Budapesti Hírlap, 1923. február (43. évfolyam, 25–47. szám)
1923-02-01 / 25. szám
1523 február 1* Brairam flrniw w. «a Is szavazzák, ezzel magunk segítünk megásni sírunkat. A magas vámtételek tönkreteszik az országot. Legyen joguk a képviselőknek hozzászólaniok a vámtarifához, enért így célszerűbb törvényt lehet hozni. (Helyeslés.) Szabó István földművelésügyi miniszter Sándor Pálnak a kiviteli engedelmekről tett •Megjegyzéseire azt feleli, hogy a terménykiviteli engedelmeket tárcaközi bizottság adja ki, amelyben nemcsak az erőskért minisztériumok, hanem a kereskedelmi érdekeltségek is meghallgatásra találnak. Ennél alkalmasabb szervet nem tud. Való azonban, hogy újabb meg újabb szövetkezetek és magáncégek alakulnak és ezek azután kivitellel foglalkoznak. (Egy hang: Grófok!) Nagyon szereti azt a grófot, a ki dolgozik. Andrássy Gyula gróf: Fölveszem a versenyt akárkivel! Szabó István miniszter. Örömmel látja, hogy keresztények is iparkodnak kereskedelmet folytatni. Ha az új cégek közül valamelyik társul mással, kiviteli engedéknek megszerzésevégett, még nem büntetendő cselekmény. De ha üzérkedik vele, akkor az vétség és ellene az eljárást azonnal megindítja. Az ilyen azután nem is kap többé engedelmet. Kéri Sándor Pált, hogy esetleges adatait hozza tudomására. Sándor Pál rövid válasza után Lers Vilmors báró szólalt föl. Az nem baj, mondotta, ha új elemek jönnek be a kereskedelembe, csak visszaélések ne történjenek. A kormány igenis kötött már kereskedelmi szerződést és pedig Németországgal. Különben a trianoni béke miatt csak a múlt év közepe óta van módunkban tárgyalni. " Meg kell gondolni, hogy mely államokkal kössünk szerződéseket. trianoni béke tulajdonképpen egy gazdasági hármas szövetségbe — Ausztria, Magyarország,Csehország — akar bennünket beleszorítani. Még az általános külső politikában nem tudják a helyes irányt megtalálni Európában, hát még gazdasági téren. A kormánynak csak az lehet az óhaja, hogy te kereskedők mennél szabadabban mozogjanak, mert hiszen ez a legjobb eszköz nemcsak a kereskedelem fejlődésére, de a nemzeti gondolat terjesztésére is. Igaza vanSándor Pálnak abban,hogy nem kell avámtarifát egészében idehozni, mert ebből megláthatja a külföld, hogy kereskedelmünk merre gravitál, és ezt esetleg meggátolja. Sajnos, még mindig gazdaságpolitikai harc folyik. Nem akar ünneprontó lenni. Ide attól tart, hogy Apponyi optimizmusaem válik valóra. A javaslatot elfogadja. Köllénzés jobbról.) Dénes István tévésnek mondja Görgey álláspontját, hogy a nyugati iparral szemben nekünk védekeznünk kell. A behozatalban nem lát nagy veszedelmet. Külső kereskedelmi mérlegünk tulajdonképpen aktív. (Zaj. Felkiáltások: Ess egészen új dolog!) Az ország fogyasztóközönségének behozatalra van szüksége. Az elnök javaslatára a Ház a vitát holnap folytatja, következtek az Interpellációk. Ház boszankodva és ingerülten hallgatta. Nagy Emil közbeszólott: Elég volt ebből a szamár beszédből! (Derültség.) Az elnök Nagy Emilt rendreutasította. Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter fölöslegesnek tart nagyobb vitát addig, míg a reformra vonatkozó novellát elő nem terjeszti. Tiltakozik az ellen, hogy ő komolyan nem akarná a földreformot. A gazdasági felügyelőket védelmezte azután. A Ház a választ tudomásul vette. Várnai Dániel a FüggetlenSzemle című újság betiltása ellen tiltakozott és a betiltás visszavonását kérte. Idézi egyik előkelő katolikus hitéletű férfiú nyilatkozatát, melyben azt mondja, hogy inkább pogány lenne, mint protestáns. A betiltott újság ezt bírálta s ezért nem lett volna szabad betiltani. Forgács Miklós a kereskedelmi és pénzügyminisztert interpellálta meg, hogy a háború alatt elrekvirált harangok helyett beszerzett új harangok forgalmi adóját és szállítási díját engedjék el. Fábián Béla a pénzügyminiszterhez intézett interpellációjában az ipar és kereskedelem devizaszükségletének kielégítését kérte. Neskó Zoltán arról interpellál, hogy a szerb megszállás alól felszabadult területen az adózásnál újra kérik az 1917—21. évi adók megfizetését, holott a szerb kormány közegei ez években többszörösen behajtották az adókat a polgároktól. A pénzügyminisztert arra kérte, hogy a már előbb a szerbeknek jugoszláv koronákban befizetett adókat tudja be az adófizetésnél. Az interpellációkat kiadták a minisztereknek. Ezzel az ülés este ötödfél órakor véget ért. Rupert Rezső a földreform végrehajtása dolgában interpellálta meg a földművelésügyi minisztert és sürgette a végrehajtást. Óra hosszat beszélt ismert dolgokról s a nők a kezére bízta a föld a maga áldását. Még az embercsirától is irigylik. Nemrégiben a kezembe került Margula Albert tábornoknak a könyve, melyet Ferenc József tiszteletreméltó emlékének szentelt. Foglalkozik a délszlávokkal is. A király környezetében tizenhat évet töltött szerző bizonyára nem tájékozatlan a kérdésben és éppen ezért nem csak bennem, hanem mindenkiben meglepetést fog kelteni, aki például csak a horvát pénzügyigazgatási „néma címerek“ történetét ismeri, az a megállapítás, hogy az öreg király a szláv, délszláv kérdést nézve — hogy úgy mondjuk — szlavak volt. A délszlávok az ő szemében figyelmen kívül maradó dimenzió volt. A török elárasztotta a Balkánt és a magyar hódoltságot. A magyar nem nyugodott bele a törökvilágba. Ezentúl, ahol mozogni tudott. És persze vérzett, fogyott. A délszláv belenyugodott, legalább látszólag és még kétszáz évig Magyarország felszabadulása után is a nyakán ült a török. És ámbár a török nem helyezett súlyt rá, tömegesen át is tértek Mahomet vallására. De akár áttértek, akár nem, a keresztyén délszláv a renegát pontokkal egyaránt csendben szaporodott. Ennek a szaporaságnak erős rugója volt a délszlávoknak közmondásos erős családi érzése, amely tekintetten vetekednek a zsidóval. A tömegek szaporodtával jelentkezett a nyílt század második felében az előbb-utóbb elmaradhatatlan második fázisú felületi feszültség- , melyet a török közigazgatás iránti, megvetéssel erősített ellenszenv csak fokozott. , III. Frigyes Vilmos mondja, hogy az ■ A nemzetgyűlés összeférhetetlenségi állandó bizottsága a deliben Széchenyi Viktor gróf elnöklésével ülést tartott, a melyen Zichy Jánczi gróf és Hoyos Miksa gróf összeférhetetlenségi ügyében Teleki Tibor grófot megválasialattvalók született ellenségek, kiket korbáccsal kell f fékentartani. A délszlávok azonban erről a királyi bölcseségről nem tudtak és mikor úgy érezték, hogy elegen vannak hozzá, ők vették a kezükbe a korbácsot és verték ki a született ellenséget, a török közigazgatást és — röviden szólván — szaporodtak tovább. Egyszerre csak itt volt, a bolgárokat, makedónokat nem