Magyar Nemzet, 1950. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1950-04-01 / 77. szám
Ma: Sakkrovat . Magyar Nonizds-- Munkanélkülis- és munkaerőhiány Irta: Parragi György Amilyen népgyilkos járvája volt a középkornak a iestis, épolyin pusztító jármyt jelent a kapitalizmus évszakában a munkanélkülig. A betegségek járványa em karitatív intézményekkel, orvosi tudomány kifejlesésével, közegészségügyi renelkezésekkel még úgy-ahogy lehetett venni a küzdelet. A munkanélküliség jármya azonban sokkal puszább, gyilkosabb mindenre betegség epidémiájánál, munkanélküliség nemcsak munkanélkülit sorvasztja teszi tönkre erkölcsileg anyagilag, de a családját is pusztítja. Úgy ahogy a képkor annaleszei, krónikái jjegyezték a pestis, a vérbaj megpusztításait, az újabbak orvosi könyvek a kolera, lepra, a trachoma jelentésit írják le, ugyanígy a unkanélküliség járványának örnyű pusztításait feljegyzik statisztikai kimutatások még számsorai. Ezeknél is leszrázóbb dokumentumokat lentenek a haladó írók, körk, festők rajzolók művei, aladó filmrendezőknek a munkanélküliség erkölcsi és zikai nyomorúságát bemutó film darabjai. A munkanélküliség azonban tért is nagyobb társadalmi iszérv, mint a betegségek írványai, mert a munkanélliség csapását nem lehetrvosi tudománnyal, karitív intézkedésekkel, úgynevez. Itt szociális olajcseppekkel leggyógyítani, közegészség- kVi rendeletekkel terjedését legfékezni. A munkanélküli*, jg járványának csak egyetm gyógyszere van: a szocialzmus. Kórokozó baktériumai gyanis a kapitalista rendszer iptalaján fejlődnek ki és tenorodnak el. Néha, nayobb, máskor kisebb mértéken. E bactílusok nélkül zonban a kapitalista rendser épúgy nem tud fennmaadni, mint az erdő talajaktériumok nélkül. A kaptilizmusnak a saját életfennirtásához van szüksége munanélküliségre. E nélkül eleszli fő étető és hajtóerejét, profitot. Szüksége van a munkanélküliek tartalékhaderejére, hogy állhassa a verenyt, hogy kivédhesse arofitot fenyegető túltermelés eszélyeit, hogy a munkanélkiü tartalékhadseregnek a dolozó rétegekre kifejtett nyomása révén a dolgozók munkabérét a legalacsonyabbzínvonalon, a magka hasznát pedig a legmagasabban tarthassa fenn. Ezek a gondolatok vonulak el bennünk, amidőn elllvstnk Varga Jenőnek, a tilághírű közgazdásznak a Pravdában minap megjelent tagú tanulmányát, amely a tanitalizmus országainak növekvő munkanélkülisége okait a tudomány vilásosságában mutatja be olvasóinak. E tanumány azonban nemcsak a kapitalista országok munkanélküliségére irányította figyelmünket, hanem e cikk nyomán még inkább megláttuk és megértettük, miért merőben utas pounk. Magyarországon, a Szovjetúnióban és a nem demokráciákban a munkaniac helyzete. Varga Jenő tanulmányából csak néhány számadatot ki* tudunk kiragadni. Ezek a számok a kapitalista országok irányított statisztika közleményeiből származnak. 1948 óta, amidőn az Egyesült Államokban az ipari termelés ismét csökkenni kezdett, a munkanélküliség úgy az Egyesült Államokban és ennek következményeképpen az összes kapitalista országokban állandóan emelkedő irányzatot mutat. Magában az Egyesült Államokban 1949 januárjától 1950. januárjáig a munkanélküliek száma 2.7 millióról 4.5 millióra emelkedett, a hivatalos amerikai adatok szerint. Egyedül 1950. januárjában a munkanélküliek száma az USA-ban közel egy millióval nőtt meg. 1948. óta Belgiumban, Nyugat-Németországban, Japánban, Hollandiában és Svájcban a munkanélküliek száma megkétszereződött, Franciaországban és Olaszországban megháromszorozódott. Az Egyesült Államokra vonatkozó hivatalos adatok azonban korántsem tükrözik vissza az amerikai munkanélküliség valódi arányait, mert az amerikai statisztika szándékosan figyelmen kívül hagyja a munkanélkülieknek igen tekintélyes részét. E statisztika összeállítói nem tekintik munkanélkülinek azt, aki hetenként legalább egy órát dolgozik, sem azt, akinek munkahelye van ugyan, de nem dolgozik, ■ sem azt, akinek nincs munkája; de akinek megígérték, hogy■ a legközelebbi harminc napon belül munkához jut. Különösen azok az amerikai munkások, akiknek van ugyan munkahelyük, de nem dolgoznak, a leggyilkosabb kapitalista kizsákmányolásnak esnek áldozatul. Az amerikai kohászatban sok üzem megszakítás nélkül dolgozik ugyan, de a munkások csak minden második nap dolgoznak és így még inkább kizsákmányolhatják őket. Az amerikai bányamunkások legjobb esetben évi 200 műszakot végezhetnek. Az automobiliparban azokban a hónapokban, amiden az új autómodelleket