Fővárosi Lapok 1869. április (73-98. szám)
1869-04-01 / 73. szám
73-ik sz. Csütörtök, április 1. Kiadó-hivatal : Pest, barátok tere 7. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési dg: Félévre . . . . . . . frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. sz. 1-ső em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor.......................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési felhívás a „FŐVÁROSI LAPOK” áprilius. évnegyedére. Midőn újra felhívjuk a közönségnek azt a részét, melynek előfizetése közelebb lejár, lapunk további pártolására: nem ígéretekkel kívánunk előállni, hanem inkább visszatekintéssel. A most lefolyt harmadfél hó alatt beszélyeket közlünk Abonyi Lajos, Bús Vitéz, Lauka Gr., Toldi I. és Vértesi Arnoldtól, stb.; emlékbeszédet Lévay Józseftől; költeményeket Gyulai Pál, Kriza, Szelestey, Szeberényi, Szász Károly és Béla, Thaly K., Mezei, Vida, Nyilas S., Komócsy (satyra), Jámbor Pál (Hiador) és többektől; tárcákat Győri Vilmos, Keleti Gusztáv, Petendi, Csukássy, Hőke Lajos, Horváth Mihály („Zrínyi Ilonából“) s Kovács Páltól; eredeti külföldi tárcákat Bécsből (Devecseri), Páris, Nizza, Edinburg , Turin (Tóvölgyi,) Ceylonból (Xántus J-tól.) Fordításaink közt volt egy jeles amerikai regény is Prescott-tól. Voltak rendes akadémiai tárcáink (Beöthy Zsolttól, színházi bírálataink, leírások a Kisfaludy Társaság és természettudományi társulat üléseiről, a farsang és zeneidény eseményeiről, s ezenkívül bő és friss hírrovatok. Jövőre is ily jó írókkal, érdekes közlésekkel s változatos tartalommal fogjuk szerkeszteni szépirodalmunk egyetlen napi közlönyét, ajánlva azt a művelt közönség figyelmébe. Vadnál Károly, Tóth Kálmán, szerkesztő, tulajdonos. A lap kiadója az „ATHENAEUM“ társulat, mely a csinos kiállításról s pontos szétküldésről kezeskedik. Előfizetési ár: évnegyedre 4 frt. Különben mindig lehet félévre is előfizetni 8 írttal. A KIS CSIPKEKENDŐ. Elbeszélés. irta: Tolnai Lajos. Mindig különös elismeréssel voltam a műveltebb könyvárus urak azon életre termett fogása iránt, hogy leghitványabb kiadványukat is egy-egy szép magasztaló bevezetéssel mutatták be a kegyes olvasó közönségnek. Jó az, mikor az ember előre tudja, hogy az elbeszélés vagy regény micsoda téren játszik, a magas körökben, vagy csak a nemesi osztályban, vagy éppen a műhelyek szeszes, szurkos, forgácsos levegőjében. Akárhány olvasó van, aki teljes botránkozással teszi le a könyvet, mihelyt látja, hogy a tárgy rangján aluli. Ez elbeszélés egy magyar földesúri család életét adja; örömmel vallom meg, hogy látni fogunk egy bárót is, de őszinte ember lévén, nem tagadhatom el, hogy itt lesz egy vidéki profeszszor is, többet mondok : lesz egy kasznár, falusi jegyző, sőt egy csomó mesterember is. Nagy lelki nyugodalmamra szolgál, hogy tárgyamra nézve senkit is találgatásokban nem hagytam , bár hasonlót tehetnék munkám értékére nézve is, azonban engedj meg kegyes olvasó, a nyíltságban idáig már mégis csak nem megyek. Téli időben ennél még roszabb elbeszélést is átlapoz az ember. Nos indulok. A kis Verebes város főutcáján, melynek közepén éppen a baranyai, somogyi s egyéb szomszédmegyebeli szegényebb papok, rektorok, földmívesek gyermekei számára