Budapesti Hírlap, 1923. február (43. évfolyam, 25–47. szám)

1923-02-01 / 25. szám

1523 február 1* Brairam flrniw w. «a Is szavazzák, ezzel magunk segítünk meg­ásni sírunkat. A magas vámtételek tönkre­teszik az országot. Legyen joguk a képvi­selőknek hozzászólaniok a vámtarifához, enért így célszerűbb törvényt lehet hozni. (Helyeslés.) Szabó István földm­űvelés­ügyi miniszter Sándor Pálnak a kiviteli engedelmekről tett •Megjegyzéseire azt feleli, hogy a termény­­kiviteli engedelmeket tárcaközi bizottság adja ki, a­melyben nemcsak az erőskért minisztériumok, hanem a kereskedelmi ér­dekeltségek is meghallgatásra találnak. En­nél alkalmasabb szervet nem tud. Való azonban, hogy újabb meg újabb szövetke­zetek és magáncégek alakulnak és ezek az­után kivitellel foglalkoznak. (Egy hang: Grófok!) Nagyon szereti azt a grófot, a ki dolgozik. Andrássy Gyula gróf: Fölveszem a ver­senyt akárkivel! Szabó István miniszter. Örömmel látja, hogy keresztények is iparkodnak kereske­delmet folytatni. Ha az új cég­ek közül va­lamelyik társul mással, kiviteli engedéknek megszerzése­­végett, még nem büntetendő cselekmény. De ha üzérkedik vele, akkor az vétség és ellene az eljárást azonnal meg­indítja. A­z ilyen azután nem is kap többé engedelmet. Kéri Sándor Pált, hogy esetle­ges adatait hozza tudomására. Sándor Pál rövid válasza után Lers Vilmors báró szólalt föl. Az­ nem baj, mondotta, ha új elemek jönnek be a keres­kedelembe, csak visszaélések ne történje­nek. A kormány igenis kötött már keres­kedelmi szerződést és pedig Németország­gal. Különben a trianoni béke miatt csak a múlt év közepe óta van módunkban tár­gyalni. " Meg kell gondolni, hogy mely álla­mokkal kössünk szerződéseket. trianoni béke tulajdonképpen egy gazdasági hár­mas szövetségbe —­ Ausztria, Magyarország,­­Csehország — akar bennünket beleszorí­­tani. Még az általános külső politikában nem tudják a helyes irányt megtalálni Európában, hát még gazdasági téren. A kormánynak csak az lehet az óhaja, hogy te kereskedők mennél szabadabban mozog­janak, mert hiszen ez a legjobb eszköz nem­csak a kereskedelem fejlődésére, de a nem­zeti gondolat terjesztésére is. Igaza van­­Sándor Pálnak abban,­­ho­gy nem kell a­­vámtarifát egészében idehozni, mert ebből megláthatja a külföld, hogy kereskedel­münk merre gravitál, és ezt esetleg meggá­tolja. Sajnos, még mindig gazdaságpolitikai harc folyik. Nem akar ünneprontó lenni. Ide attól tart, hogy Apponyi optimizmusa­­­em válik valóra. A javaslatot elfogadja. Köllénzés jobbról.) Dénes István tévésnek mondja Görgey álláspontját, hogy a nyugati iparral szem­ben nekünk védekeznünk kell. A behozatal­ban nem lát nagy veszedelmet. Külső ke­reskedelmi mérlegünk tulajdonképpen ak­­tív. (Zaj. Felkiáltások: Ess egészen új do­log!) Az ország fogyasztóközönségének be­hozatalra van szüksége. Az elnök javaslatára a Ház a vitát hol­­nap folytatja, k­­övetkeztek az Interpellációk. Ház boszankodva és ingerülten hallgatta. Nagy Emil közbeszólott: Elég volt ebből a szamár beszédből! (Derültség.) Az elnök Nagy Emilt rendreutasította. Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter fölöslegesnek tart nagyobb vitát addig, míg a reformra vonatkozó novellát elő nem terjeszti. Tiltakozik az ellen, hogy ő komolyan nem akarná a földreformot. A gazdasági felügyelőket védelmezte azután. A Ház a választ tudomásul vette. Várnai Dániel a Független­­Szemle című újság betiltása ellen tiltakozott és a betil­tás visszavonását kérte. Idézi egyik előkelő katolikus hitéletű férfiú nyilatkozatát, melyben azt mondja, hogy inkább pogány lenne, mint protestáns. A betiltott újság ezt bírálta s ezért nem lett volna szabad betiltani. Forgács Miklós a kereskedelmi és pénz­ügyminisztert interpellálta meg, hogy a háború alatt elrekvirált harangok helyett beszerzett új harangok forgalmi adóját és szállítási díját engedjék el. Fábián Béla a pénzügyminiszterhez inté­zett interpellációjában az ipar és kereske­delem devizaszükségletének kielégítését kérte. Neskó Zoltán arról interpellál, hogy a szerb megszállás alól felszabadult terüle­ten az adózásnál újra kérik az 1917—21. évi adók megfizetését, holott a szerb kor­mány közegei ez években többszörösen behajtották az adókat a polgároktól. A pénzügyminisztert arra kérte, hogy a már előbb a szerbeknek jugoszláv koronákban befizetett adókat tudja be az adófizetésnél. Az interpellációkat kiadták a miniszte­reknek. Ezzel az ülés este ötödfél órakor vé­get ért.­­ Rupert Rezső a földreform végrehajtása dolgában interpellálta meg a földművelés­ügyi minisztert és sürgette a végrehajtást. Óra hosszat beszélt ismert dolgokról s a nők a kezére bízta a föld a maga áldását. Még az embercsirától is irigylik. Nemrégiben a kezembe került Margula Albert tábornoknak a könyve, melyet Fe­renc József tiszteletreméltó emlékének szen­telt. Foglalkozik a délszlávokkal is. A ki­rály környezetében tizenhat évet töltött szerző bizonyára nem tájékozatlan a kér­désben és éppen­ ezért nem csak bennem, hanem mindenkiben meglepetést fog kel­­teni, a­ki például csak a horvát pénzügy­igazgatási „néma címerek“ történetét is­meri, az a megállapítás, hogy az öreg ki­rály a szláv, délszláv kérdést nézve — hogy úgy mondjuk — szlavak volt. A dél­szlávok az ő szemében figyelmen kívül maradó dimenzió volt. A török elárasztotta a Balkánt és a ma­gyar hódoltságot. A magyar nem nyugodott bele a törökvilá­gba. Ezentúl­, a­hol mo­zogni tudott. És persze vérzett, fogyott. A délszláv belenyugodott, legalább látszólag és még kétszáz­ évig Magyarország felsza­badulása után is a nyakán ült a török. És ámbár a török nem helyezett súlyt rá, tö­megesen át is tértek Mahomet vallására. De akár áttértek, akár nem, a keresztyén délszláv a renegát pontokkal egyaránt csendben szaporodott. Ennek a szapora­­ságnak erős rugója volt a délszlávoknak közmondásos erős családi érzése, a­mely tekintetten vetekednek a zsidóval. A töme­gek szaporodtával jelentkezett a nyílt szá­zad második felében az előbb-utóbb elma­radhatatlan második fázisú felületi feszült­ség- , melyet a török közigazgatás iránti, megvetéssel erősített ellenszenv csak fo­kozott. , III. Frigyes Vilmos mondja, hogy az ■ A nemzetgyűlés összeférhetetlenségi állandó bizottsága a deliben Széchenyi Viktor gróf el­­nök­lésével ülést tartott, a melyen Zichy Já­­nczi gróf és Hoyos Miksa gróf összeférhetetlen­ségi ügyében Teleki Tibor grófot megválasi­alattvalók született ellenségek, kiket kor­báccsal kell f fékentartani. A délszlávok azonban erről a királyi bölcseségről nem tudtak és mikor úgy érezték, hogy elegen vannak hozzá, ők vették a kezükbe a kor­bácsot és verték ki a született ellenséget, a török közigazgatást és — röviden szól­ván — szaporodtak tovább. Egyszerre csak itt volt, a bolgárokat, makedónokat nem