Hölgyfutár, 1862. július-szeptember (13. évfolyam, 78-117. szám)
1862-07-01 / 78. szám
617 telenfil kínálkozik éles körmeidnek, melyek azt széttépni akarják ; jer, jer, hogy találj egy testet, mely szerencsésnek fogja magát érzeni, ha véres szád szétszaggatja ; jer ide, jer, morzsolj össze egy szivet, melynek vegvonaglása hálát fog adni neked. Jer, ne késlekedjél te, aki zsákmányt keressz, itt van egy nyugodt, magát megadó, ki maga ajánlkozik támadásodnak ... oh jer! Mint a szerelmes, kit éget a vágy, midőn megpillantja a szerelem első jelét és aztán siet, hogy gyorsítsa boldogsága percét: úgy haladt Argalenka azon irányban, honnét az orditás hangzott; járva, kajálhatott, mászva, ha lábai megtagadták a szolgálatot, előre hatolva az akadályok dacára és kettőztetve igyekezetét, ha a vad állat időnkint felhangzó ordítása arra mutatott, hogy kisebbült a távolság közöttük. Így a Sadjiva hegy nyugati lejtőjére ért, honnét a preangeri kerületre nyílik a kilátás. A hegy oldalait borító kövek itt óriási, szabályos alakokat látszottak előtte ölteni. Mindig előbbre haladt és látta, hogy azon számos templomok egyike előtt állt, melyekkel elődei jámborsága rakta meg Jáva szigetét. Csodálatos emlékei ezek a szobrászat és építészetnek, melyek azt tanítják, hogy a nép műveltsége és hatalma Egyiptom és Hindostanéval egy fokon állott, de amelyek mind romba dőltek, mióta Mahomed hívei megsemmisítették Buddha követőit és elűzték őket a szigetről. Az ordítás nyilván a templom belsejéből eredt, kétségkívül az állat barlangja volt azon helyen, mely egykor imának volt szentelve. Ezen ellentét még inkább megerősítette Argalenkát elhatározásában. Magasztos vigasz volt számára ősei imolyájában meghalhatni, úgy tetszett neki, mintha maga az isten is jóváhagyná szándékát, miután megengedi, hogy ott vihesse ki, hol egykor imádták. A templom környékét borító, folyondár növényekkel behálózott s felforgatott szobrok s ékítmények közt utat törve magának, az épület előcsarnokába jutott. A templomnak, mint a legtöbbnek, melyeknek számos romjait találja az utazó a szigeten, domb alakja volt, mi több egymás fölött fekvő terasse által képeztetett, melyek a hegyre támaszkodva, annak hullámzatos felületét követték. E terasseok sajátságos faragványokkal borított oszlopsorokon és nagy márványdarabokon nyugodtak, melyekbe óriási mélyedések voltak vágva. Némelyikben még töredezett szobrok voltak láthatók. A legmagasabb terasse fölött, hatalmas kúp emelkedett, azon helyet jelezve, hol Buddha szentélye volt, ezt két könyebb és kisebb kúpsorozat környezte korona alakúan. Minél inkább közelített Argalenka a helyhez, hol a halált kereste, mindinkább csillapult izgatottsága és nyugtalansága, lassankint vallásos érzelme győzedelmeskedett fájdalmán, bár ez a legmagasabb fokra hágott. Elhatározását azonban ez nem izgatta meg, csak nyugodtabban érezte magát, és ajkai imát lebeghettek Buddhához. Épen midőn be akart lépni a tág nyilason, mely az ajtót helyettesitette, felhangzott az állat ordítása, mely őt az éjben idevezette, még hangosabban és borzasztóbban, a midőn a boltozatba ütközött, de ugyanekkor sajátságos tüneményt pillantott meg a beduis. Az épület legtetején vérhenyeges világot látott, mely a boltozat sikolt köveiben tükröződött. Argalenka tudta, mily ellenszenvvel viseltetnek a vadállatok a tűz iránt, de az is bizonyos volt, hogy a tigris vagy párduc, melynek ordítását hallotta, valahol azon hely közelében van, hol a világosság látszott és nagyon meglepte e tünemény. Keresztül ment a templomban heverő romokon, és a lépcsőn haladt felfelé, melynek fokai ingadoztak lábai alatt. Bátran ment felfelé, és minél fölebb ért, annál élénkebb volt a fény, de hogy mi történik a szentély belsejében, csak akkor láthatta, midőn az utósó terassera ért, mely magasabban feküdt a kúpnál. A szentélynek tojásdad alakja volt, mely egy óriási mélyedéssel végződött. E mélyedésben Buddha szobra állt, mely mintegy csoda által e rombolás közepette sértetlenül maradt. A bálvány keresztbe vetett lábakkal egy zsámolyon ült, mely egy óriási lotosz virágot képviselt. Gondolkozó s imádkozó kifejezéssel volt