Budapesti Hírlap, 1935. december (55. évfolyam, 274-297. szám)

1935-12-01 / 274. szám

1935 DECEMBER 1, VASÁRNAP B. H. A HORTOBÁGYI TETT írta: Madai Gyula dr. országgyűlési képviselő Egész nyarunkat az ellenzék fülsiketítő lármája zavarta. A lármából vezérszólamként az a vád süvöltött ki a legélesebben, hogy a kormány nem csinál semmit Az ígéreteket nem követik a cselekedetek. A gazdasági gondokba dermedt kritikátlan közvélemény talán el is hitte ezt. A jóindulatúak legfölebb vártak és — türelmetlenül bár, de reméltek. A rosszindulatúak szintén vártak, de ők — a szerintük küszöbön álló összeomlást várták —, GömbösGyula kormányának a bukását. Mi, akik hittünk a kormány elhivatottságában és cselekedeteikre való elszántságában; tudtuk, hogy a reformmunkára komoly előkészületek folynak. Tudtuk, hogy a nyári nap nemcsak kalászt érlel, de gondolatokat is, alapelveit azoknak a törvényszakaszoknak, melyek a gazdák adósságügyének és a megoldatlan, magyar földproblémáknak korszakos rendezését..» lesznek hivatva. Tudtuk azt is, hogy a miniszterelnök és a földmívelésügyi miniszter komolyan keresi a módokat a víztelen, fátlan Tiszántúl hanyatló termelési viszonyainak gyökeres megjavítására. Hallottunk a hortobágyi öntözőművek munkálatainak megindulásáról Lépéseket is tettünk, hogy a Hortobágy tőszomszédságában nagy nyomorban élő földmunkás tömegek ott kenyéradó foglalkoztatást találjanak. Azután jött a nyár politikai csendje, melyet koronként az ellenzék vad harsogása tört meg a mit sem cselekvő kormányról. És eljött az ősz. A parlamenti munka megindult s alig egy hónap alatt visszaadta az eladósodott gazdák tízezreinek a nyugodt, éjszakai álmát s elveszettnek hitt jövőjét. Nekem pedig eszembe jutott a Hortobágy és balmazújvárosi munkásnépem sorsa. Hát ott mi történt? A kíváncsiság és a lelkiismeret sarkantyúja kihajtott a nagy pusztára s amit ott láttam, a kész öntöző művek képe s az a történelmi arányú munkateljesítmény áhítattal és büszkeséggel töltötte el a lelkemet. Kész a hatalmas, tároló medence, amely harmadfél millió köbméter víz befogadására alkalmas. Kész az öntözendő, kilencszáz holdas terület főcsatornája, kész a lecsapoló érek, készen vannak a ködös messzeségbe húzódó töltések s napok kérdése csak, hogy befejezést nyerjen a zsilip, a Hortobágy folyón épített, duzzasztó berendezés. Kétháromszáz munkás alig fél év alatt 72.000 köbméter földet mozdított ki elmozdulatlanságából. Mikor az ember ezeket a szabályosan kiformált földműveket nézi, önkéntelenül is az avar földsáncok és az egyptomi pyramisok jutnak az eszébe. A magyar mérnöki tudásnak és a fáradhatatlan, acélos munkáskaroknak ez a látványosságszámba menő alkotása évezredek viharával fog dacolni, mint azok címe tehát, amíg a politikusok nyaraltak és a kormány tétlenségéről szónokoltak, Darányi Kálmán valósággá varázsolta elődjének, Kállay Miklósnak gyönyörű elgondolását és kezdeményezését. S ha egyszer Kállay Miklós is megnézi ezt a művet, elgondolkozhatik a cselekvő kormányzás és a meddő ellenzékieskedés szerepének rettentő értékkülönbségén. Komoly ember, akiben van gondolat és van tetterő, ma csak a hatalom birtokában, a tettek kormányának oldalán tehet a köznek hasznos szolgálatot. Közhely, hogy nekünk a maradék magyar földön évszázadok mulasztását kell pótolnunk. Csak művelt agyak kellenek, amelyeken bölcs terveket és átfogó, nagy gondolatokat szülnek s egy kormány kell, amely ezekhez a termelői és szociális érdekeket egyaránt szolgáló nagy vállalkozásokhoz a pénzt, ha kell, a föld alól