Kakas Márton, 1913 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-01 / 1. szám
2. OLVAIj KcbkcLS kfcartoTL Uj esztendő* Toltam e szép reggelen Csupa mézbe mártom: Vígan köszönt, olvasó, lm, aKakas ‘JKárton! Rakjon fészket házadon A béke galambja. Némuljon el a szörnyű Harcok vészharangja. A pacsirta — reménység Szívedben lakozzék: S a holnapi túzokod tTKaivá változzék ! Legyen kövér kacsa, lúd Szüd vidámítója — S végezze el munkáját, Ahol kell, a gólya ... S legyen még egy madarad, Éles csőrü, tarajos Hangos, vidám és nyakas Nemes, büszke, hős —Kakas. A jó ház. Férj: Nos, megint nem kaptál? Feleség: Nem! — Hát egyáltalán nincsenek már cselédek a közvetítőknél ? — De igen . . . hanem már valamennyi szolgált nálunk. A színpadi rendezés jövője. A nagy Reinhardt megint új szenzációt produkált a rendezésben. Egy teljes felvonáson keresztül úgy beszélteti a szereplőket, hogy azok háttal vannak a közönségnek. Sikerült megtudnunk egyes dolgokat a Mester jövő terveire vonatkozólag és sietve tesszük azokat közzé. Januárban szinre kerül egy darab, melyben a két főszereplő közül az egyik a súgólyukból mondja el a mondókáját, míg a másik egy teljes felvonáson keresztül szitán üll a kulisszák mögött. Februárban Páris első színpadainak egyikén színre kerül egy darab — ugyancsak a Mester rendezésében, melynek főszerepét a bri-brr emberevő néptörzs főnöke fogja játszani. A törzsfő a második felvonás álomjelenetében elfogyaszt egy hittérítőt. Londonban a főszezonban, márciusban színre kerül egy darab, ugyancsak a Halhatatlan Mester rendezésében, melynek szereplői egyáltalán nem lesznek láthatók a színpadon, de az utolsó felvonás végjelenetében az egész színházszemélyzet játszik. Több tervezetről lapunk zártáig nem sikerült tudomást szereznünk. Szeget szeggel. •— Nini, ön az, Lamenzucht úr, alig ismerek rá. Persze, mert olyan szép fekete haja van! Hehe, ismertem önt, amikor még ősz haja volt. — Az semmi! Én ismertem önt, amikor még esze volt. „Verrasztás.“ Palóc vidéken a halott mellé éjszakára verrasztót szoktak fogadni. Meghalt az Estvány, bá', megfogadták mellé az öreg Jóska majsztert. Estefelé el is bandukolt a halotthoz, hogy ne igen unatkozzék, magával vitte a dikicset, a csirizes tálat, meg ami a nemes csizmadiamesterséghez tartozik. Szomjas ember is volt őkelme, hát egy liter pálinkát dugott a bekecsébe. Szopogatta is szorgalmasan a bátorítót, jókedve kerekedett tőle, dudolgatott is hozzá. Igen ám! de az Istvány bá’ csak céhalott volt, fölébrzt a dudolgatásra és kísérteties hangon kiszól a koporsóból: — Aki verrászt, az ne danuljon! A csizmadiamester tágrameredt szemmel bámul a föltámadt komára és csöndesen, de nagy meggyőződéssel mondja: — Aki pedig meghatt, az ne beszéljen A Ferencvárosból. — Tudod lányom, az ellen a kérő ellen nem lenne semmi kifogásom, csak az, hogy ő a világos sört szereti, én meg a barnát. Hát hogy fogunk összeférni? 1. SZÁVI