Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 6. évfolyam 1930
TANULMÁNYOK - Bártfai Szabó László: Gróf Széchenyi István művészkortársai és barátai.
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰVÉSZ KORTÁRSAI ÉS BARÁTAI . Széchenyi nagy költséggel és fáradsággal járó külföldi útjának mindegyikét előre meghatározott cél eléréséért, gondos előkészület, beható irodalmi tanulmányok után és pontosan megállapított útirend szerint tette meg. 1818 július 13-án a nála alig fiatalabb festőművész, Ender János társaságában indul meg Bécsből, hogy az olasz művészet emlékeit a tehetséges festő útmutatása mellett megismerje. Az utazás első állomása Padua, melynek Szent Jusztina templomában Paolo Veronese oltárképében gyönyörködnek. Az Angyalok bukása képhez Széchenyi olyan beható esztétikai magyarázatot fűz naplójában, hogy fel kell tételeznünk gondos művészeti előtanulmányokat, s ezek alapján kialakult művészeti felfogást. Firenzében Benvenuto Cellini Perseusát görbe lábai miatt nem találja szépnek, s tud arról is, hogy Canova helyes művészi ízléssel nem is az ő szobráról vett mintát Perseusához, hanem a belvedere Apollóról, amelyet egyébként Széchenyi szintén nem tart abszolút becsű emléknek. Beismeri azt, hogy a szobrászok munkája nehéz, mivel a mű minden oldalról kritikát áll ki, a festményt ellenben csak egy irányból szemlélik, s a festő művészete annál nagyobb, mentől inkább tud csalódást előidézni a képzelet számára. Catel Franz német festő munkáit, a Pantheon megnyitását és a Három apácát, bár Apponyi Antal gr. 70 aranyat fizetett értük, egyszerűen szépeknek mondja. Firenzében megismerkedik Fabre Francois francia és Benvenuti Pietro olasz festőkkel, továbbá Poussin Caspar francia képeivel. Egész délelőttöt tölt el Fabre Francois műtermében és könyvei között. A Palazzo Pitti remekműveit egyenként felsorolja naplójában, ahol nagy örömmel jegyezte fel azt is, hogy Ender Apponyiék gyermekeit, Rudolfot és Gyulát igen jól eltalálva festette meg. 1818 augusztus 3-án érkezik a kis társaság Perugiába, amelynek festményekben való bővelkedése feltűnik. Rómában a Vatikán álomnak tűnik fel előtte, amelyet nem lehet eléggé tanulmányozni. Megcsodálja Rafael Szent Annáját; úgy véli, ha a festőket osztályozni lehetne, első sorba kerülne Rafael, azután nagy űr következne, s csak azután jönnének Michel Angelo, Caravaggio, Leonardo da Vinci, Domenichino. Rubens szerinte óriási tehetség, képei jelenségek, de a művész lusta, nem dolgoz ki semmit teljesen. Az egykorúak ítéletével szemben Thorvaldsen Bertelnél nagyobbnak tartja Canovát, de hosszú időt töltött el a nagy dán szobrász műhelyében is, leírja melyik szobor hova készül s reá milyen hatással van. Megjegyzi, hogy a kiváló művész Granet Francois megmarad műveiben is franciának. Canova neve akkor már világszerte ismert, 1805-ben Esterházy Miklós herceg vendége gyanánt Kismartonban is járt, s a művész akkor éppen Esterházy Leopoldina síremlékén dolgozott. Széchenyi az akkor élő legnagyobb szobrásznak tartja, megcsodálja , milyen könnyen bánik a kővel, s úgy érzi, a női alakokba annyi lágyságot tud belevinni, hogy beléjük lehet szeretni. Megvallja, ha szobrai közül eladó lenne csak egy is, ő még vagyona megterhelésével is szerezne belőlük, nem menne tovább Görögországba. Észreveszi azt is, hogy a művész kérkedik tudásával, szereti műveit előnyösen beállítani, de az is való, hogy sokfélét és sokat készít. Telítve van az isteni adománynyal, mindenbe életet tud önteni. Arról a vágyról, hogy a híres szobrász művei közül valamit megszerezzen, nem mondott le. Ender művészete az utazás alatt szerzett tanulságok nyomán egyszerre magasba szökkent, s 1820-ban állami ösztöndíjjal kiküldték Rómába. Széchenyi ezen 1 V. o. Dr. Csatkai Endre: Canova magyar mecénásai. Magyar Művészet 1925. I. évf. 3. szám, 130—132 old.