Budapesti Hírlap, 1930. június (50. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-01 / 123. szám
fite fogadja el a lapot a képes mélynyomású B. H. nélkül! Budapest, 1930 __ L. évfolyam 123. szám Vasárnap, junius 1 ■fauUmup MUS ttílMlwl. £16- flattealinki Ura 4 pasgA, negyedévre 10 gengO 80 SÍI. KOUddra aa alfözetés kétszeres. Balelfls aiarkasstS. (BUBÁNTI mikhósBudapesti Hírlap Szépirodalmi fömunkatárs: HERCZEG FERENC • Szarkesztö: CSAJTHAY FERENC SzarfcoaetSeég »Hl» hivatals Tm. kerSla^ JózasíkSrSt & Teleld» szinti József 4M0A tól Jósul 441—08-ig. f.cróloim: Budapest, 4. p'ostafiók 55—Kiadja* Budapesti Hírlap B.-Ü Egyszeri Polgár csodálkozásai (S. M.) Szakszerűség ide, szakszerűség oda, szálljunk le egyszer a lóról és beszélgessünk, ahogy az egyszerű polgár szokott, az egyszerű polgár kávézás közben, vagy hivatalba menet, vagy üzletzárás után, vagy este, amikor kiül a hirtelen beköszöntött rekkenő hőségben kávéházak terraszára málnaszörpöt inni. Beszélgessünk, illetőleg csak csodálkozzunk, mert olyan világot élünk, amelyben minden beszélgetés jórészt csodálkozásból, vállvonogatásból és lemondó legyintésekből áll, lévén a dolgok olyan komplikáltak és súlyosak és megoldhatatlanok, hogy azon, ha valami, akkor legfeljebb csak a legegyszerűbb polgár legszimplább logikája tudna átvilágítani. Egyszerű Polgár most arról beszélget a szomszédjával, hogy, úgy látszik, ma minden vonalon a krízisek korszakát éljük. Az újságokban ez a szó olvasható a legsűrűbben: válság. Válságban van minden. Családi élet, irodalom, művészet, erkölcs, házasság válságban van, de most nem erről van szó, hanem arról a válságról, amely a politikában, gazdasági életben, az ipari és tőkevállalatok körében, a pénz, a kereset, a munka körül van. Van búzaválság és ezenfelül hatalmas agrárválság, van szociális válság, van munkanélküliség, van válsága a városnak és a falunak, van a gépeknek és a földnek és mindezekkel szemben mint orvosszerről, a racionalizálásból beszélnek, habár maga a racionalizálás is válságban van, mert leépítéssel, B-listával, a munkanélküliek szaporodásával és a dolgozók kereseti válságával van kapcsolatban. Egyszerű Polgár esze megbotlik a válságoknak ezen a göröngyös útján és összezavarodik, eltéved és kétségbeesik a problémák útvesztőjében, amelynek végén csak sötét káoszt lát. Az egyszerű polgárok között vannak naivak és hiszékenyek és vannak, akik még társaiknál is naivabbak és hiszékenyebbek. Ez utóbbiak azt hiszik, hogy mindez a sok válság kizárólag csak Magyarország földjén dúl és azon a Magyarországon, amelynek társadalmában egy nagyon kicsiny, de roppant hangos csoport minden válság és probléma hallatára ezzel a szóval szokott felelni: mi van az általános titkos választójoggal? Az egyszerű polgár ereiben megfagy a vér. Mi van az általános titkos választójoggal? Az ám. Itt lehet a hiba. Ha a magyar nép általánosan és titkosan szavazna a választásokon, ha esküdtszék volna és ha egyáltalában mélyebb és szélesebb és nagyobb volna a demokrácia, akkor nem volna itt semmiféle válság. Akkor nem volna szegénység, nem volna munkátlanság, nem volna búzakérdés, nem volna akkor itt semmi baj, mert minden bajnak oka az, hogy nincsen általános titkos és nincsen esküdtszék és nincsenek szabadságjogok. Rendben volna, ez és ha a bajokon ekként segíteni lehetne, mi is menten felkiáltanánk , követelnék az általános titkost. Miért ne? Nem vagyok őrült, hogy életemet, exisztenciámat, családom jólétét, népem, fajom, nemzetem boldogságát feláldozzam egy teóriáért, vagy egy Csökönyös rögeszméért, azért, hogy Magyarországon még nem érkezett el az általános