is, kierőszakolja. A harmadik kellékkel: munkaerővel, munkáskaroknak régiójával, sajnos, túlbőségesen rendelkezünk. Itt van a Tiszántúl! Ez az istenáldotta föld a kormányzati tevékenységnek szinte gyarmatiasan elhanyagolt, kizsákmányolt, de végtelen lehetőséget rejtő munkaterülete. Termelvényeit, javait, gazdaságát okszerű punkával a mainak háromszorosára lehetne felfokozni. Gömbös Gyula kormánya fölfedezte a Tiszántúlt. Ez a föld a mi Abesszíniánk! Ezt a földet civilizálni kell az egyetemes nemzetgazdasági élet számára. A szolnoki tárház már elkészült. Várjuk a debreceni hűtőház tervének életrehívását. A hortobágyi öntözőberendezés kész. Várjuk a tiszakörösi öntöző Csatorna már elkészített munkáltainak megindítását, s várjuk a Tisza hajózhatóvá tételét! A hortobágyi csárdának is új bérlője van. Leleményes és lelkes magyar ember, aki a Csárda berendezését stlusosan magyarra és modernné varázsolta, ő jelentékenyen megsokszorosodó idegenforgalomról álmodik és joggal. A tároló medence egyúttal halastó is, ahol a hidegvérű angol nyugodtan horgászhat és csónakázó-tó, ahol az ifjúság az evezőssportnak hódolhat. A csárdától kétszáz méternyire karvastagságú sudárban ömlik a gázkút felszálló vize, a cső száján pedig lobogó lánggal ég a víz fölött a gáz! Ez szolgáltatja majd a csárdának, esetleg a csárda mellett épülő hotelnek a meleg vizet és világítást s az idegen akkor esetleg heteket fog tölteni a Hortobágyon, ebben a grandiózus idegszanatóriumban, kivárni Európának az északi fény mellett leggyönyörűbb, légi tüneményét, a méneseket, tornyokat hegymagasságba emelő, teljes délibábot. Mert az idegen ma ritkán lát ilyet. A délibáb jelentkezését lesni kell. Napokon, heteken át várni. S közben kitűnő alkalom nyílhatna arra, hogy — az oberammergani passiójátékokhoz hasonlatosan — a Gyöngyös Bokréta szórakoztassa az idegent. Ma még csonkák vagyunk. De fáradhatatlan leleményességgel, munkával és áldozatkészséggel, kultúrában és jólétben naggyá tehetjük népünket! Mussolini a munkaalkalom kedvéért lecsapoltatta a Némi-tavat s felszínre hozta Caligula császár kétezeréves gályáit. Nekünk, magyaroknak, túlon túl sok a Némi-tavunk, csak meg kell látni s kormány kell hozzá, amely a pénzt és a munkáskezeket mozgósítani tudja. Gömbös kormánya ezen az úton indult el. S míg az ellenzék irigy haragjában a kormány semmittevéséről szónokol, a kormány azalatt bátran és ötletesen egészen meglepő, friss intencióra valló alkotásokon dolgozik. Legalább annak bizonyítéka az nagy mű, amit én kint a híres pusztán láttam: ez a századokra és évezredekre szóló, öntözőberendezés, ez a hatalmas föld- és vízmozgósítás: a hortobágyi tett! §U$ Rév is KÉT NAP SAJTÓJÁBÓL Az állam a Székesfehérvár—sárosd— dunaföldvári utat elsőrendű állami úttá építteti át és ezzel az Alföldnek a Balaton és Ausztria felé irányuló forgalma belekapcsolódik a székesfehérvári új gócpontba. Gömbös és Kánya bécsi tanácskozásai „újra megerősítették a két kormánynak a római szerződésben kifejezésre juttatott ama szándékát, hogy a jövőben is az Ausztriát és Magyarországot közösen érintő kérdésekben lehetőleg minél messzebbmenő egyetértésben járjanak el.” A kereskedelmi miniszter megrendelte a második dunai tengerjáró áruszállító motoros hajót. Az új hajó a jövő év júniusában már forgalomba állíttatik. Budapest idegenforgalma az év első tíz hónapjában a múlt évi 159.000 idegennel szemben 112.000 főre emelkedett, a javulás 10%. December 10-én nyitják meg a közúti forgalomnak a bajai báttaszéki dunai hidat az iparügyi és a kereskedelmi