Magyar Nemzet, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-01 / 179. szám
Burkolt államcsíny a Bourbon-palotában A francia nemzetgyűlés reakciós többsége — a jobboldali szociáldemokratáik nyílt támogatásával — burkolt államcsínyt hajtott végre július 23-ról 24-re virradó éjszakán a sok vihart látott Bourbon-palotában. A reakciós pártok kierőszakolták azt az alkotmánymódosítást, amelynek érvénybelépése után — sok francia politikus véleménye szerint — a Negyedik Köztársaság likvidálásáról és annak a fasiszta jellegű új köztársaságnak az elindulásáról beszélhetünk, amely nem az eddigi négy köztársaság utóda, hanem sokkal inkább a Pétainféle Vichy-rendszer folytatása lesz. A most keresztülhajszolt francia alkotmánymódosítások eredetileg nem francia államférfiak agyában 6701 ettek meg. A recept ugyanúgy Washingtonból érkezett, ahogy amerikai elgondolások alapján készült De Gasperi és Adenauer csalárd választójoga is. Washingtonban határozták el azt az alkotmánymódosítást, amelynek az a feladata: meg kell akadályozni, hogy a képviselők— a tömegek megmozdulásainak hatása alatt — egy pillanatra is eltérhessenek a washingtoni irányelvektől. Olyan parlamentre van szükség, amelyben nem fordulhat elő, hogy a képviselők — a néptől félve — húzzák-halaszszák az „európai védelmi közösség” egyezményének ratifikálását. A mostani alkotmánymódosítás függetleníteni akarja a törvényhozást a nép akaratától és a kormánynak, a végrehajtó hatalom gyakorlóinak szolgáltatja ki a törvényhozókat-Franciaországban az Első Köztársaság 1792-től 1804-ig, a Második Köztársaság 1848-tól 1852-ig, a Harmadik Köztársaság 1871-től 1940-ig tartott, a Negyedik Köztársaságot pedig 1946. szeptember 29-én kiáltották ki, amikor az alkotmányozó nemzetgyűlés megszavazta az új alkotmányt. Azt azután 1946. október 13-án népszavazás is megerősítette. A kommunisták, akik a nemzeti felszabadító küzdelem első soraiban harcoltak és minden pártnál nagyobb áldozatokat hoztak Franciaország szabadságáért, akkor még benn voltak a kormányban. Csak később szorították ki őket onnan. A kommunisták és az összes antifasiszta erők közreműködésével készült alkotmány felújította az 1789-es emberi és polgári jogokat, s kiegészítette azokat a nők egyenjogúságával, a munkajoggal, a szabad politikai és szakszervezeti szervezkedés jogával, a szociális biztosítás elvével és sok mással. A Negyedik Köztársaság alkotmánya, ha betartják és nem tekintik írott malasztható, alkalmas lehetett volna — hiányosságai ellenére is — a polgári demokrácia gyakorlati megvalósításának elősegítésére. De a francia nagypolgárság, amely Washingtonnal szövetkezett, egy pillanatig sem vette komolyan a Negyedik Köztársaság alkotmányát, amelynek védelmezői a kommunisták, az antifasisztáik, a hazafiak voltak. Attól kezdve, hogy a kommunistákat és a haladó középrétegek képviselőit kiszorították a kormányból, Franciaországban mindennapossá váltak az alkotmánytiprások. A reakciós kormányok nem törődtek a képviselők mentelmi jogával és semmibe vették a politikai véleménynyilvánítás, a szabad szervezkedés jogát. Emlékezzünk csak Duclos letartóztatásának botrányos esetére és gondoljunk azokra a hazafiakra, békeharcosokra, szakszervezeti funkcionáriusokra, lapszerkesztőkre, akik — mint André Stil, Alain Le Léap, Henri Martin és bátor társaik — még mindig a börtön rácsai mögött sínylődnek. Vagy gondoljunk arra, hogy július 14-én, a Bastille lerombolásának emléknapján, a franciák szabadságünnepén — Martinaud Deplat, a fasiszta belügyminiszter parancsára — rendőrsortűz fogadta azokat a munkásokat, akik nem tettek mást, mint alkotmányos jogaikkal éltek és felvonulásuk közben kifejezték politikai nézeteiket. A reakciós kormányok tehát eddig sem respektálták az alkotmánynak a polgári demokrácia alapelveire épített rendelkezéseit. De az alkotmány mégiskellemetlen volt a reakciós