ábrázolva, kis kötény övezte csípőit, melynek csúcsát egyik kezével felemelve tartotta, másik keze térdén nyugodott. nyakán a háromsoros nyaklánc s a szentelt zsinór volt, fejét a nagy indus föveg fedezte, mely hasonlít a phrygiaihoz. A mélyedés falát jávai nyelvű emblémák s feliratok borították. Argalenka minden más alkalommal jámbor tisztelettel térdelt volna le istene képe előtt, de most élő lényeket látott, melyek egész figyelmét igénybe vették. Húsz lépésnyire a szentelt helytől, bangából s vékony vesszőkből rakott tűz lobogott, s a tüzet élesztgető emberben Argalenka Harruehra ismert. Thsermai párduca a gueber mögött feküdt, messze kinyújtva lábait, és fejét új ura mögé rejtve, hogy érzékeny szemeit a tűz fényétől lehetőleg óvja. De amit a beduis sokkal előbb észrevett, mint a párducot, mint Harruckot, mint Buddha szobrát, az egy női alak volt, ki a falhoz támaszkodva tilt oly mozdulatlanul, hogy a templomot ékesítő kőszobrok egyikének tarthatta volna az ember, ha nem lebbentette volna fel néha a levegő egy szele az átlátszó fátyolt, mely egész testét elburkolta. A nő térdére hajtotta fejét és aludni látszott, de ha nem láthatta is Argalenka vonásait, megismerte az őt elburkoló vékony fátyol alatt a szép fiatal lányainak öltözetét. Látta, hogy durva pamutszövetből készült, fényes virágokkal átszőtt sacong van rajta, és rövid ujjú sötétzöld fűző, mely két sandafából készült félgömbbe zárja, keblét szabadon hagyva testét az utasi bordától az érclapokból öszszealkotott övig, mely a szoknyát csipein tartja. Észrevette, hogy ama nőnek ébenfa fekete hajában a diadém és drágaköves vagy üveges tűk helyett, minőket a mozlimok viselnek , csak néhány biborszin mantega virág és néhány szál jázmin van. Azt hitte hogy álmodik, úgy tetszett neki, mintha valami visio hatalma alatt állana, mert e ruházatban, e termetben s egész lényében a nőnek, kinek arcát nem láthatta, Arron ruházatát, termetét, lényét látta, azon időből, midőn még nem volt a pank orvos kedvese, nem a hatalmas Thsermai kegyence, hanem ezen utóbbi uralma álló lakosok legszegényebbikének lánya. Az öreg ember halványan s remegve állt helyén, hideg verejték gyöngyözött homlokán, s a tűz, melyet Harruch táplálgatott, az oszlopok, az egész templom forogtak körüle. Szólni akart, és szava megakadt kiszáradt torkában, lélekzete szakadozott lön, kiterjesztette kezeit az alak felé, mely anyira hasonlított lányához, de nem bírt egy lépést sem tenni előre. A kavics gyenge csigorgást hallatott lábai alatt. A párduc felemelte fejét, füleit előre tartva hegyezte, borzasztó torka azon irány felé fordult, honnét a zaj hallatszott, mely őt figyelmetessé tette és hevesen lélekzett. Aztán felugrott, mintha rugó lökte volna fel, fenyegetőzve felemelkedett és ismét lehajtotta sima fejét a földre, hátulsó részét magasabbra tartva és farkával a levegőt korbácsolva, mintha minden erejét egy véres ugrásra akarná összeszedni. De mióta a beduis a nőt meglátta, élni akart; ő most mástól még jobban félt, mint a haláltól, ha meg kellene halnia gyermekének egy utósó csókja nélkül. A félelem s szeretet visszaadták erejét. — Segits gueber! — kiáltott. Most Harruch is felkelt. — Csillapulj Maha! — szólt — ha barátunk, kimélni kell őt, ha ellenség, még mindig lesz idő, hogy, midőn hívlak, körmeiddel támogasdőrömet E szókkal egy égő kanócot vett ki Harruch a tűzből, kivonta erődjét és ezzel jobbjában, az égő fával bal kezében azon irány felé haladt, honnét segélyül hívták. Megismervén Argalenkát fegyverét hüvelyébe dugta és megfogta a beduis karját. — Te vagy az Argalenka ? — szólt — jel közelebb, ne félj az állat hivebb barát, mint azok, kiknek számára e nevet feltalálták. Maha csak azokat szereti, kiket én szeretek, és azokat gyűlöli, kiket én gyűlölök. Maha látván, hogy a jövevény bizalmasan beszél urával, csakugyan előbbi nyugodt helyzetébe tért, miután még egy mély morgást hallatott. De Argalenka nem bírt a gyekernek felelni. Alig szabadult meg aggodalmától, midőn a bizonytalanság kínos érzete ismét erőt vett rajta. Ujjával a mozdulatlan, elfátyolozott alakra mutatva, lázas izgatottsággal szólt Harrachhoz.