MTA Tagajánlások, 1925

TAGAJÁNLÁSOK 1925-ben. AZ I. OSZTÁLYBA. TISZTELETI TAGNAK: PEKÁR GYULÁT, osztályunk levelező tagját, a Kis­fal­udy-Társaság és Petőfi-Társaság tagját, tiszteleti tagul ajánluk. Pekár Gyulát a Magyar Tudományos Akadémia 1911-ben választotta meg levelező tagjának, méltatván mind szépírói munkásságának gazdagságát és értékét, mind nagy tudományos és irodalmi műveltségét. Azóta Pekár Gyula fokozott becsvággyal dolgozott. Vagy tíz kötet novellája és regénye jelent meg, köztük az Amazon­ királynő című két kötetes nagy regénye, amely merészen szárnyaló költői képze­lettel és mélyreható forrástanulmánnyal elevenít meg egy régen letűnt korszakot. Drámái közül ez idő alatt kettőt tün­tetett ki Akadémiánk a Vojnits-jutalommal: a Kölcsönkért kastélyt és a Dantont. A Petőfi-Társaság 1920-ban elnökévé választotta s ő nemcsak újraszervezte a Társaságot, hanem annak új irányt is adott s közelebb hozta Akadémiánk szelle­méhez. Az 1923. évi Petőfi-ünnepek irányításával és szerve­zésével is megörökítette nevét: az a nagy érdeklődés, mely a Petőfi-kultusz terén külföldön is érezhetővé lett, elsősorban az ő érdeme. A közélet terén is hatalmasat lendült pályája másfél évtized alatt: az ország vezetői közé emelkedett s a legnehezebb időkben a közműveltség fokozásával és mű­kincseink védelmével hálára kötelezte nemzetünket. Meg­választása Akadémiánk tiszteleti tagjává nemcsak Pekár Gyulá­nak, hanem az Akadémiának is díszére lesz. Pintér Jenő r. t. Császár Elemér r. t. Az első osztályban betöltésre váró két tiszteleti tag­sági hely egyikére bátrak vagyunk ajánlani Dr. RAVASZ LÁSZLÓT, a Kisfaludy-Társaság rendes tagját, a dunamelléki református egyházkerület püspökét. Ravasz László székely véreink véréből származott s az elszakított Erdélyből szakadt hozzánk. Már fiatalon, mint kolozsvári theologiai tanár nagy tudományával, fényes szónoki

Next