kormányok számára, mert az üldözött "demokratáik bármikor szóvátehették az alkotmánytiprásokat és akadtak olyan keménykötésű, jogtisztelő bírák, akik — szembeszállva a kormányok jogellenes intézkedéseivel — az üldözött demokratáknak adtak igazat. Éppen ezért Washington arra utasította franciaországi helytartóit, hogy minden módon erőszakolják ki azt az alkotmánymódosítást, amivel ráncba szedhetik a törvényhozás »renitens« erőit, a rendőrhatóságok szabad prédájává tehetik a nép választott képviselőit, valósággal diktátori hatalmat biztosítanak a kormánynak és lehetővé teszik — a kritika lehetőségének kiküszöbölésére — a minél gyakoribb törvényhozás nélküli kormányzást. Július 23-ról 24-re virradó éjszaka a francia nemzetgyűlés reakciós többsége — a kommunisták és progresszív polgári elemek tiltakozása ellenére — elfogadta Laniel, a »legszürkébb miniszterelnök” expressz gyorsasággal, közvetlenül a parlamenti szünet előtt beterjesztett alkotmánymódosítási javaslatát, amelyet a fasiszta Barrachin államminiszter képviselt a plénum előtt. Amennyiben a jobboldali szociáldemokraták nem szavazzák meg a javaslatot és az nem szerzi meg a kétharmados többséget, az alkotmánymódosítás ügyét népszavazás alá kellett volna bocsátani. A jobboldali szociáldemokraták tehát elősegítették, hogy a Daniel-kormány, a nagyiparosok és nagytőkések kormánya, amelyben gaulleista miniszterek is vannak, simán keresztülvihesse a fasiszta jellegű alkotmánymódosítást és ne kerülhessen sor népszavazásra. A Daniel-kormány tagjai és a jobboldali szociáldemokraták egyaránt tudták, hogy a népszavazás feltétlenül elvetné ezt az alkotmánymódosítást. A francia nép milliói semmi kép sem járulnának hozzá a polgári szabadságjogok maradványainak megszüntetéséhez és a reakciós uralom legalizálásához. A Bourbon-palotában végrehajtott burkolt államcsínytől függött a fasiszta jellegű alkotmánymódosítás sorsa. Az alkotmánymódosítás lehetővé teszi, hogy a kormány évente öt hónapon keresztül dekrétummal szüneteltesse a '‘kellemetlen'1. törvényhozás működését, a szünet idején pedig rendeleti úton valósítsa meg mindazt, amit akar. Az alkotmánymódosítás kimondja, hogy a parlamenti szünet idejére érvényét veszti a törvényhozók mentelmi joga, tehát minden évben van öt olyan hónap, amikor a kormány utasítására börtönbe lehet vetni bármelyik képviselőt. Pierre Cot, a Béke Világtanács tagja, a Défense de la Paix főszerkesztője, a francia progresszív polgári körök egyik képviselője, a Bourbon-palota szónoki emelvényéről rámutatott arra, hogy »ez a szakasz súlyos fenyegetés az ellenzéki képviselőkkel szemben«. Jean Pronteau, a Francia Kommunista Párt szónoka hangoztatta, hogy »a kormány ezzel a szakasszal szeretné kézben tartani a képviselőket«. Mit tartalmaz még a fasiszta jellegű alkotmánymódosítás? Véget vet annak a rendszernek, hogy a nemzetgyűlés és a köztársasági tanács elnöksége, tisztikara a pártok számarányának megfelelően alakuljon meg; megszünteti az invesztitúrához szükséges kvalifikált többséget és lehetővé teszi, hogy a dezignált miniszterelnökök közönséges szótöbbséggel is bizalmat kapjanak; megszünteti azt a rendszert, hogy a parlament idő előtti feloszlatása esetén mindegyik parlamenti csoportnak helyet kell kapnia a választási kormányban. Ha figyelembe vesszük, hogy a fasiszta jellegű alkotmánymódosítással egyidejűleg a fasiszták számára adandó legszélesebb körű amnesztiát is megszavazta a francia nemzetgyűlés reakciós többsége, akkor teljes képet kapunk a »legszürkébb miniszterelnök« kormányzásáról. Daniel burkolt államcsínnyel hajtotta végre azokat az intézkedéseket, amelyeket nevesebb és hirhedtebb elődei képtelenek voltak keresztülhajszolni. Most már sokkal tisztábban láthatjuk, hogy Washington miért ejtette el De Gaulle generálist, miért tette ideiglenesen süllyesztőbe Meyer-t és Pinay-t, s miért kísérletezett