Budapesti Hírlap, 1924. január (44. évfolyam, 1–26. szám)
1924-01-01 / 1. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Jelöfizetés* árak Egy hónapra 10.000 korona, negyedórre 30.000 korona. Ausztriafoan egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2500 o kor. XSgy** azamara hétköznap 600 korona, külföldra az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapestenelvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő:Csajthay Ferenc Az újévi szám ára 600 korona. Budapest, 1924. XLIV. évfolyam, 1. szám. Kedd, január 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: VIll. kerület, Rüikk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. KMegváltó, Budapest, dec. 31. Karácsony napján ezen a helyen Megváltóért könyörögtem Magyarország számára. " Egy laptársunk ezért suba alatt elverte rajtunk a port. Azért suba alatt, mert nem nevezte ugyan meg a Budapesti Hírlapot, amely egymaga fejtegette ezt a témát, hanem azt mondta: Megváltóért kiabálnak, holott a Megváltó itt van, a miniszterelnök személyében. Jól van. Én szívesen látom ebben a nagy misszióban a miniszterelnököt, és szívesen látok akárkit, aki az emberekben a maga iránt való hitet föl tudja kelteni. Bizonyos, hogy Bethlen István grófban nagy és imponáló tulajdonságok vannak. Hogy arányban álltak-e hazánk nagy szerencsétlenségével, azt még csak a jövő fogja megbizonyítani. Kétségkívül Bethlen politikai képességeivel messziről sem versenyezhet senki azok közül, akik öt év óta a kormány élén álltak s vállalkoztak arra, hogy a balsorsra vetett nemzetet kiemeljék szerencsétlenségéből. Ezért is a Budapesti Hírlap, anélkül, hogy örök hűséget esküdött volna neki, minden komoly dolgában buzgón támogatta őt, és biztosan mondhatjuk, hogy kényesebb helyzetekben különb szolgálatot tett neki nem egyszer, mint azok, akik tüskén-bokron szaladnak utána. Én, mint Kishitű Tamás, mindenesetre megvárom, míg az ország begyógyult halálos sebeire tehetem ujjamat, hogy világgá valljam az ő magyar Messiás voltát. Ha közdolgaink állapotát vizsgáljuk, igen hamar szembeötlik az a szomorú valóság, hogy négyévi vizsgálódás után ma is igen messze vagyunk megváltásunktól. Immár a második nemzetgyűlés vesződik meddő viaskodásokban országos szempontból, nemcsak pártos osztályszempontokból fontos ügyekkel, anélkül, hogy dűlőre tudna velük jutni, ellenben bőven talált és keres még most is alkalmat arra, hogy a közhangulatok múló és szeszélyes kívánságait kielégíteni próbálja. A kormányhatóságok még most is 4-5 év előtti bűnök üldözésére tart fönn intézkedéseket és készít törvényeket s nem ér rá a jelen túlzások kicsapongásainak megfékezésére. Gazdaságilag egyre halljuk a rémkiállásokat, hogy a tönk szélén vagyunk, s míg a lakosság egy zabolátlan drágasággal folytat élet-halál harcot, addig a miniszterelnöknek egy elfogult, félrevezetett, részben ellenséges indulatú külfölddel, mint hétfejű sárkánnyal kell birkóznia és mérkőznie, hogy lehetővé tegye egy kölcsön felvételének feltételeit. És e feltételek elfogadását máris lehetetlennek hirdetik, magát a kapható kölcsön öszszét pedig elégtelennek arra, hogy pénzügyi és gazdasági bajunkon vele segítsünk. Nem akarom kizárólag a miniszterelnök rovására írni, hogy most, az újév küszöbén, amelyen, nyilván, egy igen sötétnek ígérkező esztendőbe lépünk át, az