Magyar Nemzet, 1940. december (3. évfolyam, 258-281. szám)
1940-12-01 / 258. szám
Magyar Nemzet Ill. évfolyam, 2 - 8. szám ELŐFIZETÉSI ÁRA 1 ÉVRE 30 P, FÉLÉVRE 18?, NEGYEDÉVRE 9 P, 1 HÓNAPRA S P, EGYES SZÁM HÉTKÖZNAP 10 FILL. VASÁRNAP 90 FILL. Alapított* PETHŐ SÁNDOR Vasdrnapt 1940 december ? SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADI U. 10.TELEFON: 138-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. VILMOS CSÁSZÁR ÚT 88. TELEFON: 120-726* Gyakorlatozás céljából általános mozgósítást rendelt el a román vezérkar, jelenti Szófia Horia Sima tárgyalásokat kezdett a lázadó gárdistákkal A német csapatok száma változatlan Romániában . A temetés kétszázezer résztvevővel rendben folyt le A még Romániában élő nyolcszázezer főnyi magyarságért való aggódásunk összekapcsolódik azzal az érdeklődéssel, mellyel a román történelem drámai eseményeit követjük s ebben az érdeklődésben osztozik velünk Európa és az egész világ. Mindannak, ami e komor napokban Romániában történik, határokat meghaladó jelentősége van a mi, ez önmagával viaskodó ország szomszédai, tisztában vagyunk azzal, hogy a román események tárgyilagos szemléletes előzményeinek lelkiismeretes feltárása elsőrendű kötelességünk. Nem közömbös nekünk az, ami Romániában történik, mert testvéreink élnek ott, azonkívül azért is, mert a román történelem e vérrel írott lapjai olvastán le kell vonnunk a szigorú és históriai küldetésünkhöz méltó következtetéseket. Egy nép él mellettünk, melynek sorsa már csak földrajzi közelségünk miatt sem közönyös számunkra s a magyar közvéleménynek meg kell ismernie a keleteurópai dráma minden részletét és rejtett vonatkozását. De a jilavai és ploesti rémségek riportanyagának érdekessége ne rejtse el előlünk azt a pársoros kis hírt, amely szerint a légionárius Románia december 1-én hivatalosan megünnepli a gyulafehérvári „nemzetgyűlés“ 22 éves évfordulóját s állítólag maga Horia Sima is beszélni fog. Gyulafehérvárhoz s Erdély erőszakos elszakításához ugyanis nekünk is van némi közünk s ha a légionárius Romániának mindazok után, ami Jilavában és Ploestiben történt, még van ideje és hangulata, hogy a gyulafehérvári határozatokat megünnepelje, akkor adassék meg nekünk az a jog, hogy ezt az ünnepséget figyelemmel kisérjük s mozzanatait számbavegyük. Kissé ugyan különösnek találhatja bárki, hogy a gyulafehérvári határozatokat éppen a mai Románia részesíti tiszteletben, mert e határozatokban, melyeket sohasem tartottak meg, az Erdélyben együttlakó népek teljes nemzeti szabadságán kívül szó esik (3. pont) ,a tiszta demokratikus uralom föltétlen megvalósításáról a közélet minden terén“, valamint arról, hogy (4. pont) „korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jogot és minden emberi gondolat szabad terjesztését“ biztosítani kell. Most azonban nem térünk ki a gyulafehérvári határozatok aktualitására s ezt az apropost legfeljebb arra használjuk fel, hogy az erdélyi román politikusok szereplésén át is megvilágítsuk azt, ami Romániában — az elmúlt két évtized alatt történt, hogy az ókirályság nem engedi őket érvényesülni, az ókirályság panaszkodik, hogy Erdély kereszteshadjáratot vezet ellene. A gyulafehérvári nagygyűlés — tíz évvel az első után — végre az Erdélyiek kezébe juttatja a politikai hatalmat s ezzel nemcsak egy regionális csoport győz, hanem érvényesül az a szellem, mely — szöges ellentétben a Bratianuék hagyományaival — elveti autokrata elvek érvényesítését a párton belül és kívül. Fontos momentum ez! Maniuék egyszerűen nem értik meg, hogy a Bratianuk tekintélyuralma nem családi becsvágy, hanem a román politika sajátos tüneteinek pontos ismeretéből fakadt. Itt röviden meg kell jegyezni, hogy