egy »névtelen hős«-sel? A France-Nouvelle rámutat arra, hogy a francia nép átlát a szitán és fokozottabb küzdelemmel készül helyreállítani szabadságjogait. A lap idézi a Pravdának Franciaországról szóló legutóbbi cikkét, amely felidézte Heuillard képviselő 1952 februárjában elhangzott parlamenti esküjét. A nagybeteg képviselő, akit hordágyon szállítottak a Bourbon-palotába és akit a teremőrök emeltek fel a szónoki emelvényre, halála küszöbén — visszaemlékezve a flossenburgi koncentrációs táborban eltöltött időre — esküt tett a maga és minden francia hazafi nevében, hogy a franciák nem engedik többé elrabolni szabadságukat, nem tűrik többé nemzeti függetlenségük elkobzását és szabadon, függetlenül akarnak élni. Houillard képviselő szavai sok-sok franciának jutottak eszébe a Bourbon-palotában lezajlott burkolt államcsíny alkalmából. Sós Endre A magyar nép lelkes békenagygyűlésen ünnepelte a koreai fegyverszünetet Alig több mint egy hónapja, a Béke Világtanács ülésezésének napjaiban volt ilyen tarka, színes forgatag a Gorkijfasor végén, az EFEDOSZ-székház környékén. Akkor már aratásra készültek az országban, sárgult a gabona a határban És az a hír, ami ebből az épületből elindult és bejárta a világot, átrepült hegyeken, óceánokon, átforrósította száz- és százmilliók szívét. Alig egy hónapja: »Nagy reménység született...« Ma július végén ismét élénk a Gorkij-fasor. Dolgozók érkeznek a gyárakból, üzemekből, itt vannak a bányászok képviselői, a falu küldöttei, hogy részt vegyenek az Országos Béketanács békenagygyűlésén, amelyet a koreai fegyverszüneti egyezmény megkötése alkalmából rendezett. Időközben beérett a gabona a határban s már a cséplőgépek zúgnak a közös szérükön. Telnek a zsákok és telnek a magtárak, az életet adó kenyérrel. S a nagy reménység, ami a BVT üléséről röppent szét az öröm szárnyaival, Korea fölött fehér galambként jelent meg Három esztendő után elhallgattak a fegyverek, csend van a hegyeken, a völgyeken. Ennek a csendnek, a békének az öröme és fénye világít a szemekben. Ha a kis táskájával érkező munkáslány arcába tekintesz ezen a délutánon, megtalálod ezt a békés, boldog fényt. Megtalálod az örömet az olvasztár arcán, ott ragyog a mérnök szemében, a dolgozó paraszt homlokán fénylik. Elhozták most ide ebbe a terembe az egész ország örömét. Forró és lelkes a hangulat. Szinte történelmi most az ülésterem háttere, kék alapon a nemzetek zászlói, középen a repülésre tárt szárnyú galambbal. Ott ültek egy hónappal ezelőtt a világ békeharcosai, onnan szárnyalt Ilja Erenburg hangja: »El kell érnünk, hogy minden kormány figyelembe vegye a népek békeakaratát.« Itt szólalt fel egy hónappal ezelőtt D’Arboussier, Pierre Cot, Eugenie Cotton, Anna Seghers, angolok, olaszok, spanyolok, bolgárok, lengyelek. Egy egész világ hangja szólt. Az egész világ hangja és harca kellett, a békeszerető emberek millióinak szava, hite és ereje, hogy elhallgattassa a fegyvereket. Most is a béke harcosai ülnek az első sorokban. Egyszerű emberek, a mindennapok hősei. Orvosok, akik gyógyító késsel a kezükben segítették a hős koreai nép harcát, bányászok, akik a föld mélyében harcolnak a több szénért, építők, mérnökök, akik iskolákat, kórházakat, szülőotthonokat terveznek, traktoristák és dolgozó parasztok. Az első győzelem megszületett. S ahogy Erenburg mondotta: a mi győzelmünk is ez. Ezt a győzelmet ünnepelte az Országos Béketanács pénteki békenagygyűlése. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalnak: Mihályffi Ernő és Nánási László, az Országos Béketanács alelnökei, Péter János református püspök, a Béke Világtanács tagja, Kristóf István, a SZOT elnöke, Kádas István, a DISZ Központi Vezetőségének titkára, Dezséri László evangélikus püspök, Beresztóczy Miklós, a Katolikus Papok Országos Békebizottságának elnöke, Kónya Lajos kétszeres Kossuth-díjas költő, az írószövetség főtitkára, Veres Péter kétszeres Kossuthdíjas író, Novobátzky Károly kétszeres Kossuth-díjas akadémikus, Gillemot László Kossuth-díjas akadémikus, Kisfaludi-Stróbl Zsigmond kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, Parragi György Kossuthdíjas újságíró, Szöczei Sándor Kossuth-díjas sztahanovista, Pajtényi László római katolikus püspöki helynök, Mincsev Mihály orvos, a Koreából a napokban hazaérkezett magyar orvos-egészsélgügyi csoport szakmai vezetője. Az elnökség soraiban volt Han Hjo Szám, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi követe, Fan Fuszun, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének tanácsosa,továbbá Monica Felton, a nemzetközi Sztálinbékedíjjal kitüntetett angol írónő, Árulandó Carvajal és felesége, valamint Volodia Teitelboim író, chilei békeharcosok, Edward Dixon, a coventry-i szakszervezeti tanács elnöke, Alfred Costes, a CGT-hez tartozó vasmunkások szakszervezetének elnöke. Eljöttek a nagygyűlésre a Magyarországon tanuló koreai fiatalok, a Koreában járt magyar orvoscsoport tagjai, a hazánkban tartózkodó angol és francia szakszervezeti küldöttség tagjainak, hogy helyesek voltak a Béke Világtanács budapesti ülésszakának határozatai, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetből a világ békéje felé vezető egyetlen út a vitás kérdések tárgyalások útján való rendezése. A koreai fegyverszünet kivi-ívása, a béketábor harcának győzelmes eredménye, új, minden eddiginél ellenállhatatlanabb lendületet fog adni a békéért vívott harcnak, további sikerek, további győzelmek elérése felé. Mihályfi Ernő beszéde Nánási László, az Országos Béketanács alelnöke nyitotta meg a nagygyűlést. Megnyitó szavai után Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, az Országos Béketanács alelnöke emelkedett szólásra. Alig egy hónappal ezelőtt — kezdte beszédét — innen szállt világgá a Béke Világtanács budapesti ülésének határozata, a »Budapesti Felhívás«, amely így kezdődik: »Nagy reménység született. Ma már minden ember látja, hogy lehetséges a megegyezés. Véget lehet vetni a vérengzésnek, végezni lehet a hidegháborúval. És így fejeződött be: »A béke itt van kapuink előtt, rajtunk áll, hogy elérjük.» E felhívás óta még közelebbi valósággá vált ez a nagy reménység. Négy nap óta fegyverszünet van Koreában. Micsoda boldogság Erenburgnak, a nagy békeharcos szovjet írónak a mondatait megismételni: »A béke első nagy győzelme ez, a mi győzelmünk, barátaim!* A béke hatalmas világtábora a koreai fegyverszünet megkötéséért indított állhatatos és kitartó, soha meg nem torpanó, mindig a főcél felé törő békeharc hatalmas eredményét látja ebben. Győzelmes állomását annak a békeharcnak, amelyet az egész haladó emberiség folytat s amelynek egyik legelső követelése volt a koreai háború megszüntetése, attól a perctől kezdve, hogy a koreai háború elkezdődött. A béke viilágtáborának száz- és százmilliói az koreai fegyverszünet kivívásában cáfolhatatlan bizonyítékát láthatják an A Szovjetunió békepolitikája az a biztos alap, amelyre az emberiség boldog, békés jövője felépülhet Július 27-e, a koreai fegyverszünet aláírása fontos dátum marad az emberiség történelmében. Azokhoz a nagy napokhoz sorakozik, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a Szovjetunió politikája, a Szovjetuniónak születése pillanatától kezdve tántoríthatatlanul és törhetetlenül folytatott szilárd békepolitikája az a biztos alap, amelyre az emberiség boldog, békés jövője felépülhet. Hatalmas szerepe van a koreai fegyverszünet megkötésének elérésében a nagy Kínai Népköztársaságnak, amely a háború kitörésének első percétőlkezdve tevékenyen segítette a hazáját védő koreai népet. Ezekben a napokban, amikor a koreai fegyverszünet aláírásán érzett öröm és hala tölt el minden becsületes, békét szerető embert, az emberiség túlnyomó, nagy többségének hálája és szeretete száll azok