ellenzékkel, mellyel csak az imént kereste a békésebb viszonyt, lehetően rosszabb viszonyba került, mint volt bármikor eddig. De bizonyos, hogy annak a szellemnek, mely egy országban azt a mai nap oly sokat emlegetett kívánatos atmoszférát megteremti, a forrása, ahonnan kiárad, kell, hogy a kormány feje legyen. Igaz, hogy a nemzetgyűlési ellenzék kevés kivétellel egy zabolátlan politikai iskolázottság nélkül való, malom alatti nívója, de annál hiúbb és becsvágyóbb elem. Hasonló a többségi párt is, de a többségi pártot a kormányzati érdek és becsület fegyelmezi, míg az ellenzéket tehetségesebb, temperamentumosabb, merészebb vezérkedők ráncigálják ide-oda és tépik pártfoszlányokká. Nem lehet csodálni, ha ennyiféle irány- és érdekcsoporttal szemben igen nehéz, talán lehetetlen is a pártok olyatén kezelése, amire a kormányelnök van hivatva, hogy a simább törvényhozói munka lehetővé tétessék és eredményes legyen. Most, mikor az esztendő haldoklik, az ellenzék éppenséggel nagy zajjal fegyverkezik és irtóhadat üzen a kormányelnöknek. Kormánynak és ellenzéknek a perében nehéz bírónak lenni. Közéletünk hátterében lehetőségek és lehetetlenségek képtelen csoportja forrong. A kormány helyzetébe senki sem láthat bele, titkos és nem titkos erők mérkőznek, jogos és jogtalan hatalmak intézkednek, érdekek és befolyások élet-halál harcot folytatnak. Ahol ez így van, ott az államban minden beteg és ha még hozzá körül vagyunk zárva külső ellenségektől, akik hibáinkra lesnek, hogy számításaikba bekapcsolják, akkor mindezek között önmegtagadással az embernek megállani a helyét, a mikett pártok, osztályok, egyesek sérelméért is űzőbe vétetni, egy államférfiúnak valóban kivételes helyzete. Ez egy olyan világ, amely kifordult sarkaiból, ahol nem a krisztusi alázat és türelmesség, hanem az ótestamentomi boszu az etika: a fogért fogat, a szemért szemet. Ebben nem lehet a normális idők észjárásával gondolkozni és ítélni. Rendkívüli erények, rendkívüli jellemek kellenek ide, nem piaci kofák, nem prókátorok, nem hitvitázók, hanem Megváltók. És nem is a drágaság, nem is az Ébredők és bombavetők, nem viszonyaink ziláltsága, osztályaink züllése, nem gazdasági nyomorúságunk, nem kormányzati mizériáink és némely ellenzéki kicsapongásaink, nem is a kormányzati hibák és az ellenzéknek soknemű jogos panasza a mi fő bajunk. Még csak nem is a trianoni béke és az ország megcsonkítása. Mindebből volt ezer éven át gazdagon részünk és mind kihevertük, mert volt egy magyar nemzet, amely ma nincs; volt egy magyar alkotmány, amely ma nincs, és volt egy magyar trón, amely ma nincs. Nemzet, alkotmány és trón: ez az a hármas cél, amelyen államférfiaink szemének függnie kell. Ezek mellett minden egyéb ügy kicsinyes és epizódjelentőségű; mindennek az ad értéket, hogy mennyiben szolgálja ezt a hármas eszmét. Ez a három szó a magyar ember világfelfogásának az integritását jelenti és ez az integritás jelent minden más integritást és jelenti a megváltást. Mindez benne volt régen a nemzet gondolkozásában, érzésében, hitében és szándékában. A Megváltás az lesz, aki az országnak a nemzetet, a nemzetnek a hitet önmagában és hivatásában visszaadja. t fest a férfiszerelemről. (Ha HJástlfslit® Longly&B Laura. Élt messze-messze régen, idegen országban egy férfi, kinek a felesége a legszebb asszony volt a