Budapesti Hírlap, 1931. január (51. évfolyam, 1–25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
MA RÁDÓMELLÉKLET Budapest, 1931 . SZÁM ÁRA 16 FILLÉR II. évfolyam 1. szám Csütörtök, január 1 mtnrtsznip kdttS «vetel«T92. E5- eietés] irat: egy hón 4 penge, negy ed éne 10 tengi 80 fillén — A MlfaidSn ereknek m •ősegeknek e kétax» HM V t!6ficeté«i dyBudapesti Hírlap Szépirodalmi fömunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC EieTkssztSsdg te kledA* hkatd: VIII. kertle, Jdisef-kdrtt v Teiefuo•Zim: Jiztel 414—04- IM Jízsel 40—08-ig, Levéltára: Bsdepest, 4. Poeteflek Eö.— Klkdjee Bndsptt'í Ekkp R.-X Kit köszöntsünk ? írta Herczeg Ferenc Tizenkét kondulás: az idő kapuja nyílik. Hogy mit hoz nekünk a jövő, nem tudjuk , mi azonban egy gondolattal az agyunkban, egy vággyal a szívünkben lépjük át az új esztendő küszöbét: emberhez méltó életet kívánunk minden magyarnak, békét, megértést minden szomszédunknak. Jól tudjuk és ma már azok is sejtik, akik süketeknek és vakoknak teszik magukat : ha a világ ki akar lábalni a sötétségből és nyomorúságból, amely elnyeléssel fenyegeti, akkor az emberiségnek meg kell békülnie önmagával, az erőszak bálványának trónjára megint az igazság istenét kell ültetnie. Arra pedig csak egy mód van: fel kell oldani a vasláncokat, amelyeket Európa egyik fele rárakott a másikra. Revízió! A revízió útban van. Hiába mozdulnak ellene a győztes oroszlánok, hiába cincognak a lakmározó patkányok, útban van, meg is fog érkezni. Akik tegnap még el akarták intézni egy megvető kézlegyintéssel, azok ma már érzik, hogy elemi erejű jelenséggel állanak szemben. Hiába erősek a nagyok és hiába furfangosak a kicsinyek, hiába sorakoznak a tankok és hiába harsogja és fuvolázza annyi hang az örök sötétség dicséretét: mégis derül az éjszaka, oszladozik a homály, tüzesedik az égbolt alja. Mert nincs földi hatalom, amely viszszza tudná szorítani az ébredő reggelt az éjszakába. Az emberiség újból meg fogja tanulni a régi leckét, amelyet annyiszor elfelejtett már: ha ütt az óra, akkor az igazság lehelete porrá vállasztja a kősziklákat. Az óra üt. A revizió gondolata befészkelte magát az agyvelőkbe. Nem halad, amíg az ember is megáll a haladás útján, de amint egy lépést előre tesz, szükségképpen előre viszi a revízió gondolatát is. Nevezetes és tanulságos látvány, az igazság hogyan fogja diadalszekere elé azokat az erőket, amelyek ellene törnek. Íme Briand, a legbölcsebb és legnemesebb államférfi, az európai unió ötletével akarja elnémítani a béke rabszolgáinak panaszkodását és alig hogy kiejti a szót, százszoros visszhang harsogja feléje a revíziót Az elmúlt esztendőben senki sem adott a revízió gondolatának akkora lendületet, mint Briand. A revízió halad, megállítani senki sem tudja, de ha van még előrelátás és lelkiismeret az európai államférfiakban, akkor az arra való, hogy vértelenné és megnyugtatóvá tegye az elkerülhetetlen fejlődést. A hódító utat, amelyet a gondolat már eddig megtett, írótollak egyengették. A magyar ember, aki a revízióért harcol, ősei becsületéért és utódai boldogságáért küzd, ő tehát csak kötelességét végzi, de a külföldi író, alá a revízió szolgálatában az igazság égi tüzébe mártja tollát, az emberiség ideális érdekeit szolgálja, ő a szentlélek igaz lovagja. Újév napján gondoljunk hálás szívvel az igazság külföldi előharcosaira. Hegyen-völgyön túl, óceánokon túl, bárhol legyenek is, érezzék a magyar szívekből feléjük áradó forró hullámokat. Lord Rothermere, Lord Buckmaster, Mr. Birkhill és Mr. Birmingham, Lord Carson, Sir Robert Donald, Sir Robert Gower, Mr. Keynes, Lord Newton, Mr. Outwaite, Lord Parmoor, Lord Phalimore, Mr. Powell, Lord Sydenham, Mr. Ward Price és Mr. John E. Wrench, a Nagybritannia méltó fiai, egy fényes angolszász intellektuális sereg vezérei. Giacomo Bascape, Beneivenga, Sergio de Cesare, Gino Cucchetti, Monti della Corte, O. A. Ferrario, E. Fossati, Rodolfo Mosea, Amaleo