Bratianu alatt vak fegyelem uralkodott a liberális pártban s a román politika csak Maniuék bevonulása után ámulhat el egy nagy, komoly és kormányképes párt belső villongásai és késhegyig menő harcai láttán. A Bratianu-család tekintélyuralmának megdőlte s az Erdély és Regát közötti ellentétek végzetes kiéleződése tehát az első szemmellátható kórokozó a román közélet háború utáni jelenségei között. Vegyük sorra a többieket és állapodjunk meg a parlamenti életnél, hiszen a politikai pártok tekintélyének utolsó maradványa az áldatlan parlamenti harcokban emésztődött fel. Amikor 1922-ben a boldogtalan katonapolitikus Averescu után Bratianu kerül kormányra, megindul a parlamenti botrányok sorozata, mely úgyszólván 1938 februárjáig, azaz a román parlamenti élet felfüggesztéséig tart. A román parlamentekben lejátszódó jeleneteket a mi fogalmainkkal meg sem lehet érteni s a légionáriusok csömöre és irtózása ettől a „parlamenti intézmény“-től indokolt és jogos. 1936-ban Mehedindi megyében pótválasztásokat tartanak. A nemzeti parasztpárt és a nemzeti keresztény (Cuza—Goga)párt viaskodik egymással s ez a választási küzdelem, melynek több halottja van, a parlament elé kerül. Március 1-én Goga szólal fel és védi híveit. Felszólalását Lupu doktor, egy nemzeti parasztpárti politikus megzavarja, mire óriási vihar támad. Nézzük a parlamenti feljegyzéseket: Goga (Lupu felé): Félbeszakíthat és ha tetszik ugathat is. Semmit sem vonok vissza abból, amit mondtam! vinasi lumuuus, nuca joamu, cuzista képviselő meg akarja verni Lupát, nagy zaj, majd Goga tovább beszél és ezt mondja: — A választások során nem volt erőszakosság. Ha majd az országnak szüksége lesz erőszakosságra, hogy megtisztítsuk ezt a szemétdombot, akkor megkezdődik az erőszak (!) Most újabb zaj tör ki és Lupu elkiabálja magát: ‘— Ez a hitvány azzal vádol, hogy részem volt a Skoda-perben. Csőcselék! Tilica Joanid: Szélhámos! Részeges! Lupu: Az én szerepemet a Skodaügyben mindenki ismeri. Ziobu (cuzista): Eladtad magad az idegeneknek. Szégyeld magad!Miközben beszél, a zsebéből egy revolver esik ki. Rettenetes zaj támad, Lupu figyelmezteti az elnököt, hogy Robunál revolver van, mire Robu még egy puskát is elővesz s azt állítja, hogy ezt nemzeti parasztpárti kortesektől vette el.) És mindez nem véletlenség, a parlamenti élet csődjét mindenki látja, aki nem vak s az Universul komoly hangú vezércikket ír. — Az egész világon mindenki tisztaian van a helyzet komolyságával ■— hangzik a cikk —, csak nálunk nem ébred a politikai világ, csak nálunk nem látják azok, akik kezükben tartják a hatalmat s holnap is kezükben akarják tartani, hogy milyen nagy veszély fenyeget bennünket. Nálunk felháborító és a parlament presztízséhez nem méltó látványosságokat rendeznek, látványosságokat, melyekre közönséget hívnak, elegáns hölgyeket, hogy ők is lássák ezt a valóságos tébolyt. A cikk így végződik: „Ébredjetek, ez az utolsó óra!“ Akadnak tehát, akik világosan látják a helyzetet, óva intik a román közvéleményt a jövendőtől. Stelian Popescu alábbi sorait is érdemes elolvasni: „ Nálunk a rosszakarat, a kapozsiság és a cinizmus mindig győzött, mert sohasem alkalmaztak megfelelő megtorlásokat, mert mindent könnyelműen kezeltek és mert ebben az országban évek óta nem érvényesül a jog, csak kis gazfickókkal szemben; a nagyok, akik a felszínen vannak , akik kapcsolatokkal rendelkeznek, semmibe vehetik a törvényt és a közvéleményt. A Bratianuk tekintélyuralma A román történelem tanulmányozásának különös tanulsága az, hogy rá kell jönnünk arra: a román politika mindig akkor volt képes sikereket felmutatni, amikor autokrata beállítottságú politikusok irányították. Tömegével lehetne