számítva, tizenhárom millió délszláv. És, a­milyen szerencséjük volt, észrevétlenül meghúzódhattak a monarkia árnyékában, azéban, mely őket figyelmen kívül maradó dimenziónak vélte. Nem az önálló létet élő veszedelmet látta, csupán az orosz függvényt vélte bennük. És jött, a­mint jönnie kellett. Ha befásítanák a jenei szőlők felett a Nagykevélyhegy oldalát! Palántát, palánta mellé. Humuszt alájuk, szeretettel, gond­dal, hogy felnőhessen a fa, millió fa, har­minc millió. De szép erdő lenne belőle. Át­terjedne az ürömi határba, a csobánkaiba, meg a többibe, a harmadikba is. Hatalmas erdő. Egyik fa a másik mellett. Szél ellen, vihar ellen. Egyik dombról a másikra bó­­longatnának, susognának. Ugyanaz a ma­dár rakna fészket mindegyik határban, ugyanaz a dal tenné visszhangossá mind­egyiket. Ugyanaz az égcsattogás reszket­­tetné meg az egészet. Ugyanaz az óra moz­dítaná ki az egészet és megindulna a Nagy­­kevély hegye, mint a birngani erdő. De hát, ha egyszer nem fásítanak a Nagykevélyen, hogy legyen belőle erdő? Eh! menjünk tovább! Megmondta már Eötvös Károly: séta közben nézegelődni kell és nem gondolkodni. Immendingen Mihály. 18 p®8ifil«a hírei. Dréhr Imre da Strawsz István. Ars indemnitás tárgyalása során Strausz István bizonyos élességgel­ támadta meg Dréhr Imrének pénz­­fejtegetését. Erre vonatkozóan Dréhr Imre hozzánk küldött nyilatkozatában kijelenti, hogy Strausz bántó módon bírálta az ő beszédét, a­melyet az ő saját tetszése szerint módosított fe. Ö (Dréhr) nem mon­dotta azt, hogy 1868-tól 1913-ig összesen ki­lenc költségvetés volt, hanem csupán annyit, hogy ennyi k­ism­elvezés készült el idejében. Ezt­ az adatot pedig az 1913. XXVI. t. e. meg­­okolásából vette­ ki, tehát jó forrása volt. Ez a megokolás kimondja, hogy 186­7­ .óta, tehát negyvenhét év óta csak kilenc évben légiért érvénybe a naptári év végéig a következő évi állami költségvetéséről szóló törvény. Dréhr azután ráfogjanak mondja azt, mintha a be­szédében azt mondotta volna, hogy a­ forra­dalmak utáni kormányok indemnitásai meg­feleltek volttá az alkotmányosság követelmé­nyeinek. Ehhez még csak hasonlót sem mon­dott. Arra a vádra pedig, hogy ő nem olvasta volna el az 1920. IV. törvénycikket, csak azt feleli, hogy indentitási beszédében részletesen foglalkozott éppen ezzel a törvézenyel. Bizottsági ülásek­­ tatta előadóul, a tárgyalást pedig a­zükséges adatok beszerzéséig elhalasztotta.­­ A nemzetgyűlés 11. bírálóbizottsága Hajós Kálmán elnöklésével ülést tartott, a­melyen megalapította a tárgyalás sorrendjét. A bizott­ság, február 16-án tartja legközelebbi ülését, melyen Diani Ferenc és Fagy Ernő panasszal megtámadott megbízólevelét tárgyalja. A mentelmi bizottság ma délelőtt Fáy Gyula­­elnöklésével ülést tartott, a­ma igen Huszár Elemér nemzetgyűlési képviselőnek mentelmi joga megsértése ügyében tett­ bejelentését tár­gyalta és kihallgatta az ebben az ügyben megidézett hét tanút. A bizottság az érdemle­ges döntést legközelebbi ülésén fogja meg­­hozni. I­ franciák tartós megszállásra rendezkednek be. Poincaré és Degoutte tábornok nyilatkozata, ellentétes hírek a megszállott területekről. Poincaré miniszterelnöknek és Degoutte tábornoknak a külföldi sajtó képviselői előtt tegnap tett nyilatkozataiból nyilván­való, hogy a franciák nem is gondolnak arra, hogy a Ruhr-vidéket egyhamar ki­ürítsék. A németeknek semmit sem hasz­nálna, ha