Budapesti Hírlap, 1928. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-01 / 26. szám
Egyes szám ára vasárnap és hétköznap 16 fillér. Budapest, 1928. _ XLVIll. évfolyam, 26. szám. Szerda, február 1.^^^ Megjelenik bítl6 kivitelére] mindennap. ElSUzéU» árak ! Egy hónapra 4 fmgd, nagyadévr« 10 p«ag6 00 állir. Ausztriában agy példány ára hétkfixnap 30 Graaokaa, vasárnapon 40 Grosckaa. KC7®« »láncra 10 fülér a • Kallóidra az előfizetés kétszerese. Hirdatásokat BadapaaUs Ülve» minden hirdatSkeda* Főszerkesztő: Csajthay Ferenc* Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar* Szerkesztősigi VIII. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal, VIII., József-körút 5. szám. Telefonszámok: J. 300-43, J. 300-53, J. 300-63, J. 323- 64. Levélcím : Budapest 4, Festafiók 55. Németország szabadsága, Budapest, jan. 31. A leláncolt Magyarországhoz közel erős láncaiban vergődik még mindig a világnak egyik legnagob nemzete, amely ha lakosságának nagyságában messze elmarad is az Uniótól vagy az angol birodalomtól, Oroszországtól vagy Kínától, lakosságának intellektuális ereje, rendíthetetlen becsületessége, nagyszerű ipari kultúrája és a régi germánok acélos akaratára emlékeztető nemzeti érzése révén mégis csak a legeslegelsők között van. Ennek a nemzetnek Franciaország kamatostól adta vissza az 1870. év kölcsönét és Németország valójában még mindig a bosszú politikájának vért és életet elszívó polip ölelését szenvedi. A reváns politikája néhány év óta láthatóan megenyhült és a világ nagy államférfiai a békülés kísérletei. Génua és Thoiry után egy szép napon Lokarnóban arra a meggyőződésre jutottak, hogy Németország és Franciaország között az 1918-as háborús mérleg ellenére is jelentékeny közeledést lehet létrehozni. Ez a közeledés Németország részéről óriási földrajzi és lélektani áldozatokkal járt. Bár a békeszerződések elkapcsolták tőle a hetvenes zsákmányt, Bismarck és Moltke nagy háborújának eredményét, Franciaország nem volt nyugodt a két egykor francia tartomány végleges sorsa felől és tegyük hozzá, volt oka is, hogy ne legyen nyugodt felőlük. Elzász és Lotharingia Németország kincsesbányája volt, amelynek minettérce és szene Németország fundamentumának, a német iparnak táplálására elengedhetetlen szükségességet jelentett. Ez a két tartomány képviselte azt az anyagkészletet, amelyen Németország gazdagsága felnövekedett, amelynek révén a nagyszerű német ipar a világ első ipari államává tette gabona nélkül szűkölködő országát. S Németország mégis meghozta azt a megnevezhetetlenül nagy áldozatot, hogy Lokarnóban immár nem a békeszerződések alkotásánál megnyilvánuló brutális parancsokra, hanem önkéntes elhatározással újra és újra megerősí te-L------------==—--------gj=Q"--~ tette a lemondását erről a két tartományáról, amelyért 1870-ben poroszok, bajorok, szászok és minden egyéb német törzsek vérfolyamai szántották végig a két tartomány földjét, amelynek meghódításából született meg a modern német birodalom és szerves egysége, a német császári korona s a német imperializmus. Németország Lokarnóban a Stresemann-politika engesztelékeny és közeledést célzó szellemében kibékült Franciaországgal és ennek a békének megvalósítása érdekében óriási áldozatot hozott, lemondott a porosz-francia háború gyümölcséről, ipara legfőbb erőforrásáról, a hetvenmilliós nemzet legszebb álmáról. Lemondott pedig minderről Németország abban a reményben, hogy Franciaország részéről is megfelelő áldozatok fognak történni, hogy elsősorban visszakapja szuverén birtokába azokat a német területeket, amelyeket a békeszerződés rendelkezéseinek félretételével Franciaország szinte kézizálogként tartott meg, hogy kikényszerítse a rosszvalutájú Németországtól a jóvátételi kötelezettségek teljesítését. Amely pillanatban az újabb nemzetközi megegyezések, így a Dawes-féle megvalósult koncepció nyomán Németország fizetséges rendezést nyertek, amely pillanatban Németország bebizonyította, hogy a békeszerződésekkel reáparancsolt fizetési kötelezettségeit becsületesen kész teljesíteni, kétségtelenül elesett a jogalapja annak, hogy a Rajna mentén még mindig idegen őrségek állomásozzanak és Németország még mindig meg legyen fosztva azoktól a területektől, amelyeknek sem tulajdonában, sem birtokában maga a versaillesi békeszerződés meg nem háborította. Franciaország eleinte a rajnai területeket