gyártják, a dolgozók számát valóban megkétszerezik, sőt megháromszorozzák, azonban az új modellek bevezetése után a munkások fele csak egy-két napot dolgozhat egy héten Ha ezeket az amerikai munkanélküli statisztikába fel nem vett munkanélkülieket is számításba vesszük, úgy Varga szerint a teljes munkanélküliek száma Amerikában legalább 8 milliót tesz ki. Ezenkívül van több mint hatmillió ipari munkás, aki hetenként 15—34 órát dolgozik csak és 1.600.000 mezőgazdasági munkás ugyanilyen munkaidővel. A teljes munkanélküliek és a korlátozott munkaidővel dolgozók száma tehát eléri az Egyesült Államokban a 18 milliót. Varga Jenő világosan megmutatja, hogy a kapitalizmus és a munkanélküliség elválaszthatatlan egymástól. Ezzel a kapitalisták tisztában is vannak. A gyakorlati és elméleti kapitalisták el is követnek mindent, hogy létük fenntartásához szükséges munkanélküliség állandó jelenlétéről és, növeléséről gondoskodjanak. Erre kényszerítik őket a kapitalista rendszer könyörtelen belső mozgási törvényei is. Az Egyesült Államokban az első és a második világháború között az amerikai iparban foglalkoztatott munkások száma 7 százalékkal csökkent annak ellenére, hogy az ipari termelés volumene ugyanebben az időben 31 százalékkal növekedett és az Egyesült Államok lakossága 26 millióval gyarapodott. Ez azt jelenti, hogy az amerikai kapitalizmus növelte a tőkebefektetéseit ez idő alatt, ugyanakkor azonban az utcára szórta munkásainak tekintélyes számát. Az új gépiberendezésekbe fektetett invesztíciókkal és a munkáselbocsátásokkal igyekezett biztosítani a maga versenyképességét a hazai és világpiacokon. A munkanélkülivé vált tömegekkel azonban nem törődött. Az angol kapitalisták sarkját, az Economist egyik legutóbbi számát is idézi Varga annak bizonyítására, hogy a kapitalista rendszer fennmaradása szempontjából mennyire fontos az állandó munkanélküliség. A lap szükségesnek és célszerűnek tartja, hogy Nagy-Britanniában a munkásságnak 5—7 százaléka, mintegy 1 millió munkás, állandóan munkanélküli legyen.Azok a politikusok — írja az Economist —, akik szeretnének a választásokon ismét visszakerülni a parlamentbe, ezeket a számokat borzalmasaknak, erkölcsteleneknek, hallatlanoknak, istenteleneknek mondják. A mi folyóiratunknak szerencsére nincs semmi köze a választási hadjárathoz és ezért részünkről nem kell nagy bátorság ama meggyőződésünk kifejezéséhez, hogy a munkanélküliség bizonyos mértéke felette hasznos. Varga Jenő tanulmányának számadatai, az Economist cinikus vallomása, a kapitalista országok szociális nyugtalansága, a véget nem érő sztrájkok, éhségtüntetések, mind-mind azt bizonyítják, hogy a kapitalista gazdasági rendszer nemcsak hogy nem tudja, de nem is akarhatja megfékezni korunk legveszedelmesebb, legpusztítóbb járványát, a munkanélküliséget. A kapitalista rendszer egyik szövetségese a munkanélküliség, a másik a háború. Ez az istentelen szövetség tartja örök bizonytalanságban, félelemben a világ népeit. Dolgozókat és munkanélkülieket egyaránt. Felszabadulásunk ötödik évfordulójának előestéje egyenesen felkínálja az összehasonlítást a kapitalista országok és a szocializmust építő országok munkapiaci helyzete között. Nálunk nem a munkanélküliség okoz gondot, hanem a munkaerőhiány. Nálunk a kormányzatnak, gazdasági életünk irányítóinak egyik legfontosabb feladata a még feltalálható munkaerőtartalékok aktivizálása, a munkaerőknek a fokozottabb termelés irányába való átrendezése. A szocializmus országaiban nem következhet be túltermelés és ennek következtében munkáselbocsátás. Nálunk nem a termelés csökkentésére, hanem a termelés növelésére irányul minden erőfeszítés. Ezért nálunk az életszínvonal állandóan emelkedik, a kapitalista országokban a tömegek életszínvonala szükségszerűen csökken. A két rendszer közti különbséget a legmarkánsabban ezek a tények világítják meg. Ha Magyarország a felszabadulás után ismét a kapitalizmus útjára lépett volna, ez az út menthetetlenül az 1930-as évek óta ismert szakadékokba,a munkanélküliség áthidalhatatlan szakadékába vezetett volna. Mivel 1945. április negyedike lehetővé tette számunkra, hogy a szocializmus útján indulhassunk el, a kapitalizmussá együtt megszabadultunk a munkanélküliség rémétől, immunizáltuk az ország dolgozó népét a munkanélküliség nemzetgyilkos járványával szemben A Minisztertanács rendelettervezetet terjeszt az Elnöki Tanács elé április negyedikének nemzeti ünneppé nyilvánításáról Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettest a Magyar Munka Érdemrend aranyfokozatával való kitüntetésre terjesztette fel a kormány A minisztertanács Dobi István elnökletével pénteken délelött ülést tartott. A minisztertanács a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztendő törvényerejű rendelettervezetet fogadott el április negyedikének, Magyarország f''szabadulása napjának nemzeti ünneppé nyilvánításáról. Elhatározta a minisztertanács, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsához felterjesztést tesz Rákos Mátyás miniszterelnökhelyettesnek — a Magyar Népköztársaság kiépítése és megszilárdítása terén szerzett kimagasló érdimtéi elismeréséül — a Magyar Muka Érdemrend aranyfokozatával való kitüntetésére. A belkereskedelmi miniszter előterjesztésére a ministertanács hozzájárult az ország egész területén a filmliszt egy megszüntetéséhez és a finomliszt teljesen szabad forgalmához. Egyre növekvő lelkesedéssel és a teljesítmények fokozásával készül az ország felszabadulásunk ötödik évfordulójára Néphadseregünk hatalmas arányú díszfelvonulása az ünnepségek kiemelkedő eseménye A ma evk minden rétege részt vesz Bek a hatalmas mozgalomban, amely hazánk legnagyobb nemzeti ünnepének, április negyedikének méltó megünneplésére irányul. Erről tesznek tanúságot az alábbi nyilatkozatok is. Mihályfi Ernő a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke a következőket mondja április negyedikéről: , — Mindenki a maga munkáján és a maga életén érzi át és tudja a legjobban, mit hozott 1945. április negyedike, s a lapokban hetek óta ezekből az egyéni beszámolókból alakul ki a ragyogó kép: történelmünk legcsodásabb panorámája. — Nézzük a posztot ahova népi demokráciánk állított: a Kutúrkapcsolatok Intézete munkáját. Maga a munka ehetőségét is április negyedikének köszönhejük. Nem véletlen, hogy azelőtt nem volt nálunk * 26 -~t ■ kapits^s'a . országokban itt és ma sem ilyen intézmény, a amely a népek kulturá is intkezését szolgálná. Hiszen az országok közötti „kulturális kapcsolatot" abban a táradalmi rendszerben vállalkozók üzleti érdekei irányítják. Ügynöki munka ott a „kurta kapcsolat". Irodalmi ügynökök, filmügynökök, színházi ügynökök, műkereskedők , szállítják egyik országból a másikba a selejtes árut, amely medig a legrosszabb polgári ízlés kiszolgálója és egyben persze irányítója is. Példában az a rombolás, amely ez az americi „szellemi coca-cola“ végez azokban az országokban ahová még el tudják adni. Mert a ,,kultúrkapcsolat" az imperialista világban egyre egyoldalúbb; az amerikai szellemet exportálja az amerkaiak zsoldjába szegődött országokba és ezek a Szellemi gyarmatok ezért feladják és eladják múltjuk értékes tradícióit is. Nálunk a kultúrkapcsolat munkájában valóban népek találkoznak, a mi munkánk a népek igazi kultúráját ismerten meg dolgozónkkal. Esősorban a Szovjetunió népei kutójának mérheteten gazdagsága , kincseit igyekszünk egész népünkkel megsmertetni, továbbá szomszédos baráti népek kulturális értékeit és minden haladó kultúrát. Mindezekről az eredményekről nem lehet egy rövid nyilatkozatban beszámolni, de hiszen mindenki tudja, mit jelent a Szovjetunió kutúrájának megismerése,, a szovjet tanítás, milyen mélységesen veronai a mi népünk mindarra, amit a szovjet kulturális élet lgkiválóbba. oyan nagy szeretetel hoznak, mulnak felénk.— Amiket a Kultúrkapcsolatok Intézete munkájáról elmondottam egyetlen részete annak, amit áprils negyedike csupán a kulturális téren jelent. Novobátzky Károly professzor, a Kossuth-díjas elméleti fizikus ezt mondja április negyedikéről: — A felszabadulás ötödik évfordulójáról mi, a tudomány munkásai éppen olyan bensődséggel emlékezünk meg, mint az üzemek és a föld dolgozói. K örömmel üdvözöltük az új bor hamna'hasadását és egyik legfontosabb feladatunknak tekintjük, hogy a tőlünk telhető minden erővel hozzájáruljunk a szocialista társadalom megszilárdításához. Lelkesen vállaljuk ezt a harcot, amely a mi sajátos munkaterületünkön folyik. Úgy érezzük, hogy munkánkká, távozásunk rójuk- te,, mert a felszabadítás gyümölcse a tudománs műveinek igaz megbecsülése. A régi, alig leplezett lenézés helyett ma a Kossuth-díj dicsősége övezi a tudóst Kmetty János festőművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára így emlékezett meg április negyedikéről: — 1945. április negyedike nekem nagyon sokat jelentett. Ezen a npon vaóra vált mndaz, amit olyan nagyon vártam és oly sokt vártunk. 1945. április negyedikén valóra vált az a hi