felhagyva az ellenállással, a jóvá­­tételi bizottság határozatának teljes egé­szében megfelelnének. Poincaré addig nem vonultatja vissza csapatait, a­m­íg a néme­tek jóakaratát kötelezettségeik teljesítésére bebizonyítottnak nem látja. H hogy ez mit jelent, azt a Saar-vidék megszállási idejé­ről vallott francia teória szerint könnyű elképzelni. A versaillesi béke értelmében a francia megszállás a Rajna balpartján tizenöt évig tartott, Poincaré a tizenöt évet úgy toldja meg bizonytalan időre, hogy egyszerűen kijelenti, hogy miután a néme­tek a versaillesi béke feltételeinek nem tesz­nek eleget, ez a tizenöt év még el sem kez­dődött. Azt kellene hinni, hogy ilyen ön­érzet mellett, mint a minő Poincaré meg­szállási terveiből kiütközik, a franciák dol­gukat egészen biztosra veszik. E helyett azonban úgy Poincaré, mint Degoutte tá­bornok nyilatkozatai nagy bizonytalansá­got árulnak el, bizonytalanságot a múltra és a jövőre nézve egyaránt A múltra nézve rogy kellene értetni a világgal, hogy a fran­ciák békés szándékát a németek esztelen és szerződésellenes magatartása kárhoztatta sikertelenségre, a jövőre nézve pedig az eddiginél is erősebb és kíméletlenebb rend­szabályok jogosultságára kell már most elő­zetes magyarázatot találni. Franciaország látja, hogy a külföld rokonőrzése egyre jobban elfordul tőle, e téren sokat már nem is kockáztathat; a németek ellenállása és a külföld bizalmatlansága talán több, mint a­mennyit el lehet viselni. A német ellenállást letörik erőszakkal, a külföld bi­zalmát meg akarják szerezni a háborúban bevált propaganda mégis méhesével. Ezzel szemben a németek jövendő szán­­­dékaikról nem beszélnek semmit, nem ke­­resik a franciákkal a minden áron való összeütközést, sőt óhajtják a békés megol­­dást, de csak a Ruhr-vidék katonai kiürte­­tése után. Ilyen körülmények között a­ harcnak tovább kell folynia és a kim­ane­­tele bizonytalanabb, mint valaha. Pillanatnyilag a francia és a német hírek­ annyira ellentétesek, hogy az erőviszony meg nem állapítható. A franciák szerint az ellenállás csökken, főleg mivel a munká­sok nem teljesítik többé a német kormány, parancsait és a nagyiparosokért sem haj­­landók többé a franciákkal összeütközése­­ket provokálni. Ha meg a német híreket olvassa az ember, akt­or azt hallja, hogy minden nap súlyosabbá teszi a franciákra nézve a helyzetet. A vasutasok — hivatal­­nokok és munkások — sztrájkja miatt a forgalom jóformán már szünetel, az élel­­mezési viszonyok megnehezülnek, a lakos­­ság egyetértése pedig kifogástalan. Ez ellentétes hírek egyben mégis meg­egyeznek. A francia katonaság és a német lakosság közt minduntalan egészen tettle­­gességig menő összeütközésekre kerül a sor, és a franciák által kiutasítottak száma már több százra rúg, a­mi valószínűvé teszi, hogy a német hírek járnak közelebb a valósághoz. Tokióban tüntetnek a franciák ellen. Hamburg, jau. Sí. A Tokióból érkezett távirat szerint január 27-én több mint harminc japán szakszerve­zet kiküldöttei a tokiói francia követség előtt tüntetni akartak a Ruhr-vidék meg­­szálása ellen. A csoportosulást a rendőrség szétoszlatta. Ma siettek át a i€ir οül€&h­n@k Lausanneban­ kiújult a francia-angol ellen­tét. — Franciaország hajlandó engedni és tovább tárgyalni. -Angol és török hadi­­készülődés. — A moszuli kérdés a nép­­szövetség előtt. Lausatmnéban ma adták át a török béke­­delegációnak