világon. A haja sárga volt mint az arany és szeme kék, mint a meny boltozat. A férfi szerette a mesebeli szépséget azzal a bűnös szerelemmel, mely egyenesen a kárhozat tüzébe viszi a lelket Mert az asszony nem volt szemérmetes jóravaló teremtés. Megcsalta az urát után útfélen. Megcsalta mindenkivel. Nagy úr aranyos köntösben, vagy szolgalegény rongyban, az mindegy volt neki. És űzte az ő gyalázatos gonoszságait olyan nyíltan, hogy a jámbor és bölcs emberek fejüket csóválgatták, lehetetlennek tartva, hogy a férj erről mit sem tudjon, ők jámborak és bölcsek voltak, mert feleségük közönséges elhízott asszony volt és nem tudták, hogy micsoda vakság szállja meg az ember lelkét, ha a kék szemekbe tekint és micsoda gyalázatot képes a férfi viselni egész életén át a hosszú, dús hajsátorért, melynek színe sárga, mint az arany. Egyszer aztán a bíró, ki nem bírta tűrni, hogy egy igazhitű, derék becsületes ember tudta nélkül felrengjen az undok pocsolyában, maga elé hivatta az embert és felvilágosította gyalázatáról, melyet eddig öntudatlanul hordozott. A férfi pedig ahelyett, hogy kardot fogott volna a kezébe, mint illik emberséges emberhez, hogy elpusztítsa a hitvány asszonyt, sírva rogyott le a szőnyegre és arcát eltemetve, zokogott szigetrázóan, keservesen. Mert nem a felesége bűnei botránkoztatták meg, hanem szívét szorította össze az emésztő, őrjílő fájdalom, hogy más férfin is belenézett a kék szemekbe és simogatta a puha, selymes hajat, melynek színe sárga, mint az arany. A biró bámulva nézett a zokogó, vergődő emberre. Mert a biró értelmes ember volt s az igazhitüek ura kövér, kis fekete asszonyt adott melléje, ki otthon most a hetedik gyermekét ringatja. Az ilyen aszszonyok mellett a férfiak józanok, becsületesek és hosszú életűek szoktak lenni. Az élet hát nyugodtan mondta a lábainál vonagló embernek. — Mire való ez az orditozás? Egy aszszonyszemélyért? Kergesd el házadtól, mert én mondon neked, hogy gyalázatos egy teremtés az. Vegyél magadnak másik asszonyt, ki jó lesz, hű és becsületes s nem fog téged a világ csúfjává tenni. Az ember pedig két kezébe szorítva homlokát, szólt tovább: — Neki van a legkékebb szeme és a legszőkébb haja a föld minden asszonya között. A biró haragosan rákiáltott: — Hallod-e, most már elég volt! Az én fülemet ilyen ostoba beszédekkel ne terheld. És most pusztulj rögtön a szemem elől te gyáva, ki egy asszonyért a világ gúnytárgya akarsz lenni. A férfi a „gyáva“ szóra felemelkedett és összeszedte magát. Aztán halálsápadtan kérdezte: — Mit tegyek? — Amit már mondtam. Kergesd el a feleségedet és vigyél házadba más aszszonyt, s ki méltó a te szerelmedre. A férfi reszkedni kezdett egész testében és kíntól meg-megszaggatott hangon mondta: — Kergettesd el biró ur te az én nevemben. És én addig nem megyek haza, mig a házam üres nem lesz. Mert ha meglátom aranyhaját és reám néz kék szemével, el vagyok veszve. A biró elküldte embereit és kikergettette a házból a hűtelen asszonyt. Az ember pedig hazament, de nem vitt magával új feleséget. Hanem ott ült nap-nap után az elűzött asszony szobájában és csókolta otthagyott asszonyruháját, fátylát Néha vad kétségbeeséssel dobta le magát a földre, mert megjelent előtte felesége karcsú termetével, kék szemével és sárga hajával. Ilyenkor vad szitkokkal illette a fantomot és egyben utána nyúlt