Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-01 / 209. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 209. szám 1979. augusztus 1., szerda Ára: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Egyenlősdi Hosszú idő óta vezérlő elv a követelmény: egyenlő munkáért egyenlő bért. Napjaink valósága azonban hozzátétet a gondolatmenethez, logikussága érdekében egy „de" szócskát, mégpedig így: egyenlő munkáért egyenlő bért, de különböző'munkáért különböző bért. Amire persze bólintanak mindenütt, ez a helyes. Igaz, bólintásból még nem származott egyetlen többletforint sem, ehhez a helyeslés gyakorlati alkalmazása kellene. Amiről — általános jellemzőként — nem beszélhetünk. Az egyenlősdiről — mint széles körben meglévő gyakorlatról — annál inkább. Ahogy azt az elnevezés mutatja: ahol dívik az egyenlősdi, ott nem tesznek különbséget, eltorzul a bérgazdálkodás, a kifizetett javadalmazás egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben fejezi ki a teljesítmények eltérő mennyiségét, értékét. A bérgazdálkodás célja ugyan — elvben — kettős: az elosztás — a javakhoz való hozzájutás kereteinek meghatározása — és az ösztönzés, azaz a társadalomnak szükséges, hasznos több előteremtésének segítése. Egy sor munkahelyen azonban megállnak az első tényezőnél. Elosztanak mindenkinek egy keveset, függetlenül attól, erre a kevésre is mennnyiben érdemesek az érintettek. Az egyenlősdi tehát a munka szerinti elosztás elvének ellentéte, ezért bérnivellálásnak is nevezik. A kiegyenlítődő bérek viszont finom műszerként jelzik, baj lesz — ha még nincs is — a teljesítményekkel, a termelékenységgel, mivel ellenérdekeltség jön létre; az átlagos szint lesz a cél, mert az fizetődik ki a legjobban. S így igaz, hiszen a nivelláló bérezési gyakorlat mellőzi a végzett munka mennyiségének, s még inkább minőségének értékelését. Nem teremt kellő bér- (kereset-) különbséget a képzetlen és a képzett munkaerő, a könnyű és a nehéz fizikai munkát ellátók között, nem honorálja megfelelően azokat, akik vállalják a kedvezőtlen munkakörülményeket stb., azaz átírja a társadalmilag igazságosnak ítélt értékrendet, esetlegessé — mármár a szerencse függvényévé — teszi a javadalmazás mértékét. A tégla-, cserép- és tűzállóanyag-iparban például a férfi szakmunkások havi bére a legutóbbi összesítéskor 244 forint, tál haladta meg a betanított munkásokét; hasonlóan csekély különbségekre bukkanhatunk a vas- és alumíniumkohászatban és több más iparterületen. A fejlett ipari országokban a szakmunkások keresete 75— 100 százalékkal haladja meg a betanítottakét, a hatvanas években hazánkban ez a különbség 50—70 százalék között volt. Napjainkban a különbség iparterületenként eltérően 10—40 százalékra csökkent Hasonló folyamat ment végbe a betanított és a segédmunkások csoportjának bérezésénél, s a nem fizikai foglalkoztatottaknál. S ez még korántsem teljes kép az egyenlősdiről. Mert ide tartozik az is, hogy a munkahelyek — tisztelet a kivételnek — egyegy szakmai területen belül még kevésbé tesznek különbséget a javadalmazásnál. Nem csak az alapbérben —törzsbérben — öltenek testet az egyenlősítő törekvések, hanem a prémiumok, jutalmak odaítélésénél is megmutatkoznak, van termelőhely, ahol mindenki pontosan tudja, hogy munkájától függetlenül mikor kerül sorra, mikor ér hozzá a „körhinta". Persze, vannak bér- (kereset-) különbségek, beosztás, munkában eltöltött évek száma, stb. alapján. Azaz: attól még létezhet az egyenlősdi, hogy a bérelszámoló és a gyártmánytervező keresete különbözik. Ha csekély az eltérés — nem fejezi ki a két munka társadalmi hasznosságának különböző fokát, a munkakör ellátásához szükséges ún. kvalifikációt — akkor a bérarányokban tűnik fel a semmivel sem indokolható nivellálás. Ha viszont azt látjuk, hogy a harminc, meg a százhúsz ember elszámolását intéző két tisztviselő keresete száz, vagy százhúsz forinttal különbözik csupán, akkor a teljesítményelv félretolásának bizonyítékára bukkantunk. Talán ennyiből