épült algymnázium áll, néhány ablak itt is, amott is megzörrent ama felalvó fejektől, melyek nagy hirtelen valami erős kopogtatást akartak megfigyelni. Éjfél tájon bármily ablakkopogtatás ébreszt akkora érdeket, hogy az álmából fölriadt lélek nagyhamar ez átalánosan bevett kérdést tegye: Vájjon ki legyen az? mit akarhat? honnan jöhet ? kit keres ? A kiváncsi lelkiismeretes ember minden ablakzörrenésből egy egy betűt csinál, s nagy gondosan összerakja a fölvetett kérdésekre a feleletet. Természetesen az egész mesterkedés ritkán ér valamit. — Ki az ? — szólalt meg egy lapos fekete hajú ember, a gymnázium egyik utcára fekvő szobájában. S teljesen kinyilt nagy gömbölyű szemekkel vigyázta az éji alkalmatlankodót. -Én. — Te ? Mindjárt. Azonban a szomszédablakok nem igen voltak megelégedve ilyen kurta válaszszal, s erősebben megcsörrentek, mintegy követelvén a bővebb felvilágosítást. Nem nyerhettek mást, mint legfölebb tetszésük szerint kémlelhették azt a magas szál utast, ki derék farkas-prémes bundájában sietve lépegetett a kocsi mellett, s a novemberi fagy miatt nagyokat fuvott markába. Az utas végre belépett a kinyitott ajtócskán s egy heves öleléssel derékra kapta a piros sapkás emberkét, ki barátságos csókokkal viszonozta a szives jeleket. Nem sokára vége lett minden utcai zajnak, de azért nem egy szomszéd folytatta a találgatást. Hihetőleg ez lesz, az lesz, eme vagy ama járatban, meglehet igy, s úgy, s megtörténhetik, ki tudja, hogy még emigy, s amúgy. Hm! Ez az okoskodás éppen nem nevetni való, sőt teljes méltánylást érdemel. A forradalom után még egy pár évvel is sok szegény csavargó járt-kelt, mint járhat most is 1868 november 27-dikén, és sok szegény hazátan bújt, szökött, inatt, mint a kergetett ritka vad, amire most már hála isten nem lehet eset, ha csak némely Juhász-pártinál nem. Különben vannak némely túlbuzgó hazafiak is, kik ellopottnak tekintvén a hazát, elégületlenül tolvajkodnak imitt-amott é s vannak kovácsok, főkép sovány elvbarát kovácsok, kik némely lelkes izgatók becsületes beszédére hajlandók volnának minden tüzes vasat egy-egy jó hivatalban ülő Deák-pártira, sőt némely még jobb hivatalt reménylő Ghiczy-pártira nyomni. Bent a gyertyavilágnál szép magas ifjú ember bontakozott ki a megderesedett szürke bundából. Sűrű barnás fürtéin még az éjéli utazás dacára is meglátszott a fölötte gondos fésülés; keskeny állszakála finom göndörödéssel hajlott alá; eleven, csillogó barna szemeit sűrű tömött szemöldök ivezék; közönséges vastag metszetű orra és szája éppen nem rontották el a hatást, melyet a hosszas barna arc tehetett a nézőre. Az egész ember kellemes úri jelenség volt, egyenes karcsú termetével, díszes állású, színű ruházatával; legfölebb a széles, túl erősen kifejlett kezek kelthettek némi alább szállított gondolkozást. Tehát ki lehet e csinos barna ifjú, nem tekintvén a túl erősen kifejlett kezeket és vastagos hosszú ujjakat, melyeken imitt-amott az első őszi fagy után évenkint elő-előtűnnek a valaha szenvedett fagyás jelei? Kétségkívül valami nehéz munkával bánó iparos lesz , vaskereskedő ? Nem bizony: rőfös. Avagy nem arra mutat-e a finom szövetűöltözet, elegáns nyakkendő, legújabb divatú gallér, s az a fölötte feszes