két karjával, hogy átölelve magához szorítsa. S mikor látta, hogy üres, színtelen levegő veszi körül, átkozta magát, hogy miért hagyta elűzni az ő becsületes házából a világ legrosszabb asszonyát? Mikor érezte, hogy nem bírja tovább a gyötrelmeket, elment a bíróhoz, mondván: — Bíró úr, nem tudok így élni. Az a varázsló, gonosz asszony megmérgezte a lelkemet. Minduntalan megjelenik előttem. Aranyszínű hajával leborítja arcom és kék szemével reám néz. Megyek utána, felkeresem és megölöm. Akkor nem gyötör többet észbontó szépségével, mert a sír nem bocsátja vissza halottait. A biró okos ember volt és elgondolkozott a dolgon: — Ne menj utána fiam. Minek szennyeznéd be kezedet egy becstlen asszony vérével? Ha nem vigyél házadba új feleséget, ki gyermekeket nevel számodra. S a gyermekek mellett elfelejted majd a sárgahajú kigyót, kit a sátán a te megrontásodra küldött le a földre. Az ember azonban megmaradt szándékánál, hogy megöli az asszonyt, mert csak igy leszen lelkének nyugodalma. Késő este ért a városba, hol elűzött felesége lakott és ott iszonyatos dolgokat hallott róla. Tisztességes ember nem vette szájára az ő asszony nevét és az igazéletű nők elfordították fejüket, ha háza előtt kellett elmenniük. Az asszonyok már akkor is örültek, ha alkalmuk volt a megbotránkozásra és szörnyűködésre a mások erkölcstelensége miatt. Mert a mások gonoszsága mellett, annál jobban tüntethettek saját jámborságukkal. A házban, hol a szerencsétlen férj megszállt, súlyos beteg volt. A gazda egyetlen fiatal fiát erőszakkal hozta ki az aranyhajú asszony házából, ki kárhozatra vitte a fiatal lelket és testet. Ott feküdt a fiu a halálos ágyon és szivettépő hangon hívta kedvesét, míg az apa értelmes szavakkal magyarázta fiának, hogy az asszony nem más, mint maga a sátán, ki a pokol tüzére viszi az embereket. A haldokló fiú felült ágyában, két kezét szívére szorítva, kiáltotta kétségbeesetten: — De hát miért van a sátánnak aranyhaja, miért van kék szeme, ahogy az angyalokat festik? És haldoklásában megátkozta szüleit, kik elszakították kedvesétől. Az anya vádoló szóval támadt férjére, mondván: — Minek szakítottad el az asszonytól? Ha megrontva, ha gyalázatban is, de élt volna. Míg így megölted őt. Az apa lehajtotta fejét, de azért szilárd hangon felelt: — Inkább lássam meghalni és sírjak a koporsóján, mintsem szégyellem magam az életéért. A vendég pedig, ki férje volt a gonosz becstelen asszonynak, ki kárhozatot hozott az apák és anyák fejére, nem hallgatta tovább a sírást és jajgatást, hanem vette az ő éles kardját és mondta: — Megyek megölni az asszonyt és megtisztítom a világot egy gyalázatosságtól. És mikor bement a házba és vad kiáltással felemelte kardját feleségére, akkor az elébe jött leomló aranyhajával, ránézett tiszta, szelíd kék szemével és a férfi leejtette kardját, arca elsápadt a csodaszépség láttára. Talán nem is a szíve szólalt meg, csak nem volt ereje arra, hogy ennyi szépséget elpusztítson. Mikor pedig az asszony odajött melléje és rátette fehér, könnyű kis kezét a vállára, az erős férfi reszketett egész testében. És félrefordítva arcát, keserű szégyenkönnyek hullottak szeméből a férfiember gyengeségének okáért, hogy ime egy hitvány aszszonynak mosolya le tudja fegyverezni a gyilkolásra emelt kart s a kéz, mely halá- A BudapestiHírlap mai száma 16 oldal.