talán abban a narkotikus álomban szállotta meg, hogy onnan soha sem fog kivonulni és ezzel megvalósítja azt az ősi francai gondolatot, amely Napóleon óta mindig kisértett, hogy a Rajna mindkét partja francia uralom alá jusson. Nem csupán Németország, hanem elsősorban saját nagy szövetségesei gyógyították ki Franciaországot abból a hitből, hogy ez a vágyakozása elérhető. Amikor ne— velejár! __ a tekintély. Jólmenő üzlet, saját ház, — mint virilis tanácstag beleszólhatott a község dolgába, ötévenkint pedig, követválasztáskor, még az országéba is. Ezalatt természetesen sok idő múlt el. Évek,évtizedek merültek feledésbe és velük sok-sok ember a régiek közül, akiket magukkal vittek az elmerült évek. Velikey Emilia is rég kiköltözött már a bádogtetős kriptába... Lassacskám kicsinyecskén — közel ötven esztendő múltán — alig volt már valaki, aki emlékezett volna egy vándorló legényre, de mindenki ismerte Szentmihályon Badert, a gazdag bádogost: ötven esztendő!... Egy vándorló legény, plusz ötven esztendő: ez cirka hetven esztendőt jelent csak úgy fejből, papiros és ceruza nélkül is... Ősz hajú, pápaszemes, fogatlan zsidó volt már Bader Miksa, a szentmihályi bádogos. És ekkor történt, hogy hirtelen-váratlan lecsapott melléje a mennykő. Kicsi hijja, hogy agyon nem vágta ... hány évvel ezelőtt az Egyesült Államok kormányának intézkedésére a Rajnánál állomásozott amerikai katonaság összecsomagolt és hazautazott, Franciaország illúziói eltűntek. Mégsem történt azonban, még Lokarnó után sem, Franciaország részéről teljes lemondás erről a megszállásról, s Németország ma arra hivatkozik, hogy amíg a maga részéről a lokarnói paktumot állja és a végletekig teljesíti, addig a paktumot megkötött másik fél, Franciaország még mindig fájdalmas hátralékban van a lokarnói kötelezettségek teljesítésében. A német külügyminiszter tegnapi beszéde világosan tanúsítja, hogy az egykor világokat behálózó német külpolitika, amely már-már az óceánok birtokbavétele előtt állott, amely idegen kontinensek őrállomásain lerakta a fundamentumait a német világuralomnak, ma elhagyván a világhatalmi szárnyveréseket, egész külpolitikáját a legszerényeb minimumra korlátozza, a béke megalapozására és a Rajnavidék megszállásának megszüntetésére. Németország oly őszinte bizonyítékait szolgáltatta annak a törekvésének, hogy a mai helyzetet megértse és robbantás nélkül helyezkedjék el a mai Európában, hogy valóban már békülékenysége révén is megérdemli azt, hogy az a mosolygó, kedves viszony, amely a francia és a német külügyminiszter személyes találkozásait kormányozza, bevonuljon a két állam, győző és legyőzött egymás közti viszonyába is és francia részről is meginduljon a belátásnak az a lélektani művelete, hogy végre szakítani kell a békeszerződés fekete ellenségeskedésével és neki is reá kell helyezkednie őszintén és hátsó gondolatok nélkül arra a rózsaszínű alapra, amit Lokarno jelent. Németország nem akar sem többet, sem kevesebbet. Franciaország előtt nem lehet becsesebb feladat, mint a maga részéről is teljesíteni és megadni a legbékésebb revánsot Németországnak, amely sua sponte lemondott a reváns gondolatáról, lemondott arról a két tartomány,ról, amely neki múltját, jelenét és jövőjét jelentette. ik Légion d’honneur. írta Beér Gyula. Egyszer régen — így mesélik — megjelent Szentmihályon egy vándorló legény. Németülbeszélt, azt mondta, hogy bádogos és hogy munkát keres. Foltoz fazekat, csinál ereszt, vagy akár, ha kell, tetőt is húz a házakra bádogból. Éppen jókor jött, egyszeriben nagy halat foghatott, mert a Velikey-kripta tetejét akkoriban szakította le a vihar. Velikey Emília, az öreg dáma, kikülde hát a temetőibe a jövevényt, aki ott háromnapi kalapálás-forrasztgatás után olyan csillogó tetőt kanyarított a kriptára, hogy a Velikeyek — az élők — ugyancsak meg voltak vele elégedve. Ez volt Bader Miksának — így hívták a vándorló bádogoslegényt — az első munkája Szentmihályon. De akadt később más is. Egyik munka a másik után szakasztott úgy, mint amikor doktor kerül a faluba, a betegek is egyszerre megszaporodnak. Bader hát ottmaradt: letelepedett Szentmihályon. Később már segédet is fogadott, mert egyedül nem győzte. Egyet, egy segédet, aztán még egyet, meg még egyet. És ahogy szaporodott a megrendelés, a munka, azonmód nőtt a vagyon is, a vagyonnal meg . A vereckei szoros tájáról