miniszterek. Kormányrendelet jelent meg a 20 holdnál nem nagyobb birtokok adósságrendezéséről. Az érdekelt gazdaadósoknak nem kell kérelmet előterjeszteniük, mert a rendezés hivatalból megy végbe. A reggeli legitimista lap feltűnő címmel közli, hogy a Balaton elkerülésével akarják megépíteni a Veszprém—gráci új autóutak „Szó sem lehet, — írja — hogy az összes 1936. évi munkákat már decemberben versenytárgyalásra kiírják.” Mekkora öröm! Valami, ami jó, várat magára. Az ifjúságnak a gazdasági életben való elhelyezkedését célzó mozgalmáról a liberális-demokrata esti lap ekként emlékezik meg: „Miért nem kívánják, hogy szocializáljunk, kommunizáljunk nyakra-főre. Ez az egyetemleges birtokbavevés kétségtelenül egyszerűbb volna” Szombathelyen, a legitimizmus vezérkarának székhelyén egy legitimista röpirat jelent meg, amely a márciusi ifjúságot a „csőcseléket mozgósító szájhősöknek” nevezi. Griger Miklós szerint csakis a szociális „népkirályság” hozhatja meg a magyar népnek a szociális, gazdasági és politikai felszabadítását. Egy textilügynökség a kereskedők váltóit 60—80% kamat felszámításával számította le. Ezen hitelfeltételek mellett tönkre kell mennie a kereskedelemnek. De azért mégis: éljen a gazdasági szabadság! Szemelvények egy szociáldemokrata szónok képviselőházi beszédéből: „A társadalombiztosító rokkantjainak pénzét elvitték gazdaadósságokra...” „A miniszterelnök magyar testvérekről beszél és ugyanakkor elviszi a magyar testvérek pénzét a tízezer holdasok adósságainak kifizetésére.” BEMUTATÁS 1MWM RÉSZLET rádió szaküzlet i/.Váci u.23 Telefon 1 884—64 3 ORION RADIO IJradeo Orien rádiókereskedőnél kapható Befejezték a hitbizományi javaslat bizottsági tárgyalását A képviselőház földművelésügyi és igazságügyi bizottsága szombaton délelőtt 17 órakor folytatta a hibizományi törvényjavaslat részletes vitáját. Az új családi hibizományok alapításáról szóló 1. fejezet (65—77. §.) rendelkezéseit a bizottság néhány lényegtelen módosítással elfogadta. Ilyen módosítás volt az, amely annak erősebb kidomborítására irányul, hogy új hitbizományt — számos egyéb feltétel fennállása esetében is — csak az alapíthat, aki a nemzeti élet terén teljesített szolgálataival erre érdemeket szerzett. Ugyane fejezet egyik rendelkezését akként egészítette ki a bizottság, hogy hitbizományi vagyon élő és holt felszerelésének oly kiegészítéséhez, amely a rendes gazdálkodás körét nem haladja meg, ne államfői engedély, hanem csak hitbizományi bírósági jóváhagyás legyen szükséges. Ezekre a módosításokra a beteg előadó helyetteseként Festetics Domonkos gróf tett indítványt. A fejezet vitájában felszólalt még Ivády Béls, Gyömörey Sándor és Teleki Mihály gróf. Ezután a bizottság a hitbizományi kisbírtokról szóló IV. fejezet (78—106. §) vitájára tért át. Ivády Béla a hitbományi kisbirtok alsó határának felemelését kívánta. Gyömörey Sándor ilyen értelemben szólalt fel. Krúdy Ferenc szerint nem szám szerint kellene meghatározni az alsó határt. Lázár Andor igazságügyminiszter felszólalása után a bizottság az alsó határt harminc holdra emelte fel. Egyéb felszólalások után a bizottság ezt a fejezetet is kisebb jelentőségű módosításokkal fogadta el. A vegyes és záró rendelkezéseket tartalmazó V. fejezet (110—114 §) rendelkezéseit a bizottság úgy egészítette ki, hogy a királyi törvényszéknek, illetve a főudvarnagyi bíróságnak, mint hitbizományi bíróságnak, bizonyos végzései ellen csupán egyfokú felfolyamodásnak van helye a magyar királyi Kúriához. A bizottság ezzel a törvényjavaslat tárgyalását befejezte.