titkos választójog ideje. Már fel is kiáltanánk és Egyszerű Polgár létünkre márhozzá is csatlakoznánk a legortodoxabb és legradikálisabb demokrácia, vagy liberalizmus felekezetéhez, ha nem jönnének a világ minden részéről tudósítások, amelyek még fokozottabb mértékű válságokról és kétségbeesettebb problémákról hozzák a hírt. A Budapesti Hírlap mai számában autentikus tudósítás olvasható az amerikai Egyesült Államok, Anglia és Németország reménytelen küzdelméről, amelyet a munkanélküliség ellen folytat. És idejön — éppen a legválságosabb válságok pillanatában — Briand memoranduma, amely arról beszél, hogy világviszonylatokban egész Európa épp úgy szenvedésben és boldogtalanságban él, termelési válságban, tőkeválságban, fogyasztási válságban és a nyomorúságok és rendezetlenségek és megoldatlan problémák tengernyi egyéb válságában, még sokkal ijesztőbb, mértékben, mint Magyarország. És idejön Loucheur személyesen és megmagyarázza, hogy ez így nem mehet tovább, össze kellene valahogyan fogni. Búzakartelt kelene létesíteni. Fel kellene készülni Amerikával szemben, amely maga is mérhetetlen feleslegeket produkál és ha az utolsó pillanatban Európa nem áll a sarkára, elözönli ezt az egész klasszikus földrészt a mezőgazdasági és ipari termelésének roppant fölöslegével. Szóról-szóra az mondja Briand: Döntő fontosságú óra ez, amikor, ha résen áll, Európa önmaga rendelkezhet saját sorsa felől. Összefogni, hogy élhessenek és boldogulhassanak, ezzel a szigorú szükségességgel áll most szembe Európa minden nemzete. És Louceur azt mondja: Németországban, Cseh-Szlovákiában, Jugoszláviában és Romániában mindenütt ugyanazokkal a gazdasági és ipari nehézségekkel találkozunk. Az európai nagyhatalmak morális kötelessége, hogy elejét vegyék olyan állapotoknak, amelyek könnyen tragikussá válhatnak. Az egyszerű polgárnak hideg fut végig a hátán. Hogyan? Hát egész Európa, nemcsak Magyarország? Lehetséges ez? Hiszen Európa legtöbb államában már megvan az általános titkos választójog és vannak a tragikus sorsú népek között egynéhányan, amelyek szinte fuldokolnak a szabadságjogok anarchikus tobzódásában. Hát az általános titkos választójog nem segít Németországon és nem segít Cseh-Szlovákián? Hát Amerikában, és Angliában is van munkanélküliség és van fogyasztási krízis és van pauperizmus? Hát az általános titkos mégsem olyan ezerjólű csodabalzsam, mindenre való varázsszer és mágikus orvosság, mint ahogy azt a salgótarjáni népgyűlésen néhány elvtárs el akarta hitetni Vass Józseffel és Sztranyavszkyval? Az egyszerű polgár csak csodálkozni és legyinteni és fejet csóválni és vállat vonni tud, hogy már a világot megváltó általános titkosban sem lehet hinnie azokután, amiket Briand memorandumából és Loucheur szavaiból magának megjegyzett. Pedig de jó lett volna ilyen egyszerű, könnyed és gyermeteg módon játszi megoldásban reménykednie. Egyszerű Polgárnak tehát, fájdalom, le kell mondania a szociáldemokrata és demokrata és liberális ellenzékbe vetett hitéről és a megoldás könnyűsége felől táplált illúzióiról. Tovább tűnődhetik és tovább csodálkozhatik azon, hogy az emberek mily egyszerűnek látják a dolgokat,, ha sikerül nekik néhány frázist, néhány politikai nemzetgazdaságtani, vagy szociológiai terminus technikust ráhúzni az élet legkomplikáltabb problémáira. Csodálkozhatik azonban az Európai Konferencia optimizmusán is, amely szolidaritásban, titkárságokban, búza- és kukoricakartelekben és a kisállamok vámunióiban látja az európai krízis megoldását. És különösképp csodálkozik azon, hogy az emberséges, nagystílű, sőt zseniális terv szerzője Európa gazdasági