is kiderül: az egyenlősdinek sokféle formája, megjelenési módja lehetséges. Ami azért veszélyes, mert a helyes bér- és kereseti arányok kialakításának és megtartásának lényeges a szerepe a munkaerő ésszerű elosztásában, a termelékenység növelésében. Azaz, ha torzulnak ezek az arányok, elkerülhetetlenül negatív hatást gyakorolnak az említett tényezőkre is, például nem ott található — mert nem oda vándorol —is a munkaerő, ahol társadalmilag a legszükségesebb — a leghasznosabb — lenne. A jövedelempolitikai elvek hosszú ideje hangoztatják a keresetek végzett munkával arányos differenciálásának szükségességét, ám ennek szilárd kereteit a viiszonylag könnyen megszerezhető bérkedvezményekkel, az automatikus bérnövelési lehetőségekkel ezt nem erősítették meg. Ezért azután az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a vállalatok bírálják — nem ok nélkül — a népgazdaság érdekeltségi rendszerét, ugyanakkor maguk — saját kapuikon belül — a kívánttal homlokegyenest ellenkezően cselekednek: gyakran lebecsülik, mellőzik, frázissá silányítják az anyagi érdekeltséget, s nem értik, hogy teljesítményeik miért találtatnak könnyűnek a nemzetközi kereskedelem mérlegén. Mészáros Ottó Folytatódjon az enyhülést kezdődjön a leszerelés! Nyilatkozat a helsinki záróokmány aláírásának évfordulója alkalmából A politikai enyhülés jelentős állomásának, a történelmi jelentőségű helsinki záróokmány 1975. augusztus 1-i aláírásának negyedik évfordulóján az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának elnöksége és az Országos Béketanács elnöksége nyilatkozatot tett közzé. Nagyra értékeljük a helsinki záróokmány aláírása óta megtett utat, amely igazolja a békés egymás mellett élés és az enyhülés politikájának történelmi helyességét — hangsúlyozza a nyilatkozat. A Szovjetunió és a szocialista országok következetes elvi politikájának köszönhető, hogy — a hidegháborús reakciós erők aktivizálódása ellenére — Európában ma egészségesebb a politikai légkör, mint korábban bármikor, s a kontinensünkön lezárult a feszültségekkel terhes korszak. A további előrehaladáshoz azonban szükséges, hogy az aláíró országok még következetesebben és teljesebben valósítsák meg a Helsinkiben elfogadott záróokmány valamennyi elvét és ajánlását, s már az előkészítő munka során — az együttműködés lehetőségeinek újabb területeit munkálják ki az össz-európai értekezleten részt vevő országok képviselőinek jövő évi madridi találkozójára. Az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága és az Országos Béketanács fontos feladatának tekinti, hogy a közvélemény tájékoztatásával és mozgósításával tevékeny részt vállaljon az enyhülés megszilárdításáért, a katonai enyhülés kibontakoztatásáért, a leszerelésért folyó küzdelemből. A Varsói Szerződés politikai tanácskozó testülete tavaly novemberben Moszkvában, s a külügyminiszteri bizottság ez év májusában Budapesten közzétett javaslatai konstruktív módon járulnak hozzá e célok megvalósításához. A katonai szembenállás, a leszerelés, valamint földrészünk békéjének és biztonságának megszilárdítása útján kiemelkedő fontosságú lépés lehetne a záróokmányt aláíró államok politikai tanácskozásának mielőbbi öszszehívása. Az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának elnöksége és az Országos Béketanács elnöksége úgy véli, hogy a fegyverkezési verseny megállítása napjainkban az enyhülés folyamata megszilárdításának és továbbfejlesztésének egyik kulcskérdése. Ezen az úton nagyjelentőségű állomás a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti SALT—II. megállapodás, amelyet — a világ békeszerető erőivel együtt — hazánk népe is örömmel üdvözöl. A világközvélemény előtt most az a feladat áll, hogy megakadályozza a szerződés módosítására irányuló kísérleteket, s elhárítsa az új fegyverrendszerek kidolgozására és rendszerbeállítására irányuló törekvéseket. Meggyőződésünk, hogy az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottsága által, ez év őszére a