a vonatkozó példákat felsorolni, de a legmeggyőzőbb talán az, ha a két Bratianu, a dinasztiát megalapító Ion s az őt követő Jones politikai felfogását világítjuk meg. A „dinasztia-alapító“ Bratianu I. Károly alatt és a balkáni háborúk idején szerepelt a politikai fórumon s volt idő, hogy tizenkét évig egyfolytában kormányzott. Ez idő alatt senkinek, még a királynak sem engedett beleszólást az ügyek vitelébe s teljhatalmúan intézte Románia sorsát. Nagy sikereket is ért el és hazáját területi gyarapodásokhoz segítette. Könyörtelen politikai harcokat vívott ellenfeleivel s olyan makacs és önfejű volt, hogy bátyja, Demeter is halálos ellensége lett s az ,,ország gyilkosáénak nevezte. Az idős Bratianu fia, aki a párizskörnyéki béketárgyalásokon hazáját képviselte, ugyancsak híres volt diktátori hajlamairól. Nemcsak 11 pártban tartott vakfegyelmet, hanem összes ellenfeleit is leteperte s mellette Take Ionescu éppoly kevéssé tudott érvényesülni, mint Filipescu vagy Carp. Bratianu nyiltan meg is mondta, hogy ő minden ellentétes véleményt eltipor s aki nem hajtott fejet, annak képletesen bár, de levágta a fejét. A román politika nagy korszaka Bratianu Ionel 1927-ben bekövetkezett halálával véget ér s az igazi zavarok tulajdonképpen akkor is kezdődnek Romániában. Bratianu hét éven át megakadályozta, hogy az erdélyi politikusok szerephez jussanak a román politikában, féltette tőlük az országot s nem sokra becsülte képességeiket. Ellenállása viszont kitermeli az Erdély és a Regát közötti ellentétet s olyan politikai harcokat indít el, amelyek éles határvonalat húznak a két országrész között. Maniuék azt állítják, Ara 20 fillér A végzetszerí rövidlátás A parlamenti élet és a közélete nálunk elképzelhetetlen félrecsuszamlását tehát sokan látják s egy tekintélyes bukaresti lap így ír a képviselőkről:— A képviselők hétköznapi emberek: temperamentummal vagy anélkül, kialakult véleménnyel vagy anélkül. Akadnak olyan képviselők, akiknek még meggyőződésük is van! Maró gúny van ebben és félelmetes igazság, de az eseményeket, úgy látszik, nem lehet feltartóztatni; az ilyen időnkénti vészjelzések elvesznek az általános tumultus zsivajában s nincs más megoldás mint tolni a lefelé rohanó szekeret — vagy félreállni! Maniu például, aki magát meg nem érleltnek hiszi, noha ő az, aki félreérti tíz egész helyzetet, duzzogva elvonul és bibliát olvas. A Skodaper semmitőszéki tárgyalásán kihallgatják s a bíró szabványosan megkérdi: — Mi a foglalkozása? — Földműves — hangzik a sokatmondó válasz. A polgári politikusok tehát egyrészt téves passzivitásba vonulnak, , másrészt pedig fokozzák s szítják a csömört önmaguk ellen. Mi ez a végzetszerű rövidlátás, mely a román politikai élet alakulását meghatározza? Mi az a különös bénultság, mely mindenkin erőt vesz? A vezető rétegek korruptságán kívül kétségtelenül a megfelelően jelentékeny polgári politikus hiányai A nemzet tudata lanyhul, hagyományok hiányában nincs elég konzerváló erő és miután nem hisznek abban, amit védeni akarnak, védekezésük gyenge és szélütötten tehetetlen. Az újkori Romániát egy nem létező középosztály szám:".. a teremtettek és a légionárius mozgalom hívei éppen a középosztályt el nem érő, anyagilag és világnézetileg a középúton rekedt elemekből recrutálódtak. Értsük meg jól: a vasgárda uralomrajutásával a polgári Románia tűnt el, a megdöntők alacsony származású kispolgári elemek, akiket hitükön kívül nélkülözésük és félretaszítottságuk sodort a szélsőséges táborokba. A polgári Románia önmaga megerősítésére akart kitermelni két évtized alatt egy mesterséges államfenntartó réteget s különös paradoxonként ezenen ez a réteg döntötte meg a román polgárság uralmát.