szolidaritása elé, mint conditio sine qua non-ját a politikai konszolidációnak, valamiféle keleti Locarnót helyez, mint priust, vagyis, egy olyan megállapodást, hogy a régi osztrák- Réchy tanár úr kalapja írta Csathó Kálmán Az éjjel megint azt álmodtam, hogy érettségit kell tennem. Tudom jól, hogy a hagymás rostélyos volt az oka, amit vacsorára ettem, ezt azonban csak most tudom. Akkor nem jutott eszembe, hogy képébe mondjam a bizottság tagjainak, amitől pedig bizonyosan szétoszlottak volna, mint valami varázsszótól. Próbálja meg, aki nem hiszi, ha gonosz álom gyötri, kiáltsa háromszor hangosan annak az ételnek a nevét, amit vacsorára evett: az álom rémségei egyszerre eltűnnek. Máskor majd én is úgy teszek, az éjjel azonban ezt elmulasztván, galádul megkínoztak a Newton binoncinális tantételével, amiről köztünk szólva fogalmam sincs. (Önöknek talán van?) Tudtam ugyan, ■hogy a fiókomban van egy érettségi bizonyítvány, erre azonban nem hivatkozhattam, mert attól tartottam, hogy Kuncz főigazgató úr tüstént megsemmisítteti. Különben is, amint hamarosan kiderült, az érettségi csak ürügy volt, amivel becsalogattak a boltjukba és tulajdonképpen megint a kalapról volt szó. Réchy tanár úr ugyanis egyszerre csak rám fordult: — Ezt nem tudja! Beszéljen inkább a kalapról! Erre kiabálni kezdett mindenki, összevissza : — Igen! Igen! A kalapról beszéljen! Mit csinált a kalappal? A Réchy tanár úr kalapjával? Azon vettem észre magam, hogy már nem is vizsgán vagyok, hanem törvényszéki tárgyaláson. Réchy tanár úr zokogva mutat rá egy felismerhetetlenségig eltorzult kalapra, Kuncz főigazgató úr pedig az elnöki székből belefúrja szúrós kék szemét a májamba és dörgő hangon adja ki a rendeletét a börtönőröknek: — Tüzes vasat a kezére-lábára ennek a zsiványnak! Nem tudom, mi történt velem tovább, mert elvesztettem álombéli eszméletemet, vagyis felébredtem. Abban a pillanatban örültem neki, most azonban sajnálom, mert jó lett volna már egyszer végére járni ennek a kalaphistóriának, amiért különben nem is Réchy tanár úr vádol engem, hanem a saját lelkiismeretem. Réchy tanár úr, szegény, régóta ott porlad már abban az akácos kis temetőben, ahol de sokat hallgattam így május felé, könyvvel a kezemben a méhzsongást, meg a fülemile-szót s ahol még olyan idegenül járkáltam akkor a sírok között, mintha a halál valami mások számára kitalált különös betegség lenne, amit nem kell okvetlenül megkapni valamennyiünknek. A nyolcadikba jártam és Réchy tanár úr tanította a fizikát és a matematikát. Sovány, sáppadt, beesett arcú fiatalember volt, az álmatlanságtól vörös szemmel, hibás fogakkal éskeskeny, lelógó, fekete bajusszal. Állandóan egyazon kifényesedett zsaketben járt, kitérdelt, rojtos nadrágban, repedezett lakkcipőben és egy törött karimájú, hajdan fekete, de immár zöldrefarkult, keménykalapban. Nyakkendője azonban volt három. Egy rózsaszín, egy égszínkék és egy halaványzöld. Ezeket felváltva viselte, jeléül annak, hogy vannak a szíve mélyén bizonyos eleganciára valló törekvések és nem cinikus bölcsességből jár ilyen kopottan, hanem kényszerűségből. Másra, jobbra nem telt neki. De miből is telt volna? Csuda, hogy volt még egy molyrágta bekecse, meg egy pecsétes gumikabátja, ami megvédte az idő viszontagságai ellen. De egyebe aztán nem is volt, semmije a világon. Azaz, hogy vol! Volt egy nagy szerelme és egy kis tüdőcsúcshurutja. Egy halálos nagy szerelme és egy halálos kis tüdőcsúcshurutja. Az elsőtől a szíve lángolt, a másiktól az arca, amelyen néha, különösen délutánonként, piros foltokban gyűlt ki a láz a kiálló pofacsontján, a szeme alatt. Ez azonban nem