Hölgyfutár, 1856. január-június (7. évfolyam, 1-149. szám)
1856-01-02 / 1. szám
A hirlapirók: „Pacientá“nak keresztelnék. Ha értekezletre bocsátanánk a dolgot, se vége se hossza nem lenne. Mindig találnának új neveket, s még se neveznék a gyermeket valódi nevén! Ha a diák nevek nem mentek volna ki a divatból, azt mondanám legyen Probus, Amandus, Charitas. De miután számunkra szeretném ez új évet megnyerni, azt mondom: legyen „Őrangyal“a nemzetiségünknek, irodalmunknak, nyelvünknek s mivelődésünknek; legyen „Szilárd“ a minden szépet és nemest felkaroló részvétben és forró honszeretetben! Az ó-esztendő végrendeletében részünkre is sok szellemi kincset hagyott: buzdítást; okulást; kitartást; vigasztalást; és reményt. A Prófétában ezekre azt énekelnék ugyan: „Ha nincs mit enni más, ezzel jól nem lakunk— hanem mi nem vagyunk telhetetlenek, kevéssel is megelégszünk, mert nem a sokások, hanem az elég! Ha az ó-esztendő felett gyászbeszédet kellene mondanunk, azon záradék nélkül: „De mortuis nil nisi bene“ — elmondhatnók, hogy hozott reánk gyásznapokat is, sebeket, melyeket még elbúcsúzva is nyitva hagyott keblünkben; de e sebek tátongó sirjára meghozta a vigasztalás rózsáit is; hozott virágos tavaszi- és gyümölcsdús őszi napokat. Legélénkebben sajog még szivünkben azon seb, melyet első koszorúsunk halála nyitott. De a gondviselés őrangyala im e jó magot nem rejté oly mélyen a föld alá, hogy csakhamar ez is meg ne teremje virágát. A hang mely soká pusztába szólt — most millió ajakról viszhangozik. A ki egy nemzetnek zengett, azt most egy egész nemzet zengi. Róla el lehet mondani, mit csak a legnagyobbakra, hogy halála által vívott ki méltó életet! Neki elkellett szenderülnie, hogy a részvét fölébredjen; most ez a nemzet kebléből eljár szelleméhez lelki tápért, és viszszautját a költő szegény laka felé veszi, hogy megköszönjem árváinak! Egy vigasztaló szózat azt súgja nekem, hogy a jutalom csak azért jó ily késő, mert a jutalmazott korán élt !! !És rögtön reá az a népdal jut eszembe: Nem lesz ez mindég így!... Az ó esztendő szomorú vendégei közöl még sajgó benyomást hagyott hátra egy sárga rém , mely sokunk kedveseit elragadta, elragadta a bölcsöböl, a jegygyűrű édes frigyéből; a házasság rózsaláncai, és a kegyelet karjai közöl. De voltak más uralkodó betegségek is. Az olvasónak már tűrnie kell egy kis torma — statistikát, vagy statistikai formát. Némely tárca - regények — szalagféreg betegségben szenvedtek. A drámai színházlátogatók egy ideig — köszvényben. Némely új színművek — gyöngeségben. Arszlánok — váltó lázban. Az operai heti rend — rekedésben. Több költő — viz kórban. Egy humorista — víziszonyban . (gyógyithatatlan.) A krimi seregese: — vérvesztésben. A börzék: — szédelgésben. sat. Az időjárás az elmúlt évben igen változékony volt. Néhány jótékony hangverseny alatt: nagy hidegség uralkodott; ha X. művész játszott se hideg se meleg; legnagyobb melegük volt a törököknek Sinopénál, s az oroszoknak Malakoff bevételekor, Nápolyban *) deres időjárásról panaszkodtak. Bizonyos lap kritikai száraz meny kövei után káros művészeti esések mutatkoztak. A........i politikai lap mindig pontosan jelzette