benn., foglaltatnék mind-* az, amit Ausztria nemzetiségei követi!-« i.ick. do-éppen a terminusok határozatlansága fogja óvatos szk y :' ;u bírni áj nemzetiségeket és viszont ez az Ígérgetés kötelezi éberségre Ausztria németjeit, ha minket, magyarokat is, akiknek életbe« vágó érdekünk az, hogy a háború alatti vérmessé lett csehek, rutének, szlovénei odaát magukhoz ne ragadják a hegemo-* diát. Nekünk Ausztriában német hegemónia kell. Ez Deák Ferenc óta a hagyott Tilányos magyar politika. Elég oktalanok az osztrák németek, ha — mint a Budapesti Hírlap mai vezércikke kifejti , minket támadnak és a mi jogainkat nyersegetnik, ahelyett hogy otthon, a maguk házalóján ragadnák kezükbe az uralmat. A Seidler-program gazdasági része adva van. A háború parancsol velünk mindnyájunkkal. Elsősorban annak a szükségeit kell kielégítenünk. De közben nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a nemzet tovább él, lélegzik, táplálkozik, testétől tehát az élethez szükséges anyagot nem szabad elvonni. Lesz-e ideje a mostani osztrák kormánynak a gazdasági tervek megvalósítására, azt nem tudhatjuk. Az függ az Ausztriában kaleidoszkópszerű gyorsasággal változó viszonyoktól, függ a szeptemberben összeülő refrát magatartásától. Magyar nézőpontból Seidler uj vállalkozását nem fogadhatjuk sem örömmel,sem bizalommal. A linkét,ujjam az iánt, Kiarad, ám írta Czenkiket , A vonat fütyült. Bucsul^k^A roozgósifás napján volt, a balatonföldvMr állomáson. Türök Klára ott állt Csécsy Feri mfeUelfTEgyütt táncolták végig a nyári szezont, mint ahogy a farsangot is. Pedig különben nem tudtak megférni. Gúnyolták, csipkedték, boszantolák egymást, ahogy tudták. Ila tíz percig beszélgettek együtt, mindig összeveszés volt a vége és az egyik faképnél hagyta a másikat. De táncolni csak együtt tudtak. Mozgásukban annyi volt a ritmus, egymáshoz hajlásukban a harmónia, táncukban a tűz, tovasiklásukban az önfeledt grácia. A tánc kiváltotta, bennük azt a megértést, melyet különben minden szavuk megzavart. Most is, hogy Csécsy a háborúba ment, a leány félig gúnyosan, félig tréfásan búcsúzott. — Ne csináljon valami bolondot, még táncolni akarok magával. ■ — Ne féljen. Mostani világban nem tarthat hat hétnél tovább a háború. A farsangon együtt tangózunk, — felelt Csécsy, s elment. -A fürdő lassan kiürül. Kiára unni kezdte magát. Visszament anyjával a fővárosba. Egész életét a szórakozások töltötték ki. A mulatság volt egyetlen foglalkozása. S most ez is kikapcsolódott az életéből s nem tudott mit tenni idejével. Eleinte még eljárt ide-oda, bár anyja, kire sose hallgatott, kijelentette, hogy nagyon erkölcstelen lenne újra felvenni előbbi életmódját, de azután maga sem bírta tovább. Ő rá is ránehezedett a háború. A kárpáti harcok, az orosz bent az országban. Hozták haza a sebesülteket, halálra vált arcú fiukat, kik felé még tegnap minden életöröm mosolygott. Nem tudott az utcára menni. 11. a mentőkocsi sípját hallotta, befogta a fülét. Ismerősei közül sok elesett, sok megsebesült, mindről hallott, csak Csécsyről nem jött hír soha. Még csak egy lap sem. . Nem, ezt nem bila tovább. El akart utazni. Elmenekülni a szomorúság elöl. De hova? Külföldre nem melletett. Otthon maradni se tudott. Néha még a sírás is elfogta. Nem Csécsyt siratta, ő nem! A többieket mind, és elsősorban saját magát, hogy mindezt át kell élnie. Valamit tennie kellett. Elment Helén nénihez, kinek a jótékonyság volt a foglalkozása is kérte, prelegálja be egy kórházba, mert hiszen ehhez is protekció kellett. Nem értek semmihez, nem tanultam ápolni, de majd szórakoztatom a betegeket, ahhoz értek. Helen néni ilyen kórházat is tudott. Klára először ott akarta hagyn, úgy megborzadt a sok szenvedés láttára, hogy még a szava is elállt. Azután, — talán, hogy magát megtévessze, — tréfálni kezdett a betegekkel. Mindig a jókedvéért szerelték a társaságban. Friss és fele üdítő, élénk és ötletes, tréfás és kacagó volt. Szinte fürdött a jókedvben, mint madár a napfényben. Úgy begubózta magát a vigságba, hogy csak ezt látták, ezt keresték benne, nem kérdezte senki, hogy az a jóság és a melegség forrásából buzog-e, vagy külsőség nála minden, a napsugár lánca a sziklát rejtő víz felületén. A sebesültek se keresték és szinte rajongással nézték. Hat hét múlva az egész kórház napsugara volt. Ahol felhangzott üde kacagása, felderültek az arcok. Boldog volt, a leshez szólt, akire rámosolygott. Pedig nem ápolta őket, nem kő-* tűzte sebeiket, csak tréfált velük, csak nevetett. Még ha panasszal jöttek hozzá, azt is tréfára fordította, míg a panaszos maga sem látta többé oly nagynak a baját. Ha végigfutott a hosszú termen, hol négysorosan feküdtek a beteg, csonka katonák, olyan volt, mintha az öröm maga suhant volna el közöttük, Kassankint mind több időt töltött a kór,házban. — Nem bírom a szomorúságot, ott végig, kacagom a háborút, — mondta, ám szemére vetették. — Szegény fiúk különben nem tudnak meglenni nélkülem. Ez úgy is volt. Egyik nem evett, ha nem ő adta neki, a másik nem áll talpra, vagy egy lépést sem tett, ha nem ő vezette. S mind, mind azt kívánta, hogy tréfáljon vele, nevessen, kacagjon neki. S ő nem csalta meg várakozásukat. A kórházban — ahol úgy virult az in- A Budapesti Hírlap cnai száma 16 oldal.