felé, akik ennek a fegyvernyugvásnak a lehetőségét elsősorban megteremtették. A haladó emberiség hálája és szeretete száll a Szovjetunió vezetői felé, a Szovjetunió politikáját irányító kommunista párt felé, amely most ünnepli alakulásának ötvenedik évfordulóját. És a békét kívánó ezzaberiség hálás és szerető üdvözletét küldi a hős koreai népnek és a bátor kínai önkénteseknek, akiknek hősi helytállása vívta ki ezt a győzelmet, amely velük együtt a béke és a demokrácia világtáborának nagy győzelme lett. Népünk ezernyi tanújelét adta őszinte együttérzésének, szeretetének és segítő szándékának A béke és a demokrácia győzelme egyben súlyos veresége az imperialista agresszoroknak. Méltán keseregnek az amerikai kapitalista lapok, hogy Ázsia népei szemében alaposan lehanyatlóban van az Egyesült Államok katonai és gazdasági tekintélye. Teljesen egyetérthetünk azzal az amerikai cikkíróval, aki nemrég még az Egyesült Államok indiai nagykövete volt s aki most az egyik newyorki folyóiratban kénytelen beismerni, hogy az utóbbi öt esztendőben nem az amerikaiak hanem az ázsiaiak döntötték el Délkelet-Ázsia és a Távol-Kelet kérdéseit. 1950. júniusa óta, amikor az imperialisták koreai támadlása megkezdődött, a magyar dolgozó nép szíve minden szeretetével fordult a koreai szabadsághősök, a szenvedő édesanyák, az árván maradt gyermekek felé. Népünk ezernyi tanújelét mutatta őszinte együttérzésének, szeretetének, segítő szándékának. Az üzemekben tartott koreai műszakok nagyszerű termelési eredményei, a dolgozó parasztság harca a bőséges termésért, az amerikai imperialista kegyetlenkedéseket megbélyegző tiltakozó levelek és táviratok sokasága, a koreai katonáknak és gyermekeknek küldött szeretetcsomagok tízezrei mind azt bizonyították, hogy nekünk is fájt a koreai nép szenvedése, hogy a mi kezünk is ökölbe szorult az imperians-"lak garázdálkodásainak hallatára. Nem volt nap az elmúlt években, amikor ne gondoltunk volna koreai testvéreinkre és ne igyekeztünk volna tenni is értük valamit. A magyar békemozgalom három alkalommal indított országszerte gyűjtést, hogy enyhíthessük a koreai nép szenvedéseit. A magyar dolgozók a gyűjtések során több mint 75 millió forintot adtak Korea megsegítésére. Az adományokból tábori kórházat állítottunk fel, több tízezer szeretetcsomagot küldtünk a koreai harcosoknak, gyógyszert, élelmiszert, ruhaneműt küldtünk a koreai gyermekeknek. Mihályfi Ernő a továbbiakban sorra vette mindazt a testvéri segítséget, amellyel a dolgozó magyar nép enyhítette a koreai nép szenvedését, segítette szabadsága védelmében, létéért folytatott hősi harcában. Rendkívül nagy feladatok állnak még a koreai nép és az egész béketábor előtt A koreai fegyverszünet csak utat nyitott a békés, végleges megoldás felé — folytatta Mihályfi Ernő. — Rendkívül nagy feladatok állnak még a koreai nép és az egész béketábor előtt Egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az agresszorok még nem adták fel támadó terveiket, nem nyugodtak bele a vereségbe, hogy bizonyos vezető amerikai körök és bábjuk, Li Szín Main és klikkje, minden elképzelhető eszköz felhasználásával, a felelősséget elhárítani akaró átlátszó szereposztással, sorozatos puccsokkal igyekeznek eltorlaszolni a béke útját. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fegyverszünet amerikai aláírói csak egy vendéget nem engedtek be az aláírás színhelyére, az úgynevezett »béke-pagodába« és ez a vendég a békegalamb volt. Az amerikai tábornokok tiltakoztak az ellen, hogy a békegalamb képe ott legyen abban a szobában, ahol a fegyverszünetet aláírják. Ez volt az utolsó akadékoskodó kikötésük, amire az északkoreai tárgyalófél képviselője csak ennyit jegyzett meg: »Most, amikor a fegyverszünet megkötése előtt áll, nem gondoltuk, hogy akadhat valaki, aki a békegalambot ellenezze.* Nekünk tanulnunk kell abból is, pillanatra nem lankadó éber-