leszerelésért, a biztonságért összehívott európai fórum újabb lendületet ad az enyhülésért, a leszerelésért, a népek biztonságáért világszerte folyó küzdelemnek — fejeződik be az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága elnökségének és az Országos Béketanács elnökségének nyilatkozata. Pécsett az Aradi vértanúk úti területen folytatódik az északi várfal helyreállítása. Ezzel párhuzamosan a fal tövében az aknamélyítők kutatóaknákkal vizsgálják az alapzatot, illetve rejtett üregeket, a Székesegyház északi szomszédságában pedig újabb régészeti feltárások folynak. Fotó: Erb János A tatarozásra váró Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola. (Tudósítás a 2. oldalon ) Fotó: Rapi Emília Legyen szebb, boldogabb a gyermekek élete Befejeződött az európai gyermektalálkozó nemzetközi szemináriuma A gyermekek körében végzett mozgalmi munka új módszereivel, hasznos formáival ismerkedtek meg többek között a kedden zárult háromnapos nemzetközi szeminárium résztvevői, akik az európai gyermektalálkozón 34 országnak 44 haladó és demokratikus gyermekszervezetét képviselik. Általános vélemény alakult ki arról, hogy hazatérve kontinensünk és más földrészek küldöttei is kamatoztatják majd itt szerzett ismereteiket, hogy még eredményesebben munkálkodhassanak a gyermekeknek a békére, a barátságra, a szolidaritásra nevelésében — jelentette ki Horváth Éva, a gyermek- és ifjúsági mozgalmak nemzetközi bizottsága (CIMEA) főtitkára. Összesen 33 hozzászólás hangzott el, s a résztvevők őszinte, reális képet kaptak az európai földrészen, Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában élő gyermekek egészségügyi, szociális, politikai és társadalmi helyzetéről. A nyílt, alkotó légkörben folytatott eszmecserék égető társadalmi gondok, igazságtalanságok tükrében vázolták például a fejlett európai tőkésországokban élő gyermekek lehetőségeinek korlátait. Nem kendőzték el az igazságot, hogy még az iskolarendszer is a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének eszköze, a szegényebb rétegek, az alacsony jövedelműek gyermekei nem jutnak megfelelő tanulmányi lehetőségekhez. A gyermekekért, a társadalmi haladásért vívott harc összefonását tükrözték a munkanélküli szülők családjában felnövekvő fiatalok körülményeit ecsetelő hozzászólások. A szocialista országokból érkezett küldöttek örömmel, de nem a megelégedettség hangján szóltak a gyermekeket körülvevő társadalmi gondoskodásról, amely az állami politikatermészetes és szerves része. Elmondták, az anyagi lehetőségekhez mérten hogyan kívánják továbbfejleszteni a gyermekintézmények hálózatát, miként segítik hozzá a legkisebb korosztályt ahhoz, hogy a családok még eltérő életkörülményei ellenére is azonos lehetőségeket teremtsenek fejlődésük, tehetségük kibontakoztatásához. A függetlenségükért küzdő, a fasiszta elnyomó rezsimek, a faji megkülönböztetés igája alatt súlyos nélkülözések között élő népek sorsáról és a velük vállalt szolidaritás erejéről, s szükségességéről sok szó esett a tanácskozáson. Nem-csak a nemzetközi gyermekévben, hanem mindenkor szívükön viselték a haladás, a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartásának hívei, köztük a haladó és demokratikus gyermekszervezetek is az elnyomott népek sorsát. A nemzetközi szemináriumon megfogalmazódott, hogy a jövőben még szorosabbra kívánják fűzni a szolidaritási akciókban együttműködésüket. A békéért, a fegyverek nélküli világ megteremtéséért, a biztonságos jövő megalapozásáért, a népek közötti barátság elmélyítéséért folytatott harcba aktívan bevonják a legfogékonyabb korosztályt, a kisdiákok sok-sok milliónyi táborát. A háromnapos tanácskozás — amelyen ott voltak a szövetség európai és tengerentúli tag- és baráti szervezetei — több nemzetközi szövetség, de bekapcsolódott a széles körű párbeszédbe több szociáldemokrata, vagy polgári szervezet is - egy akarattal formálta, és fogadta el a záródokumentumot: legyen szebb, boldogabb a világ minden gyermekének élete.