Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1991-01-03 / 1. szám
■ Tartalom Csurka-jegyzet: Vasárnapi újság 1990. december 16. (3. old.) Természetellenes természetvédelem (4. old.) Magyarország? • Kiállítva! (5. old.) A lelkiismeretem foglya vagyok (8. old.) A gyertya könnye (interjú Sütő Andrással) (9. old.) Megtenni vagy megtagadni (10. old.) Fiókba zárt kéziratok (15. old.) ■■■HtnWHHHnnaMHBHHBWgMMHMHaHBBSCaKBanHBMBMBnMni Vigasz Az igazi vigasztalás csak akkor kezdődik, mikor a boldogság már jó messze tűnt, s örök időkre elveszett. Stop. Ez a mondat olyan megnyugtatóan hangzik, hogy felér egy pszichológiai gyógykezeléssel. Igaz, nem akárki jelentette ki, hanem a Nyugat első nemzedékével szellemi rokonságban lévő nagy osztrák költő, Rainer Maria Rilke, ő mondta, ő aztán tudta. Hiteles tanúja volt vigasztalan küzdelmeinek, megbízható személyiség az európai kultúrában. Én viszont csak azt tudom mostanában, hogy bárhová nézek, bosszúság, baj, bánat ér. Az újságos pavilont két hónap alatt ötször fosztották ki. Napokig betört üveggel, üresen árválkodik a téli reggelek ködében, helyreállítják, megtelik a színes nyomdatermékekkel, majd újra csak közbizonytalanság, rongáló, rossz szándék áldozata lesz. Kispesten, ahol lakom, Puskás öcsi, a grundok szelleme lebegett eddig, kisemberek, szomszédok szolidáris kapcsolataiban. Most a holnaptól való félelem, a vigasztalanság szigetel el embert az embertől. Szubjektív észlelések? Az, hogy hat telefon közül csak egy működőképes, az SZTK-ban az egyik fogorvosnő úgy húz fogat, hogy kijön az érzéstelenítő injekciós tűhegy a páciens állán, hogy a kisnyugdíjas idős emberek körében akkora a pánik, hogy némelyek megalázó életkörülményeik miatt lesznek öngyilkosok. Ezt nem lehet elviselni... hallom sorbanálláskor a közértben és a kisvendéglőben, ahol mélabúsan poharazgatnak egyre lejjebb csúszó egzisztenciájukkal komázva a kabátban ücsörgő férfiak, mert drága a fűtés, a tulaj spórol vele. Valljuk be: az általános vészhelyzet mindannyiunk idegeit megviseli. A kilátástalanság komor kórképlet. S mi magyarok hajlamosak vagyunk sötéten látni a szociális problémák sötét tónusában. S akkor jön egy ilyen mondat, mint Rilkéé. Mert megváltást kitől várhatnánk, ha nem önmagunktól, tudásunk, érzékenységünk fokozásától olyan pozitív irányba, hogy állóképességünk, stabilitásunk meglegyen egy jobb társadalom építéséért. Mert az biztos, ha nem is örök időkre, de jó pár évre elveszett itt nemhogy a boldogság, a gazdasági, erkölcsi élvemaradás könnyű esélye is... csak a nehéz esélyek maradtak meg. S csak az szép, ami nehéz. Az igazi vigasztalás csak akkor kezdődik meg, ha leszámolunk illúziókkal, és a kemény, szomorú valóság nem keserít el, hanem feltölt az emberi részvét részecske energiáival. Vigasz. Milyen különös szó. Nem tűri el a jelzőket. Önálló, erős vár önmagában. Igaz vigasz: jelző és alany annyira összecseng, mint a rámutatás, hogy a vigasz csak az igazság útjának végére járva bontakozik ki, az igazság pedig az igazságtalanság útvesztőiből. Nincs könnyű vigasz; nehéz természetű alanyi istennőnk ő. Nincs nehéz vigasz; a vigasz már megoldást jelent, a külső, belső nehézségeken való túljutást. A vigasz eredmény, önkontroll, végső menedék, hogy azért se hagyunk elveszni se jövőt, se hazát. Kezdjük el az állampolgári vigasztalást. Pardi Anna Boldog új esztendőt kívánunk kedves olvasóinknak! • . MÉG TÍZ ÉV A KÉTEZERBŐL Tíz január magasodik előttünk. Ha azt számítjuk, hogy ez a tizedik már nem a sokat emlegetett XX. századé, nem is a Krisztus utáni második, hanem a harmadik évezredé, akkor kissé megdiderget ez a tél. Van, ki hévvel sürgeti ezt a minap kezdődött utolsó évtizedet, új évezredbe kívánkozván, terveket sző - jól teszi -, és azokat már a 2001. esztendőre. De addig még ez az induló utolsó évtized a kétezerben... Van,kinek már bevallottan megették a kenyere javát, s lelke