húzódtak le szintén a Duna—Tisza völgyébe, de ők már nem a messzi Scythiából indulának meg vala, hanem csak a szomszédból: Gácsországból. Nem kacagányosan és nem szilaj méneken robogtak alá a legújabb honfoglalók, zajt nem csaptak, kürtöt nem fújtak, de jöttek, jöttek, jöttek ... És a sok magyar probléma között, amelyek a nagy világégés után való esztendőkben szakadtak itt le ránk, probléma lett a galíciai zsidó is. — Vissza! — süvített a válasz erre a kérdésre. Az ördög se tudta Szentmihályon, hogy az öreg Bader, a gazdag bádogos, Tarnopolban született. Singer Herman, aki nemrég még a segédje volt, ő súgta be a jegyzőnek. Singer Herman: az uj bádogos.Singer Herman: egy másik zsidó. És egyszerre megmozdult Bader alatt a szentmihályi föld. A jegyző maga elé citálta, protokollt vett fel vele és nem sok jót jósolt. — Születési hiba, Bader úr, születési hiba ... — viccelt az öreggel. A falu — a sok paraszt és a kevés ur — csak a vállát vonogatta: — Hát elmegy! Hát aztán?!... Szegényen gyött, gazdagon megy ... ! Singer Herman, a másik bádogos, vigyorogva dörzsölgette a kezét. Bader Miksa látott-futott, siet, könyörgött, magyarázott. És appellált. Hogy ő nem tizennégy óta ereszkedett le a Kárpátok lejtőjén, hogy ő már ötven éve él itt, dolgozik, adót fizet, követet választ... Mégis, amikor a szentmihályi szolgabírósághoz harmadszor került le az ügye, egy vaskos akta. — mert meg kell hagyni, a bürokrácia jól megrágja a kötelet, mielőtt a delikvens nyakába akasztja, s ez állott annak a legtetején: „Bentnevezett egyén kitoloncoltatása iránt haladéktalanul intézkedjék!“ Új ember volt éppen a szolgabíró Szentmihályon, nem ismert még senkit, belenézett hát az aktába, kiváncsi is volt: ki legyen az a bentnevezett egyén, akit neki ki kell toloncoltatnia és ugyan miféle rossz fát tehetett a tűzre? ... Nézte-forgatta a sok papirost, olvasta, mind végigolvasta, de csak nem érthette. Tarnopol: Tarnopol, — szentigaz! De ötven esztendő sem kutya!... Jól megmártotta a tollat és máris irta: sok ,,tatik“-kal, „tetik“-ka, — hogy lássák, hogy komoly beamier munkája — megírta, leirta Bader Miksának, az ötven esztendővel azelőtt Galíciából bevándorolt bádogoslegénynek, az állam biztossága és a fennálló társadalmi rend ellen elkövetett sorozatos bűneit a Velikey-kriptától Singer Hermanig, a hálás tanítványáig... Hiszen benne volt minden az aktában, csak össze-vissza keverve. Csak sorjába kellett szedni mindent és a maga helyére rakni, hogy Tarnopot és az ötven esztendőt hiba nélkül lehessen a mérlegre tenni. És elküldte. Nagysokára jött csak meg a válasz. Ez volt benne, ez volt az értelme: Isten neki, fakereszt!... így történt, hogy Bader Miksa szentmi. A magyar-cseh birtokperek Budapest, jan. 31. Nem elég Magyarországnak, hogy perben áll az egész világgal, hogy a világ igazságérzetének nagy itélőszéke előtt pert indított régi hazájáért s viszszaköveteli levágott, elrabolt országdarabjait, nem elég a nagy per, amely kilenc év óta folyik s amelybe már a mi érdekünkben lelki világhatalmasságok is beavatkoztak, hogy a per jogalapját és erkölcsi alapját erősítsék és győzelemre vigyék, s vannak nekünk kisebb pereink is. Ezek a kisebb perek azonban egytől-egyig kivonatai a nagy pernek, jogalapjuk egy és ugyanazonos. Még nincs elintézve a magyar-román birtokper, még Tituleszku felsőbbségesen jelenti ki Rómában, hogy Románia a maga részéről elintézettnek látja a Románia részéről elorzott magyar birtokok sorsát, már itt van a második per is, amelyet a csehekkel folytatunk. A csehek sem jártak el különben, mint a románok, ők épp úgy rátették a kezüket az ott levő magyarok és a csonkamagyarországi magyarok birtokaira, mint a románok és épp úgy, mint Tituleszky népe, Benes népe sem respektálta a békeszerződésnek azt a rendelkezését, hogy a magyar állam,polgároknak az elszakított területeken levő birtokait nem szabad elvenni. A csehek épp úgy meghozták a maguk birtokkisajátító törvényeit, mint a románok, épp úgy kiforgatták a magyart a birtokaiból, sőt még a delikantesz-szempontokat is félredobták, gon, dőljünk csak a kistapolcsányi kastély tragédiájára és bútorainak sorsára. A magyar birtokosok nem tehettek egyebet a cseh akcióval szemben, mint amit tettek a román akcióval szemben. Kezükbe vették a békeszerződést, kikutatták belőle a 250. és a 239. cikkelyeket és ráütvén a nemzetközi törvény.