a szeleket. Az uralkodó társasjátékok közt leginkább divatozott a taroque. Legtöbb „honneur“ jutott Párisnak, melynél két király volt, a legtöbb „ultimét“ pedig az európai conferentiák csinálták. A színházak játékrendében legállandóbb darab volt a „Zűrzavar“ , melyet Kotzebue is valószínűleg akkor írt, mikor Oroszországban járt. Madridban a „veresköpönyeges“ című bohózat adatását betiltották. Az „Éjszak csillag“át sokan siettek megnézni, mert azt hiték, hogy már csak kevés ideig látható. Seribe „Ki a győztes?“ című vígjátéka után azonnal a „Még titok“ került színre. Egy színész semmit sem írt, s vasárnapi darabnak elfogadtatott. A színházaknál a valódi tehetségeket többnyire az „El mellőzés“ben léptették föl. Egy drámai színész anyira félrevágta a fejét, hogy azonnal meghívást kapott vendégszerepekre, s a „Pizai torony“ban fog föllépni. Nemzeti színházunk egy önkénytes légiót küld Krímbe — népszínműénekesnőkkől. Elmennek, és mind elbuknak, de azonnal újakkal pózoltatnak ki. — Egy színházi kritikust, kinek tolla nálunk legérdekesebb, felküldtek a párisi iparműkiállításba, s ott a nyers termények osztályába helyeztetett, a jutalmazásnál dicsérő oklevelet nyert, de kisült hogy azt is maga írta. Úgy hiszem kedves olvasó, még kedvesebb olvasónő, és legkedvesebb előfizetők, hogy a letűnt 6 esztendő nyilvános és titkos naplójából eleget közöltem veletek, mikről talán még tudomástok nem volt; örömnapjait nem említem föl, hiszen azokat mindegyikünk bizonyosan híven följegyezte magának, s talán nem is oly sok, hogy eszünkben ne tarthatnék. Az ujjat még átláthatlan Isis-fátyol takarja, erről tehát mint egy lefátyolozott ismeretlen nőről csak ábrándokat írhatnék. Az ábrándozás pedig unalmas dolog. S azt hiszem unalmat ábrándozás nélkül is tudtam okozni. Azért hogy e cikket hoszúnak ne találját ! ~ vegyétek egy kis rövid bevezetésnek ez üdvözlő jegyhez: Boldog új évet kivánunk! Bulyovszky Gyula: ORSZÁG ILONA. (Történeti beszély) Vadnai Károlynés. I. Azon időkben nem vala szebb és boldogtalanabb aszony nagy Magyarországon, mint szegény Ország Ilona. Megáldást a sors nagy szépséggel, magas költői lélekkel, szenvedélyesen szerető szívvel, csak azért, hogy mindezen áldásokat átokká változtathassa a szerelemféltés, e legféktelenebb indulat, mely mérget önt a virág harmatába, mely előtt feketének tetszik a ragyogó csillag, mely a liliomon is sötét foltokat lát. Soha pedig emberi szerelemféltás nem gyötört pokoliabb kinokkal, mint a szépséges szép Ország Ilona férjét, intézle Perényi Gábor uram kegyelmét, ki azon időszerű sz abauji főispány, a Tisza melléki hadak főkapitánya, s utóbb országbíró jön ; holott senkinek szerelemféltésre kevesebb oka nem volt, mint épen neki, Ilona szerelme oly hű lévén, minőt a jó úr csak ugyan nem érdemelt. Perényi Gábornak sehogysem fért fejébe , hogy egy nő, ki minden testi szépség és bájjal meg van áldva, kinek lelke szelíd, minőnek a galambot képzeljük, gyöngéd, mint a hajnalon nyílt virágbimbó, s e mellett regényes hajlamokkal bir, állandóan szerethessen egy férfit, kit a hízelgés sem mondhat szépnek, s még csak kellemesnek sem. *) Itt a botbüntetést újra behozták .