Mussolini, G. Nicoletti, Leo Pollini, G. M. Sangiorgi, A.do Stefani, Attilio Tamaro, Franco Vellani Dionisi, Nicola Zanichelli és J. Zingarelli, — olasz testvéreink, szívükben, közös szabadságharcok emléke és a kultúremberiség fejlett felismerete és Abbé Bergey, Aldo Danii, Charles Daniélou, Pierre Delattre, André Delperth, Jean Destieux, E. Doumergue, Francois et René Dupuis, A. Ebray, F. de Gerande, A. de Lapradelle, Paul et Jean Lebourg, Victor Margueritte, De Monzie, Charles Tisseyres és Louis Villát. — a legigazibb franciák, fiai annak a nagy nemzetnek, amely kitalálta az emberi jogokat és amelynek vére fellázad, ha zsarnokságot lát. William E. Borah, Louis C. Comnisli, Mr. Coruis, Frank Harris és a kanadai Watson Kirkconnnell, — bennük Amerika nagyszerű szabadság- és emberszeretete 6. De bőven rászolgáltak minden kultúrember hálájára a toll német, holland, norvég hősei: R. Brunet, Alexander Mirovsky, Dr. J. Poltera, F. Riemer, L. Steiner, A. G. Albing, Freis Freisland és végül két fényes szláv intellektus: Dvortsák Győző és Dr. Jehlicska Ferenc, akik jó szlovákok és bátor férfiak módjára helyt mernek állam az igazság mellett akkor is, ha ezzel hitet tesznek az ezeréves magyar testvériség mellett. ők és mindazok, akik tollal és szóval küzdenek az igazságért: az emberi művelődés nemes gárdájának hőse. Dicsőséges boldogság ragyogjon a homlokukon, népünk szeretete kövesse őket éltük útján, győzelem virágozza fel íróasztalukat! Fény a sötétben írta Kozma Andor Nyári bőséges éjszaka volt. A Rend szerkesztőségében villanyvilágítás. Az egyik íróasztalnál izmos termetű, közömbös arcú, deresedő férfi dolgozott kéziratán. Homlokán idült a verejték, mialatt vezércikké halmozta a polgári rend szükséges voltának bizonyítékait. Viszont erkölcsi felháborodással támadta a szociális forradalmárokat, akik hazaellenes propagandájukkal a veszedelmes tömegerőket egyenesen a proletárforradalomba hajtják. Ugyanez a kiváló rendpárti újságíró tegnapelőtt még a Szocialista című napi közlönyben hirdette az idejemúlt, végkép rohadt polgári rendnek kommunista erőszakkal leendő elpusztítását. Hiszen őneki nagyon mindegy akármi rendszer! A közügyekben mindenki gazember is, tisztességes is. Elvégre az embernek meg kell élni valamiből. Ez a fő szempont, amelyből nemcsak egy irányba kell nézni. Az ép szem nemcsak egyfelé tekint. Forgatni kell azt arra, amerre a mindennapi kenyeret felfedezheti. Ez volt a középkori zsoldosok szempontja is, akik hősiesen verekedtek és vérettek el bármi ügyért és ügy ellen, a szerint, amint megfizették vagy nem fizették őket. A Rend névtelen dolgozótársa megizzadt ilyetén bölcselgése közben. Ingujjra vetkőzött, kigombolta minden kigombolhatóját s hosszú kortyokat húzott a behütött söröskorsóból, mely előtte állt. Aztán megint csak írt és írt tovább, — kitűnően és tökéletes cinizmussal. Amint cikkével csakugyan elkészült, ruházatát rendbehozta, gombjait begombolta, s minden rendje ellenére is rendetlenül kilépett az ajtón és tovaindult valahová. Indultában megtapintotta zsebét. Elmosolyodott, mert hiszen abban száz pengő rejtőzik. Természetesen előleg, a Rend hasábjai részére írt és írandó társadalommentő cikkeire. A szerkesztő ugyan uzsorás, őt is kiszipolyozza majd utóbb, azután kidobja. Ezzel számolni kell eleve, de most ez még csak a jövő zenéje. Valakit a szerkesztőnek mégis meg kell mindig fizetnie. Most éppen ő az a valaki, így ez az ügy egyelőre jól van elintézve, s ő nyugodtan indulhat éji sétára. Tekintettel az utcák gyönge világítására, megtapogatta zsebét. Abban tárcáját is megérezte. Elmosolyodott, tudva, hogy még abban ott a kerek száz pengő lapul szép csendesen, a Rend kiadója kegyéből. Az ugyan rideg kapitalista és éhezteti munkásait, de a dolgukhoz értőket csak akkor rúgja ki, amikor már tehetségüket kizsarolta. A lármák mégis csak meg kell naponként jelenni és az ebből húzza bőséges jövedelmét. Ezért, noha nagyon szomorú dolog ez neki, szellemi munkásait, gyöngén ugyan, de mégis csak fizeti. A névtelen újságíró kilép a kapun és tovább megy a nappali bőségtől még most is süppfidékesre lágyult aszfalton. A házfalak még most is árasztják a déli nap tűző melegét. — Te bitang, te, kenyerem tolvaja, te elvkufár! .