rajta, ha nem sürgeti testét a kevés hátralevőből ennek az induló évtizednek. Kinek sebhelyekben gazdag a teste, lelke, szénája is rázatlan itt, amott, és haja hulltával arányosan szaporodnak intéznivalói, annak nem annyira sürgős a harmadik évezred, s annak első évszázadában az első esztendő. Embere válogatja, ki milyen fölhalmozott (rejtett? vagy lefojtott?) erőket tud mozgósítani a folytatásra, a bepótolásra. Egy azonban bizonyos (nem is egy, több is annak mondható): Magyarországnak köröket kell lefutnia pótlólag, hogy önmagához, a nép és az ország történelméhez méltóan álljon s emelt fővel a népek között, ha bármely égtáj felé is tekint. E bizonyosságban rejtezik mindazoknak a sorsa, jövője, kik itthon, magyar földön akarnak honosak lenni, születtek itt, vagy jöttek légyen haza valahonnan ide a Kárpát-medencébe. Ma is ámulattal tölt el, ha időm engedtén belefelejtkez hetem annak a nemes ötvözetnek, annak az olvadéknak a vizsgálatába, mit nevezünk egyszerű szóval magyar nemzetnek. Megtalálta benne helyét rác, germán, a tót meg száz más európai és ázsiai náció a magyar nép testközelében, egyetlen kemence melegénél. Nem hiszem, hogy kikezdheti korrózió ezt az ötvözetet! Immár „ történelmi tudatosan" vehetjük számba: mi lett volna nagy, vagy gyönge királyaink, nagy pusztulásaink és győzelmeink idején, ha..., ha nem cibálják szét uraink a birtokot idegen segédletekkel, s hasonképpen egymáson a tekét, ha nem kési le Szapolyai a mohácsi csatát, ha még előbb nem verik szét Dózsa seregét legyen hát mai, kortárs tudatunk fölmérni, hogy a nemzeti fölemelkedés egységes szándéka és véghezvitele nélkül semmire sem megy az ember, az ország. Ha ki madár viharba keveredik, nem megtépett szárnyait, elveszített tollait siratja előbb, de keres egy biztos pontot valahol, megnyugovásra és erőgyűjtésre. Magyarországnak rövidesen talpra kell állnia, és ehhez szüksége van minden végtagjára, minden maradék erejére, mert nagyon is gazdag sebhelyekben! Ilyenkor már nem ildomos kérdezni: a férfi szelleme, a nő kelleme kelletik-e jobban a közös fölviduláshoz. Czegő Zoltán 24 FORINT I. HI. évfolyam 1. szám KÖZÉLETI HETILAP 1991. január 3. Körkörös védelem vagy körkörös óvódás Interjú Raffay Ernő államtitkárral (Befejező rész) - Milyen nemzetközi visszhangot váltott ki a körkörös védelem doktrínájának meghirdetése, vagy egyáltalán a megemlítése? - Nemrégiben Bécsben volt egy előadásom a „harmincnégy és felek”-ről. Harmincnégy európai állam plusz Albánia megfigyelőként vett részt ebben. Mellettünk ott ült a kéttagú albán delegáció, ezért mondták úgy, hogy felek Ismertettem a magyar biztonságpolitikai koncepciót, illetve ennek bizonyos katonai vonatkozásait, hiszen az általános magyar politikai elképzelések kidolgozása még hátra van, és ez nem a hadsereg feladata, hanem a külügyi és az összes ilyen hasonló tényezők összmunkájának eredménye lehet csak. És ott több reagálásra került sor. Azt lehet mondani, hogy az európai országok, a nyugateurópai országok ezt mindenképpen pozitívnak veszik? Hogyne vennék pozitívnak, amikor kijelentettük azt, hogy kiléptünk a Varsói Szerződés katonai szervezeteiből. Dehát jól tudjuk, hogy ez azt jelenti, hogy a Varsói Szerződés előbb-utóbb felbomlik, olyan eróziónak indult, hogy végül is megszűnik. És a Varsói Szerződés szétzilálásában Magyarországnak bizony volt szerepe. Hogyne vennék azt pozitívan, különböző helyeken elmondják, akár a Külügyminisztérium, akár a Honvédelmi Minisztérium vezetői, hogy a szovjet csapatokat a jövő nyárig hál' istennek, kivonják Magyarországról. Hogyne vennék azt pozitívnak a nyugatiak, amikor elmondjuk azt, amit már elmondtam, hogy ez a támadó doktrína egyszer s mindenkorra megszűnt. Hogyne vennék pozitívnak, amikor elmondjuk azt, hogy nem kívánunk semmiféle védekezőnek álca Halásztanya (Riport a halászokról az 5. oldalon) Bécsy László felvétele (Folytatás a 6. oldalon)