Irodalmi Szemle, 1965
1965/1
Az észt grafika a szovjet köztársaságok képzőművészetének egyik legsajátosabbá alakult, legelismertebb és talán leggazdagabb ága. Gyökerei elmúlt évszázadok kultúrájába nyúlnak vissza és szervesen összefüggnek a könyvnyomtatás technikájával, amely a Balti tenger partján aránylag korán honosodott meg. A rajzkészséget és rajztudást, amely minden grafikai ténykedés alapja, a 19. század elejétől már céltudatosan ápolta a Tartuu-i egyetemen 1803-ban alapított rajziskola, amelyből számos rajztehetség került ki. Nekik köszönhető, hogy a múlt század nagy észt egyéniségeinek, hazafiaknak, költőknek és tudósoknak emberi megjelenését, az észt táj melankolikus szépségét, s a finnugor származású észt nép életének különféle sajátosságát kiváló egykorú rajzok dokumentálják. Ugyanakkor a század második feléből számos eredeti grafikával illusztrált észt könyvet ismerünk, ami aránylag ritka jelenség, mert ez az a kor, amelyben a xylolit a grafikai művészetet a könyvnyomtatás folyamatából Európa-szerte kiszorította. Az úgynevezett „tiszta grafika" műfajának megalapítója Észtországban Johann Köler, az észt képzőművészet úttörő egyénisége volt. Őt követte a század kilencvenes éveiben a nagy észt grafikus fivérpár, Paul és Kristjan Raud. Az első észt művészstúdiót, amely köré számos fiatal grafikai tehetség csoportosult, Ants Laikmaa századunk első évtizedében alapította meg. Rövidesen olyan markáns művészegyéniségek vették át a vezetését, mint Nikolai Triik, a tallini képzőművészeti főiiskolán a grafikai diszciplínák tanára, Ada Vabbe, a linóleummetszet kiváló művelője, a sokoldalú Paul Liivak, vagy Eduard Vitral, az észt rézkarc Párizsban élő, európai hírű mestere. A huszas évek végén és a harmincas évek elején az észt grafika különösképpen fellendül, új technikákkal gazdagodik, témaköre bővül, formanyelve bekapcsolódik a nyugati áramlatokba. Ez a gazdagodás és növekedés újabb irányt vesz a második világháború után, amikor az észt grafika is részt próbál venni a szovjet képzőművészet felvilágosító és társadalomalakító feladataiban. Ám abban az arányban, amelyben súlya és tekintélye gyarapodik, fogynak jellegzetes nemzeti vonásai és csökken az a képessége, hogy a művet a belső élmény igazával hassa át. A kultusz korának e szimptómáján az észt grafika ma már szerencsésen túljutott. Átsegítették a fiatal grafikusok, az a nemzedék, amely a XX. kongresszus után lépett az iskolából az életbe, s amelynek az alkotásaiból az Irodalmi Szemle mai számában szemelvényeket hozunk. E művek technikai skálája az akvatintától a linóleum- és fametszeten át a rézkarcig terjed, s valamennyi műfajban szinte megkapó tökéletességet ér el. Specifikumát azonban mégis azok az értékek határozzák meg, amelyek ezeket az alkotásokat a mondanivaló keresetlen igazával s a kifejezés harmonikus szépségével emotív művészi élménnyé emelik. (T.) Esztrafika