szarvasbőr-keztyű, melyet — tekintve a kéz erőteljes voltát — csak egy keztyűviselésben gyakorlott egyén húzhatott föl oly ügyesen. A lapos, fekete hajú, széles homlokú házigazda bizonyos fájó érzéssel tekintett végig vendégén, amint az ritka könnyűséggel aggatta a deszkafogason függő ócska, viseltes ruhák közé finom készítményű felső ruháit, s azt a nagy bundát, melyben akárhány hivatalnok, falusi vagy kisvárosi professzor is eljárt volna tisztességes gyaloglátogatásokat tenni, és talán még olyan helyekre is, ahol fiatal özvegyek vagy eladó fiatal lányok vannak. — Mire való ily drága ruhákat varratni Imre ? — szólt elgondolkozva a professzor — mégis ha kereskedő nem volnál, akkor, ki tudja, sok úri háznál megsüvegelnének talán, de igy . . . — S igy ? — kérdé az ifjú, egy papircsomagot véve ki bőröndjéből, s bizonyos büszkeséggel tekintve a szólóra. — Így csak egy kereskedő vagy. — Igen, pesti kereskedősegéd az F. és B. cégnél a váci utcában. Nos bátyám, mint ilyenre, mi kifogásod van ? — Mi van abban a csomóban,— szólt kitérőleg a testvér. — Kelmeminta. — Azzal akarsz menni látogatni? — Ezzel. — Hova ? csak nem a Berendi kisasszonyokhoz ?* — Éppen oda is. A bátya fölkacagott, s lejebb simította lapos haját. — Látod, — folytatá a professzor, némi kicsinyléssel — ha csak egy városi írnok volnál is, teszem azt, akinek némi kilátásai vannak a jövőre , akkor már én is azt mondom: ennek a termetnek, arcnak, meglehet, sok hasznát vennéd. — S igy talán nem veszem ? — Veszed a boltban, a rőffel. — S kérdem Sándor, mennyivel különb egy lelketlen, renyhe emberekből álló törvényszéki, vagy ügyvédi iroda, vagy tanári terem egy becsületesen berendezett kereskedő boltnál. — Ohó öcsém, egy tanári terem ? ahhoz nem értesz. Chemia, astronomia, história, geológia, litteratúra, mathesis; ott öcsém, képviselve van az egész világ. S a kis alacsony, száraz ember édes gyönyörűséggel tekintett erős pipafüstjén keresztül mintegy ötven-hatvan darab kötetből álló könyvtárára. (Folyt. köv.) BIBUTA. (Lengyel beszély.) Kraszevszkytól, I. Johannisburgban, — a keresztes vitézek várában a litván határon, a keskeny, de magas teremben együtt ültek a várnagy : falábú Otto és Vindeki Verner, német-rendi testvér, mindketten mély gondolatokba merülve. A várnagy különféle alakokat rajzolt mankójával a homokba, melylyel a talaj be volt hintve; ifjú társa pedig, köpönyegét jobbjára hajtva, komoran és élesen nézett a lobogó tűzbe. — Tehát, — mormoga egy idő múlva, rajzolatára nézve, az öreg, — tehát a pogány csak a tó és erdő közt közeledhetik. Még ma ki kell oda katonaságot rendelnem. Négy lovast és húsz gyalogot veszesz magadhoz, — tévé hozzá hangosan, a nélkül hogy szemeit fölemelné és Vernerhez fordúlna, — s a folyó mentében megysz el. Tartok tőle, hogy a litvánok megelőznek. Azonban, szent Sebestyénre, jöjjön csak, majd meglátja, nem talál-e készen minket is! Ezt mondván, fölemelte szemét s észrevevé, hogy szavait Verner, ki folytonosan a tűzbe nézett, ám hallotta. — Mi az, Verner testvér ? azt sem hallod, mit ondok. Az ifjú lovag fölébredt ábrándjaiból. — Nem, parancsnokom, válaszolá, nem hallott, mit mondtál. — Ah, szent Sebestyénre ! kiálta Otto, — dem akarok bosszankodni, 1— téve hozzá, s látha