Éremtani Lapok, 2002. február-december (71-76. szám)

2002-02 / 71. szám

Kiss Gábor Körmöd 30 krajcáros 1754-ből Mintegy nyolc éve került tulajdonomba a címben megnevezett 30 krajcáros. Ezt követően, a Money Trendben (27. évf., 1995, 9: 54) „Die besondere Münze” (A különleges érme) című rovatban, rövid, népszerűsítő ismer­tetés látott napvilágot. Megítélésem szerint a hazai gyűjtők közül csak kevesen szerezhettek tudomást erről. Mivel az Éremhatározó harmadik kötete a közelmúltban megjelent, ezért oda már nem kerülhetett be ez a da­rab, még inkább indokolt, hogy részletesen bemutassam ezt a Lotharingiai Ferenc által kibocsátott és Körmöc­bányán vert, 1754-es évszámú érmét. A Huszár, az Éremhatározó és Szalvert katalógusa is csak az 1750-1753- ig terjedő négy évszámot közli Körmöcbányáról. Ugyanakkor Herinek 1750—1752-ig mindössze három évszá­mot ismer. (Tudomásom szerint az 1753-as évből is csak a MNM Éremtárának van egy példánya.) Az újonnan felbukkant darab megegyezik a Huszár által 1794. szám alatt katalogizált érmetípussal, mind­össze annyi eltéréssel, hogy a kétfejű sas mellén elhelyezett hasított címer ismét olyan alakú pajzsra került, amilyen az 1750-es évszámú, vagyis az 1793-as típusszámú érmén látható. Az érme leírása: Előlap: gyöngykörben csúcsára állított, kettős vonalú négyzetben mellkép balra, értékjelzés a négyzet vízszintes, kettős vonallal leválasztott alsó sarkában. Balra lent induló körirat: FRANC- - D­ G-R-I-LA- - GE-IER-R- - LO-R-M-HD- Hátlap: gyöngykörben csúcsára állított, kettős vonallal rajzolt négyzetben koronás kétfejű sas, mellén koronás, az Aranygyapjas Rend láncával övezett, hasított lotharingiai-toszkánai címer, a négyzet bal- és jobboldali sarkában a verdejel egy-egy betűje. Jobbra fent indu­ló körirat: IN­TE - DOMINE- - SPERAVI- - 1754- X (András-kereszt). Az érme pereme lombdíszes, átmérő­je 28 mm, súlya 6,934 g. 3 Éremtani Lapok 71. szám, 2002. február

Next