Fővárosi Lapok 1869. november (251-274. szám)
1869-11-03 / 251. szám
251-ik ez. Szerda, november 3. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. Sza.jHatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: Félévre....................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Előfizetéseket mindig estik a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa-utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor.......................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívásunkat ajánljuk a szépirodalom és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 ft, évnegyedre 4 ft, s az összegek azAthenaeum“-hoz küldendők. Crowley Castle. (Angol beszély.) Irta: Gaskellné. (Folytatás.) Őszkor azonban új csapás érte őt: sir Mark meghalt. Ereje lassankint elhagyta, s lányának karjai között aludt el örökre. Theresa egészen le volt sújtva, bezárkózott feketével beaggatott szobájába, s senkit sem bocsátott magához, kivéve Victorinet. Victorine élete Franciaországból való visszatérése óta minden egyéb volt, csak nyugalmas nem. Crowley Castleban új hatalmasságok emelkedtek föl. Browlen asszonynak megvolt a maga szobalánya, ki sokkal igényteljesebb volt, mint asszonya, a régi gazdasszony helyére, ki csak viszhangja volt Victorinenak, új lépett. De ha el is vesztette hatalmát a házban, amint elkeseredve magában megvallotta, azért ifjú úrnője fölött azt mégis korlátlanul föntartotta, s befolyásának sikerült is végre őt elzárkózottságából előhozni. Feltűnő volt, hogy Theresa részvétének első jelei, melyekkel a külső dolgok iránt viseltetett, Duke érdekeit illették. Beszélt vele utazásáról s az akkor szerzett tapasztalatokról, s elégedetlenségét jelentette ki a fölött, hogy fényes tehetségeit a falusi élet magányában temeti el. Nemsokára atyja halála után Theresa úgy nyilatkozott, hogy Crowley Castlet elhagyja, de Duke és Bessy semmit sem akartak erről hallani, sőt Bessy gyermeteg lényének tiszta elfogulatlanságában még hangosan örvendett a fölött, hogy Duke mily igen neki való társalgót bír Theresában, különösen minthogy az ő anyai kötelességei valószínűleg meg fognak szaporodni. Körülbelül egy év múlva sir Mark halála után Sussex parlamenti tagja meghalt. Theresa most minden áron rá akarta bírni Duket, hogy a megürült helyre mint képviselőjelölt lépjen föl. Sok fáradozás után végre sikerült törekvése, és Duke megválasztatott. Theresa ez alkalommal nem kevéssé volt fölingerelve Bessy rövideszűsége ellen, a mint nevezé, s azzal vádolt, hogy magatartása által tervének keresztülvitele ellen dolgozott. Valóban, Bessy semmiképen sem volt elragadtatva férjének új méltósága által, s midőn Theresa egy nap lelkesedve szólt arról, hogy Duke mennyire ki fogja tüntetni magát e pályán, kényes szemekkel felelte: „Te azt hiszed, hogy az ő londoni dicsősége minden, és itteni jelenléte semmi. Én nem szabadulhatok meg azon félelemtől, hogy csöndes életünk, melyben oly boldognak éreztük magunkat, örökre el fog múlni.“ — De ha ő itthon van, — veje ellen Theresa, — s veled politikáról, külföldi hírekről, nyilvános érdekről akar beszélni, akkor te őt asszony gondjaidhoz vonod le. — Levonom ?— szólt Bessy, — bár lennék okosabb, de hiszen te tudod, Theresa, hogy én mindig csak a háztartási dolgokban voltam ügyes. — Neked igen sok természetes értelmed és itélőtehetséged van, — felelt Theresa, meghatva ily nagy szerénységtől; — igyekezzél csak az ő érdekeivel foglalkozni , ahelyett, hogy a magadéival terheld őt. De hasonló beszélgetések sem végződtek mindig ily kielégítő módon , sokkal gyakrabban váltak el heves ingerültséggel, s a cselédség könnyen észrevehette, hogy a két úrnő nem a legbarátságosabb viszonyban él egymással. Hawtrey asszony is féltékeny szemekkel kísérte Theresát, mert nem bírt szabadulni azon gondolattól, miszerint annak jelenléte a várban, okozá, hogy őt sir Mark halála után sem hívták föl állandó lakását a várba áttenni, jóllehet ezen vélekedés igen tarthatlan volt, mert Crowley Castleban oly sok terem állt lakatlanul, hogy ott még akárhány vendég találhatott volna helyet, ha a házi úrnak úgy tetszik. Ez utóbbiban azonban Hawtrey asszony nem részesült. Duke, családjának nyugalmára nézve tanácsosabbnak tartotta, ha anyósát állandó laktársul be nem fogadja, jóllehet különben mindig a legnagyobb tisztelettel közeledett hozzá, s mihelyt tehetségében állott, jövedelmét tetemesen növelte. Theresa keveset gondolt Hawtrey asszony hidegségével, sőt nemsokára azon reménytelen tervével is fölhagyott, hogy Bessyből férjéhez szellemileg hasonló társnőt képezzen. Ellenben, miután Duke fényes eredménynyel szónokolt, s egy átalános föltűnést okozott pamphtetet itt, minden