gátolta abban, hogy amint kilépett a tornateremből, rögtön rá ne gyújtson. Egyik cigarettát a másik után szívta egész nap, közben pedig halkan köhécselt. Azt hiszem, dohányra és cigarettapapírra költötte minden garasát. Óradíjas, kisegítő tanár volt. Huszonhét éves. Réchy Jenő. Fizikus és matematikus. Ágról szakadt, szegény, gondterhelt, beteg fiú. Párja. Till Baba viszont, akibe olyan halálosan szerelmes volt, szőke volt, rózsás arcú, kék szemű, piszeorrú, piciszájú, — egészen olyan, mint egy porcellánbaba. Éppen olyan buta és merev is. Mint egy alvó, hajas baba, amelyik pislogni tud a szemével. Till Babának is ez volt az egyetlen tudománya, azzal a különbséggel, hogy állva és járva is tudott pislogni, nem csak, ha lefektették. Pislogott is egész nap a korzón, ahol feltalálófrált reggeltől estig. Réchy olyan halálosan és reménytelenül szerelmes volt bele, amilyen csak egy rojtosnadrágú, óradíjas kisegítő fizikus lehet a kisvárosi korzó szépébe, aki bebé-kalapot visel és karcsúra van fűzve a gyomorbajig. Akkoriban ugyanis még karcsúra fűzték ■magukat a dámák, az urak viszont feltétlenül kalapot viseltek, ha az utcára mentek. Kalap nélkül csak boltos inasok mutatkozhattak, ha átszaladtak a másik boltba váltani, meg Földvári Jakab. ,,a télen-nyáron szandálban és hajadonfővel járó magántudós“, akinek azonban mi ott vidéken csak a hírét ismertük az újságnyilatkozataiból. Nálunk nem járt kalap nélkül senki. A kalap kötelező volt. Hiszen, ha nem lett volna! Nem lett volna semmi baj! Akkor Réchynek nem kellett volna a fejét még azon is törni, hogy miből vásároljon új kalapot. Elég lett volna egy új ruha is, ahhoz, hogy szerelme tárgyához közeledni merjen, mert ruhát tudvalevőleg könnyebb beszerezni, mint kalapot. Ruhát ugyanis adnak részletre is, kalapot ellenben csak készpénzért. Hogy mindezt honnan tudom? Tudtunk, mi ott egymásról mindent. Nem maradhatott abban a kis városban titok semmi. Till Baba a görög tanár sógornője volt, a történelem-professzornak az öccse pedig velem járt. Tőle tudtuk, hogy Réchy még nem is ismeri személyesen Till Babát. Mikor be akarták mutatni, kitért a megtiszteltetés elől azzal, hogy majd, ha a ruhája elkészül. A ruha azonban csak nem akart elkészülni egész esztendőben. Valószínűleg, mert meg se volt rendelve. Réchy hát csak látásból ismerte Till Babát még tavasszal is. Látásból szerette és szerelemből nézte. Mert nézte folyton. Fizika-órák alatt is. A tantermünk ablakai ugyanis a korzóra nyírtak és Réchy feleltetés közben mindig az ablaknál állt, háttal az osztálynak és bámult le a korzóra, ahol Till Baba sé-. fált. Ki nézte és közben halkan köhécselt, mi pedig ilyenkor felelés címén teljes szemérmetlenséggel egyszerűen hangosan felolvastuk neki a leckét a Fehér Ipoly könyvéből, a háta mögött. Néha közbeszólt: — Ne szóról szóra kérem! Mondja a saját szavaival! — De akkor se fordult hátra, csak nézte Till Babát. Mi meg majd megszakadtunk az elfojtott nevetéstől, ami a felelőnek, azaz felolvasónak volt a legkínosabb, mert neki beszélni kellett, holott kukorékolhatnékja volt. Lassanként azonban beleszoktunk ebbe a rendszerbe és már eszünkbe se igen jutott, hogy a leckét meg is kellene tanulni, csak olyankor, ha esőre állt az idő, mert esőben nem sétált Till Baba és Réchy sem nézett fel az ablakon. De így is értek bennünket meglepetések, hirtelen kerekedett záporok alakjában. Ilyenkor cudarul ráfizettünk, hogy bíztunk az időjárásban, mert Réchy sorra szekundáztatta az egész osztályt. Nem is lett gazda egyikünkből sem, akik , akkor ott együtt jártunk, mert megtanultuk, hogy az olyan üzlet, ami az idői Ara 30 HUér