számítva, tizenhárom millió délszláv. És, amilyen szerencséjük volt, észrevétlenül meghúzódhattak a monarkia árnyékában, azéban, mely őket figyelmen kívül maradó dimenziónak vélte. Nem az önálló létet élő veszedelmet látta, csupán az orosz függvényt vélte bennük. És jött, amint jönnie kellett. Ha befásítanák a jenei szőlők felett a Nagykevélyhegy oldalát! Palántát, palánta mellé. Humuszt alájuk, szeretettel, gonddal, hogy felnőhessen a fa, millió fa, harminc millió. De szép erdő lenne belőle. Átterjedne az ürömi határba, a csobánkaiba, meg a többibe, a harmadikba is. Hatalmas erdő. Egyik fa a másik mellett. Szél ellen, vihar ellen. Egyik dombról a másikra bólongatnának, susognának. Ugyanaz a madár rakna fészket mindegyik határban, ugyanaz a dal tenné visszhangossá mindegyiket. Ugyanaz az égcsattogás reszkettetné meg az egészet. Ugyanaz az óra mozdítaná ki az egészet és megindulna a Nagykevély hegye, mint a birngani erdő. De hát, ha egyszer nem fásítanak a Nagykevélyen, hogy legyen belőle erdő? Eh! menjünk tovább! Megmondta már Eötvös Károly: séta közben nézegelődni kell és nem gondolkodni. Immendingen Mihály. 18 p®8ifil«a hírei. Dréhr Imre da Strawsz István. Ars indemnitás tárgyalása során Strausz István bizonyos élességgel támadta meg Dréhr Imrének pénzfejtegetését. Erre vonatkozóan Dréhr Imre hozzánk küldött nyilatkozatában kijelenti, hogy Strausz bántó módon bírálta az ő beszédét, amelyet az ő saját tetszése szerint módosított fe. Ö (Dréhr) nem mondotta azt, hogy 1868-tól 1913-ig összesen kilenc költségvetés volt, hanem csupán annyit, hogy ennyi kismelvezés készült el idejében. Ezt az adatot pedig az 1913. XXVI. t. e. megokolásából vette ki, tehát jó forrása volt. Ez a megokolás kimondja, hogy 1867 .óta, tehát negyvenhét év óta csak kilenc évben légiért érvénybe a naptári év végéig a következő évi állami költségvetéséről szóló törvény. Dréhr azután ráfogjanak mondja azt, mintha a beszédében azt mondotta volna, hogy a forradalmak utáni kormányok indemnitásai megfeleltek volttá az alkotmányosság követelményeinek. Ehhez még csak hasonlót sem mondott. Arra a vádra pedig, hogy ő nem olvasta volna el az 1920. IV. törvénycikket, csak azt feleli, hogy indentitási beszédében részletesen foglalkozott éppen ezzel a törvézenyel. Bizottsági ülásek tatta előadóul, a tárgyalást pedig azükséges adatok beszerzéséig elhalasztotta. A nemzetgyűlés 11. bírálóbizottsága Hajós Kálmán elnöklésével ülést tartott, amelyen megalapította a tárgyalás sorrendjét. A bizottság, február 16-án tartja legközelebbi ülését, melyen Diani Ferenc és Fagy Ernő panasszal megtámadott megbízólevelét tárgyalja. A mentelmi bizottság ma délelőtt Fáy Gyulaelnöklésével ülést tartott, ama igen Huszár Elemér nemzetgyűlési képviselőnek mentelmi joga megsértése ügyében tett bejelentését tárgyalta és kihallgatta az ebben az ügyben megidézett hét tanút. A bizottság az érdemleges döntést legközelebbi ülésén fogja meghozni. I franciák tartós megszállásra rendezkednek be. Poincaré és Degoutte tábornok nyilatkozata, ellentétes hírek a megszállott területekről. Poincaré miniszterelnöknek és Degoutte tábornoknak a külföldi sajtó képviselői előtt tegnap tett nyilatkozataiból nyilvánvaló, hogy a franciák nem is gondolnak arra, hogy a Ruhr-vidéket egyhamar kiürítsék. A németeknek semmit sem használna, ha