— harsog fülébe, amint az utcasarkon befordul. Hamarosan azt érzi, hogy amivel őt püfölik, valami züllött esernyőféle lehet. Erős markával ügyesen ragadja meg ezt. Aztán a kezet, mely ezt forgatta, végül a torkát annak, aki őt püfölte. — Szegény ördög!... Te vagy az, Csúcsai?... Meg vagy bolondulva? — Ezt halkan mondja, lök egyet rajta és Csúcsai a lámpa világosságába lódul. — Úgy van, megbolondultam, mert elraboltad tőlem az utolsó falat kenyeremet is. Ha te nem kaparítod kezedbe az én vezércikk-író munkámat, az a gyalázatos uzsorás kiadó nem csapott volna el engem. Szerencséd, hogy nincs pénzem revolverre! Ha lett volna, úgy ledurrantanálak, mint valami veszett kutyát. __ Barom! Akkor is inkább a kiadót durranthatnád agyon. Mi, fenét veszkődöl velem? Mi bajod van? Nem én tehetek arról, hogy részeges disznó vagy, a kiadó pedig a te piócád. — Az bizony pióca, de mégis csak azért, rúgott ki, mert te kellettél neki. Tudja, milyen baromi munkaterhet bírsz meg. Ha te nem hódolsz be lapjához, elég lett volna neki az én piszmogásom is. Aztán ez a nyomorult, visszapöndörített gyönge támadó, néhány úrfélét lát közelegni. Erre ordítani kezd torkaszakadtig: — Rabló, zsivány, bitang gazember ■ Az urak szemtanúi voltak, hogy én őt megpofoztam. Ekkor ezt meg is próbálta, de a névtelen hamarosan lefogta kezét. A körésülgyűlt férfiak megütköztek a támadó bágyadt kísérletein. Persze azért, mert ez volt a sokkal gyöngébb a kettő közül. — Mégis csak orcátlanság — kiáltoztak — minket kipécézni tanultul! Verje csak az úr jól pofon ezt a pipogyát. Hiszen ön a sokkal markosabb! — Kérem, tartsák meg az urak szíves jótanácsaikat, — válaszolt a névtelen. — Ha én az én író kollégámmal, szinte saját testvéremmel, összeverekszem, az csak a magam dolga. Úgy végzek vele, ahogy nekem tetszik. Kotródjanak! — Ejha, ez aztán az igazi slaibler népség! — botránkozott a megvert féltől tanúságra odagyűjtött sokadalom. — Szép kollegiális színdarabot rendeznek itt a nyílt utcán, s amikor tisztes polgárok összecsődülnek rikoltásaikra, még nekik áll feljebb! Ezután a sok szó már mit sem ért. Hirtelen parázs Verekedés kerekedett a névtelen újságíró és az odacsődültek között. Csúcsai úgy elszaladt, mint a nyúl, hanem a névtelen rendületlenül harcolt a nagy, túlerővel. Kemény ütlegeket kapott, de még keményebbeket adott. Végre előkerült valahonnan egy derék rendőr, szétválasztotta a verekedőket s felírta valamennyiök nevét zsebkönyvecskéjébe. E közben a felírással elfoglalt rendőr feje felett és háta mögött cserélték ki névjegyeiket a névtelen újságírók az oda- Rothermere lord újévi üzenete: Az új évtized tanúja lesz a magyar igazság elismerésének „Hosszú idővel az évtized lejárta előtt, Magyarország visszakapja három és félmillió idegen uralom alatt szenvedő fiát, azzal a területtel együtt, amelyet benépesítenek" Rotormere - lord"- felkérte a Magyar Rövi- Ligát, hogy következő üzenetet tölmálego!ja a'magyar nemzetnek: A Magyar Nemzethez! Rothermere lord újévi üzenete LONDON, 1931 január 1. Szomorúsággal és csalódással teljes év zárult le Magyarország számára a tegnapi napon. Ez volt a Trianoni Évtized. Ma új és vidámabb korszak kezdődik: a Remény Évtizede. Az egyes nemzetekre,é épúgy mint a férfiakra és asszonyokra, a Soré a szenvedésből aránytalanul súlyos terhet mért." Legalább egy üdvös ellenhatása azonban van ennek a csapásnak is: önállóságra neve, bátorságra ösztönöz és megedzi a türelmet. Ezek azok a tulajdonságok, amelyeket a magyar faj elődeitől örökölt. Amai nemzedék teljesen méltónak bizonyult a nemzet e nagy tradícióira. Felszegett fejjel állja a súlyos megpróbáltatást, ame