az antant által megszövege­zett békeszerződés-tervezetet, a­mely ter­mészetesen az antant szájaize szerint ké­szült. Annak idején e helyen ismertettük az antant álláspontját minden egyes részlet­­kérdésben s ezúttal legföljebb azt hangoz­tatjuk, hogy a moszuli kérdés eldöntését a tervezet csakugyan a népszövetségre akarja bízni, hogy a Dardanelláknak mind a két partját tíz mérföld mélységben demilitari­­zálni kívánja és hogy még azt is meg akarja szabni, hogy Törökországnak legföljebb 12.000 főnyi helyőrsége legyen Konstan­tinápolyban. Ez a kis ízelítő is bizonyítja, hogy az antant ragaszkodik a béke diktálásához és ezért nem valószínű, hogy a törökök ezt a békeszerződést aláírják. Ezzel, úgy látszik, Konttantinápoly antantköreiben is számol­nak, de egyúttal azzal is, hogy a lausannei konferencia meghiúsulása háborúra vezet­het. Harrington tábornok, a Konstantinápoly körül levő angol erők főparancsnoka ezért e napokban bi is járta az összes angol állá­sokat s e közben, hír szerint, megállapí­totta, hogy a kemalisták Csónaknál és Iz­­midnél nagyobb erőket vontak össze. Igaz ugyan, hogy az angol szárazföldi csapatok az egész földközi-tengeri angol hajórajra, sőt az atlanti-tengeri angol flotta el­v ré­szére is támaszkodhatnak, helyzetük még­sem lenne könnyű, mert szükség esetén négy fronton kellene harcolniuk. Az ango­lok komoly készülődésére vall egyébként, hogy Gallipoli-f félszigetre helyeztek át több katonai parancsnokságot és hogy Bagdad­ból jelentős erősítést küldtek Moszulba. Szovjetorosz körökben viszont nem hisznek a fegyveres konfliktus lehetőségében és azt­­ mondják, hogy a lausannei konferencia épp oly kevéssé hozta meg a békét, mint a­hogy új háborút sem hozott, ellenben krónikussá tette a feszültséget. És úgy tetszik, az oroszoknak lesz igazuk. Az utolsó pillanatban ugyanis megint csak kirobbant a francia-angol ellentét. A fran­ciák jegyzéket küldtek Angolába, a­mely*­ ben annak a reménységnek adnak kifejem­zést, hogy Törökország elutasító állás*­pontja nem végleges a szövetségesek javas* latával szemben. Annál kevésbé, mert hi­­szen utóbbiak csak javaslatok és épp oly keve­véssé véglegesek, melyekről még lehet tár­­gyalni. Franciaország hajlandó is további engedményekre és arra, hogy békedelegá­cióját a további tárgyalásra Lausanneban hagyja. Erre a francia jegyzékre a lausann­­nei angol béked­elegáció nyomban nyilat­kozattal felelt, kijelentve, hogy nem hiszi, hogy Franciaország ilyen jegyzéket küldött Angolába, mert ez ellenkeznék d­z antant­nak egymás között való megállapodásával. De még ha igaz volna, az angol delegáció akkor sem térne le eddig követett útjáról. A lausannei békekonferencia azért ült össze, hogy elsimítson egy nagyarányú kon­fliktust s íme nem lehetetlen, hogy egy új konfliktussal végződik, de éppen ez fogjaa lehetetlenné tenni az angol-török fegyveres összecsapást.• Anglia egyébként a moszuli kérdést ugyancsak siet megoldani. Erre vall, hogy jóllehet még csak ma adták el Lausanne­ban a törököknek a békeszerződés terveze­tét, londoni jelentés szerint Balfour lord már tegnap a népszövetség tanácsa elé ter­jesztette a moszuli kérdést, mert — úgy*­mond — ezt a megoldást Lausanneban az olasz, a francia és a japán megbízottak is helyeselték. Balfour kijelentette, hogy ha Törökor­szág elfogadja- e kérdés­ben a népszövetség döntését, Angolország nyomban hozzájárul .

Next