felhagyva az ellenállással, a jóvátételi bizottság határozatának teljes egészében megfelelnének. Poincaré addig nem vonultatja vissza csapatait, amíg a németek jóakaratát kötelezettségeik teljesítésére bebizonyítottnak nem látja. H hogy ez mit jelent, azt a Saar-vidék megszállási idejéről vallott francia teória szerint könnyű elképzelni. A versaillesi béke értelmében a francia megszállás a Rajna balpartján tizenöt évig tartott, Poincaré a tizenöt évet úgy toldja meg bizonytalan időre, hogy egyszerűen kijelenti, hogy miután a németek a versaillesi béke feltételeinek nem tesznek eleget, ez a tizenöt év még el sem kezdődött. Azt kellene hinni, hogy ilyen önérzet mellett, mint a minő Poincaré megszállási terveiből kiütközik, a franciák dolgukat egészen biztosra veszik. E helyett azonban úgy Poincaré, mint Degoutte tábornok nyilatkozatai nagy bizonytalanságot árulnak el, bizonytalanságot a múltra és a jövőre nézve egyaránt A múltra nézve rogy kellene értetni a világgal, hogy a franciák békés szándékát a németek esztelen és szerződésellenes magatartása kárhoztatta sikertelenségre, a jövőre nézve pedig az eddiginél is erősebb és kíméletlenebb rendszabályok jogosultságára kell már most előzetes magyarázatot találni. Franciaország látja, hogy a külföld rokonőrzése egyre jobban elfordul tőle, e téren sokat már nem is kockáztathat; a németek ellenállása és a külföld bizalmatlansága talán több, mint amennyit el lehet viselni. A német ellenállást letörik erőszakkal, a külföld bizalmát meg akarják szerezni a háborúban bevált propaganda mégis méhesével. Ezzel szemben a németek jövendő szándékaikról nem beszélnek semmit, nem keresik a franciákkal a minden áron való összeütközést, sőt óhajtják a békés megoldást, de csak a Ruhr-vidék katonai kiürtetése után. Ilyen körülmények között a harcnak tovább kell folynia és a kimanetele bizonytalanabb, mint valaha. Pillanatnyilag a francia és a német hírek annyira ellentétesek, hogy az erőviszony meg nem állapítható. A franciák szerint az ellenállás csökken, főleg mivel a munkások nem teljesítik többé a német kormány, parancsait és a nagyiparosokért sem hajlandók többé a franciákkal összeütközéseket provokálni. Ha meg a német híreket olvassa az ember, aktor azt hallja, hogy minden nap súlyosabbá teszi a franciákra nézve a helyzetet. A vasutasok — hivatalnokok és munkások — sztrájkja miatt a forgalom jóformán már szünetel, az élelmezési viszonyok megnehezülnek, a lakosság egyetértése pedig kifogástalan. Ez ellentétes hírek egyben mégis megegyeznek. A francia katonaság és a német lakosság közt minduntalan egészen tettlegességig menő összeütközésekre kerül a sor, és a franciák által kiutasítottak száma már több százra rúg, ami valószínűvé teszi, hogy a német hírek járnak közelebb a valósághoz. Tokióban tüntetnek a franciák ellen. Hamburg, jau. Sí. A Tokióból érkezett távirat szerint január 27-én több mint harminc japán szakszervezet kiküldöttei a tokiói francia követség előtt tüntetni akartak a Ruhr-vidék megszálása ellen. A csoportosulást a rendőrség szétoszlatta. Ma siettek át a i€ir οül€&hn@k Lausanneban kiújult a francia-angol ellentét. — Franciaország hajlandó engedni és tovább tárgyalni. -Angol és török hadikészülődés. — A moszuli kérdés a népszövetség előtt. Lausatmnéban ma adták át a török békedelegációnak az