erejét arra fordította, hogy a család a téli idényre Londonban házat vegyen. Vágyódott az után, hogy a nagy politikusokat láthassa, hogy maga is szerepet játszik ama körökben, de minden törekvései megtörtek Bessy ellenállásán, ki esdekelve könyörgött, hogy ne ragadják el őt házából és gyermekeitől. — Nem tűrhetem el, — kiáltott egy ily jelenet után Theresa szenvedélyesen szobájába rohanva, hol Victorine munka mellett ült,— nem tűrhetem el, hogy ez a balga teremtés őt magához levonja, nem hallgathatom nyomorú okoskodását, mit csak azért tesz, mivel igen jól tudja, hogy mily kevéssé van neki helye Duke mellett. És ő fölbonthatlanul ez asszonyhoz van láncolva. Lehetetlen, hogy Duke maga is teljes nagyságukban ismerné saját tehetségeit, különben ki nem állhatná ez életmódot, magasabb tevékenységi kört kellene keresnie. Oh , mint tündökölne, mint emelkednék fölfelé! Mennybeli istenem, ha meggondolom .... Nem folytatá, talán félt saját gondolatait kimondani. Victorine áthatólag szögezte szemeit rá. Duke ismét egy fényes szónoklatot tartott, az egész ország eltelt dicséretével, s most rövid időre maga is eljött Crowley Castleba, minthogy a parlament közvetlenül beszéde után elnapoltatok. Theresa, ki megérkezéséig az órákat számítgatta égő arccal, lobogó hajjal várt reá a várkapuban; szemei büszkeségtől és szerelemtől tündököltek. Bessy pedig,midőn férje a kapun belovagolt, a gyermekszobában volt, beteg gyermekének bölcsője mellett. Duke is csak ember volt. Egész London telve volt dicsőségével s saját házában csak egy szív volt, mely őt méltányolta — Theresa! — Hol van nem ? — kérdé az előcsarnokban a fogadására összegyűlt cselédségtől. A komoly pincemester adott neki feleletet, hogy asszonyának kisfia beteg s nem meri elhagyni; a szintén jelenlévő Victorine azonban — mintegy Duke növekvő aggodalmainak megnyugtatására igy szólt: — Ő csak képzeli, hogy fia beteg, mert nincs már gondolata rajta kívül és már egészen ideges lett a folytonos felügyeléstől.“ Duke nem felelt rá semmit, s ment nejét fölkeresni. Theresa pedig e napon Victorine jelenlétében új dühkitöréseknek engedte át magát a szegény egyszerű, anyai kötelességeinek élő Bessy ellenében, s Victorinenak úgy rémlett, mintha bizonyos titkot venne ki szavaiból. A gyermek azonban valóban beteg volt, annyira beteg, hogy másnap reggel a kis testből a lélek elszállt, s istenhez visszatért. Duke érezte a dicsőség semmiségét egy gyermek életéhez képest. Theresa terve volt a legbensőbb részvéttel, de ezt még sem merte kifejezni. Bessy azonban szótlanul feküdt köny télén, érzéketlenül minden nyájas szó, minden kedveskedés iránt; nem evett semmit s álom nem jött szemeie. Az orvos azt tanácsolta, hogy anyjáért küldjenek, ki — mint gyakrabban megtörtént — rokonaihoz utazott látogatóba. Duke azonnal hírnököt küldött érte. (Folyt, köv.) Otthon. Nagy útról jöttem, messze földről, Fáradtan, törve, betegen. Ifjan menék el, — két futó év ! — S a vénség árnya lelkemen. Itthon vagyok, úgy vágytam itten Lerakni végkép, a mi nyom ; S csak most tudom, csak mostan érzem, Hogy ez a hely sem otthonom. Az öreg hajlék csak a régi, Megvannak a kert fái mind 5 Minden bútor régi helyén van, A mint felém, fogadva int. Ők is azok, a régi arc, szív, — A kik a vándort fogadák ; Mind megvannak, — nem veszte számban, Sem szeretetben a család. Mégis ha ajkam néma, szótlan, S egy-egy köny pilláimra száll, S arcomon a mély, hallgatag bű, Oh! ne kérdjétek, hogy mi fáj ! Legyen e ház, e küszöb áldott, S ki rajta be- és kimegyen ! — — Nem a ti jóságtok fogyott meg, Én vagyok itt az idegen. Oh nem a régi semmi, semmi! . . . A kert vadult, a ház rideg. Ismerősök ha jönnek, őket Nem tudom hogy szólítni meg. Minden vesztett előttem becsben Itt, a hol annyi vesztve jön ! — Csak egy lesz drágább évről-évre : Sí r h a r m 0 d ott a temetőn. Baráth Ferenc: A vas fejű Curson. (Történeti beszély a kalózéletből.) Aimard Gusztáv-tál. (Folytatás.) A flibuszi csaknem erővel nyomta a szarut Montbarts kezébe. — Rajta, ne félj semmit! — mondá. — Isten bocsássa meg! — mormoga Montbarts, s félrefordított fejével eldobá a kockát. E pillanatban görcsös kiáltás hallatszott, melyben nem volt semmi emberi: Cursont hátra ránta egy ismeretlen kéz, egy pisztoly dördült, s egy golyó bágyadt morajjal fúródott a fal gerendájába. Mindez oly hirtelen történt, hogy alig egy pillanat telt el a kiáltás és lövés közt. Midőn a kalózok magukhoz tértek bámulatukból, a boucanit az asztalra terítve látták, hol hasztalan vergődött a szép Lőrinc hatalmas karjai közt; görcsös ujjai még fogták a füstölgő pisztolyt. A gördülő kocka hatos rüfiét mutatott. Szerencsére két lény őrködött Curson felett: az első a