antant által megszövegezett békeszerződés-tervezetet, amely természetesen az antant szájaize szerint készült. Annak idején e helyen ismertettük az antant álláspontját minden egyes részletkérdésben s ezúttal legföljebb azt hangoztatjuk, hogy a moszuli kérdés eldöntését a tervezet csakugyan a népszövetségre akarja bízni, hogy a Dardanelláknak mind a két partját tíz mérföld mélységben demilitarizálni kívánja és hogy még azt is meg akarja szabni, hogy Törökországnak legföljebb 12.000 főnyi helyőrsége legyen Konstantinápolyban. Ez a kis ízelítő is bizonyítja, hogy az antant ragaszkodik a béke diktálásához és ezért nem valószínű, hogy a törökök ezt a békeszerződést aláírják. Ezzel, úgy látszik, Konttantinápoly antantköreiben is számolnak, de egyúttal azzal is, hogy a lausannei konferencia meghiúsulása háborúra vezethet. Harrington tábornok, a Konstantinápoly körül levő angol erők főparancsnoka ezért e napokban bi is járta az összes angol állásokat s e közben, hír szerint, megállapította, hogy a kemalisták Csónaknál és Izmidnél nagyobb erőket vontak össze. Igaz ugyan, hogy az angol szárazföldi csapatok az egész földközi-tengeri angol hajórajra, sőt az atlanti-tengeri angol flotta elv részére is támaszkodhatnak, helyzetük mégsem lenne könnyű, mert szükség esetén négy fronton kellene harcolniuk. Az angolok komoly készülődésére vall egyébként, hogy Gallipoli-f félszigetre helyeztek át több katonai parancsnokságot és hogy Bagdadból jelentős erősítést küldtek Moszulba. Szovjetorosz körökben viszont nem hisznek a fegyveres konfliktus lehetőségében és azt mondják, hogy a lausannei konferencia épp oly kevéssé hozta meg a békét, mint ahogy új háborút sem hozott, ellenben krónikussá tette a feszültséget. És úgy tetszik, az oroszoknak lesz igazuk. Az utolsó pillanatban ugyanis megint csak kirobbant a francia-angol ellentét. A franciák jegyzéket küldtek Angolába, amely* ben annak a reménységnek adnak kifejemzést, hogy Törökország elutasító állás*pontja nem végleges a szövetségesek javas* latával szemben. Annál kevésbé, mert hiszen utóbbiak csak javaslatok és épp oly kevevéssé véglegesek, melyekről még lehet tárgyalni. Franciaország hajlandó is további engedményekre és arra, hogy békedelegációját a további tárgyalásra Lausanneban hagyja. Erre a francia jegyzékre a lausannnei angol békedelegáció nyomban nyilatkozattal felelt, kijelentve, hogy nem hiszi, hogy Franciaország ilyen jegyzéket küldött Angolába, mert ez ellenkeznék dz antantnak egymás között való megállapodásával. De még ha igaz volna, az angol delegáció akkor sem térne le eddig követett útjáról. A lausannei békekonferencia azért ült össze, hogy elsimítson egy nagyarányú konfliktust s íme nem lehetetlen, hogy egy új konfliktussal végződik, de éppen ez fogjaa lehetetlenné tenni az angol-török fegyveres összecsapást.• Anglia egyébként a moszuli kérdést ugyancsak siet megoldani. Erre vall, hogy jóllehet még csak ma adták el Lausanneban a törököknek a békeszerződés tervezetét, londoni jelentés szerint Balfour lord már tegnap a népszövetség tanácsa elé terjesztette a moszuli kérdést, mert — úgy*mond — ezt a megoldást Lausanneban az olasz, a francia és a japán megbízottak is helyeselték. Balfour kijelentette, hogy ha Törökország elfogadja- e kérdésben a népszövetség döntését, Angolország nyomban hozzájárul .